Evangélikus Élet, 2014. január-június (79. évfolyam, 1-26. szám)

2014-03-30 / 13. szám

Evangélikus Élet MOZAIK 2014. március 30. *• 15 Alacsony küszöb A Basecamp nevű csoportmunka-tá­mogató alkalmazás egyik fejlesztője nyilatkozta régebben: lehet, hogy az emberiség egy korábbi korszaka a mainál élhetőbb, erkölcsösebb vagy va­lamilyen más szempontból jobb volt, mindenesetre a jelenlegi internet mel­lett képzelhető csak el, hogy bárki egy egyszerű ötletre alapozva világszinten sikeres vállalkozást indítson, miközben nem is kell ehhez nagy tőkével rendel­kezni. így bármennyire vonzó is lehet egy más időben eltöltött élet, ő bizony nem utazna vissza az időben. menssel általában már nem foglalkoz­nak, illetve esedeg mi, fogyasztók sok­kal inkább látnánk a készüléket egy ipar­művész által tervezett zsákocskában, mint gyári „egyenruhában” Ezekből ugyanakkor általában nem lehet milliós darabszámot eladni - vi­szont ha a piacunk az egész világ, ak­kor a long tail lehetővé teszi, hogy egy kézművesmester mégis megtalálja a számítását. A long tail, azaz a „hosszú farok” elmélete azzal foglalkozik, hogy a nagy mennyiségben eladható, egy­forma termékek mellett létezik a kis EGYHÁZ ÉS VILÁGHÁLÓ Rovatgazda: Nagy Bence lálták ki, hogy a kötet szerzői dobják össze az előkészítési és a nyomdakölt­séget, és majd az értékesítés bevétele­iből visszakapják. Végül külső tanács­ra a nemzetközi Indiegogo oldalon in­dítottak kampányt (goo.gl/IxApiq). Ez a crowdfunding - vagyis a közös­ségi finanszírozást segítő - oldal lehe­tőséget ad arra, hogy az ötíetek meg­hirdetői támogatókat szerezzenek, és az így öszegyűlt pénzből valósítsák meg projektjüket. A kampány sikerrel is járt, a célként kitűzött 500 dollár he­lyett 824 dollár folyt be, így a Tetovált mementó című kötet a tervezett két­száz példány helyett négyszázban fog megjelenni. Mindez a közösségi finan­szírozás bőrébe bújtatott előrendelé­seknek köszönhetően. A Moly pedig nemcsak a megfelelő szerzőket szál­lította a projekthez, hanem a kellő hír­­verési felületet is biztosította. Persze a négyszáz darab egyelőre még jóval elmarad a sikerkönyvek példányszámai mögött, ugyanakkor az ötlettől a késztermékig szinte csak elszántságra, közös akaratra és tevékeny magatartásra volt szükség, no meg a mindenki által elérhető le­hetőségek kreatív használatára. Ha valakinek támad egy jó ötlete, érde­mes elgondolkodni azon, hogy ez az út számára is járható-e. ■ N. B. És igaza is van, egy Webes techno­lógiákra épülő projekthez mindössze egy számítógép, internetkapcsolat és megfelelő tárhely kell, vagyis a belé­pési küszöb valójában igen alacsony. A Basecamp a mai világ egyik siker­terméke, milliók használják világ­szerte, és milliomossá is tette a fejlesz­tőit - de persze sok célja lehet egy em­bernek, amikor internetes projektet indít, nem csak a meggazdagodás. Azt mondják, hogy atömegterme­­lés kora lejárt. Persze ez így nem igaz: látjuk a sok iPhone-nal vagy Samsung tablettel rohangálót. A kedvelt márkák esetén ugyanis az értékesített készülé­kek mennyisége inkább a százmilliós tartományba esik. Ugyanakkor ezek a termékek rengeteg kiegészítő termék pi­acának az alapját vetik meg. Elvégre ha valaki vásárol egy telefont, akkor álta­lában tokot is vesz hozzá, ha szeretné megóvni a karcolásoktól vagy a törés­től. A nagy gyártók pedig ezzel a szeg­darabszámban értékesíthető és egye­di termékek piaca is. E termékek is hoznak akkora bevételt, hogy sikeres üzletet lehet építeni rájuk. Persze job­bára csak az interneten, hiszen csak az elektronikus webáruházak polcainak kapacitása végtelen. Ezt az üzleti modellt pedig nem a tö­megmédia fogja kiszolgálni - a vásár­lás, illetve már maga a termékek meg­ismerése is jórészt az ismerősök általi hírverés révén történhet meg. Termé­szetes és logikus ugyanis, hogy ha ki­találunk egy terméket, akkor először az ismerőseink körében próbálunk meg vevőket találni rá, és így a hírve­rés nem akkora gond, mint a megfe­lelő fizetési lehetőség kiválasztása. Nem is olyan régen a Moly.hu köny­ves közösségi oldal két tagja elhatároz­ta, hogy az oldal kreatív tagjainak írá­saiból kiadnak egy kötetet, úgyhogy pá­lyázatot írtak ki rá. Mivel egyiküknek sem volt ehhez megfelelő tőkéje, azt ta­EVÉL&LEVÉL Ukrajna kapcsán - újra Igazán nem igényel túl nagy lélektani ismeretet és beleérző képességet, hogy sok bajjal, nehézséggel küzdő, szellemi zűrzavarban vergődő társadal­munkban felismerjük azokat az embereket (a médián keresztül is), akik hi­bákkal tele, de mégis - elsősorban nem a saját hasznukat keresve - fárad­hatatlanul küzdenek az ország felemelkedéséért (úgy, hogy szinte előttünk öregszenek meg). Úgy gondolom, egyházi téren ilyenek a püspökeink is. És mindezt mértékadó stílusban teszik. Nagyon fájó, hogy Fabiny Tamás, aki az EvÉlet március 9-i számában Kö­nyörgés Ukrajnáért címmel a püspöki rovatban felvállalta ezt a mindenkit érintő, aktuális témát, és mélységes aggodalmát fejezte ki az ország, de el­sősorban a kárpátaljai magyarok sorsa iránt, lesújtó kritikát kapott. A kri­tika szerint az egész írásból csak néhány sor érdemes a közlésre. Nagyon sajnálom, hogy az a bizonyos néhány sor nem a kárpátaljai ma­gyarokra vonatkozik! Nemcsak „Dona nobis pacem” de „Miserere nobis” is! Könyörülj rajtunk, Urunk! Kinczler Irén kárpátaljai magyar HIRDETÉS ■ '• EBBE-előadás Az Evangélikus Belmissziói Baráti Egyesület (EBBE) által rendezett tava­szi előadás-sorozat címe: Vedd és olvasd! - Interaktív bibliatanulmányok. A következő alkalom április 10-én, csütörtökön 17 órakor kezdődik az or­szágos iroda (Budapest VIII. kér., Üllői út. 24.) utcáról nyíló termében. Té­ma: A Szentlélek gyümölcse (Gál 5,22-25). Előadó: Deák László lelkész. Koncert Békásmegyeren Április 6-án, vasárnap 17 órakor koncert lesz a békásmegyeri evangéli­kus templomban (1038 Budapest, Mező u. 12.). Műsoron Salamoné Ros­si: Héber zsoltárok, himnuszok, énekek (1622). Énekel az A:N:S Chorus: Gavodi Zoltán, Opicz József, Czier Zoltán, Újházy Márton, Kéringer Lász­ló, Mizsei Zoltán, Koncz András, Benkő Pál. Vezényel: Báli János. Köz­reműködik: Borsos Ágnes, Varga Ferenc - hegedű, Koltai Katalin - lant, Pétery Dóra - orgona. Jelöletlen sírok a Délvidéken ► Legalább húsz-, de akár negyvenezer ma­gyar áldozata is lehetett annak a vérengzés­nek, amelyet 1944-45 folyamán a Délvidé­ken a kivonuló magyar honvédség nyomá­ban Tito parancsára hajtott végre a jugoszláv partizánhatalom. Évtizedekig még beszél­ni sem volt szabad a történtekről, nemhogy megemlékezni. A hetvenedik évforduló al­kalmából március 21. és 23. között a Keresz­tény Értelmiségiek Szövetsége (KÉSZ) he­lyi partnerével, a Keresztény Értelmiségi Körrel (KÉK) szervezett körutat az emlék­helyekhez és a tömegsírokhoz. Emberi csontok a kutyák szájában „Halál a fasisztákra, szabadság a népnek” - e szó­lam jegyében látott a háborús bűnösnek kikiál­tott, valójában ártatlan magyarok és németek le­­gyilkolásához a Tito vezette partizánhatalom. Hogy valójában miről volt szó, azt a kivégzése­ket végrehajtó kommunista belbiztonsági erő, az Ózna (népvédelmi osztály) vezetője világossá tet­te, amikor egy levéltári dokumentum tanúsága szerint arról írt, hogy a terület délszláv jellegének megőrzése a cél. „Előre eltervezett népirtás folyt itt” - szögezte le Forró Lajos, aki nagyapja révén maga is érintett a szomorú eseményekben. A témát kutató törté­nész felmenőjének martonosi házát vásárolta vissza, hogy az áldozatoknak emléket állító mú­zeumot rendezzen be feketére festett szobáiban. Az összeszedett férfiakat - de olykor nőket és gyerekeket is - napokon, heteken át a város- és A délvidéki evangélikusok nagyobb része szlo­vák és német, kisebb része magyar nemze­tiségű volt a világháborút követő népirtás ide­jén. A megtorlás a német és a magyar közös­ségeket érte. Összesen harminchét német lel­kész, köztük Philipp Popp püspök és Wilhelm Kund pancsovai esperes esett áldozatul. Magyar evangélikus lelkész nem volt az ál­dozatok között, de őket is zaklatták, bebör­tönözték. Számos evangélikus templomot le­romboltak, másokból kultúrházat, raktárát vagy magtárt alakítottak ki. Utóbbiak közül a bácsfeketehegyi istenházát 2008-ban kapta vissza a szerbiai magyar nyelvű evangélikus egyház, így felújítása óta ismét a lelki épülést szolgálja. H Forrás: lutheran.rs a községházák pincéiben tartották fogva, kínzá­soknak téve ki őket. Üvegcserepekre kellett fe­küdniük, szöges bakanccsal tapodtak rajtuk, szíjat hasítottak a hátukból, szöget vertek a kör­mük alá, vagy sztálinkesztyűbe - a hastáji hájon vágott sebekbe - dugták a paprikával, sóval hin­tett kezüket. A lelkészeket, papokat sem kímél­ték: partizánnők provokálták őket, a martonosi plébános hímtagját pedig fogóval marcangolták. Az egyházi személyek legnagyobb bűne több­nyire az volt, hogy pár évvel koráb­ban hálaadó istentiszteleteket és miséket tartottak a Délvidék Ma­gyarországhoz való visszacsatolása­kor. De a többiek sem követtek el en­nél súlyosabbakat: a partizánok vé­res tevékenységének jogszerűségét igazolni hivatott dokumentumok többsége csak a gyilkosságok után, koholt vádak alapján, koncepciós el­járások keretében született. Ha szü­letett egyáltalán ilyen. A megkínzott embereket csak kihajtották a Duna­­vagy a Tisza-partra, a falu melletti erdőbe, dögtemetőbe vagy a városi szemétdombra, és ott halomra lőt­ték őket. Akiket nem a folyó vitt el, azokat nem túl mély tömegsírokba hányták, így később előfordult, hogy végtagjaikat, csontjaikat kóbor kutyák vitték vissza a faluba. Felemás szembenézés Forró Lajos szerint az elhunytak rehabilitációja bár nem zökkenőmentesen, de szépen halad. „Most a tömegsírok feltárásáért és a holtak mél­tó eltemetéséért küzdünk. És ha a szerb állam er­re nem lesz hajlandó, akkor mi fogjuk megadni nekik a végső tisztességet, Belgrád szégyenére” - hangsúlyozta a történész, aki nemcsak a legyil­kolt tízezrekre, hanem az árván maradiakra és az özvegyekre is a partizánok áldozataiként tekint. Csurogról azon a földúton döcögött ki a bu­szunk az egykori dögtemető buckáihoz, amelyen annak idején nemzettársainkat is kivitték, hogy ott lemészárolják őket. A keresztre feszített Krisztussal megjelenő apát és árván maradt fi­át ábrázoló, tavaly a magyar és a szerb államfő jelenlétében felavatott emlékmű környezetében gaz nő és tehenek legelnek. Ha visszanézünk a településre, csak a pravo­szláv templom három tornyát látjuk, az egykor há­romezernél is több magyarnak otthont adó tele­pülés katolikus templomát ugyanis lerombolták, megmaradt híveit elűzték. Ma csak körülbelül száz honfitársunk él a helységben. Utunk során a he­lyiek közül többen is nehezményezték, hogy míg a magyar államfő igen, szerb kollégája a ta­valyi csurogi megemlékezésen sem kért bocsána­tot a másik néppel szemben elkövetett bűnökért. A felemás szerb szembenézésre hívta fel a figyel­­' met Matuska Márton publicista is, aki az újvidé­ki emlékhelyen szóvá tette: bár a város képviselői ma már eljönnek a megemlékezéseikre, a pravo­szláv egyház először és azóta is csupán a tavalyi csurogi emlékműavatáson volt jelen. A téma ku­tatója elmondta: magánkezdeményezésként több­ször is száz fehér fakeresztet helyeztek el az áldo­zatok emlékére az egykori, mára gazzal benőtt csá­szári-királyi katonatemető területén, de azok az éjszaka leple alatt mindig eltűntek. Az újvidéki­ek most Makovecz Imre tervei alapján monumen­tális emlékoszlopot szeretnének állítani Dunába lőtt elődeik számára, de a hatóságok folyamato­san akadályokat gördítenek kezdeményezésük elé. Szentek és hősök a világnak A magyar állam részéről a keresztény értelmisé­giek emlékútjának szabadkai állomásán Rétvári Bence szólalt meg. A Közigazgatási Minisztérium államtitkára a Zentai úti temető városi szemétte­leppel közvetlenül szomszédos tömegsírja fölött elmondta: az emberi gonoszság mindig is jelen volt a világban, ám nem mindegy, hogy egy rendszer az emberekben élő rosszra vagy jóra építi-e fel ha­talmát. Szerinte a kommunizmus az előbbire alapozott, márpedig fontos, hogy az állam az alap­vető morális, ha úgy tetszik, keresztény értékek­re és ne azok tagadására épüljön. Rétvári Bence úgy látja, a hit a nemzetek megbékélését is segítheti, mert ha a keresztény testvért látjuk egymásban, nem ismétlődhetnek meg a hetven éve történtek. Osztie Zoltán a Nemzeti Együttműködési Alap támogatásával megvalósult emlékűt délvi­déki és anyaországi résztvevőit a búcsúzáskor - a történészek és az érintett családtagok megannyi­szor elhangzott kérését ismételve - arra szólítot­ta fel, hogy adják tovább környezetükben az itt szerzett ismereteket és érzéseket, hi­szen az több tárgyi tudásnál - tanú­ságtétel is. A KÉSZ elnöke szerint a tragédia máig hat, nyoma kitörölhe­tetlenül ott van a szívekben és a lel­kekben, olyan sebet okozott, amelyet ma is gyógyítani kell. A katolikus pap végül arra figyelmeztetett: a tragédi­ával szembesülve magyarként ne a ke­serűség és az abból fakadó önfeladás “ legyen úrrá rajtunk, hanem erősöd­ni jön az önbecsülésünk, hiszen szenté­ül két és hősöket adtunk a világnak. <3 A kegyeletét lerovó csoport tagja “ volt Kéthelyi Mátyás, a Budapest-Fa­­< sori Evangélikus Gimnázium tanára is, aki az Evangélikus Életnek el­mondta: meglátása szerint fontos, hogy a tragédia sok évtizedes szerbiai és anyaor­szági elhallgatása után végre feltárjuk és kibeszél­jük a történteket, méltóképpen megemlékezve az áldozatokról. „Ezek az emberek vértanúhalált haltak a hitü­kért és a magyarságukért, hiszen azért mészárol­ták le őket, mert nem kommunisták és nem dél­szlávok voltak. A mártírok lélekben segítenek ne­künk, hogy megőrizhessük azokat az értékeket, azt az önazonosságot, amelyért ők az életüket ad­ták” - fogalmazott a tanárember, akinek feltett szándéka, hogy diákjait is elvigye a Délvidékre. „Látniuk kell, hogy vannak olyan történelmi szituációk, amikor az embernek még ezt is el kell szenvednie az igazságért. Legyenek erre fölkészül­ve, és tudják hitüket és a hazájukat úgy szeretni, ahogy a tömegsírokban nyugvó áldozatok - tet­te hozzá Kéthelyi Mátyás, hangsúlyozva: - Fon­tos, hogy ne gyűlölet és frusztráció támadjon ben­nünk a látottak miatt, hanem tudjunk megbocsá­tani. Mert a mi erőnk nem a bosszúállásban rej­lik, hanem a mártírok példájából merítjük.” ■ Kiss Sándor Az újvidéki emlékhely keresztje előtt 9 *

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom