Evangélikus Élet, 2014. január-június (79. évfolyam, 1-26. szám)
2014-01-12 / 2. szám
6 -m 2014- január 12. KULTÚRKÖRÖK Evangélikus Élet Szalmacsillag, gyapjúangyal, aranygomb ► Az evangélikus Kertész Esztertől először jelent meg a Luther Kiadó gondozásában verseskönyv. A finom tollú költő ötödik kötete a Szalma és glória címet viseli. A rendre kétévente megjelenő kötetek - Éggel bélelt ház, 2005; Rózsalámpa, 2007; Boldog anyagban, 2009; Arasznyi Betű Cirkusz, 2011 - sorába szépen illeszkedik a 2013 decemberétől kézbe vehető, bibliai ihletésű, legfőképp a karácsonyi történet köré építkező karcsú, lírai kötet. A szavakhoz képek is társulnak: minden vers mellé egy fotó került. A fotós a szerző gyermeke és ifjú alkotótársa, Kertész Ambrus. Engedtessék meg, hogy az utóhangnál kezdjem. Az örökzöld című vers talán a leghívebb foglalata a kötet egészének. Benne három, akár együgyűnek is nevezhető tárgy szerepel: szalmacsillag, gyapjúangyal és aranygomb. Három olcsó karácsonyi kellék, mely ideig-óráig gyönyörködtet ugyan, de rendre újra visszakerül a szekrény mélyére, és aztán ott fekszik elhagyatottan a következő karácsonyig. A három versszakra osztott miniatűr megmutatja ezeknek a látszólag jelentéktelen tárgyaknak a nagyon is komoly feladatát. Mindhárom tárgy szimbólum. A szimbólum lényege, hogy rámutat valami távolabbi valóságdarabra, és részesül annak lényegéből, ami a létezés mélyebb szintjén „valóságosabban” létezik, mint mi magunk. Látszólag messze van tőlünk, és mégis itt van mellettünk, körülöttünk. Az emberiség szellemtörténetének, de kollektív tudattalanjának is része a betlehemi csillag, a hírhozó angyal és maga Jézus Krisztus. Hogy a karácsonyi történetre híven emlékezhessünk, szükségünk van az őket szimbolizáló szalmacsillagra, gyapjúangyalra és aranygömbre. Véges elménkkel, korlátolt képességeinkkel, könnyen kísérthető szívünkkel bajosan kelthetjük életre ezek nélkül az emlékeztető jelek nélkül az eredeti, csodálatos történést, mely a szent éjszakán lezajlott, és egész életidőnkön túli életünket, jelenünket és jövendőnket megpecsételte. „szalmacsillag mutatja, / hogyan vezette az égi tünemény / a földi jászolhoz napkelet vándorait // gyapjúangyal emlékeztet / a nyáj mellett megálló isteni hírnökre / a mennyre és a mezőre // aranygomb tükrözi / a teljesség trónusáról / a test törékenységébe / belépő Krisztust" Ez a lényegében pár soros alkotás rendkívül erős igékkel dolgozik. A három tárgyhoz három ige rendelhető: a szalmacsillag mutat, a gyapjúangyal emlékeztet, az aranygomb pedig tükröz. A csillag, mely a napkeleti bölcseket vezette, iránytűként funkcionált. Jel volt, melyet évtizedek óta vártak az útra kelők, ahogy erről a kötet egy másik verse, a Napkeleti bölcsek is beszámol: „S mely napot, holdat, csillagot vezet, / a hatalomnak egyszerre arca lett.” A fénylő arc látásához hosszú utat kell megtenniük a bölcseknek, és még hosszabbat a kevésbé bölcseknek. Ahogy meglátjuk a csillagot, eszmélnünk kell, majd útra kelnünk. Útközben minden évvégén megállunk egyszer, és megpróbáljuk bemérni, vajon mennyire lehetünk attól a betlehemi istállótól. Ebben segíthet nekünk az ócska szalmacsillag. Az Angyali üdvözlet című, dialógusban megírt vers látható, hallható angyalt mintáz. Máriához így szól Gábriel: „A végtelen fog benned növekedni, / a határtalan tőled kér majd enni, / bölcsője leszel, vigasza, támasza. / Igenedbe fészkel Istened, Mária.” Az igen feltétel nélküli kimondása az, amire emberi voltunknál fogva képtelenek vagyunk. Épp ezért kellett megszületnie, majd meghalnia Jézus Krisztusnak. Mária kiválasztott, ő megláthatja, meghallgathatja a mennyei küldöttet. Nekünk idézze csak mosolygós, copfos, gyapjúból készült angyalka ezt az igazi fényességet, melyet még meg nem pillanthatunk, de melynek látására folyamatosan készülünk. A gömb a legtökéletesebb forma, a teljesség szimbóluma. A csillogó, karácsonyfára aggatható gömbökben megpillanthatjuk saját, kissé torzított tükörképünket. A földi világ halandó gömbjébe zárta egyszülött Fiát a Mindenható, hogy nekünk örök életünk legyen. Az aranygömb Isten végtelen szeretetét tükrözi kicsiben, ahogy számunkra felfogható. Kertész Eszter letisztult, tűélességű szavaiból jottányit sem szabad elvenni, és hozzájuk toldani sem, ezért ezen a ponton az érzékeny témához talán annyira nem is illő „verselemzést” érdemes berekeszteni. A kötetet azonban érdemes újra és újra elővenni, nem csak karácsonykor. Mert a Szalma és glória maga is szimbólum. A jászol, a szalma, melyen a kisded világra jött, királyfiúnak sem való, nemhogy „istenembernek”. A glória, mely a feltámadott Krisztust illeti, isteni. De Krisztus nem ölthetett glóriát az emberi test felöltése és annak megöletése nélkül. Ahogy mi sem kerülhetjük meg a betlehemi jászolt, se a töviskorona rémisztő látványát, ha haza akarunk jutni... ■ Kinyik Anita Kertész Eszter: Szalma és glória. Kertész Ambrus fotóival. Luther Kiadó, Budapest, 2013. Ára 980 forint. Örök várakozás a Hargitán és Békéscsabán Sütő András drámája a Jókai Színházban vagyunk, tanuljuk meg az ezeregyediket végleges foglalkozásként. Várni, várni, míg a lámpáink kigyúlnak” - ismételjük otthon Vencelt, amikor a fenyőfadíszekkel együtt becsomagoljuk az adventi koszorút, tértől és időtől függetlenül várakozva a Megváltóval való találkozásra... ■ László Jenő Csaba Bódi Vencel szerepében Szélyes Imre Az Advent a Hargitán ebben az évadban látható lesz még a békéscsabai Jókai Színház Ibsen-színpadán január 10-én, u-én, 16-án, 17-én és 21-én. előadásban a színészek mind-A második felvonásban teljesedik ki az advent, a várakozás a Hargitán. Mindenki vár valami jobbra. A hit folyamatosan fogy, míg egyszer csak jelek érkeznek a mennyből, amelyek a nagy találkozások lehetőségét vetítik egyike a szerzőhöz és a történethez méltó teljesítményt nyújtott. Kiemelendő azonban Kara Tünde alakítása, aki egyszerre három generáció nőalakját tudta - ha kellett, játékosan, ha kellett, tragikusan — megjeleníteni. Czitor Attila Gáborja jól érzékeltette a „gyűlölök és szeretek” lelkiállapotot, minden pillantásával, mozdulatával növelve a kis színház légterében szinte tapintható feszültséget. Szélyes Imre - Vencel - monológjai sokáig csengenek a nézők fü- L lébe, a művész ugyanis kitűnően formálta meg a bölcs, megfáradt székely ember alakját. Szőke Pál Zetelaki Dánielként már-már az őrület határáig sodródva az istenkáromlásig jut el - emlékezetes alakítást nyújtva. Néhány percre látjuk csak emlékeztetnek is minket a bibliai példázatra, amely az utolsó időkre vonatkozva figyelmezteti a híveket, hogy mindig éberen égessék az olajat. „Nincs üresség, ahol várnak valakire. S mindenre válasz jön, ha megtanulunk várni. Ezermesterek ► Túl mindenen, havas hegyeken és jégcsapokon, sokan mondanák: az Isten háta mögött. Itt játszódik Sütő András megrázó erejű drámája, az Advent a Hargitán. A havas hegyek és a jégcsapok ezúttal a békéscsabai Jókai Színház Ibsen-színpadára költöztek, hogy az ünnepi hetekben emberi mélységek és isteni magasságok közé juttassák a színházbarátokat. Sütő András drámáját 1985-ben közölte a Tiszatáj, első bemutatóját 1986-ban tartották a budapesti Nemzeti Színházban. Méltatlanul ritkán veszik elő, ezért különösen örvendetes, hogy a békéscsabai teátrum igazgatója a bemutatása mellett döntött. A szín egy minimálstílben megformált székely faház. Körülötte havas hegycsúcsok, az ereszen jégcsapok, melyek a folyamatosan mélyülő dráma során egyre csak dagadnak. A házigazda, Bódi Vencel egyedül él a világ végén. Hamar megtudjuk, a kis faház még a székely falutól is legalább kétórányi járásra található. Bódi Vencel akkor lett magányos, amikor viharos körülmények között otthagyta a lánya, aki apja helyett szerelmét választotta. Vencel egy alkalommal szerelmi fészekként bocsátotta otthonát Réka rendelkezésére, aki gyermekkori szerelmét, Gábort csalta meg a Nagy Romlás nevet viselő szakadék melletti házikóban... Megismerjük Rékát, a cserfesjátékos leányt és Gábort, akit a Réka iránti szenvedélyes szerelem és a szűnni nem akaró csalódottság kettőssége feszít. Épphogy felhúzza Réka ujjára a gyűrűt, a lány olyan hírt oszt meg vele, amely feldolgozhatatlan fájdalmat okoz neki. A lánykérés így válik mindent felforgató veszekedéssé, majd torkollik valódi tragédiába. előre. Az események azonban csak mélyebbre taszítják a szereplőket. Be kell látniuk ugyanis, hogy az ősök bűne Babócsai Rékát a Vencelt elhagyó Mária szerepében. Keményen hangzó mondatai szinte koppannak az ereszen lógó jégcsapokon. Az advent mindannyiunk közös drámája. Ráébreszti az embert, hogy egyszerre tudunk szeretni és gyűlölni, egyszerre vagyunk csalók és megcsaltak, hol a rajongó hit, hol a blaszfémia tölti ki lényünket. Sodródunk az örökölt bűnök és az újabb vétkek viharában. Végső soron mindannyian a világ végén vagyunk, a „Nagy Romlás” árnyékában kell lavíroznunk a mindennapok során. És mindannyian vá-Réka: Kara Tünde, Gábor: Czitor Attila újabb bűnt szül, és minden korábbinál súlyosabb tragédia bontakozik ki. A színpadi művet különleges hangulat lengi körül. Egyszerre érzékeljük az ószövetségi messiásvárás hangulatát, a népmeséi motívumokat és a mindent beborító balladai homályt. A lelkünket népdalok és egyházi énekek hangolják rá a székely adventre. A Rabold Ödön rendezte runk. Adventben és karácsony után - világnézeti hovatartozástól függetlenül - vágyunk a megváltásra. A keresztény ember azonban tudja, amit az öreg Vencel is tudott: várni kell s imádkozni. „Amíg várni tudunk, élünk...” - mondja ki. Vencel lámpásai
