Evangélikus Élet, 2013. július-december (78. évfolyam, 27-52. szám)

2013-12-22 / 51-52. szám

Evangélikus Élet

élő víz

2013. december 22-29. 25

Erzsébet és Mária találkozása

Különös esztendő volt az. Angyalok repdestek Palesztina földjén. Szárnyuk suhogott a levegőben, az emberek azt hitték, a Libánonról fúj a langyos tavaszi szél. Simogatta a megkeseredett nép napszítta arcát, és szeretetet hintett a világra.

Ahol az angyalok megszálltak, átadták Isten üzenetét, mert hiszen hírnökök voltak. A menny kitárt kapuján ünnepi fény áradt, és messze szállt az angyalkar éneke. Már gyakorolták a „Dicsőség a magasságban Istennek” kezdetűt, hogy amikor beteljesedik az idő, tökéletesen hangozzék a szózat.

Az angyalok az Isten házánál szálltak meg először, hogy örömöt hirdessenek egy gyermektelen házaspárnak. Olyan csodáról beszéltek, amelyet alig lehetett felfogni. A szavuk visszahozta a múltat, és előrevetítette a jövőt.

Nemsokára Erzsébet szíve anyai örömökkel telt meg. A változás fiatalos lelkesedést váltott ki belőle. Egy idő után a saját születendő gyermekével kapcsolatos tervek, örömök és elképzelések mellett egyre többet gondolt az eljövendő Messiásra. Kicsi gyermeke az édesanya lelkesedését és reménységét szívta magába, a Szentlélek volt a köldökzsinór.

Erzsébet ragyogó arccal, áhítatos szívvel élte napjait, készen várta a felséges Isten küldöttjével való találkozást. Hitte, hogy ha eljön a Messiás, először az ő otthonába tér. * * *

Egy másik angyal Názáret felett repült el, és szárnyának finom repdesése a Genezáret vizének apró fodrait idézte. De nem a vízen szállt meg, hanem egy ifjú szolgálóleány takaros otthonába tért. Hozzá vitte az égi üzenetet.

A leány kegyelmet talált a szent Isten előtt, őt választotta ki, hogy szeplőtelen teste a születendő Messiás első földi otthona legyen. Mária nem értette a csodát, de engedelmesen tette le életét a Magasságos kezébe.

Ijedelme örömre vált, és egyetlen vágya az lett, hogy szerető anyja legyen az Isten Fiának. Szíve melegével védte a gyermeket, hogy ezen a földön legalább benne meleg otthona legyen. Alázattal imádta, bár alaktalan teste még nem volt látható. Napról napra gyarapodott hitben, mert a szívében feltörő sejtelmekben fájdalmak és szörnyű kínok képe jelent meg. így várta Mária a Messiást.

Szíve telve volt túláradó örömmel, szerette volna megosztani érzéseit valakivel. Ki értené meg a Lélektől fogant isteni gyermek jövetelét, ki örülne vele a jegyesség ideje alatt történt hatalmas változásnak, ki hinné el ezeket a csodákat? Názáretben bizonyára senki. Az angyal megnevezte Erzsébetet, ő majd örül vele, megérti, hiszen az ő várandóssága is a csodák sorába tartozik.

Mária elindult édes terhével, a kijelentés örömével idős rokonához. Ahogy lépkedett az út kövein, úgy tört fel belőle a magasztalás.

„Hálát adok a megtartó Istennek, hogy reá tekintett az ő szolgálóleányának alázatos állapotára, mert mostantól fogva boldognak mondanak engem minden nemzetek.”

Lépkedett a köveken, és léptei

nyomán a világ legszebb hálaéneke tört fel szívéből.

* * *

Erzsébet nyugtalan volt. Türelmetlenül várta a lelkében fogant kijelentés megvalósulását. Ki-kiszaladt az útra, hogy először láthassa meg az érkezőt. Fényt várt, ködoszlopra gondolt, esetleg tűzoszlopot szeretett volna látni, szivárvány hídján leereszkedő csodát. De ha mégis valami emberi testben érkezne a Messiás, akkor csakis díszbe öltözött hadvezér jelenne meg. Ilyennek képzelte a Messiást.

Akkor az út végén ringó csípővel, könnyű járással egy leányka közeledett felé, egy majdnem gyermek. Fény vette körül a fejét, alakja mennyei örömöt sugárzott már messziről.

És az anyja testében az örömtől repdesett Erzsébet gyermeke, a születendő útkészítő, aki előre imádta „az utána érkezőt”.

„Áldott vagy te az asszonyok között!” - kiáltotta Erzsébet az ifjú Máriának.

Erzsébet meglátta a még láthatatlan Messiást, aki fény volt és tűz, és fejedelem és üdvösség szerzője, pedig csak egy egyszerű szolgálóleányka jött felé.

Együtt énekelték: „Nagy dolgokat tett velem a Hatalmas, és szent az ő neve!”

Az adventi várakozásban eljött a Messiás, a vele való találkozás megszülte a szent karácsonyt!

Szólhatott a mennyei angyalkar: „Dicsőség a magasságban Istennek, és a földön békesség és az emberekhez jóakarat”

■ Frittmann Lászlóné

HETI ÚTRAVALÓ

„Az Ige testté lett, közöttünk lakott, és láttuk az ő dicsőségét” (Jn 1,14)

Karácsony utáni héten s egyben újév hetében az Útmutató reggeli s ünnepi igéiben az Örökkévaló szól a múlandó emberhez; s a békességet szerző Isten cselekvése minket is állásfoglalásra késztet. „Vallást tegyenek mindenféle népek az Úristennek, és őt dicsérjék” (GyLK 732), miként Anna és Simeon, mikor először találkoztak a negyvennapos csecsemő Jézussal. „Most bocsátód el, Uram, szolgádat beszéded szerint békességgel, mert meglátták szemeim üdvösségedet..!’ Anna is „hálát adott az Istennek, és beszélt róla mindazoknak, akik várták Jeruzsálem megváltását”. (Lk 2,29-30.38) „A kegyes Simeon azt szeretné, ha belátnánk: Megváltóra szorulunk; mert ha szilárdan hisszük, hogy a gyermek Istentől jött Megváltónak, magától jön a békesség, és se bűn, se halál nem rettent többé!” (Luther) Az élet igéjének szemtanúi hirdették nekünk is „az örök életet”, hogy közösségünk legyen „az Atyával és az ő Fiával a Jézus Krisztussal” (íjn 1,2-3), aki egylényegű az Atyával, s az angyalok imádják; „akik azokért küldettek szolgálatra, akik örökölni fogják az üdvösséget” (Zsid 1,14). Bűnbánattal, hálaadással boruljunk le a kegyelem fogyó idejében az Örökkévaló Úr előtt, mert „elmúlnak esztendeink, akár egy sóhajtás. Taníts minket úgy számlálni napjainkat, hogy bölcs szívhez jussunk!” (GyLK 728,9.13) „Irgalmas és kegyelmes az Úr, türelme hosszú, szeretete nagy’.’ (Zsolt 103,8) Óév este Jézus vigyázásra int: boldog szolgákként ti „...legyetek készen, mert abban az órában jön el az Emberfia, amikor nem is gondoljátok!” (Lk 12,40) A választottakat semmi és senki sem szakíthatja el „Krisztus szeretetétől”. „Ha Isten velünk, ki lehet ellenünk?” (Róm 8,35.31) Ezért, kedves hittestvérem, 2014-ben te is megvallhatod: „De nekem olyan jó Isten közelsége!” (Zsolt 73,28a) „Amikor a nyolc nap elmúlt, és körül kellett őt metélni, a Jézus nevet adták neki...” (Lk 2,21) „Amit pedig szóltok vagy cselekesztek, mind az Úr Jézus nevében tegyétek, hálát adva az Atya Istennek őáltala’.’ (Kol 3,17) Ez az ő küldetése: „Az Úr Lelke van énrajtam, mivelfelkent engem, hogy evangéliumot hirdessek..., és hirdessem az Úr kedves esztendejét’.’ (Lk 4,18-19) „Az esztendőt megkoronázod javaiddal, a te ösvényeiden bőség fakad.” (GyLK 717,12) Jakab szerint: ti „azt sem tudjátok, mit hoz a holnap! (...) Inkább ezt kellene mondanotok: Ha az Úr akarja, és élünk, és ezt vagy aztfogjuk cselekedni’.’ (Jak 4,14.15) Józsué tudta, mit tesz: „...én és az én házam népe az Urat szolgáljuk!” A sikemi országgyűlésen szövetséget kötött, mert ezt mondták: „Mi is az Urat akarjuk szolgálni. Bizony, ő a mi Istenünk!” (Józs 24,15.18) Bízd újra életed Krisztusra te is! A héber fiút a fáraó leánya,,«fiáváfogadta, és elnevezte Mózesnek, mert azt mondta: A vízből húztam ki’.’ (2MÓZ 2,10) És „Ábrahám Izsáknak nevezte el újszülöttfiát” (íMóz 21,3). Jézus a világ reménysége, kérjük mi is: „Jézus, hitünket erősítsd, / Nevedet bennünk dicsőítsd. / Ez esztendőt veled kezdjük, / Add, hogy veled is végezzük!” (EÉ 178,5) Ámen.

■ Garai András

Isten vezetésével hetven éven át

Az első igazi karácsonyt hetven évvel ezelőtt éltem meg. A bibliaolvasásom során egy csodálatos ige fogta meg a szívemet: „Add nekem a szívedet, fiam, és tartsd szemed előtt utaimat!” (Péld 23,26) Megértettem: az én szívemben is szeretne szállást venni a megszületett Jézus. Engedelmes szívvel elfogadtam Isten felszólítását, és befogadtam szívembe az Úr Jézust. így lettem az ő követője. Azóta Isten ezzel-az igével vezetett hét évtizeden át. „...és ne igazodjatoke világhoz, hanem változzatok meg értelmetek megújulásával, hogy megítélhessétek: mi az Isten akarata, mi az, ami jó, ami neki tetsző és tökéletes’.’ (Róm 12,2)

Nagyon fontos volt számomra, hogy világosan lássam és értsem mindenkor az ő vezetését. Hogyan vezetett? Úgy, hogy mindenkor felfedeztette velem az okokat, amelyek homályossá tették látásomat. Előfordult, hogy szívem ablaka a bűn miatt belülről piszkos lett, látásom homályossá vált, s nem láttam Isten akaratát. Bizonytalanná váltak lépéseim. Bűnbánó szívvel kértem lelki tisztánlátást.

Meg kellett szoknom, és gyakorolnom kellett magamat abban, hogy Isten vezessen. A Szentlélek tett erre érzékennyé. Minél jobban megismertem a Bibliát, annál inkább megvilágosította az ige a követendő utamat. Mivel Isten az én Atyám lett, Atyaként vezetett, ahogy meg van írva: , Akiket pedig Isten Lelke vezérel, azok Isten fiai’.’ (Róm 8,14)

Ő tanítani akart, hogy egyre jobban megismerjem őt. Azt akarta, hogy az ő képmását hordozzam ebben a világban, és általam akart másokat is elérni. De csak akkor tudtam másoknak az ő világosságát továbbadni, ha én magam is meg voltam

szentelve. A megszentelés azt jelentette: szívemben Isten elválasztotta a sötétséget a világosságtól.

A Szentlélek közelebb vitt Istenhez, és Krisztushoz hasonlóvá kívánt tenni. Meggyőzött a bűnről, de ugyanakkor a vigasztalóm is lett, és megmutatta nekem Jézust. S akkor megtörtént a fény és sötétség különválasztása.

Az ördög vádolt, hogy elerőtlenedjek. Ezért a szívemben feltörő minden bűnös érzést azonnal az Úrhoz igyekeztem vinni, hogy kitisztuljon a látásom. „Ha tehát a Fiú megszabadít titeket, valóban szabadok lesztek’.’ (Jn 8,36)

A Szentlélek a Bibliát számomra Isten szerelmes levelévé tetette. Ha nem olvastam eleget az igét, eltorzult képet kaptam Istenről. Az igeolvasás előtt ezért így imádkoztam: „Uram, mutasd meg nekem bűneimet.” Mert az ige ezt mondja: „...a ti vétkeitek miatt rejtette el orcáját előletek, és nem hallgatott meg!’ (Ézs 59,2b)

Ha megvallottam bűneimet, Isten megbocsátott nekem, és Jézus vérével megtisztított. Nem volt elég csak ezt imádkoznom: „Uram, segíts, hogy ne vétkezzem!” Meg kellett aláznom magamat, bűneimet meg kellett vallanom, és bocsánatot kellett kérnem. Akkor Isten megbocsátott, és én így imádkoztam: „Uram, adj nekem világos vezetést az igében. Segíts abban is, hogy elmondhassam másoknak azt, amit a te igédben megértettem.” Akkor megtapasztaltam, hogy amit olvastam, azáltal én is, és rajtam keresztül mások is vezetést kaptak.

A Szentlélek Jézusra irányította tekintetemet. Általa ismertem meg a

bűnt bűnnek. Az ördög viszont mindent elkövetett, hogy Jézusról levegye tekintetemet. Azon munkálkodott, hogy mindent az eszemmel ítéljek meg, és Isten igéjét is eszem befogadóképessége alá vessem.

Az Isten bolondságát csak hit által érthettem meg. Az emberi bölcsességet érzékszerveimmel és az eszemmel tudtam felfogni.

A Biblia világos ígéretekkel van tele arra nézve, hogy Isten vezet, és mindig vezetni akar:

„Bölccsé teszlek, és megtanítalak, melyik úton kell járnod. Tanácsot adok, rajtad lesz a szemem’.’ (Zsolt 32,8)

„Saját füleddel hallhatod a mögötted hangzó szót:

Ezen az úton járjatok, se jobbra, se balra ne térjetek lef’ (Ézs 30,21)

Az Úr vezetése igéje, érzéseim és körülményeim által történt, de legtöbbször ez a három összhangban volt. Nagyszerű megtapasztalásom volt, hogy amikor imádkozom és az Úrra figyelek, érzéseimen és gondolataimon keresztül az Úr szól hozzám. Az imádság így párbeszéddé vált. Meg kellett tanulnom várni, hogy az Úr ígéretei szerint cselekedjen, és az ő útjain vezessen. Az ige is erre biztatott: hallgassatok az én szavamra, akkor én Istenetek leszek, ti pedig az én népem lesztek. Mindig azon az úton járjatok, amelyet én mutatok nektek, hogy jó dolgotok legyen!” (Jer 7,23)

Valóban hű pásztorom volt az Úr e hetven év alatt. Ő vezette nyáját. Mindezek ellenére sokszor mégsem kaptam vezetést. Ennek különböző okai voltak, többek között az is, hogy nem ismertem az Úr akaratát, mert kétség és engedetlenség támadt fel bennem vele szemben.

Később azonban meggyőződtem arról, hogy az időm, a „hol?”, „mikor?”, „miért?” és „hogyan?” kérdéseim Isten kezében vannak. Ha nem becsültem is alá az ördög hatalmát és pusztító akaratát, nem is féltem, mert a sötétség minden hatalmával szemben a győztes védelme alatt voltam.

Megtapasztaltam, mit jelent Jézussal együtt elrejtve lenni Istenben. Jobbat ennél nem ismertem. Amint a forgószél közepén csönd és békesség van, úgy van békesség és csend Jézussal elrejtve Istenben. Körülöttem vihar tombolt, mégis biztonságban voltam, mert magamat Jézus erős kezére bíztam. Akkor nem kellett félnem. Erre biztattak Isten igéi.

„Azért nem félünk, ha megindul is a föld, és hegyek omlanak a tenger mélyébe’.’ (Zsolt 46,3) „Isten ugyanis, aki ezt mondta: »Sötétségből világosságragyogjon fel«, ő gyújtott világosságot szívünkben, hogy felragyogjon előttünk Isten dicsőségének ismerete Krisztus arcán!’ (2Kor 4.6)

ú) Jézus Krisztus biztosíjj f tóttá: „De egyetlen hajszál ÉL * sem vész el a fejetekről’.’ (Lk 21,18)

■ Boldogan énekelem tehát a 100. Hallelujah-éne■■■ két: „Jézus, vezesd gyermeked, / Megvédhet erős . I - kezed, / Kősziklám és oltal- Bä mam, / Egyetlen bizodal- B; mám. / Vígy hát, vígy hát, .B* / Vígy, míg éjre nap derül.

. , I / És ha minden romba dűl, / Benned bízom egyedül B^ (...) / Vészben én erőssé- Bz gém, / Viharban mened’ékem, / Minden, minden vagy nekem, / Bizalmam benned vetem. (...) / Fogjad hát meg kezemet, / Vígy hazámba engemet, / Híven követlek nyomon, / Mert velem vagy, Jézusom...”

Ebben a csodálatos biztonságban folyhat tovább a neki átadott életem az ő vezetésével. Dicsőség legyen az ő nagy nevének!

■ Szenczi László