Evangélikus Élet, 2013. július-december (78. évfolyam, 27-52. szám)
2013-07-28 / 30. szám
Evangélikus Élet MOZAIK 2013. július 28. *• 13 Egymásra találnak a szívbetegek ► A pesthidegkúti evangélikus gyülekezet régóta aggódva figyelte lelkésze, Fodor Viktor harcát alattomos szívbetegségével. Nemrég örömmel hallhatta, hogy javulás tapasztalható: Viktor hangja erőteljesebb lett, jobban be tudja osztani a belélegzett levegőt, igehirdetéskor szinte szárnyaltak a korábban néha akadozó mondatok. A túlélésbe vetett hitről, a gyógyulásért folytatott közös küzdelemről szól cikkünk, amelyet Széles László, a Veleszületett Szívbetegek Közhasznú Egyesületének elnöke küldött szerkesztőségünknek. A Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet (GOKI) illetékes orvoscsoportjának szervezésében 2010 nyarán - mintegy felvilágosító jelleggel - edzésprogram indult a veleszületett szívbetegek számára. Ennek keretében az érintett betegeknek (köztük az egyesület későbbi alapítóinak) és családtagjaiknak lehetőségük nyílt arra, hogy megismerjék egymást, és a szakértőktől válaszokat kapjanak min-' dennapos problémáikra. Az akkor még újdonságnak számító program az első pillanattól nagy érdeklődésnek örvendett. Hamar nyilvánvalóvá vált, hogy a hosszú, kellemes beszélgetések mögött segítő szándék húzódik meg. Ezt követte a felismerés: létre kell hozni egy civil szervezetet, amely a kezdeményezés folytatója és összetartója is egyben. Hosszas tervezgetés következett, majd az országos kardiológiai intézet orvosainak javaslatára megalapítottuk a Veleszületett Szívbetegek Közhasznú Egyesületét. Ezek után nagy erőbedobással kezdtünk neki a szervezésnek. Az egyesület a veleszületett szívbetegek összetartását, lelki támogatását, társadalmi életbe való beilleszkedésének elősegítését tűzte ki legfőbb céljául. A GOKl-ban 2012 szeptemberében egy rövid dokumentumfilmet is forgattunk egyesületünkről, melyben betegek és kardiológusok fejtették ki véleményüket a betegek társadalmi életbe való beilleszkedésének fontosságáról. Később elkészült honlapunk is, mely a www.egyszivdobbanas.hu címen érhető el. Tavaly sikeresen megtartottuk egyesületünk első találkozóját. A jeles alkalomnak Fodor Viktor betegtársunk, evangélikus lelkész parókiája adott otthont. A találkozó családiasán, oldott hangulatban telt. Az összejövetel alkalmával folytatott kellemes beszélgetésekből csakhamar kiderült, hogy a tagok életében mennyire fontos szerepe van a gyógyulásba, a túlélésbe vetett hitnek. Noha nem mindenki gyakorolja a vallását aktívan, majd mindenki egyetértett abban, hogy az ember számára létfontosságú a hit. Ez egyfajta kapaszkodó betegségeink leküzdéséhez, elviseléséhez, másrészt pedig „étel” gondoskodás a Lélek számára, annak megerősödésére. Miután a találkozóra meghívott két kiváló orvos előadását meghallgattuk, elfogyasztottuk a házigazda gondoskodó szeretetével készült finom ebédet. Késő délutánig beszélgetett, ismerkedett a kis közösség, amely egyesületként itt, a nem hivatalos közegben szilárdult meg igazán. Első nagyobb szabású, országos orvos-beteg találkozónkat 2013 őszén tervezzük megtartani. Ezen három szakmai előadást hallgathatnak meg a meghívottak, valamint kötetlen beszélgetéseken vehetnek részt. Helyszíne a hűvösvölgyi Sarepta Budai Evangélikus Szeretetotthon temploma lesz. Ennek létrejöttéért ezúton is köszönjük az evangélikus egyház és sorstársunk, Fodor Viktor evangélikus lelkész támogatását! Reméljük, az előzőekhez hasonlóan ez a találkozó is sikeres lesz, az egyesület újabb tagokkal bővül, és új barátságok szövődnek. ■ Széles László Kórházi lelet, avagy a jobb lábam Mindenkinek van gyenge pontja. Az enyém bizonyosan a jobb lábam. Folyton éri valami: lehorzsolom, kificamítom, megcsípi egy darázs, ismeretlen eredetű dudorok és foltok nőnek rajta, kétszer el is tört. Már gondolkodtam rajta, hogy le kellene cseréltetni, de hát össze vagyunk nőve. Mi több, jó szolgálatot is végez ez a láb. Mindig elvisz engem a megfelelő helyre. Ez a hely nemrég a kórház volt. Magamtól sose mentem volna arra, de a lábam odahúzott. Szabályos kalandba keveredtem. A végzősökhöz hasonlóan én is tablót készítettem magamnak a kórházi három nap szereplőiről emlékbe. Ez a tabló az én kórházi „leletem” vagyis annak listája, mi mindent leltem benn. Hála Istennek a műtét előtti időért, amikor nagyot pihenhettem egy szép tiszta ágyban. Hála Istennek a kórház szép kertjéért, a csendes zugokért, ahol zavartalanul figyelhettem a rigókat meg a mókusokat. Hála a fáradhatatlanul derűs, empatikus nővérekért, akik mindig készek voltak segíteni, ha kellett, és még egy-egy mosoly, jó szó is jutott tőlük az infúzió meg a lázmérő mellé. Hála a figyelmes konyhalányokért, akik a diétás ételeket is olyan szívesen szolgálták fel, hogy az ember el is felejtette, mi mindent nem ehet. Hála a csodás pszichológusi képességekkel bíró betegszállító fiúnak, aki a huszonnegyedik szolgálati órájában az utolsóként szállított beteget - engem - is megnevettetett és ellazított, míg a műtőbe értünk. Hála a biztatóan rám kacsintó altatónővérért, a becsületesen dolgozó orvosokért, akik segítették a gyógyulásomat, és még humorérzékük is volt. Hála a gyors és hatékony altatószerekért; jó, hogy ma már nem fejbe vágják műtét előtt az embert, mint a filmekben... Hála az ébredésért. Néha elfelejtem, hogy ez mekkora csoda! Hála az infúziós állványért, amelyről annyi jó játék jutott az eszembe - ezeket majd közelgő táborunkban fel tudjuk használni. Hála az ébren töltött éjszakáért: végre minden ismerősömnek jó lelkiismerettel elmondhatom, hogy imádkoztam érte. Hála az egyetlen fáradt nővérért, aki nem mosolygott, de hihetetlenül gyorsan és ügyesen adott injekciót. Hála sokat beszélő szobatársamnak, aki elterelte a figyelmemet az otthoniak miatti aggódásról. Hála az ablak alatt nőtt fáért, amelynek a lombja olyan szépen táncolt a szélben, hogy szabályosan el lehetett benne gyönyörködni, míg az ember nem tudott mozdulni. Hála a néniért, akinek kinyithattam a mosdó ajtaját, így hasznos lehettem. Ráadásul megláthattam azt is, milyen jó nekem másokhoz képest. Hála a gyógytornásznak, aki le tudta nekem fordítani a járókeret használatának fortélyát érthető nyelvre: „Egy-két-hár) mint a keringő.” Hála a férjemnek, aki nem hagyott vagánykodni, hanem autóba ültetett, bevitt és hazahozott. Hála az itthoni ágyamért, amely - most tudom csak igazán, mennyire - kényelmes! Hála a barátokért, rokonokért, akik távollétemben helytálltak helyettem, és vigyáztak a csemetéimre, sőt egy kicsit el is kényeztették őket. Hála a jobb lábamért, amellyel Isten megint oda terelt, ahol mindezeket az ajándékokat elrejtette a számomra. ■ Füller Tímea Tolerancia az egyházban? A tolerancia ma pozitív hangzású fogalom. Jó, ha toleránsak vagyunk. A Biblia azonban ezt így nem ismeri. Jahve nem toleráns! Nem tűri a hazugságot, az önzést, a képmutatást, még akkor sem, ha az a helyes istentisztelet mellett fordul elő (lásd Ézs 1,13 és Ám 5,21-24). Jézus sem volt toleráns. Nemcsak az árusokat űzte ki a templomból, de nem viselte el a képmutatást sem, és világossá tette, hogy az ítélet napján zéró tolerancia lesz - sírás és fogcsikorgatás. Ez a mai korban, mikor emberi jogokra hivatkozunk, nagyon ellenszenves kijelentés. Az egyház is igyekszik a toleranciára. Fogadjuk el egymást a békesség kedvéért, csak semmi vita ne legyen, inkább hunyjunk szemet afölött, ami helytelen. Jézus nem volt toleráns. Élesen fogalmazott, és követőit arra tanította, hogy szeressék embertársaikat, sőt ellenségeiket - és ez sokkal nehezebb, mint a tolerancia. Isten nem toleráns. Ütötte-verte népét, mert szerette. Ha toleráns lett volna, a zsidó nép már régen eltűnt volna a népek sokaságában. Én sem lehetek toleráns! Küzdenem kell minden ellen, ami hazug, önző és képmutató. Nem tudok mindent elfogadni úgy, ahogy van, csak azért, hogy békesség legyen. ■ Szilas Attila nyugalmazott evangélikus lelkész Avatás felsőfokon a Pázmányon Múlt pénteken két munkatársunk is átvehette diplomáját a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen. Kinyik Anita a Bölcsészettudományi Kar esztétika szakán végzett; ez már a második diplomája a magyar szakos oklevél után. Anita osztatlan képzésben tanult, ötéves egyetemi tanulmányait zárta le. Szerkesztőségi titkárunk péntektől jogi doktor: dr. Bállá Mária. Gyakorlati idejét az Alkotmánybíróságon töltötte. Családjában a jogászpálya iránti fogékonyság természetes: felmenői között többen is jogászok voltak, unokatestvére is jogi egyetemet végzett. N EvÉlet-infó Kinyik Anita, kezében frissen megszerzett bölcsészdiplomájával Dr. Bállá Mária átveszi diplomáját
