Evangélikus Élet, 2014. január-június (79. évfolyam, 1-26. szám)
2014-04-27 / 17. szám
2 -m 2014. április 27. FORRÁS Evangélikus Élet Oratio oecumenica Szerető mennyei Atyánk! Add meg nekünk kegyelmesen, hogy ne csak a nagy ünnep idején, de utána, a hétköznapokban is hordozzuk szívünkben szent Fiad feltámadásának örömhírét, és olyanokká legyünk, mint az újszülött csecsemők, akik nem tudnak mást tenni, mint a szülői gondoskodásban bízni. Ezzel a gyermeki bizalommal könyörgünk hozzád az egész teremtett világért. Ahogyan feltámadott Urunk a Békesség Királyaként lépett tanítványai közé, úgy ajándékozz békességet minden embernek a földön. Rombold le a népek közötti válaszfalakat, áldd meg vezetőiket felelősséggel és kellő bölcsességgel, hogy útmutatásod szerint végezzék munkájukat, s így maguk is a békesség követeivé legyenek. Add, Urunk, hogy életadó Lelked ereje elnémítsa a békéüenség hangját, és megújítsa közösségeinket. Irányítsd figyelmünket önmagadra, tedd a földön élő egész egyházadat újjászületett gyermekeid élő közösségévé, mely szavaival és tetteivel fáradhatatlanul és állhatatosan tanúskodik atyai szeretetedről. Könyörgünk hozzád szeretteinkért és barátainkért, munkatársainkért, szomszédainkért, közeli és távoli rokonainkért. Vedd oltalmadba otthonainkat, erősítsd a családokban az egymást hordozó szeretetet, a megértés és az elfogadás lelkületét. Add, hogy egymás által is észrevegyük a te jelenlétedet. Ne engedd, Urunk, hogy a reménytelenség és a kétségbeesés elhatalmasodjon rajtunk. Formáld akaratod szerint életünket, s add, hogy szent Fiad kereszthordozásából erőt merítsenek azok, akik saját keresztjük súlya alatt roskadoznak; halálból való föltámadása nyújtson reménységet az aggódóknak; jelenléte adjon enyhülést a szenvedőknek, és az örök élet bizonyosságával bátorítsa a haldoklókat. Szerető mennyei Atyánk! A te végtelen irgalmadban bízva kérünk, hallgasd meg gyermekeid könyörgését a mi Urunkért, Jézus Krisztusért. Ámen. SEMPER REFORMANDA „Nem azok vagytok, akik voltatok, hanem új emberek lettetek. Ez nem cselekedetekkel történt - újjászületés kellett hozzá. Új embert mi nem tudunk csinálni, úgy kell annak teremni - születni. Az ács sem tud fát csinálni, hanem maga nő az a földből. Mármost az apostol azt mondja, hogy mivel új teremtmények vagytok, másként kell élnetek is. Ahogy eddig gyűlöletben éltetek, úgy kell most szeretetben járnotok. Mindennek ellenkezőjére kell fordulnia. Hogyan? Úgy, hogy Isten kibocsátja evangéliumát, s jó magot hint az ember szívébe. Ahol az ige gyökeret ver, ott van a Szentlélek, s új embert teremt, aki egészen más gondolatban, szóban és cselekedetben. így egészen átalakulsz. Keresed azt, amitől eddig menekültél, s menekülsz attól, amit eddig kerestél. Szíved elkezd isteni szeretettől izzani, s minden megváltozik benned. Amily nagyon szeretted eddig a tisztátalanságot, éppoly nagy kedvet kapsz most a tisztasághoz." ■ Luther Márton: Jer, örvendjünk, keresztyének! (Szabó József fordítása) HÚSVÉT ÜNNEPE UTÁN 1. VASÁRNAP (QUASI MODO GENITI) - EZ 37,1-14 Minden látszat ellenére feltámadás! A VASÁRNAP IGÉJE A feltámadás ünnepe utáni első vasárnapnak is igazi üzenete van: ez fehérvasárnap! Elsődleges annak a szellemi súlya, amit Jézus Krisztus feltámasztásaként tartunk számon hitünk legfontosabb tételeként. Ennek csodálatos kihatása volt az egyháztörténet során. Krisztus feltámadásának köszönhetően a folyamatosan gyarapodó egyház jelképe lett az elnevezés: fehérvasárnap. A fehér ruhába öltözött jelöltek ilyenkor élhették át először ünnepélyes keretek között a nagy találkozást a keresztség és az úrvacsora szentségében. Mintegy négy-öt évszázada ezen a vasárnapon történt evangélikus gyülekezeteinkben a konfirmáció. Itt fel nem sorolandó okok miatt azóta az egyházi élet jelentősen megváltozott, de az nem tudott megváltozni, hogy a feltámadás ünneplését folytatni kell - egyrészt hat vasárnapon keresztül, másrészt az egyházi esztendő összes vasárnapján. Ennek az első vasárnapnak jelentőségét János evangélista érdekes módon emeli ki. Azt írja a kételkedő Tamással kapcsolatban, hogy „nyolc nap múlva ismét” (20,26) együtt voltak a tanítványok. Jézus ekkor megmutatta sebeit őszinte szívű tanítványának, Tamásnak, aki erre elmondta a szívből fakadó híres hitvallását: „Én Uram és én Istenem!” Emellett megszívlelendő még Péter apostol vasárnapot meghatározó szent igéje, hogy „mint újszülött csecsemők” („quasi modogeniti”- íPt 2,2) fogadjuk a feltámadás hatalmas hírét, azaz gyermeki készséggel. Igehirdetési alapigénk ezen a vasárnapon ószövetségi, Ezékiel próféta könyvéből való, az egyik legkülönlegesebb bibliai fejezetből. Megrendítő látomás, amelyet nevezhetünk az újjáteremtés látomásának is, s amelynek segítségével a szent ige érzékelteti számunkra Isten felfoghatatlan, de valós mindenhatóságát. Szabad is, kötelesség is tudatosítanunk, hogy rossz szagú füstként illanjon el az összes emberi, mégis nyomorult kételkedésünk a feltámadás csodájában. Isten mindenhatóságának felismerése eloszlathatja a földhöz- és érzékszervhez ragadt összes^ kételkedésünket. Oly gyakran fordul elő, hogy magukat a legjobb hívőnek tartó testvéreink is furcsa kételkedéssel kezelik a feltámadás lehetőségét. Templomos, imádkozó, bibliaórás hittestvér sóhajtotta a temetési szertartás után kondoleáló lelkipásztorának, hogy „vége mindennek” pedig éppen pár perccel korábban hangzott a feltámadás evangéliuma és az Apostoli hitvallás ama része is, hogy „hiszem a test feltámadását”. Nem lényegtelen a textus kortörténeti háttere, de itt és most elég annyi, hogy Ezékiel a babiloni fogságban senyvedő népével együtt élő próféta, aki hirdeti Istene ítéletét is, de a megújulás reménységét is (Kr. e. 6. század). Az ítéletet azért, hogy a nép felismerje bűneit, hogy majd ezután elhangozhasson a reménység ígérete. Isten választott népének szól a nagy üzenet: lesz újrakezdés, lesz feltámadás, újjáteremtés. Azért lesz, mert mindenható az Isten! Nem erkölcsi tisztulás, nem lelki fejlődés, nem valami szent evolúció eredményeként lesz, hanem mert az Isten így akarja. Az újjáteremtő Isten így akarja; és akarhatja, mert ehhez csak neki van hatalma. Hatalma és akarata! Akarata pedig a szeretetéből fakad! Érdemes figyelmesen elolvasni az igeszakaszt annak ellenére, hogy a textus ószövetségi helyi értéke a választott népre, Izráelre vonatkozik (a fogságból „beviszlek benneteket Izráelföldjére”-12. v.), de nekünk újszövetségi látásra van szükségünk (Luther tanítása szerint is). A legelső nagypénteken és utána még két napig legalább olyan vigasztalan volt a látvány a tanítványok számára, mint Ezékiel számára a száraz csontokkal borított völgy (1. v.). Szembesülnie kellett a kérdéssel: „Életre kelnek-e még ezek a csontok?” Jézus halott, tekintélyes idegenek szeretetből fakadó gyásszal levették a keresztről, sírba tették a tehetetlen testet. Vajon ha Péternek és tanítványtársainak felteszi valaki a kérdést azon a napon, hogy lesz-e folytatás Jézussal, mit válaszoltak volna? A Jézust háromszor megtagadó Péter? Vagy a többiek (egy kivétellel), akik messze futottak a kereszttől? Mert Ezékiel legalább egy hitvallást mond: „Ó, Uram, Uram, te tudod!” Isten megmutatja Ezékielnek (és persze nekünk is) újjáteremtő hatalmát. Isten parancsa, hogy a katasztrofálisan reménytelen látvány ellenére is hirdesse a feltámadást, az életet, és Ezékiel engedelmeskedik. „Amint prófétáim kezdtem”, megindult a gyönyörű folyamat, az újjáteremtés isteni folyamata, rendeződtek a csontok, az inak, a hús, a bőr, „de lélek még nem volt bennük” (8. v.). Innen kezdve szembesülünk Isten kizárólagos hatalmával, az élet teremtésének hatalmával. Lélek, élet - a nagy titok, a megfejthetetlen, de szívünk utolsó dobbanásáig megtapasztalható élet. Oly sok mindenre képes lett az ember géntechnológiai „vegykonyhájában” (Madách után szabadon), de élet teremtésére nem. Már az is nagy kitüntetés, hogy Isten akaratából továbbadhatjuk az életet, de teremteni, újjáteremteni csak ő képes, a Mindenható. A textus vége felé konkrétan szó van a temetőkről is: „én felnyitom sírjaitokat” (13. v.). Igazuk lehet a Szentírás tudósainak, hogy maga a fejezet nem a halottak általános feltámadását hirdeti, hanem a választott nép újjászülető megújulását, de a feltámadás ünnepe után mi ezt konvertáljuk evangéliumi módon, ahogy Jézus mondta: „...én élek, és ti is élnifogtok!’ (Jn 14,19) Mindez kizárólag azért lehetséges, mert Isten, aki Jézus Krisztus által a mi mennyei Atyánk, a mindenható és tiszta szeretet, aki azt akarja, hogy gyermekei egyszülött Fia által részesüljenek az örök életben. Ezért még a Lelkét is kitette értünk! Ez a hit oszlathatja el az összes kétségünket, hitetlenségünket. Aki létrehozta a mindenséget, megteremtette a titokzatos életet, szeretetből fakadó könnyedséggel új életet adhat nekünk Szendéikével. A temető csak látszat! Az igazi valóság: Jézus él, Isten feltámasztotta, és Krisztus nekünk is helyet készített a mennyei Atya házában. ■ Ribár János Imádkozzunk! Feltámadott Urunk! Adj nekünk igazi látást Lelkeddel! Ámen. Vallástétel helyett imádság Imádkozzunk konfirmandusainkkal, konfirmandusainkért! „Mint ma született csecsemők, az igének tiszta tejét kívánjátok” - hangzik a mai vasárnap névadó zsoltárának antifónája Péter apostol leveléből. Fehérvasárnap hajdanán azt jelezte: a húsvéthajnalban megkeresztelt emberek nyolc napon át, eddig a napig hordták a fehér ruhát, az üdvösség szimbólumát. Azt az albát, amely a kegyelem és a (megtisztult) új kezdet jele. A gyermekkeresztséget gyakorló későbbi egyházban átalakultak, átértékelődtek ezek a jelképek. Az evangélikus egyházban hagyománnyá vált, hogy ezen a vasárnapon fehér ruhás lányok és ünneplőbe öltözött fiúk állnak az oltár elé. Sok gyülekezetünkben ma is ez a konfirmáció ünnepi napja. A konfirmáció alkalmával a gyülekezet könyörög a Szentlélekért, azért, hogy a Lélek ébresszen hitet a fiatalokban, s így váljanak a gyülekezet, az egyház tudatos, aktív tagjaivá. Nem véletlen hát, és nem is erőltetett összekapcsolás, hogy az imádsággal foglalkozó Régi-új liturgikus sarok a konfirmáció idején is az imádság szerepével, lehetőségével és feladatával foglalkozik. Amikor - lassan tíz éve - az Evangélikus istentisztelet - Liturgikus könyv kézirata megszületett, sokak számára nyilvánvalóvá lett a liturgiái és agendaszerkesztő bizottság teológiai alapállása a konfirmációi esküvel vagy más néven fogadalomtétellel kapcsolatban. A korábbi szöveget hasonló kifejezéseket és tartalmat hordozó új megfogalmazás váltotta fel. A konfirmációi „vallástétel” helyére a konfirmandusok könyörgő imádsága került. Volt ennek teológiai, pedagógiai és egyházjogi indoklása egyaránt. Összefüggött azzal az egész világ evangélikusságában tárgyalt témával, hogy mi is a helye, feladata, célja a konfirmációnak a fiatal életében, és mi az egyház életében. Pedagógiai megközelítés is előkerült a vitában: abban az életkorban, amikor a fiatal döntő változáson megy át, vajon képes-e arra, hogy tudatosan döntsön a hit dolgaiban? Nem volt elhanyagolható az a teológiai megközelítés sem, hogy a Szentlélek munkáját nem írja és nem írhatja felül az emberi döntés. Vita folyt arról is, hogy vajon - akár egy ilyen vallástétel után is - válhat-e egy tizenkét éves fiatal a gyülekezet „felnőtt” tagjává, hiszen a konfirmáció nem lehet valamiféle felnőtté avatási, „beavatási szertartás” Ebben a még - minden valószínűség szerint - sokáig tartó vitában, tépelődésben és együtt gondolkodásban kínált alternatívát a Liturgikus könyv, amikor imádsággal váltotta ki a „konfirmációi eskütételnek” meg „fogadalomnak” is nevezett vallástételt. Egyházunk rendelkezése értelmében az Agenda és a Liturgikus könyv választási lehetőséget ad a lelkészeknek. Mivel azonban sokan úgy használják a megszokottat, hogy meg sem ismerték a választási lehetőség kínálta variációt, érdemes ezt az imádságot kézbe venni, ízlelgetni, ismertté tenni. A konfirmandusok imádsága hálaadás és kérés egyszerre. Lehet, hogy egy serdülő fiatal, aki sok esetben nem ismeri mélységében az egyház életét, a hit felfogható titkait, könnyebben tanítható meg egy imádságra, mint tudatos vallástételre. Reménységünk szerint pedig az imádságból azután hitvalló élet fakadhat vagy formálódhat. Az imádság így hangozhat el fiatal testvéreink ajkáról: „Köszönöm, teremtő Istenem, hogy keresztségemben gyermekeddéfogadtál. Köszönöm, hogy Jézus Krisztus, az én Uram és Megváltóm nekem is bűnbocsánatot szerzett a kereszten. Köszönöm, hogy a Szentlélek által evangélikus egyházunk tanúskodik minden képzeletetfelülmúló szeretetedről. Kérem a Szentlélek világosságát és erejét, hogy örömmel és hűséggel éljek gyülekezetünk közösségében, harcoljak a bűn ellen, növekedjem a szeretetben, és megállják a hitben mindvégig. Ámen” RÉGI-ÚJ LITURGIKUS SAROK E sorok írója - bár már lassan fél évszázada konfirmált - újra meg újra szívesen imádkozza magában ezt a könyörgést. Mert úgy hiszem, felülről való megerősítésre mindig szükségünk van. Ha pedig ez az imádság könyv nélkül megtanult szövegként fiatalkorban belénk ivódik, akkor a „kívülről” tudott imádságokhoz hasonlóan végigkísérheti egész életünket. Amikor ez az imádság elhangzik a gyermekek (Isten fiatal és idős gyermekeinek) hangján, akkor a gyülekezet bátran folytathatja az ősi Szent - lélek-hívó imádsággal: „Jövel, teremtő Szentlélek, mert gyenge a mi erőnk, és gyarló a mi szívünk! Magunktól nem tudunk Krisztusban hinni, sem nála megmaradni. De benned reménykedünk: te minket is újjáteremthetsz! Szánj meg minket és ezeket a testvéreinket, akik most szép vallást tettek sok tanúbizonyság előtt! Világosítsd meg őket, hogy Krisztushoz térjenek! Győzd meg őket, hogy Krisztusban higgyenek! Bátorítsd őket, hogy Krisztust kövessék! Erősítsd őket, hogy Krisztushoz ragaszkodjanak! Szenteld meg őket és minket, mindnyájunkat! Jövel, Szentlélek, szállj le ránk! Ámen’.’ ■ Hafenscher Károly (ifj.) EVANGÉLIKUS ÉLET. HU
