Evangélikus Élet, 2013. július-december (78. évfolyam, 27-52. szám)
2013-10-13 / 41. szám
Evangélikus Élet EVANGÉLIKUS ÉLET 2013. október 13. *• 3 » Folytatás az 1. oldalról Természetesen minden ellátottnak biztosítják a lelkigondozást is az országos egyház fenntartásában működő szeretetotthonban. Az intézmény lelkiségét meghatározza a keresztyén hit, melynek alapja a Jézus Krisztussal való személyes életközösség. így az otthonban minden reggel van áhítat, melyen minden gondozott részt vesz a munkatársakkal együtt. A szombati ünnep nyitányaként Bozorády Zoltán nyugalmazott esperes egy felnőtt férfit keresztelt meg, azután Prókai Árpád nyitóáhítatát hallgathatta a templomot teljesen megtöltő ünneplő gyülekezet. A boldvai református lelkipásztor a bűnbánat és a kegyelem kapcsolatáról szólt íjn 1,8.9 és Zsolt 130,3.4 alapján: Isten nem elnézi, hanem megbocsátja a vétket. Az ebédet a napsütötte, zöld füves Húszéves az Emmaus udvaron fogyaszthatta el a vendégsereg, majd Kákay István énekkel köszöntötte az egybegyűlteket. A jubileumokra tekintettel előadta Weöres Sándor Ünnep című megzenésített költeményét is. Nagy érdeklődés kísérte a legrégebbi lakó beszámolóját az otthon életéről: milyen volt az elmúlt húsz év? Hegymegi Ilona azt is elmondta, hetente milyen órákra „járhatnak” az érdeklődők: van itt hittan-, torna-, ének-, irodalomóra, és kézműves-foglalkozások is. A gyülekezet Emmausi Tanítványok nevű zenekara evangéliumi énekekkel dicsőítette az Urat, s megénekeltette a hallgatóságot is. Buda Annamária, egyházunk diakóniai osztályának vezetője előadásában arról szólt, hogy a gondozottak és az önkéntesek egymás megajándékozói ebben a szolgálatban. Záróáhítatában a gyülekezet, illetve az otthon lelkésze, Bozorády András arról tett bizonyságot, hogy milyen kiapadhatatlan áldások forrása rejlik az idősek életében, amiért hálát adhatunk a mennyei Atyának. A vasárnapi úrvacsorás ünnepi hálaadó istentiszteleten D. Szebik Imre kiemelte: miként a hit és a cselekedetek, úgy tartozik össze a templom és a szeretetotthon. Minden rászorulóban Jézus jön hozzánk; ez az igazi istentisztelet. A nyugalmazott püspök figyelmeztetett: Isten szavát csak a csendben lehet meghallani. A jubileumi ünnepség - az aradi vértanúkra is emlékezve - a Himnusz eléneklésével zárult. (További információk: garainyh.hu.) ■ G. A. ► Az alábbi villáminterjú az Emmaus Evangélikus Szeretetotthonban leghosszabb ideje lakó hittestvérünkkel készült a huszadik születésnapi ünnepségen. Hegymegi Ilona ugyanis huszonhat éve él a közel százéves múltra visszatekintő szeretetotthonban. Ám e rövid beszélgetés régebbről indul, az interjú készítőjével való első, közel fél évszázaddal ezelőtti találkozás felidézésével, amely az ő szülei házában, Alsópázsiton zajlott... E sorok írója, aki akkor még iskolás volt, jól emlékszik: egy vasárnap délután meglátogatta családját az evangélikus tanító néni. Egy nagy, fekete, hordozható magnetofont hozott. De mielőtt megszólalt volna a szalagra rögzített igehirdetés, gyorsan összehívták a közeli rokonokat, ismerősöket és szomszédokat a nagyszobába; akkor ez még újdonságnak számított a tirpákok körében. Az egybegyűltek nagy figyelemmel hallgatták a házhoz jövő evangélikus evangélizációt, az olyan prédikációkat, amelyek templomokban akkor talán nem is hangozhattak el. Többek között Gáncs Aladár léleképítő gondolataira Jézus megváltó munkájáról máig hálásan emlékezik a kérdező.-Ez a missziós szolgálat továbbra is megadatott Ilus néni számára?- Amikor ötvenöt évesen betöltöttem a nyugdíjkorhatárt - a város széli Kistelekiszőlőben voltam tanító -, az igazgató nem akart elengedni nyugdíjba, de én azzal indokoltam a távozásomat, hogy nekem az idősek közötti szolgálatra van elhívásom. S folytattam a bokortanyákban és a lakókörnyezetemben az evangélikusok látogatását, a lelki beszélgetéseket, mert az időseknek leginkább arra van szükségük, hogy valaki meghallgassa őket. Ilus néni- De hogyan került Ilus néni az otthonba huszonhat évvel ezelőtt?- Amikor meghaltak a szüleim, egyedül maradtam a város széli házukban, hatvanhat éves voltam már, és igei vezetést kaptam, hogy költözzem be a Nagytemplom melletti, Eötvös utcai kis szeretetotthonba. Lakótársaim között és a templomi gyülekezetben is folytathattam szolgálatomat. S amikor húsz éve elkészült az új otthon, nagy örömmel vettük birtokba a kényelmes, korszerű szobákat, ahova elhozhattuk a saját bútorainkat is. A látogatás szolgálatát máig folytatom, és mindaddig, amíg a buszra fel tudok szállni. De hozzám is sokan jönnek ki a városból, csak hogy imaközösségben legyünk, és személyes lelki kérdésekről beszélgessünk. A külmisszió is régtől szívügyem, és a szeretetszolgálat máig betölti az életemet.- A kilencvenkettedik életévét már betöltötte. Ilus néni a legidősebb itt, az otthonban?- Ó, nem, van kilencvenkilenc éves lakónk is, én „csak” a leghosszabb ideje otthonlakó vagyok a huszonhat évemmel, s előrement „honfoglaló” társaimmal az örökkévalóságban találkozhatom.- Újabb lakótársak között sem tétlenkedik. Hogyan telnek mostanában a hétköznapok?- Nagyon sok levelet kapok és írok, így is megkeresnek kérdéseikkel régi ismerős lelki testvérek. Néha a reggeli áhítatot is én tarthatom, és ebben a százfős, sokszínű és sokféle terhet hordozó testvéri közösségben mindig van miért, kiért imádkozni, vagy a súlyos betegeknek akár csak meg lehet fogni a kezét, hogy érezzék, nincsenek egyedül utolsó órájukban sem. # * * Ilus néninek csak a tanítói pályáról sikerült nyugdíjba mennie, de az örömhír továbbadását kortalanul és korlátlanul folytathatja. Ebben a szeretetszolgálatában áldja és erősítse meg az Úristen az Emmaus „legrégibb” lakóját! ■ Garai András Reformációi műhelymunka Az Úristen különös ajándékának tekintem, hogy éppen a reformáció kezdete ötszázadik évfordulójának előkészítése idején kaphatok szerepet a világ több mint hetvenmillió evangélikusát összefogó Lutheránus Világszövetség (LVSZ) vezetésében. Ezekben az években a máskor talán rutinszerű ülések is az évforduló jegyében zajlanak. Október első napjaiban Helsinkiben ' találkozott huszonnégy európai tagegyház mintegy negyven küldötte. Meglepőnek tűnhet, hogy az evangélikus többségű országban nem „hazai pályán” találkoztunk, hanem egy ortodox kulturális alapítvány Sofia nevű konferencia-központjában. Ám jó tudni, hogy Finnországban - történelmi okokból - az ortodox egyház is hivatalosnak számít. Ambrosius metropolita pedig, aki ezt az egész központot megálmodta, kiváló kapcsolatot ápol az evangélikusokkal. Sok résztvevő persze nem tudta mire vélni, hogy mi ketten egymással magyarul társalgunk. A titok nyitja, hogy ő a hetvenes években ösztöndíjasként a budapesti Evangélikus Teológiai Akadémián tanult. Igaz, hogy azóta áttért az ortodox hitre, de köszöntőbeszédében eljátszott a gondolattal: mi lett volna Finnországból, ha annak idején ott a görögkeleti vallás terjed el? Válasza önkritikus volt: az ország sokkal lassabban fejlődött volna, és a finnek többsége sokáig írástudatlan maradt volna. Beszéde végén külön kitért arra, hogy közel negyven éve ismerjük egymást, majd mint az ülés levezető elnökéhez hozzám lépett, és az ortodox püspökök keresztjét tette a nyakamba. Köszönettel nyugtáztam a gesztust, ugyanakkor tudom, hogy a kelet-közép-európai ortodoxiára még nem éppen ez az ökumenikus nyitottság jellemző. Alighanem meglepetést okozok azzal a közlésemmel is, hogy konferenciánk első előadását a finn katolikusok püspöke, Teemu Sippo tartotta. Ő is olyan témáról szólt, amelyet a mi régiónk római püspökeitől kevésbé hallhatunk, hogy tudniillik a katolikusok hogyan készülnek a reformáció ötszáz éves jubileumára. Nos, szívet melengető módon: konferenciákkal, ökumenikus istentiszteletek tervével és azzal a reménnyel, hogy immár visszafordíthatatlan az a folyamat, amely az egyházak látható egységéhez vezet. Immár több nyelven is megjelent az a füzet, amely a Vatikán és a Lutheránus Világszövetség közötti dialógus újabb eredményeit összegzi. Beszédes a címe: Konfliktusból közösségre. Növeli a dokumentum jelentőségét az a tény, hogy a bizottság római katolikus társelnöke, a német Gerhard Ludwig Müller püspök időközben magas vatikáni beosztást kapott, és a Hittani Kongregáció prefektusaként rangban és befolyásban a pápa utáni harmadik embernek tekinthető. (Az evangélikus társelnök Eero Huovinen nyugdíjas helsinki püspök volt.) E helyen a kiadvány konklúziójának számító öt ökumenikus imperativust ismertetem. Első: a dialógus útjára ne a szakadás, hanem az egységtörekvés felől lépjünk rá; második: legyünk készek arra, hogy formáljon, alakítson bennünket a másik egyház gyakorlata; harmadik: célunk a látható egység megvalósulása legyen; negyedik: engedjük, hogy Jézus Krisztus evangéliumának ereje járjon át minket; ötödik: legyünk együtt jelen a szeretetszolgálatban. A magam részéről hozzátennék egy hatodik imperativust is: ahogy egykor Luther, úgy mi is szenvedélyesen kell, hogy kérdezzük: „Hogyan találok kegyelmes Istent?” Ha beérjük ennél kevesebbel, akkor csak az egyház-diplomácia szintjén maradunk. Ha viszont bennünket is feszít ez a kérdés, akkor eszközei és részesei lehetünk az egyház igazi, lelki megújulásának. Ám ne higgye az olvasó, hogy együttlétünk csupán az ortodox és a katolikus egyházzal folytatott párbeszéd jegyében telt. Első számú feladatunk természetesen saját ügyeink megtárgyalása volt. Első helyen a 2017-ben esedékes LVSZ-nagygyűlés témájának meghatározása, amely így hangzik: „Isten kegyelme felszabadít” Egy teljesítmény-központú és számos emberi visszásságtól terhes világban igazán nagyszerű az ízig-vérig jézusi-páli-augustinusi-lutheri kegyelemről szólni. A három altéma „not for sale” (nem eladó) kezdetű megfogalmazása pedig nemcsak a modern fogyasztói társadalom kísértéseire és a reformációt kirobbantó egyik pogány visszásságra, a bűnbocsátó cédulák árusítására emlékeztet, hanem modern korunk veszélyeire is: az üdvösség nem eladó, az ember nem eladó, a teremtés nem eladó. Az első altéma a reformáció forrásvidékére vezet vissza, vagyis hogy nem emberi teljesítményekben bízva, hanem csakis hit által, kegyelemből állhatunk meg Isten előtt. A második altéma korunk olyan társadalmi kihívásait idézi fel, mint az emberkereskedelem, a prostitúció és a pornográfia, a munkaerő kizsákmányolása, a migráció és hasonlók. A harmadik altéma pedig az ökológiai szempontok fontosságára hívja fel a figyelmet. Az évenként esedékes európai találkozó mindig lehetőséget kínál arra is, hogy a három régió képviselői egymás között beszéljék meg dolgaikat, hiszen nem feltétlenül ugyanazok a kérdések foglalkoztatják az északi, a nyugati és a kelet-közép-európai evangélikusokat. A magunk belső tanácskozásán megállapíthattuk, hogy egyre inkább módunk van tematizálni az LVSZ munkáját. Immár kisebbrendűségi érzések nélkül törekedhetünk arra, hogy véleményünkre odafigyeljenek. Vannak olyan sajátos tapasztalataink, amelyeket mások gazdagítására is meg tudunk egymással osztani. Az ökumenében ugyanolyan ártalmas a véleményterrorral együtt járó imperialisztikus magatartás, mint a másiktól elzárkózó provincializmus. Nekünk a kettő között az egyensúlyra kell törekednünk. így talán azt is sikerül elérni, hogy a világ evangélikussága ne foglalkozzon monotematikusan olyan kérdésekkel, mint például a homoszexualitás egyházi megítélése. Azt sem tagadhatjuk le ugyanakkor, hogy éppen a mi régiónkban mutatkoznak lényeges különbségek egyebek mellett az ordináció megítélésében, hiszen számos kelet-közép-európai evangéli-ÉGTÁJOLÓ (t) kus egyház nem szentel nőket lelkésszé. A helsinki konzultáción véleményt tudtunk cserélni olyan kérdésekről is, mint az evangélikus felsőoktatási intézmények terv szerinti szorosabb, hálózatszerű együttműködése, valamint az egyes tagegyházak reformációi előkészületei. Utóbbi keretében nagy érdeklődés övezte azt a vetítést, amelyen az egyházunk megbízásából készülő Luther-rajzfilm első elkészült epizódját mutathattam be, angol feliratozással. A nagy érdeklődést és segítő szándékot látva jó reménységgel lehetünk azzal kapcsolatban, hogy a 2017-es jubileumi esztendőre megvalósul ez a rendkívüli vállalkozás. A konferencia, mint mindig, istentiszteleti keretben zajlott. Isten igéje fölé hajolva újra és újra erőt meríthettünk feladataink elvégzéséhez egyházunkban és az evangélikusság nagy családjában. Fabiny Tamás püspök Északi Egyházkerület
