Evangélikus Élet, 2013. július-december (78. évfolyam, 27-52. szám)
2013-12-15 / 50. szám
6 -m 2013. december 15. KERESZTUTAK Evangélikus Élet É R Z E K E N Y I T O NAP a Sztehlo Gábor Evangélikus Gimnáziumban Érzékenyítő napot szerveztünk a gimnazisták számára december 7-én a Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium többcélú intézményében. A nap mottójául a végtagok nélkül született ismert evangélista, Nick Vujicic gondolatát választottuk: „Döntést kellett hoznom, hogy mérges legyek-e Istenre azért, amim nincs, vagy hálás legyek azért, amim van.” Ezen a napon diákjaink a Nem Adom Fel Alapítvány és az Uccu Roma Informális Oktatási Alapítvány közreműködésével vehettek részt különböző programokon. A Nem Adom Fel Alapítvány öt helyszínen biztosította tanulóink számára, hogy kipróbálhassák, hogyan lehetséges látni a látás képessége nélkül, mozdulni, ha helyhez vannak kötve, válaszolni, ha nem hallják a szót, és egy helyben ülve sportolni sakktábla nélkül. Az Uccu Roma Informális Oktatási Alapítvány közreműködésével a gyerekek a Nagy Viktor Oszkár és Petrik András rendezte Felsőbb parancs című dokumentumfilmet tekinthették meg. A film arról szól, hogy tömegek kísérlik meg a tiltott határátkelést a szerb-magyar határon, hogy bejussanak az Európai Unióba. A magyar oldalon helyi lakosok önkéntes polgárőrként védik településük és az unió határát. A szerb oldalon a határsértésre készülő migránsoknak egy szabadkai lelkész segít... A filmvetítést levezető, drámajátékos feldolgozás követte. December 7. a Sztehlo Gábor Evangélikus Gimnáziumban olyan nap volt, amelyen sokan először találkoztak testközelből a mássággal. Diákjaink élménybeszámolóiból kiderült, hogy számukra ennek a napnak a legnagyobb tanulsága, hogy sohasem lehet feladni a reményt, nincs olyan helyzet, amelyben meg ne lehetne találni azt a jót, amiért érdemes küzdeni, harcolni. ■ Részletek Bodor Eszter intézményvezető-helyettes beszámolójából A gimnázium tanulóinak élménybeszámolói A szombati tanítási napon, december 7-én látás- és mozgássérültekkel találkoztunk, és belekóstolhattunk, milyen is vakon vagy kerekes székben élni. Vakvezető kutyával és fehér botokkal jártuk be az emeletet, majd az egyik hölgy megmutatta, hogyan is számítógépezik egy látássérült. A két bütyköt kellett a billentyűzeten megkeresni, és a gép hangosan kimondta, mit írtunk le. Ezután a földszinten beülhettünk kerekes székekbe, és akadálypályán kellett végigjutni, kis bóják között, amiken nagyon nehéz volt kanyarodni. Anna, a lány, aki instrukciókat adott ezekkel kapcsolatban, egy autóbaleset miatt képtelen járni. De egy mosolygós, kedves lány volt, és nem is számított, hogy kerekes székben ül-e, vagy sem, mert vidám volt, és csillogott a szeme. Osztályfőnökeink is kipróbálták a pályát, egészen jól ment nekik is. Nagyokat nevettünk, és kérdéseket tettünk fel, hogyan kell segíteni például felszálláskor a buszmegállóban egy kerekes székesnek. A filmek előtt bekukkantottunk a tornaterembe, ahol röplabdameccs folyt - a földön ülve. Törökülésben ütötték el a labdát a háló felett. Érdekes meccs volt, de indulnunk kellett a következő állomásra, a Lila terembe, ahol szivacsokon elterülve néztük meg a Pillangócirkusz című kisfiámét Nick Vujidccsel aki Will néven egy mutogatós cirkusz megszégyenített tagja volt. Nicket az emberek kinevették, és úgy emlegették: „az ember, akinek még Isten is hátat fordított” Egy másik cirkusz igazgatójához szökött el, aki felkarolta, és megmutatta, hogy csak akkor lesz „nyomorék” ha ő is ezt hiszi el magáról. Will végül megtanult önállóan mozogni, sőt úszni is, és ő lett a következő attrakció: az ember, aki ötven méter magasról egy medencébe ugrott, és felúszott a felszínre, reményt adva egy szegény kisfiúnak is, aki csak mankóval tudott járni. Megbeszéltük a filmet a hölggyel, aki lábtól lefelé szintén mozgásképtelen. Ám ahogy Annánál is tapasztaltuk, ő is mosolygós és könnyed volt, Mikulás-sapkában. Az osztálytársaim szülte mind egy véleményen voltak a filmmel kapcsolatban: az apró örömöket kell keresni, mindennek inkább az előnyét, semmint a hátrányát. És csak akarni kell. így bármit elérhetsz, ha a szerencse is melléd szegődik. A templomban egy dokumentumfilmet is vetítettek illegális bevándorlókról, akik a határoknál bujdosnak, éheznek és fáznak, félnek, és reménytelennek látják sorsukat. Az aznapi tapasztalatokat átgondolva sokkal jobb kedvünk lett - légy erősebb, akaratosabb, kitartóbb, és sose hagyd el a mosolyt! ■ Benczes Anita Laura (11. A) Szombaton reggel még épp csak ébredeztünk, amikor a tornaterembe lépve megismerkedhettünk Papp Szabolccsal, egy mozgássérült társunkkal, aki ülőröplabdázni hívott minket. Először kicsit megszeppenve, majd egyre bátrabban, felszabadultabban játszottunk. Egyetlen szabály volt csak, hogy maradjunk ülve. A játék célja az volt, hogy megfeledkezzünk arról, hogy az ő mozgása korlátozott. Rájöttünk, hogy ugyanolyan játékos, mint mi. Szabolcs hihetetlenül erős, karizmatikus és kitartó egyéniség. A meccsek közben bírói funkciót is ellátott, sőt jobban játszott, mint mi. Rengeteg pontot szerzett, szerváival Talentumokkal érkezünk erre a világra valamennyien. Mennyire becsüljük, éljük, bontakoztatjuk ki ezeket a kapott talentumokat? Az integráló munkaközösség vezetőjeként kaptam felkérést, hogy a gimnáziumi érzékenyítő napon szervezzek egy állomást diákjaink számára. Két osztály látogatott el arra a helyszínre, ahol másfél órában gondolkodtunk együtt azokról az emberekről, akik értelmükben valamilyen fokú sérüléssel élnek. Beszélgettünk a sérülések okáról, mértékéről, formájáról, majd egy bemutatóval érzékeltettem az értelmileg akadályozott gyermekek mindennapjait. az ellenfél csapatát és a vezetőséget sem kímélte. Feltöltődve indultunk tovább a templomba, ahol a Felsőbb parancs című dokumentumfilmet nézhettük meg a menekültek nehéz sorsáról. Aztán az Uccu Roma alapítványtól érkezett személyekkel beszélhettük meg a filmmel kapcsolatos kérdéseinket. A tabuként kezelt és kimondatlan témákat játékokkal színesítették. Ezen a napon helyzetünket átértékelve, tapasztalatokkal gazdagodva indultunk haza. ■ Novodonszky Bianka, Pasqualetti Bettina, Darányi Dóra, Hóra Krisztina (10. A) Végig méltó csend és figyelem kísérte ezt az órát, ugyanakkor a sajátos gondolatok és érzések is helyet kaptak. Az óra második részében a több díjjal kitüntetett, Forrest Gump című filmből választottam részleteket. Közösen néztük, nevettük, könynyeztük meg, s éreztük át azt, hogy az emberség több a fizikai és a szellemi egészségnél, hogy a lelki gazdagság olykor olyan határok ledöntésére is képes, melyek sorsokat változtatnak meg, írnak át. A filmrészletek megtekintését követően nyitott mondatokat kaptak a csoportba osztott gyermekek, melyeket - átbeszélgetve - maguknak kellett befejezniük: Elve-Három állomást emelnénk ki, amelyek a legnagyobb hatással voltak ránk. A program első órájában a mozgássérült-röplabdát próbáltuk ki. Egy mozgássérült férfi, Papp Szabolcs tartott előadást a Nem Adom Fel Alapítványtól. Rendkívül erős egyéniség volt, és szett... Soha nem veszhet el... A vihar... stb. Átgondolt és átérzett megoldások születtek. Befejezésképpen szimbólum rajzolását kértem, mely jellemezte a témát, a közben született gondolataikat, a filmet, összességében azt a másfél órát, melyet együtt töltöttünk. „A mama azt mondta, hogy mindennap történnek csodák, nem mindenki hiszi el, de történnek, az biztos.” (Forrest Gump) Én hiszem. A közösen megélt pillanatok maradandóak, értékesek és lényegesek voltak. Úgy éreztem, hogy valami útravalót valamennyien magunkkal vittünk. mindenkinek példaképként szolgálhat. A program elején leszögezte, hogy a játék közben észre sem fogjuk venni, hogy ő sérült ember. A játék végére ez így is lett, mindenki nagyon élvezte a sportot, és egyenértékű csapattársként tekintett rá. A következő helyszínen kipróbálhattuk, milyen nehézségekkel találkozik egy látássérült ember. Átélhettük, hogy milyen fehér bottal és vakvezető kutyával közlekedni, és a számítógép használatát is kipróbáltuk. A napot egy hallássérült hölgy előadása zárta. Rendkívül inspiráló személyiség volt. Játékosan mutatta be egy hallássérült mindennapi kihívásait, például eljátszottuk, hogy egy hallássérült ember hogyan tud útbaigazítani egy járókelőt, vagy egy tanórán hogy tud részt venni. A jelbeszéd világába is betekintést nyerhettünk. Mivel legtöbbünk számára nem ismert a fogyatékkal élők világa, ezért most értettük meg, hogy ami nekünk természetes, az nekik kihívást jelent. ■ Novák Mirjam, Fikó Szonja (12. D) * * * Szegedi Anikó tanító konduktor gondolatai az érzékenyítő napról