Evangélikus Élet, 2013. július-december (78. évfolyam, 27-52. szám)
2013-10-27 / 43. szám
evangélikus hetilap • www.evangelikuselet.hu 78. évfolyam, 43. szám ■ 2013. október 27. ■ Szentháromság ünnepe után 22. (Biblia-) vasárnap Ára: 275 Ft „Igehirdetésem végén javaslom, hogy mutassuk be bátran országunkat és egyházainkat, de még bátrabban beszélgessünk a Jézussal kapcsolatos megtapasztalásainkról.” Barátok és testvérek közt Brazíliában !► 8-9. oldal „Ne csak a lelkész számára fogalmazza meg egy gyülekezeti tag elvárások sokaságát, hanem önmaga számára is.” Milyen gyülekezetei akarunk? !► 13. oldal Örömszerző ige !► 2. oldal Maglódi magvetés !► 3. oldal Évforduló a Bethlen-évben !► 6. oldal A megújulás reménye !► 7. oldal Szószedet a megtérésről !► 11. oldal Egy parókiakert jó gyümölcsei !► 15. oldal Protestánsok ideje Kulturális gála az Urániában ► A Baptista központi énekkar hangolta a protestáns testvéregyházak képviselőit október 20-án a hagyományosan a budapesti Uránia Nemzeti Filmszínházban megrendezett reformációi gálára. Október havában nem véletlenül szól még harsányabban a dicséret arra a bizonyos lutheri „leszögezésre” a középkor és a kora újkor legnagyobb lelkiségi forradalmára emlékezve. Az ünnepi gyülekezés a közös értékek számbavételére és az azok feletti örömre buzdított. A többszöri együttes éneklés pedig a protestáns identitás, lelkiség és küldetéstudat erősítésére szolgált: nyitányként a református himnusz, a Tebenned bíztunk eleitőlfogva, később lutheri himnuszunk, az Erős vár a mi Istenünk, zárásként pedig nemzeti Himnuszunk csendült fel. A rendezvényt - az Emberi Erőforrások Minisztériumának egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára, Hölvényi György mellett - megtisztelte jelenlétével több állami, közéleti személyiség, valamint Nicola Beer, a németországi Hessen tartomány oktatási és kulturális minisztere is. Felfénylő október Gondolatok az 1956-os forradalomról - halottak napjához közeledve Gyerekember voltam, mégis tisztán emlékszem 1956 októberének lázas napjaira. A boldog országra, az összeölelkező férfiakra és nőkre. Évtizedeken át padláson rejtegetett fotókon ott a hömpölygő ifjúság, a teherautók oldalára kapaszkodó pesti srácok, és ott vannak az ősz-arany fák alatt az utcai sírok gyertyalángfénnyel keretezve. A kamrafiók mélyéből előkerült családi krónikában apám ceruzás bejegyzései: „Olykor lehajol hozzánk Isten. Örülünk, hogy magyarók és szabadok vagyunk.” Illyés Gyula verse (Egy mondat a zsarnokságról) halálos pontosságú: „ő les, hiába futnál, / fogoly vagy, s egyben foglár; / dohányod zamatába, / ruháid anyagába, / beivódik, evődik ■ Pátkai Róbert A 20. századnak kevés olyan meghatározó eseménye volt, amely akkora visszhangot keltett volna, mint az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc. Hogy ’56-ban valami megváltozott, azt mindenki érezte. A nagy és ismert személyiségek közül említem a francia Albert Camus-t, az olasz katolikus filozófust, Romano Guardinit, Bill Lomax angol történészt és az emigrációban élő Szabó Zoltánt, Cs. Szabó Lászlót, Fejtő Ferencet. Mindannyian arról szóltak, hogy a magyar forradalom volt az első nagyszabású történelmi esemény, amely a nagyvilág közvéleménye előtt megkérdőjelezte a kommunista rendszer alapvető céljait, és leleplezte a népeket elnyomás alatt tartó szovjet uralmat. Ma, amikor már túl vagyunk a kommunizmus korszakán, ha nem is / velődig; / eszmélnél, de eszme / csak övé jut eszedbe...” Belénk ivódott az állandó félelem. A fojtogató szorongás helyébe az elmondhatatlan öröm költözött. A szabadság mámorító órái. Örültek az emberek egymásnak, az életnek, annak, hogy nem reménytelen a küszködésük... Ötvenhét év elteltével jelen van még a forradalom öröksége? Fölvillan-e egy-egy pillanatra mindennapjainkban, amikor büszkeséggel emlékezhetnénk a világtörténelem könyvébe is beírt tettünkre? A mai Magyarország nem tud mit kezdeni az 1956-os forradalom hulltában is fájó győzelmével. Sokan nem bírnak szabadulni a hazug múlttól, és Emelt fővel teljesen a gyakorlati, a megnyilvánulási síkon, de a tétel ideológiai értelmében azt kell látnunk, hogy ha húzunk egy vonalat az 1917-es szovjet forradalom és a rendszer bukását lényegileg lezáró 1990 között, annak ’56 pont a közepén van. Ez majdnem természettudományosán mutatja, hogy ’56 volt a kommunizmus felezési ideje, attól kezdve indult meg a hanyatlása. A kommunizmus ’56-tól a latens dekadencia vagy pusztulás korába lépett. A század e nemes magyar forradalma azt a nagy fordulatot hozta, hogy a szovjet típusú nagyhatalmi kísérlet megszűnt a jövő esetleges mintaképe lenni. 1956 a modern magyar történelem egyik legsötétebb korszakának, az „ötvenes évekként” emlegetett Rákosi-érának a következménye, a magyarságnak erre adott nemzetközi jelentőségű és következményű válasza volt. A Rákosi-rendszer, amely erőszakon, hazugságon és megfélemlítésen százezrek csak a népfelkelésig jutottak el. Szomorú, de azt kell mondani: október 23. a nemzet kisebb felének öreg szívében él. És ez a seb nem gyógyult be egészen, a feltámadó emlékek még hosszú időkig kísérteni fognak. Május végén történész barátom segítségét kértem: kiről írjak? Van-e érdekes hőse forradalmunknak? Hosszú töprengés után felelt: „Egyre kevesebb. Lassan mind elmennek a tanúságtevők!’ Megdöbbentett a felismerés. Az ott harcolók, az egymás életét testükkel védő fiúk, boldog szerelmet álmodó lányok hetvenöt-nyolcvan évesek vagy ennél is idősebbek. Észrevétlenül elmennek mind, egyre kevesebben állnak a bajtársak sírja körül. ■ Fenyvesi Félix Lajos alapult, olyan zsarnokság volt, amelyet korábban a magyarság sohasem élt át. Illyés Gyula Egy mondat a zsarnokságról című verse pontos látleletet ad erről. S a magyarság, amelyet szabadságvágya nem hagyott nyugodni - nem először történelme során -, megpróbálta lerázni bilincseit. Az ötvenes évek sötétségében csillagként világlott fel ’56 forradalmának nagyszerűsége. Mintha egy üstökös robbant volna bele a reménytelenül sötét és végtelennek tűnő éjszakába. A föld alá és a lelkek mélyére kényszerített reformszellem tört fel újból 1956 forradalmi szervezeteiben és az új körülményekhez szabott követelésekben. Az általános és külső befolyásoktól mentes szabadságharc lényegében a demokratikus kibontakozás és a mélyreható reformok útjába emelt mesterséges gátakat akarta lebontani. !► Folytatás a 10. oldalon „Ez nem egy erőtlen bibliatársulat, a legutóbbi húsz évben érettebbé vált, de tudom azt is, hogy több támogatással még többet tehetne.” Bibliavasárnapi interjú Claire Bedot asszonnyal ^ 5. oldal Október a reformáció hónapja. Steinbach József református püspök, a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának (MEÖT) elnöke köszöntőjében számba vette az idei programsorozat eseményeit, majd az ünnepi hónaphoz választott ige - „Kövessétekazokat, akika hit és türelem által öröklik az ígéreteket!” (Zsid 6,12) - üzenetét bontotta ki. Ebben a bizonytalan világban is van meghatározott irány - hangsúlyozta. A hit azt jelenti, hogy igent mondunk arra az Istenre, aki maga is igent mondott ránk, a türelem pedig azt, hogy igent mondunk a másik emberre is. Oláh Gábor karnagy vezényletével rangos kórusművek sorát szólaltatta meg ezután a Baptista központi énekkar a fővárosi filmszínház színpadán. Az 1957-ben alakult vegyes kar a baptista felekezetben végzett szolgálatai mellett gyakran vesz részt külső szervezésű hangversenyeken, hazánkon kívül is komoly megbecsülést szerezve a magyar baptista közösségnek és a magyar zenekultúrának. (Az énekkar 1991 márciusában a harmadik budapesti nemzetközi kórusversenyen, valamint 2013-ban a Kodály Zoltán kórusversenyen aranydiplomát nyert.) Mendelssohn Adj békességet című kórusművét Tóth Sámuel zongoraművész kíséretével adta elő az énekkar, majd - többek között - az idén száz éve született Lisznyay Szabó Gábor zeneszerzőtől három közismert gyülekezeti népének feldolgozását szólaltatta meg. Az idei reformációi gálaestnek miniszteri rangban szolgáló református lelkész volt a főelőadója. Protestáns közéletiség - hagyomány és jövő címmel tartott bizonyságtételében Balog Zoltán (képünkön) a keresztény emberképet próbálta körülírni. Az Emberi Erőforrások Minisztériumának vezetője szerint a protestáns „differentia specifica” lényege az Istenre történő rámutatás, amely az önmagunkon való túlmutatás kívánalmát feltételezi. Ebben az összefüggésben lehetett még ünnepibb akusztikája Balog Zoltán bejelentésének a legutóbbi kormányülés egyik határozatáról. Arról, amelynek a Magyar Közlönyben történő megjelenését nem véletlenül időzítették október 31-re. E szerint a reformáció örökségének megünneplése érdekében a 2013. október 31. napjától 2017. december 31-ig terjedő időszakra a kormány - az egyházakkal egyetértésben - létrehozza reformációi emlékbizottságát, melynek elnöke íylagyarország miniszterelnöke. Állandó tagokat delegálhatnak a magyarországi, illetve a Kárpát-medencei protestáns egyházak képviselői. A Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa mellett állandó meghívott a Németországi Szövetségi Köztársaság, a Svájci Államszövetség és a Holland Királyság magyarországi nagykövete. Az emlékbizottságba tagot delegálhat a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia is... !► Folytatás a 7. oldalon
