Evangélikus Élet, 2013. július-december (78. évfolyam, 27-52. szám)

2013-10-06 / 40. szám

Evangélikus Élet EVANGÉLIKUS ÉLET t * ' I ; 2013. október 6. !► 3 Optimizmust sugározva megszólalni Regionális felügyelői konferencia Pakson ► A Déli Egyházkerület két egyházmegyéjének, a pestinek és a tolna- Baranyainak a gyülekezeti felügyelői gyűltek össze Pakson a szeptem­ber 28-i szép, napsütéses szombaton, hogy megtartsák immár hagyo­mányosnak mondható felügyelői összejövetelüket. A szüretre való idő ellenére szép számban jöttek el a gyülekezetek világi vezetői, hogy az egymással való jóízű beszélgetések mellett meghallgassanak egy megindító és elgondolkodtató nyitóáhítatot, két nagyszerű előadást, és tájékoztatást kapjanak - a két egyházmegyei felügyelőtől - a pes­ti és tolna-baranyai evangélikus gyülekezeteket érintő történésekről, népmozgalmi adatokról. A helyi kántor, Koch Boglárka lendü­letes orgonajátékával kísért kezdő­éneket követő áhítatában Szabó Vil­mos Béla, Tolna-Baranya esperese - a paksi gyülekezet lelkésze - tMóz 50,15-21. verse alapján mondta el gondolatait a megbocsátásról és az ezzel szoros kapcsolatban lévő türe­lemről. Bármilyen nehéz is, próbál­juk meg a bennünket érő jó-rossz eseményeket Isten szemszögéből nézni, mert ő az, aki képes jóra for­dítani a rosszat. Ahol Isten megbé­kélést akar, ott az ember ne szítson békétlenséget! - hívta fel a figyelmet az igehirdető. Az áhítatban elhangzott „Csak egy jó szót mindennap!” kérés sokunknak juttatta eszébe az ezzel szívbemarkolóan egybevágó „egy csepp emberség” történeteket... A konferencián elnöklő és mode­ráló kerületi felügyelő, Radosné Len­gyel Anna két igazán érdekes témá­ban hívott meg előadókat. Lezsák Sándor, az Országgyűlés al­­elnöke a hit és a társadalom kapcso­latáról, a hit és a közélet kérdéseiről beszélt. Az egykori pedagógus meg­emlékezett a hitük és egyházuk védel­me miatt üldözött - többek között evangélikus - főpapokról, és hangsú­lyozta, hogy csak a szolgáló közösség tud fennmaradni. Lezsák Sándor sze­retettel emlékezett műfordítással is foglalkozó volt tanárára, aki egy iro­dalomórán - a Himnusz kapcsán - megkérdezte diákjaitól, hogy tud­­ják-e kívülről Kölcsey versét. Amikor a diákok kórusban mondták, hogy kí­vülről tudják a költeményt, a tanár csendesen megkérdezte: „És belül­ről?” E kérdést követően nemcsak az egykori osztályteremben, hanem a szóban forgó felügyelői konferencia első részének helyet adó templomban is megsűrűsödött a csönd... Talán a bevezető áhítat inspirálta az előadót, mert többször szóba hozta a „politikai ökumené” kifeje­zést. Rámutatott a közéletből való ki­vonulás veszélyére: arra, ha a dönté­seket olyanokra hagyjuk, akikre nem lenne szabad hagyatkozni. Politiku­si vénája is megmutatkozott a rend­szerváltást megalapozó „sátras” elő­adónak, amikor megjegyezte, hogy „ma Magyarországon nem kormány­váltó, hanem ellenzékváltó hangulat van” Egy igen érdekes információt is megtudhattak a felügyelők: Norvégi­ában az alkotmány tartalmazza azt, hogy a király csak evangélikus lehet! Előadását - melyhez kapcsoló­dóan a résztvevők kérdéseket is fel­tehettek - azzal a gondolattal zárta Lezsák Sándor, hogy ma, ebben a vál­ságokkal sújtott világban a hittel bí­róknak kell erőt, optimizmust sugár­zóan megszólalniuk. A két egyházmegyei felügyelő, Krizsán Zoltán (Pesti Egyházme­gye) és Andorka Árpád (Tolna-Bara­nya) tájékoztató előadásában képet adott a gyülekezetek életéről és az ér­dekesebb népmozgalmi adatokról. (Nem keveseket lepett meg, hogy van olyan gyülekezet, amelynek egy-egy vasárnapi istentisztelete akár két óra hosszan is eltart!) Egy valódi paksi halászlé elfo­gyasztása után igazán „vagány” elő­adótól hallhattak érdekfeszítő elő­adást a jelenlévők egy fiatalos ügyről: a cserkészetről. A felügyelők között voltak páran, akik - egykori cserkész­ként - belülről is ismerték ezt az 1906-ban Angliában elindított, val­lásos (de nem csak keresztény/ke­­resztyén) mozgalmat. A Magyar Cserkészszövetség országos elnöke, Buday Barnabás evangélikus lel­kész (a Borsod-Hevesi Egyházmegye esperese) cserkésztiszti egyenruhá­ban osztott meg érdekes informáci­ókat a hallgatósággal a cserkészet múltjáról és jelenéről. Ma Magyarországon mintegy nyolc-tízezer cserkész tevékenykedik, akik az önkéntesség, a politikamen­tesség és a vallásosság (elvárás az ak­tív istenkapcsolat) talaján „cserkelik” magukat egészséges tevékenységek­kel (túrázással, kerékpározással, vi­torlázással, barlangászattal stb.) egészséges, teljes emberré. Az orszá­gos elnök a televízió számára készí­tett félperces, a cserkészetet reklámo­zó videoklipet is bemutató előadása végén felhívta a figyelmet arra, hogy gyülekezeteink jobban kihasznál­hatnák a cserkészet nyújtotta misszi­ói lehetőségeket. A konferencia Szabó Vilmos Béla esperes úti áldása után azzal zárult, hogy a jelenlévők egyöntetűen kinyil­vánították: jövőre is rendezzék meg az összejövetelt. A következő vendég­látó a cinkotai evangélikus gyüleke­zet lesz. ■ Pálmai István paksi felügyelő Az öttalentumos szolga Albert Schweitzer-emlékünnep Hatvanban ► A hatvani kórház névadója, Albert Schweitzer evangélikus lelkész, or­gonaművész, orvos az afrikai őserdő peremén, Lamberénében száz év­vel ezelőtt alapította kórházát. A hatvani evangélikusok ennek apro­póján szeptember 29-én, vasárnap délután várták az érdeklődőket, hogy együtt emlékezzenek meg „Isten öttalentumos szolgájáról” ahogyan Mekis Ádám Észak-Pest megyei esperes nevezte igehirdetésében Schweitzer doktort. Az ünnepi alkalmon dr. Cserháti Péter egészség­­politikáért felelős helyettes államtitkár tartott előadást. „A csordulásig megtelt” templomban Fatalin Helga házigazda lelkész kö­szöntötte az egybegyűlteket, majd át­adta a szót Cserháti Péternek. A he­lyettes államtitkár személyes hitval­lással kiegészített referátumában nemcsak az afrikai kórházalapító alakját idézte fel az életrajzi adatok alapján, de néhány pontban elemez­te Albert Schweitzer mai hatását is. Az ünnepség középső részében a hallgatóság Albert Schweitzerre mint Bach-kutató és orgonaépítő zenészre emlékezett. Laukó Levente, a fóti gyü­lekezet kántora saját építésű orgoná­ján szólaltatta meg a Schweitzer szá­mára is példaképül szolgáló, az ötödik evangélistaként emlegetett J. S. Bach két darabját. Mindezt jól kiegészítet­te a Domokos Éva karnagy vezette fóti gyülekezet kórusának szolgálata. Az Északi Egyházkerület nevé­ben dr. Fábri György kerületi felügye­lő köszöntötte az emlékező gyüleke­zetét. Felszólalásában a német tudós filozófusi oldalát emelte ki, majd feltette provokáló kérdését: vajon evangélikusként mi merünk-e olyan bátran szót emelni a társa­dalmi igazságtalanságok ellen, mint tette azt a néhai Nobel-bé­­kedíjas professzor? A közel kétórás templomi ün­nepség - amelyet megtisztelt je­lenlétével dr. Stankovics Éva, a hatvani kórház és rendelőintézet főigazgató asszonya is - Mekis Ádám igehirdetésével ért véget. Az esperes Jézus talentumokról szóló példázatának verseit vette alapigéül: „Mert úgy van ez, mint amikor egy idegenbe készülő em­ber hívatta szolgáit, és átadta nekik vagyonát. Az egyiknek adott öt talen­tumot (...) Az, aki az öt talentumot kapta, azonnal elindult, vállalko­zásba fogott velük, és nyert másik ötöt’.’ (Mt 25,14—15a.16) Albert Sch­weitzer ilyen öttalentumos szolga volt - mutatott rá Mekis Ádám. Az ő öt jelképes talentumán a filozófia, a teológia, a zenetudomány és orgo­naművészet, valamint az orvostudo­mány és az árvaházi hálózat kialakí­tásának a felirata szerepelt. Mind az öt rábízott talentumával jól bánt az Úr százharmincnyolc éve született szolgája. így nem lehet véletlen, hogy annak a Gabon nevű országnak, amelynek területén 1913-ban felépí­tette kórházát, lakossága ma nyolc­van százalékban keresztény - emel­te ki az igehirdető. Az ünnepség záróakkordjaként a vendégek a kicsiny hatvani gyüleke­zet bőséges vendégszeretetét terített asztalok mellett élvezhették. ■ Boda Zsuzsa Fatalin Helga köszönti dr. Cserháti Pé­tert (papi padban) és a gyülekezetei Beszédes nyomok ÉGTÁJOLÓ A nyomok mindig információkat hordoznak. Úgy is mondhatnánk, hogy beszélnek. Persze hogy kinek, mit és mennyit mondanak el, az na­gyon sok mindentől függ. A hold laza talaja érintetlenül őr­zi a holdutazó űrhajósok lábnyomát, mert légtér híján nincs szél, amely be­fújná, csapadék híján nincs eső, amely elmosná. Furcsa belegondolni, hogy évszázadok, évezredek múlva is meg­tekinthető lesz, hacsak egy égből ér­kező meteor nem hullik éppen rá. A földön jóval hamarabb eltűnnek a nyomok. A bűncselekmények felde­rítésénél a nyomozók ezért igyekeznek sietve szóra bírni őket, úgy mondják, „forró nyomon” indulnak, amíg a nyomok ki nem hűlnek, vagyis amíg a nyomok szava el nem halkul. Nemcsak a hóban sikló síelő nyo­ma tűnik el a melegtől, hanem szin­te minden, amit az ember maga mö­gött hagy. A csernobilratomkatasztrófa után az erőmű kiszolgálására épített, majd a balesetet követően ott hagyott be­tonrengetegre, az elhagyott városra a természet máris rátette a kezét. Az egykor forgalmas utakat felverte a gaz, a házak omlanak, a résekből fák nő­nek. Egy idő után a város teljesen el­tűnik majd. Persze nem kell feltétle­nül atomkatasztrófa ahhoz, hogy az enyészet munkához lásson. Hazánk­ban is vannak elnéptelenedett telepü­lések, sajnos vannak gazdátlanná vált, magukra és az enyészetre hagyott templomok, köztük evangélikusok is. Ez utóbbiak omladozó falai hallot­ták még a valamikor oda járó gyüle­kezet énekét, evangélikus himnu­szunkat, az Erős vár a mi Istenünket. A nyomok beszélnek. Néha öröm­teli, máskor szomorú történésekről. Beszélnek közösségek és emberek sorsáról, értékrendjéről, hűségéről vagy éppen a bűneiről. Ma, október 6-án a szabadságra áhítozó eleinkre, a szabadságért tenni akarókra és a szabadságért életüket is adókra em­lékezünk. Olyan hősökre, akiket el­ítéltek, de akik számunkra irányadó példaképek. Az elmúlt hetekben sokat forgat­tam öreg anyakönyveket, több száz éves levéltári iratokat. Lehet, hogy az öregedésem jele, de egyre jobban ér­dekelnek az előttünk jártak emlékei és az általuk hagyott nyomok beszé­de. A kutatás tele van izgalommal, várt és nem várt információkkal. A korábban nem vagy alig ismert ősök előkerülése, a velük kapcsolatos információk rendkívül érdekesek. Ám van olyan is, amikor a hiányok be­szélnek. A győri evangélikus anya­könyvekben például több mint három évtizednyi hallgatás beszél eleink éle­tének egy nehéz időszakáról. A18. szá­zad második felében Mária Terézia betiltatta a városban az evangélikus hit gyakorlását. Ezen időszaknak evangé­likus vonatkozású adatait vagy távoli artikuláris helyek evangélikus gyüle­kezeteiben, vagy közelebbi katolikus anyakönyvekben lehet fellelni. A ka­tolikus anyakönyvekben itt-ott vannak olyan utalások, apró megjegyzések, amelyek evangélikus eleinket eretnek­ként, vallásukat „secta Lutheri”-ként említik. Az ökumené korszakából visszatekintve nem lehetünk eléggé hálásak Istennek azért, hogy eleink azokban az időkben, amikor hátrányos megkülönböztetésben, akadályozta­tásban és megbélyegzésben kénysze­rültek élni, hűségesen kitartottak evangéliumi hitük mellett. És nem le­hetünk eléggé hálásak azért sem, hogy mára nagyot változott a világ. Hogy a több évszázados ellenséges vi­szony után ma már egymást valami­vel jobban megértve, testvérekként él­hetünk egymás mellett. Az iratok sokat elmondanak a tollat forgatókról is. Én nem vagyok grafológus, de azt amatőrként én is látom, hogy egy írást reszketeg kezek formáltak, ami, gondolom, a szerző betegségét, a Parkinson-kórt jelzi. Egy régen élt lelkész a számjegyeket összevissza keverte. Valószínűleg diszgráfiás lehetett. Sok mindenről árulkodnak a moralizáló bejegyzések éppúgy, mint az, hogy egyáltalán mit tartottak fontosnak feljegyezni. A nyomok keresése és faggatása va­lószínűleg teremtésbeli program ben­nünk. Isten nyomát is szeretnénk meglelni, annak üzenetét is szeret­nénk meghallani, megérteni. Mégsem mindig sikerül. Talán nem arra figye­lünk, amire kellene, talán mást vá­runk, másra fókuszál a figyelmünk. Nagyon szeretem azt a bibliai sza­kaszt, amelyben Isten megmutatja magát az elkeseredett Illésnek a Hó­­reb hegyén. „És amikor elvonult az Úr, nagy és erős szél szaggatta a hegyeket, és tördelte a sziklákat az Úr előtt; de az Úr nem volt ott a szélben. A szél után földrengés következett; de az Úr nem volt ott a földrengésben. A föld­rengés után tűz támadt; de az Úr nem volt ott a tűzben. A tűz után halk és szelíd hang hallatszott’.’ (íKir 19,11-13) Nyomokat kereső igyekezetünk­ben a jelzett ige arra tanít, hogy a nyomok sokféleképpen beszélnek. A gigantikus erők mozgása, a ter­mészet erőinek pusztító hatalma, az elemek rombolása meg tud bennün­ket rendíteni, félelmet is tud bennünk kelteni. Ugyanakkor a szeretet meleg­ségére vágyó, megértésre szomjazó t lelkűnkhöz a hatalmas Isten nem az erő és hatalom nyelvén, hanem halk és szelíd hangon szól. A nyomkeresésben a földi történe­lem forró pontjához ér el az, aki a ke­reszt nyomát megleli. Mert Isten halk és szelíd hangja ott hallható a legtisztábban. Amikor vele szemben erőt alkal­maz az érteden ember, ő még ott is, a Golgotán is, halk és szelíd szóval vá­laszol. „Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek’.’ (Lk 23,34) Ez a lelkűiét, ez a szeretet a mi re­ményünk! Szemerei János püspök Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület

Next

/
Oldalképek
Tartalom