Evangélikus Élet, 2013. július-december (78. évfolyam, 27-52. szám)
2013-12-22 / 51-52. szám
24 ■« 2013. december 22-29. FÓKUSZ Evangélikus Élet „...ISTEN ÉBERSÉGE NEM ÉRZÉKI ÉS NEM LELKI, ÉS NEM SZELLEMI, HANEM EZ A SZERETET...” Negyvenöt esztendeje hunyt el Hamvas Béla „...semmi nem nyugtat meg sem érzéki gyönyör, sem gazdagság sem hírnév, sem hatalom. A valódi lét kell; valódi emberek akarunk lenni. Az emberi szív saját képétől megtermékenyítve már megszámlálhatatlan évezredek óta teherben van, és várandós: önmagával. Önmagát akarja megszülni irtózatos idők óta, megmérhetetlen kínnal és megrendítő állhatatossággal. Ez az egyetlen fontos abban, ami eddig történt; ez az egyetlen érdekes abban, ami történni fog; ez az, amire a másik emberben kíváncsi vagyok; ez az egyetlen vonzó a könyvben, a képben, a szoborban és a muzsikában..!’ — gondolkodik ekképpen az emberi létről, az emberi megismerésről a felvidéki Eperjes nagy szülötte, elmúlt évszázadunk egyik legnagyobb irodalmára, gondolkodója, Hamvas Béla. Az a Hamvas Béla, akiről nehezen hittem el - amikor először hallottam róla -, hogy munkásemberként, gyárkémények árnyékában, szürke ruhában, svájci sapkában vetette papírra örökbecsű sorait. A jeles, erdélyi származású költő, Szőcs Géza írja róla: „1955-ben egyetlen ember élt Magyarországon, aki Herakleitosszal, Buddhával, Lao-cével és Shakespeare-rel mindenikük anyanyelvén nemcsak beszélgetni, hanem beszélni is tudott volna. Ha az emberi szellem e négy prófétája Tiszapalkonyán szállt volna le a repülőről, s ha megszólították volna az első munkást, s az épp Hamvas Béla lett volna, s miután három éjszakát átbeszéltek volna vele (nappal ugyanis Hamvasnak maltert kellett volna hordania, de lehet, hogy vendégei segédkeztek volna neki) - nos, vajon mit gondoltak volna ezek arról: ha ebben az országban ilyen egy segédmunkás, vajon milyenek lehetnek az ország írástudói?De, szétnézve az országban, mindent megértettek volna” * * * A negyvenöt esztendeje elhunyt Hamvas kivételes ember, aki kivételes korba csöppen bele. Megtapasztalja a múlt századi világ minden visszásságát, s mindezek „mozgatórugóiról” nem rejti véka alá véleményét. A nagy múltú felvidéki város, Eperjes s a régi, evangélikus hitet valló Hamvas család jó indítónak bizonyul. Az eredetileg Aschendorf családnevet viselő édesapa, Hamvas József evangélikus lelkész, magyar-német szakos tanár és író. Nehéz sorból, árvaként nő fel, kemény, szívós munkával éri el céljait. Sopronban, Jénában, Kolozsváron végezi tanulmányait. Számos elbeszélés, regény, kortörténeti vázlat, bibliai dráma kerül ki kezei közül. Az írás mellett tanít a pozsonyi evangélikus líceumban, mindaddig, amíg ki nem utasítják az országból. Az 1897. március 23-án született kis Béla nevelésére különös gonddal figyelnek a szülők. Korán kitűnnek a gyermek jó képességei, kiderül, hogy jó hallása van. Alig tölti be tizedik életévét, amikor zongorához ül, s komponálni kezd. Szorgalmas diák, az érettségi után apja meg is jutalmazza: körutazáson ismerheti meg Európa nevezetességeit. Az első világégés azonban mindent megváltoztat. A hazafias szellem vonzza az ifjút, cselekedni, tenni szeretne ő is szeretett hazájáért. Ezért pár társával elhatározza, hogy önkéntes katonának áll. Rövid kiképzést követően bele is csöppen a háborús küzdelmek sűrűjébe, méghozzá az ukrán frontvonalon. Itt súlyos idegsokk éri, nyilvánvalóvá válik, hogy nem a katonaság az ő világa. Lábadozása után egy rokonnál igyekszik kitanulni a cukrászmesterséget. A nyugalom viszont nem tart sokáig, behívót kap, immáron az olasz frontra. Azonban nem jut el odáig. A Szlovénián keresztül zakatoló szerelvényt bombatalálat éri. Hamvas túléli, óriási szerencséje van, de a légnyomás következtében megSzüleivel az 1920-as években sérül. Gyógyulás közben érzi, életének rövidesen meg kell változnia. Elmorfondírozik a körülötte zajló folyamatokon, s látja, hogy ami körülveszi, abból nem fog jó kisülni az ország és a világ számára. Apja sem bizakodik, megtagadja a hűségeskü letételét Csehszlovákiának - az első világháború után vagyunk -, emiatt hamar össze is kell csomagolniuk. * * * Budapest befogadja őket. Béla ír, s meg is jelennek az írásai. Újságíróként próbál állást vállalni a fővárosban. Sikerül elhelyezkednie a Budapesti Hírlapnál, majd a Szózatnál, ahol nem akárki veszi magához: a nagynevű politikus és kiadó, Bajcsy- Zsilinszky Endre. Zsilinszky szintén felvidéki, lutheránus família sarja, rokonszenvezik az irodalmárokkal, segíti megélhetésükben a megszorultakat. Hamvason kívül segít, s lehetőséget ad publikálásra lapjaiban többek közt József Attilának, Féja Gézának, Szabó Pálnak. Hamvas minden idejét okosan kihasználja, képzi magát. Beiratkozik az egyetem magyar-német szakára, és zeneelméleti, valamint orvostudományi előadásokat is hallgat. Rendkívül széles érdeklődésű, egyszerre több minden foglalkoztatja. Közben álláshoz jut a Fővárosi Könyvtárban - mintegy húsz esztendőre ez az intézmény válik „otthonává”. A könyvespolcok között „ihletvonzók” a hétköznapok: számos műve készül el ez idő alatt. ír a barátságról, a szerelemről, a tiszta ételekről, a napsütés hatásáról, a bor filozófiájáról, a természetes életmódról és még sok-sok mindenről. Környezetében láthatják, érezhetik, hogy horizontális és vertikális síkon is hiteles, autentikus ember jár közöttük. Ellentétben többekkel, ő nem politizál, de elszenvedőként, krónikásként és - mondhatni - gyógyító mesterként él át politikai rendszereket. Mély nyomot hagy benne korának „pokla” a diktátorok, a háborúk, a koncentrációs táborok világa. A második világégés alatt három ízben hívják be katonának, ám amikor Németországba akarnák vezényelni, megszökik, de előbb élete kockáztatásával hazaengedi a rábízott zsidó munkaszolgálatosokat. Ezután katonaszökevényként bujkál. Egyik esszéjében, az Óda a XX. századhoz címűben többek közt így fogalmaz: „.. .századunkat a világtörténetben egyedülállónak tartom. Azt hiszem, sohasem volt még idő, amikor egészen rövid ötven év alatt csaknem tömény állapotban sok ezer esztendő irtózatát át lehetett élni... Valahányszor a rádión diktátorok beszédeit hallgattam, természetesen az összes lélektanilag exaktul kikísérletezett hatásokkal, bevezetve a nemzeti csatadallal, kellő helyen felharsanó szavalókórusokkal, a remekülfölkeltett és irányított tömegizgalommal, csaknem minden esetben azt a kérdést tettem fel magamnak: Miért közérdek az, ha valaki hülyének tetteti magát? Ahhoz, hogy az egész dolognak felüljek, nem voltam elég gyanútlan... szívemben mindig keresztény voltam, ami azt jelenti, hogy csalhatatlan érzékem volt aziránt, mi a komédia, és mi a valódi. Ahhoz pedig hogy a diktátor komédiázik, számomra legalább, nem fért kétség. Ez a gyanú sok-sok millió emberben élt, de nem merték bevallani, és amint látom, még ma sem merik. Én a magam részéről bevallom magamnak, hogy annak az embernek, aki így beszél, ha tényleg ilyen, olyan ügyefogyottnak kell lennie, hogy még gyári előmunkás se lehetne. Ha pedig egy ország élére került, ez azt jelenti, hogy nem is volt olyan ostoba ember. Ebből pedig következik, ha ilyen ostobának tünteti fel magát, akkor hazudik. Ez így a legnagyobb rendben van. Hazudik’.’ * * * A fiatalkori sokkhatások, a válságélmények Hamvast elvezetik az „ősök nagy csarnokához” az ókori kínai, indiai, perzsa és héber hagyományok feldolgozásáig, értelmezéséig. Az embertelen fasizmus, a második világégés vihara alatt megszületett, Scientia Sacra címet viselő munkájában veti papírra: „A hagyományban lévő tudás őskori kinyilatkozás. Ez az őskori kinyilatkoztatás végtelenül világos és egyszerű: az ember eredete isteni, és az emberi élet egyetlen feladata, hogy Istenhez való hasonlóságát megőrizze. Az emberi életnek más feladata nincs. A hagyomány pedig az emberi és isteni világ közti kapcsolat állandóságát tartja fenn. Mindaz, amit a hagyomány a különböző archaikus egységek alapjában tanít, ebből az egyetlen őskori kinyilatkoztatásból indul ki, és ide tér vissza. Ez a hagyomány tudásának magja. A látás, amelyet a tudás fejleszt, akkor reális, ha az ember a kinyilatkoztatást látja, és egyre jobban látja. Mikor már nem lát egyebet, csak ezt az egyetlen ősvalóságot, akkor az éberségre megérik. Az éberség intenzív érzékenység mely nem csak az érzékeké és a léleké, hanem az intellektusé is, az ösztöné, a szellemé is. A legnagyobb éberség azonban, a legintenzívebb érzékenység ennél több. Isten ébersége nem érzéki és nem lelki, és nem szellemi, hanem ez a szeretet..’.’ Hamvas látja, a nyugati civilizáció krízisben van; a francia René Guénonnal, a tradicionális létszemlélet legkiemelkedőbb gondolkodójával együtt vallja, hogj „csak egy tudás van: a hagyomány; csak egy rend: a hagyomány; csak egy törvény: a hagyomány... A hagyományos alapon álló társadalomban a funkciót annak kell betölteni, aki arra való, és annak született: a pap legyen pap, a harcos harcos. A pap a szellemi ember, aki a törvényt ismeri, és akinek transzcendens tudása van... Mialatt a tudomány szánalomra méltó automatizmussal még folyton haladásról és az emberi ész erejéről beszél, a politikába merült hatalom észvesztetten kapkod megoldás után, a megtévesztett tömeg világbékéről és testvériségről álmodozik - azalatt a hagyományos tudás látja, hogy a helyzet menthetetlen, és egy nagy világkorszak befejeződött. Elkövetkezett a krízis - discernement des esprits -, ahogy a Jelenések könyve írja: a jó magot elválasztják a rossztól. Az elválasztás ideje a válság maga. Az út véget ért, s most vissza kell térni az eredethez..!’ # # * Hamvas a könyvek birodalmában sok mesterre talál. Mesterekre és példaképekre, akiknek életútja, tanítása az ő életének filozófiájába is beépül, akiknek nézeteit széles nyilvánosság elé akarja tárni. Guénonon kívül kedvencei Nietzsche, Dosztojevszkij és a kora újkori gondolkodás meghatározó személyisége, Jakob Böhme. Utóbbi különösen, őt az európai kultúra csúcspontjára helyezi. De nem csak az „óriásokra” figyel. Figyel ő a körülötte lévőkre, a mindennapi emberekre s a gyermekekre is. Patmosz című művének egyik esszéjében például egy egyszerű, de érzékeny székely emberre is. A neves író-építész, Miklóssy Endre szerint Hamvas a legegyszerűbbeket szerette igazán, mert szerinte a legegyszerűbb, legelemibb dolgokban is benne van Isten, és benne van a világnak a teljessége. Megmosolyogtatónak tűnhet az olvasónak, de például a rántott levesről szóló Hamvastanulmány - vagy inkább Hamvasdicséret - érdekesen mutat rá arra, hogy a páratlanul egyedülálló rántott leves olcsóságával még hamisításra sem érdemes, s ezáltal rádöbbent, hogy milyen világban is élünk: hogy ami elemi és egyszerű, azt nem éri meg még hamisítani sem. * # * Tiszapalkonyán az 1950- es években A második világháború végeztével, a köztársaság kikiáltásával Hamvas bizakodó; könyvkiadást tervez, s személyes jó barátságokat alakít ki. Ott van körében A zsidóság két útjának szerzője, Tábor Béla; A hit logikája - Teocentrikus logika szerzője, Szabó Lajos; Kerényi Károly, a kiváló vallástörténész - akiről Szerb Antal Utas és holdvilág című regényének Rudi Waldheim professzorát mintázta -, de ott van körében Weöres Sándor, a szeretett költő is. Hamvas egy kis munkacsoportot, szellemi munkaközösséget hív életre; tagjai koruk kérdéseit vitatják meg, a „szellemi korszituációt” térképezik fel. Ezek a „csütörtöki beszélgetések” rendszeressé válnak. A Rákosi-rendszerben hamarosan gyanússá válik a társaság, sőt károsnak, veszélyesnek minősíti az államhatalom a működésüket. Különösen azután, miután megjelenik Hamvas és felesége, Kemény Katalin közösen írt tanulmánya, a Forradalom a művészetben - Absztrakció és szürrealizmus Magyarországon. Akadályoztatás, mellőzés, hátrányos megkülönböztetés lesz ezután az író sorsa. Persze nem hagyja magát. Még ha el van is tiltva a nyilvánosság csatornáitól, az írást, a regényírást nem hajlandó elhanyagolni. Ha kell, az ágyneműtartóba rejti el teleírt papírlapjait. Állást is talál: egy erőmű raktárosa lesz, s közben titokban sokat olvas, és írogat is. Alig páran sejtik csak körülötte, hogy a vállalat egyszerű raktárosa nem is olyan egyszerű raktáros... A halála előtti négy esztendőben, nyugdíjazásától kezdve egy kis szentendrei kertben tölti ideje nagy részét, ahol a gyümölcstelepítés, a virágrendezés közepette is alkot. Egészsége viszont már nem a régi, kedélye is szinte tovatűnik. 1968. november 7- én éri a halál. * * * Hamvas Béla életművének jelentősége szinte felbecsülhetetlen. Korunkra kiható filozófiája, „hagyományápoló” -őrző, -továbbörökítő munkássága példaértékű. Kétségkívül a 20. század egyik legnagyobb magyar írója s egyben bölcselője volt, akinek életében sok mellőzöttségben, megpróbáltatásban volt része, s csak halála után jó pár évtizeddel vált szélesebb körben ismertté s elismertté. Napjainkban kultúrakutató intézet viseli nevét, nyugvóhelyét számon tartja a nemzeti kegyelet, hagyatékával az utóbbi időkben különféle kiállításokon ismerkedhettünk - többek közt az Evangélikus Országos Múzeumban -, dokumentumfilmekben is láthattunk, hallhattunk róla. > Mi szerencsések lehetünk, mert - halála után negyvenöt esztendővel - szabadon rendelkezésünkre állhatnak örök érvényű sorai könyvespolcainkon vagy az interneten. Csak elő kell őket vennünk. ■ Kerecsényi Zoltán
