Evangélikus Élet, 2013. július-december (78. évfolyam, 27-52. szám)

2013-11-24 / 47. szám

12 •* 2013- november 24. IFJÚSÁGI OLDAL Evangélikus Élet PALACKPOSTA Jézussal nem reménytelen vállalkozás! „Hogy béke lehessen bennünk és körülöttünk...” Találkozás Heinemann Ildikó kórházlelkésszel E tanév elejétől, 2013 szeptemberétől - felme­nő rendszerben - kötelező a hittan- vagy eti­kaoktatás az állami általános és középiskolák­ban is. A kezdeti szervezési nehézségek ellené­re ennek mindenképpen örülnünk kell, hiszen fiataljaink olyan korban nőnek fel, amikor hi­ányzik mindenféle erkölcsi útmutatás az életük­ből. Rengeteg szülőnek se ideje, se türelme - sőt sokszor még saját erkölcsi háttere - sincs, hogy nevelje, vezesse gyermekét. A társadalom­ban is háttérbe szorultak az erkölcsi értékek, ha­mis célok tömegei jelentek meg, a fiatalok kö­rében nagyon elterjedt a dohányzás, az alkohol- és drogfogyasztás, és a szabados szexualitás is mindennapos. Egy ilyen erkölcsileg szétesett korban örülni kell minden alkalomnak, amikor a fiatalok erköl­csi értékekről, hitről, szerető Istenről hallhatnak. Én - a hittan mellett - örülök az etikaoktatás be­indításának is, bár látom a korlátáit. Az etika ké­pes felmutatni, hogyan kell helyesen dönteni, gondolkozni, s már ez is nagy szó a mai világban. De éppen ebben van a gyengéje is, hiszen nem képes erőt adni a jó megvalósításához... Legyetek jók, ha tudtok - szól a híres film cí­me, s valahol ezt üzeni az etika is. Igen, legye­tek jók - de tudnak-e gyermekeink, unokáink maguktól helyesen élni, szeretni, megbocsáta­ni? Elég-e, ha megmutatjuk a helyes utat - ame­lyik ráadásul nehéz, göröngyös és emelkedők­kel teli -, ha nem tudjuk megmutatni a forrást, ahonnan a fiatal erőt is meríthet, hogy ezen az úton járjon - az árral (kortársaival) szemben is? S ebben van a hittan többlete! Nemcsak azt mondja, hogy „legyél jó, fejleszd és erősítsd ma­gad!” hanem megmutatja, hogy mindezt miként lehet megvalósítani. A hittan egy szerető kap-OSZTOZÓ egyaránt megpróbálnak kor­szerűen foglalkozni jelenko­runk kérdéseivel: túllépve a hagyományos színházi műfaji kereteken, izgalmas, határát­lépő, sok esetben több műfajú előadásokat hozva létre, melyek a színház, a fizikai színház, a tánc, a bábszínház vagy akár a performansz határmezsgyéjén egyensúlyoznak; tartalmi érte­lemben reflektálnak az ifire és a mostra. Tehát jellegze­­-j tesen magyar művészeti al­­j kotásokat hoznak létre, p amelyek ugyanakkor túl­it mutatnak önmagukon, az­­| az nem csupán lokálisan ér­­ő telmezhetők.” I November 27. és decem- 5 bér 2. között összesen ti­­y zenhét produkció mutatko­­“ zik be. Gyűjthetünk „fontos £ dolgokat" amelyekért érde­­o mes élni (Semmi), naplót “ vezethetünk magányosan, g éhezve és fázva (A nagy füzet), utazhatunk négy bu­dapesti taxis autójában (Droszt), vizsgálhatjuk a kor­rupt hivatalnokok természet­rajzát (Jövedelmező állás), meg­ismerkedhetünk az 1956 nya­rán elmegyógyintézetbe szállí­tott fiatal pszichológussal (Reflex), vagy épp részt vehe­tünk annak a történelemta­nárnak a kísérletében, aki dik­tatúrán alapuló közösséget hoz létre az osztályában (A harma­dik hullám - képünkön). ■ Judit Az oldalt szerkesztette:(Vitális Judit Megérint, vagy hidegen hagy? Elgondolkodtat, vagy csak a szemedet „eteti”? Észreveszed benne a kreativitást, a tehet­ség kibontakozását, az új utat keresést, vagy azt gondolod, tucatnyi hasonlót láttál már, és ilyet te is bármikor „össze­dobsz”? Ott állsz egy kortárs alkotás előtt, és... Egyáltalán: szoktál ott állni egy kortárs al­kotás előtt? Ha nem, de szívesen pótolnád a lema­radásodat, akkor látogass el az Art Market Buda­pest 2013-ra november 28. és december 1. között a bu­dapesti Millenárisra! „Az Art Market Buda­pest - ahogyan a honlapju­kon (artmarketbuda­­pest.hu) is olvasható - újra­gondolta a társadalmi, föld­rajzi határokat, és új kultu­rális régiót hoz létre: az így »létrejövő« fiatal Európa olyan friss művészeti inspi­rációkra épít, amelyek a balti államoktól a Balkánig hú­zódó volt kommunista orszá­gokból, délen akár Törökor­szágból és Izraelből, keleten a közép-ázsiai országokból épp annyira táplálkozik, mint a fej­lett Nyugat új, progresszív ge­nerációjának művészetéből. És mi lehet vonzóbb annál, mint amikor egy vásár egyszerre globális és lokális?” A nemzetközi kortárs kép­zőművészeti vásár kiemelt té­mája a migráció jelensége, „az emberek önkéntes vagy kény­szerű el- és bevándorlása, a ha­za elhagyása és új otthon kere­sése”. A vásárhoz kapcsolódó rendhagyó kiállítás célja annak bemutatása, hogy a 21. száza­di képzőművészek hogyan élik meg és öntik formába ezt a tár­sadalmakat és egyéni sorsokat egyaránt átformáló erőt. És ha már kortárs művé­szet: ugyancsak a hónap vé­gén, a következő hónap elején rendezik meg a 12. kortárs drámafesztivált, melynek kö­zéppontjában az új magyar színházi generáció áll. „Kikre is gondolunk, amikor a hazai színház legfiatalabb al­kotóiról beszélünk? - teszik fel (és válaszolják meg) a kérdést a szervezők az esemény hon­lapján (dramafestival.hu). - Azokra a művészekre, akik tartalmi és formai értelemben csolatra teszi a hangsúlyt az élő Istennel. Nem jó tanácsok halmaza. Jézus nem elmondja, hogy miként legyünk jók, hanem egy életen át segít abban, hogy ezt elérjük! Mindez nagyon fontos, hiszen mindannyi­an tudjuk, hogy a jót könnyű tanácsolni - eb­ben a farizeusok is nagymesterek voltak -, de véghez is vinni sokkal nehezebb, sőt egyedül re­ménytelen vállalkozás. Sokszor a rossz szoká­saink ellen is nehezen vesszük fel a harcot, ak­kor hogyan tudnánk akár az ellenségeinket is szeretni, és imádkozni értük?! „Egyedül nem megy...” - de Jézussal mind­ez valóság lehet! Pál apostollal együtt imádkozunk azért, hogy áldás legyen a hittan- és etikaórákon, s az ott hallottak minél több fiatalt mentsenek meg a bukásoktól és a tönkrement élettől: „...szüntelenül imádkozunk és könyörgünk ér­tetek, hogy tökéletesen ismerjétek meg az ő aka­ratát minden lelki bölcsesség és belátás révén, hogy élhessetek az Úrhoz méltóan, teljes mér­tékben az ő tetszésére, és teremjetek gyümölcsöt mindenfajta jó cselekedettel, és növekedjetek az Isten ismeretében” (Kol 1,9—10) ■ Deák László Névjegy: Deák László A pestszentlőrinci Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimná­zium iskolalelkésze, vala­mint a Déli Evangélikus Egy­házkerület missziói lelkésze vagyok. ► „Életünk folyói futnak / tengeredbe, ó, halál, / oda térünk” - olvasom Jose Manrique sorait, az Éjféli gyors Lisszabon­ba című könyv mottóját. A kötet épp akkor került a ke­zembe, amikor arra készültem, hogy írásban rögzítsem beszélgetésünket Heinemann Ildikóval. Találkozásunk­kor az evangélikus kórházlelkész betegségről, halálról, gyászról - azaz voltaképp az életről - osztotta meg velem gondolatait örök élet vasárnapjának apropóján.- Betegség, halál, gyász: nem könnyű témák ezek. Vél­hetően azért sem, mert vala­hogy olyan „szemérmesek, szégyenlősek” vagyunk, ha a betegség, a múlandóság kerül szóba.- Holott mindezek életünk szerves és természetes részei.- Legalábbis annak kel­lene lenniük. De minél fi­atalabb valaki, annál na­gyobb rajta a lelki - és ab­ban az esetben, ha még ápolnia is kell a család­tagját, a fizikai - teher. Mivel ehhez sok belső erő­re és érettségre van szük­ség - ami ifjúkorban még nem feltétlenül áll az em­ber rendelkezésére -, szin­te magától értődő ennek a helyzetnek az elutasítása saját magunk védelme, lel­ki egészségünk megőrzése érdekében.- Ám épp emiatt egy ilyen szituációban valakivel „mégis­csak” beszélgetni kell vagy leg­alábbis kellene...- Akár súlyos, krónikus be­tegségről, akár halálesetről le­gyen szó, úgy gondolom, erről nem beszél valaki az osztály­társai előtt. Ehhez meghitt, személyes, bizalommal teli közegre van szükség, amelyet a fiatal számára vélhetően el­sősorban a szülei vagy a közeli barátai tudnak biztosítani. Kérdéseire - például a már említett „segítők” közreműkö­désével - kinek-kinek magá­nak kell megtalálnia, illetve maga találhatja meg a válaszo­kat azután, hogy megjárta az ilyenkor „szokásos” utat.- Melyek ennek a „szokásos” útnak a stációi?- Gyógyíthatatlan beteg­ség tényének kimondása után és a haldoklás idején is mind az érintett, mind pedig a hoz­zátartozói ugyanazokon a fá­zisokon mennek keresztül. Ezeket Elisabeth Kübler-Ross svájci származású pszichiá­ter fogalmazta meg: a sokk, a diagnózis elhangzása után kö­vetkezik az elutasítás - nem veszek róla tudomást -, a düh, az alku: csak még egy kis időm legyen..., majd a veszte­ség érzésének megélése, a le­mondás, depresszió és végül a belenyugvás: el tudom fogad­ni ezt a helyzetet.- Ki hogyan segíthet ebben a folyamatban?- Mint mondottam, fontos a bizalommal teli környezet. Egy fiatalnak azzal segíthetnek a legtöbbet, ha türelemmel és szeretettel fordulnak felé, és „megengedik” neki, hogy sza­badon a maga teljességében megélje és átélje az említett nehéz érzéseket. És magától értődőén sokat jelentenek ilyenkor az őszin­te beszélgetések is, amelyekre azonban sajnos sok esetben nem kerül sor. Hiszen nehéz belekezdeni a mondandónkba, nehéz megtalálni a megfelelő szavakat. Féltjük beteg hozzá­tartozónkat, meg akarjuk kí­mélni őt attól, hogy szembe­sülnie kelljen a helyzettel. A beteg pedig a családját óvja, nem akarja terhelni őket fáj­dalmával, félelmeivel.- És, gondolom, így végül senki sem beszél...- A haldoklásnak, a halál­nak manapság nincs kultúrá­ja, nincsenek már meg a meg­szokott rítusai, mint régen. Már nem kezeljük az élet ter­mészetes részeként, mint egy­kor. Tabuként kezeljük, fé­lünk tőle, és hallgatunk róla. Elrejtjük gyengeségünket, és erősnek mutatjuk magunkat.- Hogyan kellene ezen vál­toztatni? Miként lehetne jól szólni, helyesen vigasztalni, bátorítani betegség szenvedés idején, a halál közeledtekor?- Azt gondolom, soha ne használjunk olyan direkt kife­jezéseket, mint például: „Meg fogsz halni...!” Én a magam ré­széről mindig inkább kérdez­ni szoktam: „Mire gondolsz most?” „Mit érzel most?”- „Mit álmodtál?”- Akár ezt is, igen. Az ál­mok is számos üzenetet hor­dozhatnak, ráadásul többnyi­re tele vannak képekkel és szimbólumokkal, amelyek se­gítenek megfogalmazni a ki­mondhatatlant. Fontosak a jó kérdések, amint az is, hogy időben te­gyük fel őket, amikor a beteg vagy a haldokló már kész és képes arra, hogy választ is ad­jon rájuk. És persze ne csak kérdez­zünk. Hagyjunk időt arra, hogy beszélgetőtársunk meg­fogalmazhassa gondolatait. Igazán figyeljünk rá, valóban hallgassuk meg, engedjük őt szóhoz jutni. Ténylegesen le­gyünk jelen, hiszen az a lényeg, hogy minél több minőségi időt tölthessünk még együtt, amíg csak lehet. Sokat segíthet ilyenkor, ha a szeretetünket, megértésün­ket, azt a tényt, hogy a másik fontos a számunkra, és ha el­menne, hiányozna, egyszerű­en kimondjuk, vagy ha „hűt­len lettek hozzánk a szavak” érzéseinket egy-egy érintés, si­­mogatás, ölelés formájában fejezzük ki. Ha a beteg, a haldokló hívő, semmiképp se vágjunk keresz­tény közhelyeket a fejéhez! Az ő helyzetében üres, semmit­mondó frázisokra van a legke­vésbé szüksége! Ezekkel egyéb­ként is csak azt érjük el, hogy az érintett elzárkózik előlünk, és eltávolodik tőlünk, pedig nem ez a cél. Hanem az, hogy közösségben marad­junk, és lényeges dolgokról, úgynevezett „nehéz témák­ról” is beszélgessünk vele - ne csak az időjárásról, munkáról, kórházi koszt­ról, betegtársakról -, akkor is, ha ez nem könnyű, ak­kor is, ha ez netalántán §UJ " fájdalmas, mert ez nagyon 3 fontos, kihagyhatatlan le­­£ hetőség minden érintett számára.- Mégis hogyan, milyen formában térjünk hát rá például az egyik legfontosabb témára, a hit dolgaira?- Isten kapcsán is nyugod­tan fel lehet tenni különféle kérdéseket. Például: „Mit gon­dolsz a betegségedről?” „Mit gondolsz, mi lesz veled a ha­lálod után?” Az örök élet az isteni titkok egyike. De erőt adó lehet min­denki számára, ha felidézi ma­gában a Szentírás szavait: „...végül megmarad a hit, a re­mény és a szeretet” A. remény, hogy az élet nem ér véget a ha­lállal.- Korábban említette, hogy a haldoklásnak és a halálnak napjainkban nincs kultúrája. Mi a helyzet a gyásszal?- Sajnos, a fenti megállapí­tás erre is igaz. Eleink még tudták, hogyan kell gyászolni. Nem volt véletlen a gyászév, a fekete ruha. Ma már gyász­szalagot se nagyon viselünk. Holott a gyászmunka, a bú­csúzás nagyon lényeges, hogy senki ne ragadhasson benne a gyász valamely, már korábban említett szakaszában. Ezért olyan fontos a halottak napja: mert lehetőséget ad az emlé­kezésre, a visszatekintésre, az összegzésre és arra, hogy el­kezdjünk felkészülni az elke­rülhetetlenre: a saját halá­lunkra. Ezt keresztényként rá­adásul úgy tehetjük meg, hogy tudjuk, Isten ekkor sem hagy minket magunkra. Meg vagyok róla győződve, hogy ő segít úrrá lenni minden félelmünkön, kétségünkön és fájdalmunkon, ha engedjük, hogy Lelke vigasztaljon ben­nünket, és emlékeztessen min­ket arra, hogy földi életünk vé­geztével nem történik velünk semmi rossz, hiszen hozzá, az­az hazatérünk. ■ Gazdag Zsuzsanna Kortársaktól kortársaknak

Next

/
Oldalképek
Tartalom