Evangélikus Élet, 2014. január-június (79. évfolyam, 1-26. szám)
2014-01-05 / 1. szám
Evangélikus Élet PÓTSZILVESZTER 2014- január 5. »- 13 Részletek Dedinszky Gyulának a Vidám Csaba című gyűjtéséből A megszokás hatalma Machula Gábor sokáig volt szarvasi pap. Mikor az 1824. esztendőben a csabai nagytemplom végre is elkészült, a gyülekezet őt mint az egyházmegye esperesét kérte fel a templom felszentelésének elvégzésére. Az esperes érezte a feladat nagyságát, és ahhoz méltó hatalmas ünnepi beszédet is mondott, az óriási templomot zsúfolásig megtöltő ünnepi gyülekezetét mégis majdnem nevetésre indította. Ugyanis a szarvasi gyülekezethez lévén szokva, vagy tízszer is elmondta prédikációjában: „Nemes szar-csabai gyülekezet!” (20. o.) Salamoni ítélet Amikor Szeberényi János evangélikus püspök 1836-ban meglátogatta a békéscsabai gyülekezetét, a közgyűlés bepanaszolta nála Zajacz Dániel segédlelkészt a június 19-én tartott nagytemplomi prédikációja miatt, amelyben ilyen szavakat használt: kolomposok, korhelyek, tévelygők stb. stb., amivel súlyosan megbántotta a híveket. Megbüntetését kérték. A püspök végighallgatta a panaszt, megígérte, hogy igazságot fog szolgáltatni, csak azt kérte a közgyűléstől, engedtessék meg neki, hogy ítéletét a káplánnal ne itt, a nagy nyilvánosság előtt, hanem néhány gyülekezeti vezető jelenlétében külön közölhesse. A gyűlés a püspök kéréséhez hozzájárult. Másnap a püspök, miután előzőleg lelkiismeretesen áttanulmányozta az inkriminált prédikációt, maga elé hívatta Zajacz Dániel káplánt, s az alábbi ítéletet hozta (az eredeti szlovák jegyzőkönyvi szöveg magyarul): „Olyan kiváló ez a prédikáció, hogy már 30 éve szolgált lelkésztől se lehetne jobbat kívánni, ezért megérdemelné, hogy ne egyszerűen festékkel, hanem arany betűkkel kinyomtattassék...” (20-21. o.) Hamu és trágya Steiner Jakab, a csabai evangélikus egyház nagynevű felügyelője 1842- ben azt az előterjesztést tette, hogy a gyülekezet addigi énekeskönyve, a Tranoscius helyett vezesse be az akkor megjelent, modernebb Spevniket. A felügyelőt támogatták a lelkészek is, a presbiterek azonban egyhangúlag kimondták, hogy a Tranosciustól meg nem válnak. Amikor pedig Steiner azzal érvelt, hogy a Tranoscius tele van régies kifejezésekkel, amelyek ma már sértik a fület, mint például hogy mi, emberek csak „por és trágya” vagyunk, akkor megszólalt az egyik öreg presbiter:- Felügyelő úr! Csak ne legyen olyan büszke, a mi jó öreg Tranosciusunknak igaza van, bizony mi, emberek csak por és trágya vagyunk! (21. o.) Rövid prédikáció Egy másik papjukkal a rövid prédikációk miatt elégedetlenkedtek a csabaiak. Amikor ő volt soros igehirdető a nagytemplomban, amint meglátták az öregek, zsörtölődve mondogatták egymásnak: „Oda nézz! Még csak most megy a szószékre, és máris lóg a szájából az Ámen!” (36. o.) Nem szívesen Koren Pál, a csabai gyülekezet lelkésze házról házra járva adományokat gyűjtött árvaházra. Betérve egy vagyonos gazda portájára, ismertette jövetelének célját, s akkor a következő párbeszéd alakult ki közöttük. Koren: Aztán mennyit gondol adni? Gazda: Adok ötven koronát. K: Az ilyen tehetős gazdától kevés. Adjon többet! G.: Többet nem adhatok. Nemrég vásároltam egy rögöcskét (értsd: 14 kishold földet), nagyon kiköltekeztem. K.: Mégis legalább százat adjon! G.: Annyit nem, de ötvenet szívesen adok. K: Tudja, mit? Hát adjon ötvenet szívesen, ötvenet meg nem szívesen, így aztán meglesz a száz! (36. o.) Hej, a csizmaszár! A békéscsabai evangélikusoknál régóta megvan a hivatásos násznagy-funerátori - csabai kifejezéssel élve: a starejsí - rendszer. Voltak és vannak a gyülekezetben arra többé-kevésbé alkalmas férfiak, akik - persze illő tiszteletdíj fejében - vállalkoznak a temetéssel vagy esketéssel kapcsolatos összes rendezési teendők elvégzésére. A starejsí jár el a városnál, az állami anyakönyvi hivatalban, ő intézi az ügyeket az egyháznál (harangoztatás, sírásatás), kántor, lelkész mozgósítása, a gyászháznál ő vezeti a virrasztást, a lakodalomban búcsúztatja a menyasszonyt a szülőktől, és nem utolsósorban ő közvetítette a múltban a stólát, szolgálatért járó tiszteletdíjat a lelkész felé. Az egyik ilyen legismertebb és legkedveltebb starejsí volt az 1920-as, 40-es években Csabán Zsilák Urbán Mihály az Arany utcában. Ő mondta el az alábbi történetet. „Fiatal, húsz-egynéhány éves ember voltam csak, amikor fejemet ráadtam a násznagyságra. Úgy éreztem, illő bemutatkozásom a lelkészeknek, ezért sorra vettem őket, hogy egyúttal pártfogásukat is kérjem. Amikor az erélyességéről, pontosságáról ismert Koren Pál espereshez kopogtattam be, ő előbb kikérdezett, ki fia-borja vagyok, majd hirtelen ezekkel a szavakkal fordult felém:- Szóval te, fiam, starejsí akarsz lenni?- Isten segítségével azt szeretném - válaszoltam.- No és mondd csak - folytatta a faggatást -, nem lyukas véletlenül a nadrágod zsebe? Nem egészen értettem a kérdést, hát zavartan válaszoltam:- Nős vagyok, a feleségem rendben tartja a ruhámat.- No, csak azért - folytatta emelt hangon az esperes -, mert nem szeretném, ha lyukas zsebedből a csizmaszáradba csúszna a forint, amit nekem küld a család!” (40-41. o.) Szemléltető oktatás Egyszer egyik rendszeres templomba járó egyháztag kereste fel Koren esperest, és elpanaszolta neki bánatát, hogy hiába ül ott a templomban, hiába hallgatja a prédikációt, mire kilép az Isten házából, már mindent elfelejtett. Koren vigasztalta az elkeseredett embert, aki azonban nem hagyta magát megvigasztalni, továbbra is csak azt hajtogatta: kár neki a templomba jönni, amikor az számára olyan hiábavaló, mintha valaki vizet meregetne kosárral. Abból kifolyik minden. Koren ekkor gondol egyet, kivezeti hívét a folyosóra, rámutat egy ott heverő szemeteskosárra, s azt mondja:- Fogja csak ezt a kosarat, és ménjén a Körösre, hozzon benne vizet! Az öreg megrökönyödve néz az esperesre, húzódik a dologtól, kár menni, úgyis kifolyik a víz a kosárból, nem marad meg benne semmi, de Koren nem enged, csak kituszkolja az öreget a kosárral a parochiából. Jó negyed óra múlva jön ám vissza az öreg, s mutatja az üres kosarat:- Ugye mondtam? Nem maradt benne egy csepp sem, kár volt az egész útért!- Márpedig nem volt kár! - szólt szelíd szóval, oktatón az esperes. - Mert igaz, víz nem maradt egy csepp sem a kosárban, de nézze csak, mennyivel tisztább lett a kosár, a víz mind levitte róla a rárakódott sok szennyet. (41. o.) Amikor nem jön ki a szótag Andrassovicz György tanító (1802- 1852), Uhrin Károly nagyapja kiváló orgonista volt. Sohasem vitt magával a templomba kottát. Egy újévkor a szlovák istentiszteleten az „Új esztendő jött el hozzánk” kezdetű éneknél véletlenül a „Mennyből jővén az angyalok” karácsonyi ének dallamát kezdte el játszani. Ment is az szépen addig, hogy „Örvendezzünk új erőben” de már az utolsó sornál beállt a botrány. Nem jött ki a lépés. Kevesebb volt a szótag. De ez nem hozta zavarba a kántort, csak kiorgonálta és kiénekelte ezt is ilyenformán: „Az új esztendőben, ben, ben.” (47. o.) Egyházi elszámolás Az egyházi szőlőskert bortermése elsősorban az úrvacsora céljait volt hivatva szolgálni, azonban természetesen szorgalmasan fogyasztották az egyház tiszteletbeli munkásai: a sáfárok, tizedesek és a gondnoki hivatal egyéb dolgozói is. Az elszámolás aztán ilyenformán ment: „Úrvacsorához 20 hektó, elfogyott 24 hektó.” És amikor egy zárszámadó közgyűlésen is beszámolt a pincesáfár arról, hogy „úravcsorához 20 hektó” - mivel újévkor mindig meghirdették a templomban, hogy az elmúlt évben mennyi volt az úrvacsorázók száma -, Ádám Guszti bácsi, az egyház akkori főmérnöke gyorsan kiszámította, hogy minden úrvacsorázóra három deciliter bor jutott. (97. o.) Luther Jaminában Zászkaliczky Péter háromévi csabai káplánkodás után Csabdiba, Dunántúlra került lelkésznek. Egyik szórványban egy csabai származású családra bukkant. Beszélgetnek, főként a már régebben elhagyott kedves, szép Békéscsabáról folyik a szó. Az emlékek felidézése során az asszony dicsekedve említi, hogy őket 1926-ban Luther Márton eskette a jaminai templomban. Zászkaliczky a rá jellemző szelídséggel mondja, hogy az nem valószínű. De az asszony csak tovább erősködik.- Abban az időben Linder László volt Jaminában a lelkész - mondja Zászkaliczky -, ő eskethette magukat. A nő meglepődik, s most már visszakozásra készen mondja:- Valóban, lehet, hogy Linder volt. Csak akkor honnan ismerem ezt a nevet, hogy Luther Márton? (105- 106. o.) „Csak” Ez még az „evangélikus Békéscsaba” korából való. Tanyasi gazda utazik a városba. Amikor a telekgerendási állomásra ér, megkérdi a jegykiadó baktert: - No, van valaki? - Á - mondja az -, nincs senki, csak egy katolikus. (80. o.) Egy lelkész vidám arca Könyv fél évszázados kézirat alapján ► Békéscsaba különleges atmoszférája, no meg friss nyomdaszag árad Dedinszky Gyula (1905- 1994) néhai evangélikus lelkész most megjelent kötetéből. A Vidám Csaba című kiadvány kéziratát 1967-ben állította össze a szerző, teljes terjedelmében azonban csak most hagyta el a nyomdát. A kötetet ráadásul Mázán László (1899-1949) békéscsabai karikaturista alkotásaival illusztrálták. A könyv bemutatója december 12- én volt a békési megyeszékhely polgármesteri hivatalában. A kiadást vállaló Munkácsy Mihály Múzeum igazgatója, Ando György elmondta, hogy Csabán különleges a kultúra - a sok-sok úgynevezett podsztyenás ház, a csodálatos templomok -, és különleges a kolbász. Az év elején ismét városi fenntartásba került intézmény célul tűzte ki, hogy ezt a különleges várost bemutassa az itt élőknek és a távolabbról érkezőknek. Vantara Gyula polgármester utalt arra, hogy a csabaiak külön nyelvet használnak. „Ha valakitől bármikor azt kérdezték Csabán, hogy tót-e vagy magyar, azt mondta: csabai” - emlékeztetett a politikus. A kötet, amely kétszáztizenkét helyi anekdotát, találós kérdést, illetve viccet tartalmaz, bepillantást enged a csabaiak múltban gyökerező, de ma is tapasztalható jókedvű életébe. Találunk történetet a hagyományos Tranoscius-énekeskönyvről, a csabai kolbászról, a nagytemplom szenteléséről és a kistemplom harangjáról, vagyis csupa-csupa olyan dologról, amely a mai napig megkülönbözteti Csabát minden más településtől. A szerző, aki 1942-től szolgált Békéscsabán, komoly néprajzi kutatást folytatott a településen, ismerte a csabaiak nyelvét, ezért kellő alapossággal tudta összegyűjteni, majd kézirattá fűzni a csabai folklór kis kockákönyv nemcsak az olvasó szórakoztatásáról gondoskodik, hanem a város története iránt érdeklődők számára is komoly adalékul szolgálhat. A színvoit. A munka külön fejezetet szentel a csabai (lutheránus) egyházi életnek, de más részekben is fel-felbukkannak az egyházközség jelesebb lelkészei és elöljárói. A múzeum történésze alapos munkát végzett, amikor az egyes anekdotákat lábjegyzetekkel látta el. így a nalas kivitelű kötet utolsó néhány oldala pedig üres sorokat tartalmaz, biztatva az itt élőket: saját élményeikkel szőjék tovább a csabaiak nagy közös történetszőttesét. ■ -ó -ő -A
