Evangélikus Élet, 2014. január-június (79. évfolyam, 1-26. szám)

2014-03-02 / 9. szám

I 14 4i 2014. március 2. KRÓNIKA Evangélikus Élet HIRDETÉS Köszönet az szja 1%-áért A Rozetta Alapítvány nevében köszönetünket szeretnénk kinyilváníta­ni mindazon testvéreknek és támogatóinknak, akik a 2012-es adóév szja­­felajánlásai révén az elmúlt (2013-as) évben összesen 302 608 forintot juttattak alapítványunkon keresztül a Pesterzsébeti Evangélikus Egyház­­község szociális és hitéleti tevékenységének, valamint az egyházközség általános működésének támogatására. Minden kedves támogatónknak köszönjük eddigi és reménnyel tel­ve várjuk jövőbeli támogatását! Sághy András, a kuratórium elnöke Zuglói zenés esték Mindenkit szeretettel várunk a zuglói zenés esték tavaszi koncertsoro­zatának első alkalmára március 9-én, vasárnap 18 órakor a zuglói evan­gélikus templomba (Budapest XIV. kér., Lőcsei út 32.). Fellép a The Hea­vy Brass Guys tubakvartett. A kvartett 2007-es megalakulását az alkotás vágya és az együtt zené­lés öröme motiválta. Az együttes tagjai - Adamik Gábor művészeti ve­zető, Kovács Zalán, Török József és Kelemen Tamás - fontosnak tartják, hogy minél szélesebb körben mutassák be a hangszereik adta lehetősé­geket. A kvartett zenei repertoárja széles, a reneszánsz táncoktól egé­szen a dzsesszig ível, és nagy súlyt fektet a saját hangszerelésekre. A The Heavy Brass Guys koncertjén jól ismert zeneművek, köztük Händel, Bach, Liszt, Bárdos, Farkas és Ellington műveinek átiratai csen­dülnek fel. A belépés ingyenes. Meghívó kerekasztal-beszélgetésre A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Kara (NKE RTK) meghívja Önt a Rendőr és keresztény? - Rendészeti hivatás a keresztény értékek tükrében című kerekasztal-beszélgetésre. A beszélgetés hozzászólói: Bíró László katolikus tábori püspök; Jákob Já­nos dandártábornok, protestáns tábori püspök; Totha Péter Joel vezető tá­bori rabbi; dr. Gömbös Sándor r. ezredes, az Országos Rendőr-főkapitány­ság Hivatalának hivatalvezetője; dr. Schanda Balázs tanszékvezető egye­temi tanár, Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Kar, Alkotmányjogi Tanszék. Moderátor: dr. Hautzinger Zoltán tanszékveze­tő egyetemi docens, NKE RTK Bevándorlási és Állampolgársági Tanszék. Felvezető előadások: ♦ A rendészet keresztény alapjai - dr. Tihanyi Miklós r. őrnagy, az NKE RTK Közbiztonsági Tanszék tanársegédje. • A keresztény rendőr értékítélete - dr. Budaházi Árpád r. százados, az NKE RTK Bűnügyi Tudományok Intézete Büntetőeljárás-jogi Tanszé­kének adjunktusa. A rendezvény időpontja: március 7., 10 óra. Helyszín: NKE Rendészet­tudományi Kar, főépület (1121 Budapest, Farkasvölgyi út 12.), díszterem. A rendezvény 12 órakor zárul az ökumenikus imaszoba megáldásá­­val. Kérjük, részvételi szándékát március 3-ig jelezze a budahazi.ar­­pad@uni-nke.hu e-mail címen vagy telefonon Kováts Zsuzsanna tudo­mányos ügyintézőnél az 1/392-3506-os telefonszámon. Megkezdődött a Herman Ottó-emlékév ► Egy evangélikus polihisztor címmel emlékezett Herman Ottóra (1835- 1914) születésének százhetvenötödik évfordulója alkalmából az Evan­gélikus Elet 2010/28. számában dr. Barcza Béla. Az írás kiváló, a ren­delkezésre álló csekély terjedelemhez képest is kerek összefoglalása a természettudós szerteágazó munkásságának. Megállapításai közül (jó értelemben) mindössze a bevezető mondattal szállnék vitába. „Mintha kissé elfeledkeztünk volna erről az evangélikus családból szár­­mazótudósról”- írta a szerző. Ezt (a magyar tudomány- és kultúrtörténet szerencséjére) árnyalni szeretném. Lehet, hogy mindebben sze­mélyes érdeklődésem is szerepet játszik. Csillagászattörténeti szak­íróként ugyanis tudom: Hermant ezen a szakterületen manapság is jegyzik, mégpedig helyszíni kuta­tómunkája miatt. A tudós tudni­illik felkereste Norvégiában Vardo szigetét, ahonnan százhúsz évvel korábban Hell Miksa és Sajno­­vics János a Vénusz-átvonulást megfigyelte. Minderről Herman Az északi madárhegyek tájáról című alapművében írt. Nem vélet­lenül sorolta tehát őt Barcza Béla a polihisztorok sorába! Az akkori megemlékezés ol­vasásakor már egy másik kerek dátumra, Herman halálának száza­dik évfordulójára terveztem írásomat. A bevezető tükrében (eredeti terve­imet felülírva) úgy gondoltam: néz­zük meg, valóban tudósíthatunk-e aktualitásokról személye kapcsán? Tényleg szolgálhatunk-e friss hírek­kel egy évszázada eltávozott tudós­ról? Nem bizarr gondolat mindez? Ahogy az elkövetkezőkben látni fog­juk, korántsem... ...hiszen ugyanebben az esztendő­ben, 2010-ben újabb kiadásához érke­zett a Mesék az AB C-házból című tan­könyv. Ebben A madarak beszéde című történetével Herman Ottó az olvasni ta­nuló kisiskolások segítségére siet. Ornitológiái alapműve, A mada­rak hasznáról és káráról eredetileg 1901-ben látott napvilágot. Tartalmas kötet, a szélesebb olvasóközönség számára is közérthető megfogalma­zással, több generációnak is ismerős ábrákkal. A könyv újjászületését a 2012-es esztendő hozta meg. A ha­mar népszerű vált Nemzeti Könyvtár sorozat keretében került megnyerő külsejű reprintként a könyvesbol­tok polcaira. Nagyméretű formátu­ma, kemény kötése és nem utolsósor­ban a mai gazdasági viszonyok mel­lett ténylegesen elérhető, 2500 forin­tos ára igazi könyvcsemegévé tette. Tavaly nyáron egy országos csil­lagászati találkozó megnyitójának megtartására voltam hivatalos. Va­rázslatos, dimbes-dombos tájon So­­mogyfajszra vezetett utam. Az otta­ni, 1872-es építésű, eklektikus stílu­sú Kund-kastély - a Somogy Termé­szetvédelmi Szervezet főhadiszállá­sa - a környék jellegének megfelelő­en a pásztorkultúra emlékeit őrzi, és természetvédelmi vonatkozású ins­tallációk is díszítik. A falon egy fa­ragott képre lettem figyelmes: az is­meretlen művész Herman Ottót ábrázolta. Még itt is ő van, „távol a zajos világtól” - gondoltam ma­gamban. Sírjának megbolygatása a napi­sajtó ingerküszöbét is elérte: szintén 2013-ban egy miskolci önkormány­zati képviselő a felsőhámori teme­tőbeli nyughely fölé oda nem il­lő, modern kialakítású síremléket emeltetett. Fekete márványból, ál­lagmegóvásra hivatkozva, a való­ságban jogszabálysértő módon, mi több, saját nevét is rávésetve. Mivel ezt országos méretű felhá­borodás követte, az eredeti sírem­lék pedig védett, a város gondos­kodott a helyreállításáról. Valahol valakik képesek voltak gátat szab­ni a barbarizmusnak... Herman művei értelemszerű­en nem hiányozhatnak az antik­váriumok polcairól. A magam megszokott könyvbeszerző sé­tái ugyan megritkultak mostan­ság, ám a nyárelőn, a ritka alkalmak egyikén a Herman Ottó Múzeum évkönyvéből származó különlenyo­mata bukkantam. Egy 1986-os tanul­mányra, melyben a szerző, Szabad­falvi József Herman közéleti tevé­kenységét elemzi. A pár oldalas kiad­ványt egy pillanatra letéve jelzem: emléke nem fakul, igyekezzünk őt a jövőben sem feledni! És nemcsak mi, evangélikusok va­gyunk így ezzel: halálának századik évfordulóján a Muzsikás együttes koncertjével kezdetét vette a tartal­masnak ígérkező Herman Ottó-em­­lékév 2014 eseménysorozat. ■ Rezsabek Nándor Istentiszteleti rend ♦ 2014. március 2. Ötvened vasárnap. Liturgikus szín: zöld. Lekció: Lk 18,31-34; íKor 13,1-13. Textus: íMóz 13,5-18. Énekek: 441., 503. Budavár, L, Bécsi kapu tér de. 9. (úrv.) Bence Imre; de. 10. (német, úrv.) Johannes Erlb­­ruch; de. 11. (úrv.) Balicza Iván; du. 6. Bence Imre; Fébé, II., Hűvösvölgyi út 193. de. fél 10. (úrv.); Sarepta, II., Modort u. 6. de. 3/4 11. (úrv.) Sztojanovics András; Pesthideg­­kút, II., Ördögárok u. 9. de. fél 10. (úrv.) Sztojanovics András; Csillaghegy-Békásme­­gyer, III., Mező u. 12. de. 10. (úrv.) Vári Krisztina; Óbuda, III., Dévai Bíró M. tér de. 10. (úrv.) Bálintné Varsányi Vilma; Újpest, IV., Lebstück M. u. 36-38. de. 10. (úrv.) Solymár Péter Tamás; Káposztásmegyer, Tóth Aladár út 2-4. de. 9. (úrv.) Solymár Péter Tamás; Deák tér, V., Deák tér 4. de. 9. (úrv., családi) Cselovszky Ferenc; de. 11. (úrv.) Gerőfiné dr. Brebovszky Éva; du. 6. Smidéliusz Gábor; Fasor, VII., Városligeti fasor 17. de. 10. (családi) Pelikán András; de. 11. (úrv.) Aradi György; Józsefváros, VIII., Üllői út 24. de. fél 11. Románné Bolba Márta; VIII., Rákóczi út 57/a de. 10. (szlovák) Gulácsiné Fabulya Hilda; VIII., Karácsony S. u. 31-33. de. 9. Románné Bolba Márta; Ferencváros, IX., Gát u. 2. (katolikus templom) de. 11. (úrv., családi) Koczor Tamás; Kőbánya, X., Kápolna u. 14. de. 10. (úrv.) Benkóczy Péter; Kelenföld, XI., Bocskai út 10. de. 8. (úrv.) dr. Blázy Árpád; de. fél 10. (úrv., családi) Gáncs Tamás; de. fél 11. (úrv.) dr. Blázy Árpád; du. 6. Gáncs Tamás; XI., Németvölgyi út 138. de. 9. dr. Blázy Árpádné; Budagyöngye, XII., Szilágyi E. fasor 24. de. 9. (úrv.) Balicza Iván; XI., Egyetemi és főiskolai gyülekezet, Magyar tudósok krt. 3. du. 6. Szántó Enikő; Budahegyvidék, XII., Kék Golyó u. 17. de. 10. (úrv.) Keczkó Pál; de. negyed 12. Keczkó Szilvia; Angyalföld, XIII., Kassák Lajos u. 22. de. 10. (úrv.) Grendorf Péter; Zugló, XIV., Lőcsei út 32. de. 11. (úrv.) Tamásy Tamás; XIV. Gyarmat u. 14. de. fél 10. Tamásy Tamás; Pestújhely, XV., Templom tér de. 10. (úrv.) Szabó B. András; Rákospalota, XV., Juhos u. 28. (kistemplom) de. 10. (úrv.) dr. Korányi András; Rákosszentmihály, XVI., Hősök tere 10-11. de. 10. (úrv., családi) Börönte Márta; Cinkota, XVI., Rózsalevél u. 46. de. fél 11. (úrv.) Vilmos Andrea; Mátyásföld, XVI., Prodám u. 24. de. 9. (úrv.) Vilmos Andrea; Árpádföld, XVI., Menyhért u. 42. (református templom) du. 3. (úrv.) Vilmos Andrea; Rákoshegy, XVH., Tessedik tér de. 9. (úrv.) Nagyné Szeker Éva; Rákoskeresztúr, XVII., Pesti út 111. de. fél 11. (úrv.) Nagyné Szeker Éva; Rákoscsaba, XVII., Péceli út 146. de. 9. (úrv.) Kovács Áron; Rákosliget, XVII., Gózon Gy. u. de. 11. (úrv.) Kovács Áron; Pestszentlőrinc, XVIII., Kossuth tér 3. de. 10. (úrv.) Deák László; Pestszentimre, XVIIL, Rákóczi út 83. (református templom) de. 8. (úrv.) Deák László; Kispest, XIX., Templom tér 1. de. 10. (úrv.) Széli Bulcsú; XIX., Hungária út 37. de. 8. (úrv.) Széli Éva; Pesterzsébet, XX., Ady E. u. 89. de. 10. (úrv.) Győri János Sámuel; Csepel, XXL, Deák tér de. fél 11. (úrv.) Zólyomi Mátyás; Budafok, XXII., Játék u. 16. de. 10. (úrv.) Hokker Zsolt; Budakeszi, Fő út 155. (gyülekezeti terem) de. fél 10. dr. Lacknerné Puskás Sára; Budaörs, Szabadság út 75. de. 10. (úrv.) Endreffy Géza. Összeállította: Bállá Mária www.dicitalstand.hu DIGITALSTAND www.digitalstand.hu Bárhol vagyok, velem vannak a lapjaim. Olvassa az Evangélikus Elet digitális változatát!

Next

/
Oldalképek
Tartalom