Evangélikus Élet, 2013. július-december (78. évfolyam, 27-52. szám)
2013-08-04 / 31. szám
Evangélikus Élet élő víz 2013. augusztus 4. *■ 11 A hónap igéje „Gyászomat örömre fordítottad, leoldoztad gyászruhámat, és örömbe öltöztettél” (Zsolt 30,12) A pesszimista szerint minden jó után valami rossz következik, az optimista szerint minden rossz után valami jó. A borúlátó ezért nem tud sosem igazán örülni semminek, a derűlátó pedig ezért boldog mindenkor. Ez, ha keresztyén optimizmus, reménységet jelent. Nincs hiába, amire igyekszem, még ha elrontottam is valahol. Az ellenfél nem tud a földbe döngölni, a rosszakaró tönkretenni, az irigy kisemmizni a rám váró áldásokból. „Mindenütt nyomorgattatunk, de meg nem szoríttatunk; kétségeskedünk, de nem esünk kétségbe; üldöztetünk, de el nem hagyatunk; tiportatunk, de el nem veszünk..(2l<or 4,8-9) „Az igaz, ha hétszer is elesik,fölkel” De neked még az optimistánál is jobb lehet a helyzeted: Jézus melléd áll, ha hívod. Ő a szabadító, a bűnöket megbocsátó, szerető Úr. Ezután már nem az idő a kérdés, hanem az esemény: leoldhatta-e gyászruhádat? Beállt-e a nagy fordulat az életedben: eddig nélküle, mostantól vele? Ezért akármilyen mélyre vezet is földi életed, utad végül fölfelé kanyarodik. Ennek bizonyosságát kapod, ha Jézus számodra kincs és érték (2Kor 4,7). Értékes lesz az életed, mert megkaptad a legnagyobbat. „A legnagyobbat Jézusban / Te már megadtad régen, / Őbenne üdvösségem van, / Megmostál szent vérében. / Mért kétkednék kegyelmedben? / Ha Jézust adtad érettem, / Te el nem hagyhatsz engem!” (EÉ 87) Havi igénk a következőképpen is fordítható: „Szomorúságomat örömre fordítottad, leoldoztad gyászruhámat, és örömmel vettél körül.” Dávid visszagondol a régi nehéz napokra. Az üldöztetésre és meg nem értésre, amelyben része volt. Arra az időre, amikor nem volt emberi segítség, és úgy nézett ki, hogy zsákutcába jutott az élete. Arra az időre, amikor másmerre nem tudott nézni, csak fölfelé. Mert arra mindig lehet tekinteni. Amikor más már föl kell, hogy adja, nekünk még van egy lehetőségünk. Jézus a Szabadító. És a szabadulás után megtanuljuk, hogy nem az utolsó pillantás kell, hogy legyen az, amellyel őrá tekintünk, hanem mindig az első. Akkor ő előbb oldja le gyászruhánkat. Előbb szabadít meg attól a sok „gönctől” amely sötét, lehúz, a bajra emlékeztet, vagy a bajok következménye. Ekkor jön az igazi öröm. Amely nem függ a külső körülményektől, sőt amely a külső szomorúság ellenére is belső örömöt tükröz. Azt láthatják rajtunk, hogy a helyünkön vagyunk, értjük az életet, és együtt érez a szívünk másokkal örömben és bánatban. Csak akkor tudjuk az Úr szerinti örömöt sugározni, ha először azt mi is kaptuk tőle. Ezért aki örömöt akar sugározni, annak először oda kell mennie, oda kell térdelnie az elé, aki az igazi örömöt adja. Kapni kell a belső örömöt, akkor sugározni tudod. Mert az az öröm nem a tied, hanem Istené. Csak körülvesz téged, fölöltöztet vele. Hogy legyen mit továbbsugároznod. Egyszer egy többemeletes ház belső udvarán volt a földszinten egy kis lakás, ahova sosem sütött be a nap. De az egyik emeleti szomszéd úgy állította be az ablaka egyik szárnyát, hogy az oda sütő nap sugarai a lenti lakás ablakára tükröződjenek... Néha olyan szomorúak vagyunk. Szomorú vagy te is, testvérem? Hát még nem támadt föl az Úr Jézus Krisztus? ■ Széll Bulcsú A túlsó parton Múlt héten átúsztam a Balatont. Talán nem számít dicsekvésnek ez a bejelentés, hiszen mára igazi tömegsporttá vált a Révfülöp és Balatonboglár közötti 5,2 kilométer leúszása. Meglehet, foglalkozási ártalom, de bizony úszás közben számos bibliai történet jutott eszembe. No nem egy olyan rövidzárlatosan alkalmazott ige, mint mondjuk az Ézsaiásnak adott ígéret - „Ha vízen kelsz át, én veled vagyok, és megsegítelek” -, hanem például az az evangéliumi jelenet, amikor Jézus így szól: „Keljünk át a túlsó partra!” Mert bizony nemcsak az ember, hanem az Isten Fia is már csak ilyen: újra és újra szeretne átjutni a túlsó partra. Persze ha belegondolunk, Jézus már születésével megtette ezt: átjött az innenső partra. Igazság szerint nem is könnyű megérteni, miért kelt át ide, hiszen ama túlsó part sejtéseink szerint sokkal békésebb és szelídebb. De ő éppen ide, erre a kevésbé barátságos oldalra jött át, ahol az Emberfia lábát is kavicsok horzsolják, ahol iszapos a víz, hínáros a tenger, és ahol bizony örvények leselkednek az úszókra és zátonyok a hajózókra. Aztán hamar ki is ismerte magát Jézus ezen az oldalon, hiszen itt hívta el halász tanítványait, vagy itt tanított csónakban ülve. Amikor pedig a „Keljünk át a túlsó partra" utasítást adta ki, akkor nagy viharba került tanítványaival együtt, de aztán hatalmas szavával megfékezte az elemeket, és ismét sima lett a víztükör. „Miért féltek, kishitűek?” - mondta az égzengéstől és csapkodó hullámoktól megneszült tanítványainak. „Miért félsz, kishitű?” - mondom én is magamnak valahol a Balaton közepén. Közben bepárásodott úszószemüvegemen át hunyorogva próbálom a távolt kémlelni, hogy közelebb van-e már a túlsó part. Jó tudni, hogy nem egyedül úszom. Minden oldalról emberek vesznek körül, olykor egy-egy szóval biztatjuk egymást. Biztos vagyok benne: ha valaki közülünk kimerülne, vagy görcsöt kapna a lába, számíthatna a mellette úszóra. Mert - bár mérik az időt - ez nem verseny, hanem kikapcsolódás, közös vállalkozás. Ha valaki nagyon elfáradt, kimászhat egy hajóra, és kifújhatja magát a fedélzetén. Szőlőcukrot kap és biztató szavakat. Istenem, de szép is volna, ha nem csak ilyen esetben segítenénk egymásnak, szurkolnánk a másik sikerének! Van időm gondolkozni, hiszen bő három óra alatt teszem meg a távot. A hozzáértők ebből tudják, hogy üyen idővel valahol a középmezőnyben vagyok. Na jó, az alsó középmezőnyben. De ez az úszás nem az időről, hanem az időtlenségről szól. Alighanem ezért is juthatnak eszembe Nagy László csodálatos verssorai: „Ki viszi át fogában tartva / a Szerelmet a túlsó partra?” Múlt szombaton Boglár jelentette a túlsó partot, ahol feleségem és gyerekeim vártak. Van azonban egy olyan túlsó part, amelyet még kevésbé ismerünk. Csak sejtéseink lehetnek róla. Ott is vár valaki. Ahogy a Balatonban párás úszószemüvegen át, úgy itt tükör által homályosan látunk. Ám tudjuk, hogy van túlsó part. Igaz, hogy onnan még nem tért meg úszó vagy utazó. Menet közben elfáradunk, olykor kedvünket is szegik a körülmények. Valaki azt mondja, forduljunk vissza. Más arra akar rávenni, hogy adjuk fel a küzdelmet. De tovább kell menni. Karcsapásról karcsapásra, centiről centire, sóhajról sóhajra. Tudjuk, van, aki már átért a túlsó partra. Ott elcsöndesednek a hullámok. Sima a víztükör. Tökéletes a csöndüs a béke. „Három óra, tíz perc, tizenhét másodperc” - mondja a kedves hölgy, amikor célba érek. Visszazökkenek a tér és az idő világába. Átjutottam Boglárra. De még nem vagyok a túlsó parton. ■ Fabiny Tamás Elhangzott a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorának július 28-i adásában l>l i'iiftij'ifc M-1 1948-1-1 Gyökérkezelés ► Legutóbbi számunk vezércikkében Prőhle Gergely országos felügyelő figyelmünkbe ajánlotta Csepregi Zoltán professzor Zsidómisszió, vérvád, hebraisztika című könyvét, amelyet a Luther Kiadó 2004-ben jelentetett meg. Külön is felhívta a figyelmet Gáncs Péter elnök-püspök előszavára. Az alábbiakban ezt közöljük. A fogászatban kényes, nemritkán kellemetlen és fájdalmas a gyökérkezelés, de gyakran csak így lehet megmenteni a fogazatot. Csepregi Zoltán, az Evangélikus Hittudományi Egyetem tanára a teológia területén vállalkozott egy sok tekintetben kényes, neuralgikus terület, a reformáció és a zsidóság kapcsolatának „gyökérkezelésére” Precízen, tudományos igényességgel és tárgyilagossággal tárja föl a témára vonatkozó dokumentumokat. Eddig többnyire csak önkényesen kiragadott idézettöredékek gerjesztettek indulatokat. Mögöttük nemegyszer felszínes, szenzációhajhász, különböző politikai indíttatású botránykeltés, egyfajta megosztási szándék rejtőzött. Ez a szöveggyűjtemény valós hiányt pótol. Végre segítséget kínál, hogy átfogó és árnyalt képet kapjunk erről az izgalmas kérdéskörről. De miért aktuális a zsidóság és a reformáció, a választott nép és a kereszténység egymáshoz való viszonyának ügye napjainkban is? A válasz egyszerű: mert ez - ma is - valóban „gyökérkérdés”. Ha a gyökér és a törzs között feszültség támad, ha elszakadnak egymástól, annak tragikus következményei vannak. Nemcsak a gyümölcstermés kerül veszélybe, de az egész fa léte, egészséges élete és jövője forog kockán. Köztudott, ismert, érthető, de soha el nem ismerhető és meg nem érthető történelmi okokból kölcsönös előítéletek, félreértések és félremagyarázások terhelik ezt a létfontosságú kapcsolatot. Csupán egy szomorú illusztráció ehhez: Nagytarcsán, volt gyülekezetem templomában az oltáron együtt áll a szépen faragott menóra és a golgotái kereszt. Sajnos nem egy, magát kereszténynek valló vendég kérdezte már csodálkozva: „Ez a kettő miként jön össze, hogyan fér meg egymás mellett?!” Remélem, Csepregi Zoltán hiánypótló munkája is segít abban, hogy együtt gyógyuljunk. Jobban megismerve az előttünk járó nemzedékek vívódását, útkeresését ezen a területen, tudjuk egymást a jelenben jobban megérteni, elfogadni és befogadni. Csak közös múltunk feldolgozása, bűneink, mulasztásaink beismerése mellett, gyökereink kezelése és ápolása nyomán lehet esélyünk küldetésünk betöltésére, egy közös, békésebb jövendőre. ■ Gáncs Péter HETI ÚTRAVALÓ „Boldog az a nemzet, amelynek Istene az Úr, az a nép, amelyet örökségül választott” (Zsolt 33,12) Szentháromság ünnepe után a 10. héten az Útmutató reggeli és heti igéi Jeruzsálem pusztulásának emlékünnepe kapcsán figyelmeztetnek: mi idejében ismerjük fel, amit Isten Krisztusban tett értünk; csak a benne való hit által igazulunk meg. „Jézus Krisztusban van a mi váltságunk az ő vére által: a bűnök bocsánata az ő kegyelmének gazdagsága szerint.” (Ef 1,7; LK) Mennyei Atyánk el nem múló irgalmának tanúja ő e vüágban. Bevonulásakor megsiratta Jeruzsálemet, „mert nem ismertedfel meglátogatásod idejét”. Isten Jézusban látogatta meg választott népét (lásd Lk 1,68.78; 7,16). S beteljesednek az előre megírtak: 70. augusztus 10-én„ellenségeid... körülzárnak. . „földre tipornak téged..., és nem hagynak belőled követ kövön”. (Lk 19,43.44) Az Úr látogatásáról Luther írja: „Most úgy jön, mint Atya, igehirdető, igazi Üdvözítő - tanácsolni és segíteni. De ha elvesztegetjük ezt az alkalmat, végünk van!” Jézus mégis megtisztította ezt a templomot, mert: „Meg van írva: És az én házam imádság háza legyen.. ” (Lk 19,46) Mi „az Úr házába örömmel megyünk” (GyLK 755). Pált fájdalom gyötri népe miatt, de le tudja írni ezt: „...nem a testi származás szerinti utódok az Isten gyermekei, hanem az ígéret gyermekei számítanak az ő utódainak” Az Isten szabad kegyelme ez: „Könyörülök, akin könyörülök, és irgalmazok, akinek irgalmazok’.’(Róm 9,8.15) Mindezek ellenére „az Isten nem vetette el az ö népét, amelyet eleve kiválasztott. (...) Viszont az ő elesésük által jutott el az üdvösség (hozzánk,) a pogányokhoz..., most is van maradék a kegyelmi kiválasztás szerint.(Róm 11,2.11.5) Jézus jövendölése ez a templomról: „nem marad kő kövön, amit le ne rombolnának”; a fővárosról: „kardélre hányják, és fogságba viszik őket mindenféle pogány nép közé; és pogányok tapossák Jeruzsálemet”. (Lk 21,6.24) Népe főbűne: nem hittek Jézusban (lásd Jn 16,9). Mi ne felejtsük el a figyelmeztetést (lásd Péld 14,34)! A samáriai asszonynak a Messiás mondta: „Én vagyok az, aki veled beszélek. (...) Higgy nekem, asszony, hogy eljön az óra, amikor nem is ezen a (Garizim) hegyen, nem is Jeruzsálemben (!) imádjátok az Atyát. (...) Az Isten Lélek, és akik imádják őt, azoknak lélekben és igazságban kell imádniuk’.’ (Jn 4,26.21.24) A pogányok apostola neked mondja: „...te pedig a hit által állsz. Ne légy elbizakodott, hanem..!’- élj istenfélő életet (lásd Fii 2,12-13)! „Hiszen ha te... beoltattál a szelíd olajfába, akkor azok a természetes ágak mennyivel inkább be fognak oltatni...”(Róm 11,20.24) A mi zöldellő olajfánk, Jézus szava: „...ne engem sirassatok, hanem magatokat... Mert ha a zöldellő fával ezt teszik, mi történik a szárazzal?” (Lk 23,28.31) Mózes Istene szavát mondja: „Szétszór benneteket az Úr a népek közé. .„de végül megtérsz Istenedhez, az Úrhoz..., nem hagy elpusztulni. .., hogy megtudd: az Úr az Isten, és nincs más...” (5MÓZ 4,27.30.31.35) „Téged, Úristen, mi, keresztyének / Dicsérünk és áldunk.” (EÉ 41,1) ■ Garai András
