Evangélikus Élet, 2013. július-december (78. évfolyam, 27-52. szám)
2013-12-08 / 49. szám
4 41 2013- december 8. EVANGÉLIKUS ÉLET Evangélikus Élet Lelkiség és tudomány Konfirmáció és kellékei - egykor és most ^ Az Evangélikus Hittudományi Egyetem (EHE) Károli-díjas egyháztörténész-professzora, dr. Csepregi Zoltán látszólag száraz, „szaki” témával érkezett a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karán (PPKE BTK) alakult Barokk Irodalom és Lelkiség Kutatócsoport november 28-ai felolvasóülésére. A Rózsavölgyi „lutheránus közből” - ahol az egyetem épülete áll - a Mikszáth Kálmán téri katolikus körbe el lehet jutni csupán egyetlen közlekedési eszköz igénybevételével is. Nem nagyobb távolságról győzte meg a hallgatóságot az előadó Evangélikus konfirmáció a 16-18. században című előadásában a katolikus-protestáns, sőt egyéb, nem keresztény vallási rítusok esszenciális azonosságára irányítva a figyelmet. „Te menj elöl, Uram!” Piliscsabán találkoztak a Lutheránus Világszövetség női munkatársai ► Kelet-Közép-Európából érkezett evangélikus asszonyok zsongásától volt hangos az elmúlt hónap utolsó napjaiban, november 27-30. között a piliscsabai Béthel-konferenciaközpont téli időszakban már csendesebbé váló Sión épülete. Mind a huszonketten a Lutheránus Világszövetség (LVSZ) női osztályának (WICAS) meghívására érkeztek Magyarországra. A konferencia megrendezésének okaként három célt jelölt meg Agnieska Godfrejow-Tarnogorska, a közép-európai régió koordinátora. A 2006-ban elindult Lelkiségtörténeti Műhely folytatásaként 2012-ben a PPKE BTK Magyar Irodalomtudományi Tanszékén Szelestei Nagy László vezetésével alakult kutatócsoport az 1800 előtti nyomtatott és kéziratos imádságok, népénekek, prédikációk stb. számbavételét, számítógépes feldolgozását, a róluk szóló szakirodalom bibliográfiájának folyamatos gondozását, az arra érdemes szövegek közreadását, továbbá a barokk főpapi reprezentációs irodalom (orációk, köszöntő versek és előadások, tárgyi ajándékok) feltárását és katalogizálását tűzte ki céljául. Felolvasóülésére a kutatócsoport minden hónapban más kutatót hív meg. A Mária-kongregációs szentképek és Esterházy Pál nyomainak kutatása után érzékelhetően friss terület volt a hallgatóság számára a 16- 18. századi protestáns egyházi élet. Csepregi Zoltán a konfirmáció központi elemének a szakramentalitást, a szentségszerűséget jelölte meg, majd ennek fokozatos háttérbe szorulására világított rá lineárisan építkező előadásában. Hangsúlyozta, hogy a 16. században a konfirmációnak az általunk ismert formája még nem létezett. Luther az oltáriszentség vételére való felkészítést emelte ki, Melanchthon, Zwingli és Kálvin pedig elsősorban a katekézis lezárásáról, ünnepélyes vallástételről értekezett, melyet akár minden tanév végén elképzelhetőnek véltek. A már újkori konfirmációnak nevezhető szertartás 1538-ban a hesseni egyházi rendtartásban jelent meg először olyan összetettségben, amelyet mérföldkőnek lehet tekinteni. Ezt a formát Luther wittenbergi reformátortársa, Martin Bucer dolgozta ki, aki a szakramentális elemet, tehát az áldást, a kézrátételt és a közösség könyörgését tekintette a szertartás szívének. Nem tekintette azonban mellékesnek a konfirmáció katechetikai elemét sem - tudniillik hogy a konfirmandusban a keresztségi fogadalmat tudatosítsák -, ahogy a vallástevés pedagógiai és a nagykorúvá nyilvánítás jogi elemét sem. Azóta is ezekből az elemekből épül fel a konfirmáció, az azonban - a történelmi eseményektől sem függetlenül - változó, hogy melyik elem mikor milyen hangsúllyal szerepel benne. Csepregi Zoltán - aki többek között a pietizmus korszakának kutatója - részletesen beszélt a frankfurti esperesnek, Philipp Jakob Spenernek, „a pietizmus atyjának" konfirmáció körüli tevékenységéről. Spener a Frankfurt környéki településeken mindenütt bevezettette az úgynevezett „privát konfirmációt”, melynek jelentősége a személyes vallástétel, az egyházba történő tudatos belépés, tehát elsősorban a pedagógiai elem volt. A lutheránus városokban a 19. század végéig a konfirmációnak ezt a formáját gyakorolták. A téma hazai vonatkozásaira is kitért a professzor. Itthon - habár erre konkrét adat nincs - Szeniczei Bárány György nevéhez kötik az újkori értelemben vett konfirmáció születését. Halotti búcsúztatójában ugyan nem sorolják fel érdemei között - árulta el Csepregi Zoltán -, a kutatók mégis azt a következtetést vonták le, hogy ha már a vasárnap délutáni templomi katekézis ilyen fontos volt az evangélikus lelkész számára, nyilván a konfirmáció is. 1756 a legkorábbi egyértelmű adat, amikor - Szeniczei Bárány György fia - Bárány János dunántúli evangélikus püspök rendeletbe foglalta a konfirmációt. Kétszázötven éves a konfirmáció Magyarországon címmel 2005-ben rendezték meg a Magyarországi Evangélikus Egyház Vallási Néprajzi Munkacsoportjának, az Evangélikus Országos Múzeumnak, az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) Folklore Tanszékének és az MTA-ELTE Folklór Szövegelemzési Kutatócsoportjának a szervezésében az evangélikus vallási néprajz kutatását középpontba állító konferenciát, amely ezt a kérdést vizsgálta. A konferencia anyagát a Vallási néprajz című sorozat 13. kötete adta közre, mely a barcasági csángók konfirmációs szokásairól is tartalmaz egy előadást - hívta fel erre a különlegességre a figyelmet az előadó. (Mire a hallgatóság soraiból érkezett is a meglepett kérdés, valóban evangélikusok-e az ottaniak.) Csepregi tanár úr azonban további - feltehetőleg korábbi - érdekes forrásokat is megemlített. A nemescsói kéziratos agendáról, melyben a konfirmációs szertartásrend le van írva, nem tudjuk, mikor született. Ez egy kéziratban maradt dokumentum. Érdekes, hogy B., azaz Boldogemlékezetű Santorini János is említi, aki 1756-ban halt meg. A legkorábbi református konfirmációs agenda 1751-ből való, tudhatta meg a hallgatóság. Még korábbi azonban Spener egyik barátjának, Bernhard Marbergernek A bárányoknak az ő jó pásztoruk karjára való egybegyűjtése című, 1710-es keletkezésű, tulajdonképpen konfirmációs kátéja, mely egyszerre jelent meg 1736-ban magyarul és szlovákul Miletz Illés pozsonyi szlovák prédikátor fordítói munkája jóvoltából. Szerencsére nem csak a filológia és a precíz adathalászat került terítékre a felolvasóülésen. Szükségszerűen megjelent a konfirmandusasztalok elkerülhetetlen rituális étke is: a malac. Olyan anekdotikus adalékokat is megtudhatott a hallgatóság, hogy például Németországban faluhelyen még ma is él az a hagyomány, hogy a lelkésznek végig kell ennie az összes konfirmandus családi ebédjét, ha húszán konfirmálnak, akkor húsz családnál. ■ Kinyik Anita Két olyan téma került terítékre, amely kifejezetten a világszövetség tagországokra kiterjedő munkáját igyekszik segíteni. A résztvevők megismerhették az LVSZ vezetőtestülete által júniusban elfogadott, Gender Justice Policy (nemekre nézve igazságos eljárásmód) című dokumentumot, amelyet Elaine Neuenfeldt brazil lelkésznő, a WICAS genfi irodájának vezetője mutatott be. Második témaként ehhez kapcsolódott annak felmérése, hogy vajon milyen mértékben vehetnek részt a nők a teológia művelésében. Szomorú valóságként tapasztalták meg a résztvevők, hogy Kelet-Európábán három evangélikus felekezet - a lett, a lengyel és az oroszországi inkeri egyház - még elzárkózik attól, hogy nőket teljes jogú lelkésszé avasson. Jó példaként szolgálhatott így hazánk, ahol a pásztorok több mint harminc százaléka nő. (Ezt az adatot egyébként dr. Lackner Pál püspök osztotta meg a résztvevőkkel, aki egyházunk képviseletében tartott előadást.) A piliscsabai konferencia harmadik- Milyen céllal jött erre a hétvégére?- Azt vallom, hogy tartalommal kell megtölteni a missziói tevékenységet, különösképpen az egyes súlyponti területeken. A Déli Egyházkerület minden egyházmegyéjében kijelöltünk egy-egy gyülekezetét, amelynél fokozott figyelmet kell fordítanunk a misszióra. Bács-Kiskun Egyházmegyében ez a frissen alakult Bócsa-Tázlári Evangélikus Egyházközség. Előadással és igehirdetéssel készültem, de Bócsán a nyugdíjas-találkozón velem szolgáltak a kiskőrösi Gospel Sasok is, akik éneklésükkel örvendeztették meg a hallgatóság szívét. Egyházvezetésünk igen fontosnak tekinti ezeket a „kis eseményeket” Püspökünk, Gáncs Péter személyesen hívott fel, hogy érdeklődjön a tegnap esti benyomásaimról.- Ön nemcsak a gyülekezet tagjaival, hanem más felekezetűekkel és a bócsai polgármesterrel is találkozott. Ez mind beletartozik a feladatkörébe?- A missziós munka sok mindenre kiterjed. Beleértendő a kapcsolatok ápolása és kicsiny egyházunk bemutatása - mindenkinek. A hitébresztésnek pedig ugyancsak széles az eszköztára: lehet tartani tematikus célja volt annak vizsgálata, hogy milyen módon járulhatnának hozzá a kelet-közép-európai asszonyok a lutheránusok nagy családjának jubileumi készülődéséhez. Köztudott, hogy 2017- ben a reformáció születésének ötszázadik évfordulóját ünnepli majd a protestáns vüág. Kontinensenként eltérően, más és más tematikus programokkal készülnek az evangélikusok erre az alkalomra. Az asszonyok is hozzájárulnak az ünnep színesebbé tételéhez: a reformáció korának nagy nőalakjait igyekeznek megismertetni egymással és a vüággal. A piliscsabai otthon falaira történelmi nőalakok fotói kerültek fel. Rögtönzött kiállítás keretében ismerhették meg a reformáció korának országonként eltérő sajátosságait és határokon átívelő, oly sok közös vonását a részt vevő asszonyok. Nem kis derültséget keltett, amikor kiderült, nem csupán a magyar történelem dicsekedhet egy Kata Szidóniával... A mi egyháztörténetünk Petrőczy Kata Szidóniát tartja számon, Lengyel- és Lettorevangélizációkat, keresztyén fesztiválokat, valamint országos, sőt világtalálkozókat. Ezeknek mind megvan a maguk helye a társadalomban, viszont amiben én leginkább hiszek, az a „szentséges láncreakció”. Azaz: amikor személyes beszélgetéseken keresztül terjed a vigasztalás, a krisztusi üzenet és a Biblia tanítása. Néha többet ér az egyes emberek közötti kapcsolat, mint a nagy megmozdulások.-A tázlári istentiszteleten két lelkész is szolgált, az énekek mégis orgonaszó nélkül hangzottakéi. Úgy gondolom, nem lenne szabad kihasználatlanul hagyni a hangszerben rejlő lehetőségeket.- Valóban hiányzott az orgonaszó. Mi nem készültünk erre. Teológuskorunkban énekelni tanultunk, a hangszeres zenét mások művelték. Való igaz, oda kell figyelni az istentiszteletek zenei szolgálatára is, hiszen emberek szívét nyerhetjük meg vele. Bócsán már megoldott a kántorizálás, remélem, az Úristen adni fog valakit, aki szívesen végzi majd ezt a szolgálatot a tázlári evangélikus gyülekezetben.- A mai prédikációban ApCsel szágban két névrokona áldott szolgálatára emlékezhetnek tisztelettel. A legnagyobb érdeklődés ezúttal azonban mégis a közelmúlt egyik evangélikus asszonyának bátorságát és engedelmes hitét övezte. Az Oroszországból érkezett testvérnők Mariya Kayava fényképét és életrajzát hozták magukkal az együttlétre. A címben idézett mondat - „Te menj elöl, Uram!” - Mariya visszaemlékezéséből származik, akit sokan az inkeri (finn anyanyelvű) egyház alapítójaként emlegetnek. A szovjet érában, az ötvenes évek legelején tilos volt a vallásgyakorlás. Az emberek titkon a falu temetőjében gyűltek össze időnként, hogy Isten igéjét hallgathassák. A férfiak többségét Közép-Ázsiába, Szibériába száműzték kényszermunkára, így az asszonyok vitték tovább az evangélium ügyét. Ezért prédikált és keresztelt Mariya Kayava, és küldözgette leveleit a hatóságoknak, melyekben evangélikus hitük gyakorolásának engedélyezéséért folyamodott. Minduntalan elutasításban részesült, mígnem 1969-ben azután - talán mert megunták állandó kilincselését - meghallgatott imádságként élhette meg, hogy saját és asszonytársai összekuporgatott pénzéből felépülhetett az első evangélikus imaház. Visszaemlékezéseiben később így írt erről: „Mondtam Istennek: Te menj elöl, Uram! Mindig a te akaratod legyen meg, s ne a miénk!” ■ B. Pintér Márta 8,24 alapján sok alapigazságra rávilágított. Nem árt, ha a kétezer éves szent szövegeket a mai élethelyzetben is értelmezzük. Mi az, ami talán a legkönnyebben kiküszöbölhető, de mindennap előforduló hibánk?- Igyekeztem sok mindenről szólni az igehirdetésben, most a nyelvhasználatunkat emelném ki. És itt nem a káromkodásra gondolok, mert az talán elhagyható. Viszont az emberek beállítottsága másból is kitűnik. Engem kimondottan zavar, amikor magukat vallásos embernek vallók nyilatkoznak úgy, hogy „szerencsére” vagy „véletlenül” történt valami. Nem inkább az isteni gondviselés tette ezt? - kérdezem én. Jó példa erre Fülöp és az etióp kincstárnok találkozása, amely látszólag „véletlen” de közben az Úristen csodálatos akarata és terve rajzolódik ki rajta keresztül. Ilyen találkozásokat készít ma is elő az Isten, kérdés, észrevesszük-e, hogy küld bennünket valakihez. Hasonlóan rossz beidegződés, amikor egy közismerten templomjáró ember „lekopog” valamit. Csak azért, mert „mindenki így mondja” nekünk még nem kell! ■ Ifj. Káposzta Lajos Névjegy: Deák László Tizenegy évig volt parókus lelkész, ebből négy évig igazgató lelkész az orosházi gyülekezetben. Jelenleg Pestszentlőrincen, a főváros XVIII. kerületében iskolalelkész. Emellett még két funkciót lát el: a Pax Tv-n vezet egyházi műsort minden kedden este nyolc órakor, valamint 2012 októberétől a Déli Egyházkerület missziói lelkésze. Szentséges láncreakció Interjú a Déli Egyházkerület misszióért felelős lelkészével ^ Kollegiális segítség? Baráti látogatás? Missziós munka? Alighanem a felsoroltak mindegyike célja volt Deák Lászlónak, a Déli Egyházkerület missziói lelkészének, amikor meglátogatta László Lajos bócsa-tázlári ifjú evangélikus lelkészt. Az október utolsó vasárnapján tett vizit időzítése nem volt véletlen: az őszi munkák után, még szép időben és egy bócsai nyugdíjas-találkozóhoz is igazítva. A lényeg: találkozni az emberekkel, megszólítani és így hívogatni őket az egyházi alkalmakra. Ebben az új, néhány hónapja két faluból összevont gyülekezetben évtizedek óta nem volt helyben lakó lelkipásztor. Akik kijártak igét hirdetni, maguk is belátták: nem ott élve nehéz közösséget kovácsolni a papíron pár száz lelket számláló, valóban pusztai szétszórtságban élő evangélikusságból. A családi kötelékek fellazultak, a népegyházi vallásosság eltűnőben van, így más módszerek kellenek a hit ébresztésére és megtartására. László Lajos csupán néhány hónapja került az új gyülekezet élére. Elkél tehát a segítség. Erről kérdeztem Deák Lászlót.
