Evangélikus Élet, 2013. július-december (78. évfolyam, 27-52. szám)

2013-11-03 / 44. szám

Evangélikus Élet »PRESBITERI« 2013. november 3. » 9 Százhúsz éve született „Isten embere” ^ „A keresztyénségre senkit nem lehet ránevelni, de a keresztyénség­­ben lehet nevelni!” - ez a kijelentés is olvasható Túróczy Zoltán püs­pök 1940 szeptemberében elmondott igehirdetéséből azon a meghí­vón, mellyel a névadó százhuszadik születésnapja (október 23.) előt­ti egyhetes rendezvénysorozatra invitált a nyíregyházi Túróczy Zol­tán Evangélikus Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Óvo­da vezetősége. A hét krónikájában hét esemény mozaikképét villant­juk fel annak bizonyságául, hogy Túróczy Zoltán ma is példaképünk lehet istenhitéért, egyházhűségéért, hazaszeretetéért. Gyülekezeti nap az évfordulók jegyében ^ A nyíregyházi evangélikusok betelepítésének 260., a Nagytemplom felszentelésének 227. és Túróczy Zoltán püspök születésének 120. év­fordulója alkalmából az elmúlt hét végén néhány további évforduló­ról is megemlékeztek a Nyíregyházi Evangélikus Egyházközségben. A Luther téri ünnepségsorozatot a kertvárosi evangélikus gyülekezet részvételével rendezték meg. A szombat délelőtti gyülekezeti napot nyitó áhítatában dr. Kovács László Attila, a nagytemplomi gyüleke­zet igazgató lelkésze a bibliaolvasó Útmutató aznapi, a meghívón is olvasható igéje alapján szólt: „Énekeljetek, hogy milyen fenséges tet­teket vitt véghez az Úr, tudja meg ezt az egész föld!” (Ézs 12,5) „jézus Krisztus ízig-vérig pedagógus volt. És ebben van a keresztyén peda­gógia nagy értéke.” A nevét viselő egyetlen iskolában a püspök e gondo­latai jegyében folyik az oktató-neve­lő munka. S hogy miként, erről tanús­kodjanak a Túróczy-hét történései... Október 16. - Nagytemplom A közel négyszáz fős tanulóifjúság teljes számban, tanáraival együtt ér­deklődve követte a püspök életéről szóló dokumentumfilmet, amelyet - Akit háromszor kérdezett meg Jézus címmel - dr. Fabiny Tamás készített évekkel ezelőtt a Duna Tv-ben. Az akkor még élő szemtanúk hiteles visszaemlékezései s az archív film­kockák is segítettek közel hozni a mai fiatalokhoz névadójuk személyét és szolgálatát. Még az óvodások is lel­kesen énekelték ezután: „Tudom, az Úrnak terve van velem!” Október 17. - Nagytemplom A tanulók rendhagyó koncerten vet­tek részt, ahol ők maguk voltak a köz­reműködők. A rendezvénysorozat szervezője, Zsarnainé Urbán Nóra is­kolalelkész ugyanis megénekeltette őket, legkedvesebb evangéliumi éne­keiket szólaltatták meg. S közben el­hangzott a püspök egyetlen ismert - Tanács című - ver­se is. Az utolsó sorok egyete­mes üzenetet hordoznak: „Csak az lesz Tied, amit oda­adtál, / Csak az, mi minden kincsnél többet ér: / A tett, a szó, mit szeretetből adtál, / Veled marad, s örökre elkíséri’ Október 18. - Arnóti templom Gyönyörű napsütésben in­dult tanulmányi kirándulás­ra egy busznyi diák, minden osztályt képviselve. Feladatul kapták, hogy a következő héten írásban is számoljanak be élményeikről otthon ma­radt társaiknak. A püspök szülőhelyére érve a nyitott templomkapuban Buday Barnabás helyi lelkész fele­ségével és BarcsákPálné fel­ügyelővel várta a küldött­séget. A régi szülőház, paró­kia helyén ma másik épület áll, de a szomszédos temp­lom falán ott az emléktábla. A borsod-hevesi esperes rendhagyó egyháztörténeti órát tartott a tanulóknak: ismertet­te a gyülekezet történetét, benne a két Túróczy - apa és fia - itteni szol­gálatát. Érdekfeszítő előadását a templom fehér falára vetített ké­pekkel illusztrálta. Egy eredeti Tú­­róczy-kéziratot is bemutatott, ame­lyet a tudósító is kézbe vehetett, s ol­vashatta a püspök kézírását az 1921. augusztus 17-én kelt háromoldalas je­lentésben, melynek már a címe is so­katmondó: Az arnóti „kommuniz­mus” krónikája... A felügyelő asszony finom sütemé­nyekkel vendégelt meg minden nyír­egyházit, de aki a tanulók közül helye­sen felelt a lelkésznek az elhangzottak­ra vonatkozó ellenőrző kérdéseire, az külön jutalomsütiben is részesült. A templom külső falán, a püspök emléktábláján az iskola igazgatója, Kocsisné Sárossy Emőke helyezte el a hála és tisztelet koszorúját. A tanu­lók lelkes éneklése zárta e rögtönzött ünnepélyt. Október 18. - Arnóti temető A templomtól néhány percre lévő temető legmagasabb pontján nyugszik a püspök édesapja, Túróczy Pál evan­gélikus lelkész. Az ő emlékét is hűsé­gesen ápolja az arnóti gyülekezet, s most a diákokkal együtt a nyíregyhá­zi intézmény vezetője is koszorút he­lyezett el az édesapa síremlékén. Október 21. - Nagytemplom A várva várt hálaadó istentiszteletre az iskola apraja-nagyja ünneplőben vonult be zászlójukat követve, hogy meghallgassák Győri János Sámuel pesterzsébeti lelkész - Gál 5,22 alap­ján - gyermekek nyelvén elmon­dott igehirdetését. A lelkész az öröm­ről mint a Lélek gyümölcséről szólt: Isten örül gyermekei örömének. S a reformáció havában Luthert idézte: semmivel sem lehetünk jobban az ör­dög bosszantására, mint amikor örömmel eléneklünk egy zsoltárt. Túróczy Zoltán Istenben örülő em­ber volt, és mi is az örömről vagyunk elnevezve. Az ünnepi istentisztelet liturgiá­ját az iskolalelkész végezte, s ő kö­szöntötte a vendégeket is: a püspök két legidősebb unokáját, Terei And­rást és Terei Gábort, valamint a két dédunokát, Balogh Esztert és Terei Györgyöt. Ők különleges ajándékot hoztak: a névadó püspöknek nagy­apjától, Czékus Istvántól örökölt Bibliáját, melyet eddig családjuk őr­zött, s most átadták az iskolának. Az óvodások és kisiskolások énekszol­gálatai keretezték a püspök életese­ményeinek felidézését. Az istentiszteletet követően a lel­­készi hivatal falán lévő Túróczy-em­­léktáblánál helyeztek el koszorúkat az iskola, a család, a gyülekezet és az egyházmegye nevében. Október 21. - Az iskola díszterme Itt dr. Fabiny Tibor professzor, vilá­gi teológus érdekfeszítő és személyes hangvételű előadásában Túróczy püspökről mint igehirdetőről szólt. Az Isten embere című, 2002-ben megjelent kétkötetes mű, valamint a most kiadandó új prédikációs kö­tet kéziratának ismeretében több szempont szerint vizsgálta Túróczy prédikációit. Az írások jellemzője, hogy érvényesül bennük a lutheri elv: a Szentírás önmagát magya­rázza, törvényt és evangéliumot együtt hirdet, és megtérésre hívás is hangzik. Túróczy püspök - az Isten embere, Luther követője - karizmatikus igehir­dető volt, s kegyelmi ajándékaiból mi is részesedhetünk, ha olvas­suk e hatvan éve az íróasztal­fióknak szánt prédikációit. Az előadást követő szemé­lyes emlékezéseket Bozorády Zoltán nyugalmazott esperes vezette. A fiatalok számára élő történelemóra volt, mikor hallhatták idős gyülekezeti tagok - Dévényi Margit, Demcsákné Balczó Ildikó, Lábossá László - megható szavait a püspökkel kapcso­latos emlékeikről. Október 22. - Az iskola díszterme Egész héten folyt a műhely­munka: a diákok naponta töltöttek ki totót a püspök életéből, megrajzolták a templomokat, melyekben szolgált, s illusztrálták né­hány igehirdetését is. Az em­lékhét utolsó napján az egy­ház Urának jobb megismeré­sét munkálta Győri János Sámuelnek és feleségének szolgálata. Az előcsarnokban látha­tó a tanulók által készített családfa, arcképrajzok, és a családtól kapott archív fotókat is itt állították ki. Az emlékhét kiemelkedő esemé­nye volt, amikor az ünnepi istentisz­telet után az iskola megújított előte­rében Túróczy Zoltán unokái lelep­lezték a püspök arcképét. Érdekfeszítő előadással engedett be­pillantást a város múltjába Kujbusné dr. Mécséi Éva. A megyei levéltár igazgatója felidézte a sorsfordító pil­lanatokat: 260 esztendővel ezelőtt, 1753. május 16-án vette át Petrikovits János csizmadiamester Károlyi Ferenc gróftól azt a pátenslevelet, amely lehetővé tette a Békés me­gyei szlovák ajkú evangélikusok Nyíregyházára telepítésének meg­szervezését. Az első telepesek még az év őszén megérkeztek. Ők építették és virágoztatták fel a várost, „hitből és homokból” ám számukra is csak II. József türelmi rendelete tette lehe­tővé, hogy kőtemplomot építhes­senek. Volt olyan nap, hogy hatvan ökrös szekér hozta a köveket Bod­­rogkeresztúrról az építkezéshez - emelt ki néhány különleges részle­tet a történelem lapjairól az előadó. Példaadó áldozatossággal és szor­galommal, két és fél esztendő alatt készültek el a munkával. 227 évvel ezelőtt szentelték fel a vá­ros legrégibb műemlékének számító templomot, melynek kapubejárata felett ragyogó arany betűk hirdetik: „Erős várunk az Úristen!" Szünet után a Túróczy-hagyaték Alapítvány kuratóriumának három tagja mutatta be a püspök ajándékát. A120. születésnapra megjelenő, Idő­szerű szeretet című kötet Túróczy Zoltán 1953-ban írt prédikációit tartal­mazza. Azokat, amelyeket szószékről nem mondhatott el. Hatvan év után most életre kelnek a némaságra ítélt igehirdetések, ám ez a „minden nap­ra egyoldalnyi” lelki táplálék kortalan és örök érvényű, Isten mindenkor időszerű emberszeretetét hirdeti. A kötet tartalmát és születésének körülményeit a kuratórium elnöke, Ittzés János nyugalmazott püspök ismertette, aki a győri gyülekezetben még hallhatta elődje igeszolgálatát. Terei Gábor testvérével, Andrással együtt vett részt nagyapjuk könyvének bemutatóján. A kuratórium titkára - fe­leségével - „saját kezűleg” digitalizálta és ellenőrizte a könyv szövegét, amely­nek egészen a hatása alá kerültek... Ittzés András egyetemi docens már a 2002-ben megjelent, Isten embere című kétkötetes mű összeál­lításában és nyíregyházi bemutatóján is részt vehetett. Most a püspök harmadik főpásztori szolgálatának körülményeiről osztott meg egyház­történeti jelentőségű háttérinformá­ciókat az egybegyűltekkel. A nyíregyházi könyvbemutató „csúcspontján” a hívek egykori püs­pökük saját hangján hallhatták az evangéliumot. Túróczy Zoltán egyik igehirdetését Terei Gábor rögzítette orsós Mambó magnóval még a hat­vanas évek első felében a salgótarjá­ni templomban. (A szeretet parancsá­ról szóló igehirdetés részleteit olvasó­ink is meghallgathatják a tudósító honlapján: garainyh.hu - A szerk.) A csendesnap záró igei szolgálata is személyes jellegűvé vált. Ittzés püspök Zsid 4,12-13 alapján szólt a szuverén Úrról és az ő élő és ható igéjéről. Negyvenhárom évvel ezelőtt a győri új­templomban őt is ezzel az igével bo­csátották ki a lelkészi szolgálatba. Másnap délelőtt szintén Ittzés János hirdette az igét a bibliavasárnapra ki­jelölt vers (Jer 15,16) alapján. (Az ün­nepi, családi istentisztelet liturgiáját s a keresztelést Zsamai Krisztián espe­res, a születésnaposok megáldását pe­dig Zsarnainé Urbán Nóra iskolalelkész végezte.) A nyugalmazott püspök ar­ról szólt, hogy ma sem magától érte­tődő, ha megszólal Isten igéje. S ma sem mindenki fogadja be az örömüze­netet, pedig élő Krisztus-hit csak az evangélium hirdetése által ébred. És ki­zárólag a belé vetett hit az üdvözítő. ■ Garai András G. A. Felügyelők országos találkozója 2013 - Előretekintés Ahogy már számos fórumon hírül adtuk, az idén a hó­nap második hétvégéjén, november 8. és 10. között ren­dezzük szokásos révfülöpi konferenciánkat. Szeretet­tel várjuk a gyülekezeti, egyházmegyei, kerületi felügye­lőket országos találkozónkra. Témáink: az i%-os kam­pány és a pályázati tapasztalatok egyházi-közösségi tü­körben. A részletes programot a levelezőlistákon és az evangélikus honlapon terjesztjük. Jelentkezés a revfulop@lutheran.hu e-mail címen. A hétvége támogatott részvételi díja 6000 forint. Jelent­kezési határidő november 4. ■ Prőhle Gergely országos felügyelő Meghívó egyházkerületi közgyűlésekre A Déli Evangélikus Egyházkerület közgyűlése november 15-én 10 órai kez­dettel ülés tart a Budapest-Kőbányai Evangélikus Egyházközség gyüle­kezeti termében (X. kér., Kápolna u. 14.). Erre az alkalomra a Magyar­­országi Evangélikus Egyház egyházi törvényei - IV. tv. X. fejezet, 83. § (1), (2) - alapján meghatározott közgyűlési tagokat és minden kedves ér­deklődőt szeretettel hívunk és várunk. Radosné Lengyel Anna egyházkerületi felügy elő Gáncs Péter püspök Tisztelettel és szeretettel hívjuk a Nyugati (Dunántúli) Evangélikus Egyház­­kerület közgyűlésének szavazati és tanácskozási joggal rendelkező tagjait, valamint minden érdeklődőt a győri egyházkerületi székházban (Győr, Bajcsy- Zsilinszky út 26.) november 16-án, szombaton 9.30-kor kezdődő gyűlésre. Mészáros Tamás egyházkerületi felügy elő Szemerei János püspök Ittzés János tart előadást

Next

/
Oldalképek
Tartalom