Evangélikus Élet, 2013. július-december (78. évfolyam, 27-52. szám)
2013-09-22 / 38. szám
Evangélikus Élet EVANGÉLIKUS ÉLET 20i3^szeptember 22. » 3 Egy ünnep három mozdulata ■ Bence Imre Nagybörzsöny egy kicsi falu neve. Sokaknak a gyönyörű kirándulóhely jut eszébe e név hallatán. Nekem azonban sok kedves arc elevenedik meg, amikor Nagybörzsönyre gondolok. Márpedig - ahogy igehirdetésemben vallottam - mostanában többször gondoltam imádságaimban Nagybörzsönyre. Nem véletlenül: 2012 nyarán a gyülekezet addigi lelkésze, Lajtos János Csornádra költözött, s izgalmas feladatot jelentett a lelkészi állás betöltése. Van-e olyan lelkész, aki idejön? - kérdezték a börzsönyiek, de a kérdésükben nem lemondás volt. Tartották magukat ahhoz, hogy nekik szükségük van lelkészre. De igényeiket, elvárásaikat sem rejtették véka alá. így történt, hogy a pályázat utáni választás érvényes, de eredménytelen lett. Bámultam azt az öntudatot, azt az eltökéltséget, amellyel a gyülekezet - saját anyagi lehetőségeit szem előtt tartva és a lelkésszel szemben támasztott igényeit komolyan véve - döntött. Akkor helyettes lelkészként Szabó Bertalan kapott megbízást a gyülekezet gondozására. Egy helyét kereső, elbizonytalanodó lelkész és egy lelkészét kereső gyülekezet találkozott. 2012 szeptemberétől tehát „kóstolgathatta” egymást a lelkész és a gyülekezet, mígnem nyár elején eljutottak a döntésig. A lelkész felfedezte, hogy ilyen aktív és gyülekezetüket szerető emberek között örömmel végezheti a szolgálatát, a gyülekezet pedig felismerte, hogy ebben az emberben is megtalálja azt, amit keresett: a lelkipásztort. így érkeztünk el a választási folyamat végén a beiktatásig. Nagybörzsönyben szeptember 15-én nem a turisták miatt vált zsúfolttá az utca. Szabó Bertalan beiktatására jöttek sokan. Érkeztek vendégek korábbi gyülekezeteiből - Mosonmagyaróvárról és Hegyeshalomból egy kisbusznyi csoport jött, és Józsefváros is képviseltette magát. Jöttek az Ipoly (és a határ) túlsó partjáról is a százdi és az ipolyszakállosi gyülekezet tagjai, lelkésznőjük, Hana Penicková vezetésével. Hisz a nagybörzsönyi lelkésznek az ott élő magyarok lelkigondozása és tanítása is feladata. És példaértékű közös munka alakult ki Lajtos János szolgálata alatt. De jöttek a Börzsönyből elköltözöttek is, és természetesen a család tagjai is szép számmal. S mivel a Szabó házaspárnak, Bertalannak és Dórinak néhány hete született meg második gyermeke, az ünnepség egyben babanéző is lehetett. A délutáni napsütésben megtelt a templom. A nap lekciója alapján három mozdulatra hívott az esperesi igehirdetés: az első a térdhajlás, mert imádkozó lelkész és imádkozó gyülekezet tudja csak egymást hordozni. A második a szívünk kitárása, hogy Krisztus lakjék a szívünkben, és Krisztust ismerjék fel azok, akik az életünket látják. A harmadik pedig a kezek felemelése, a hálaadás, dicséret, mert az Isten sok jót tesz velünk. A gyülekezet ezen a napon adott hálát százhatvanegy éve felszentelt templomáért is. A beiktatott lelkész társai gyűrűjében hallhatta az ősi énekes imádságot: „Erősítsd meg, Istenünk, amit cselekedtél értünk!” Majd őszinte hangú igehirdetésében vallott arról, hogy ő milyen felelősségteljes szolgálatnak érzi azt, amit aradi konfirmációjakor igei áldásként kapott: Mindent az Úr Jézus nevében szólni és tenni! De nem tökéletes, hibátlan emberként, hanem bűnös és a kegyelemre szomjazó tanítványként akar Szabó Bertalan a közösségében szolgálni. Vallott arról is, hogy vívódásaiban milyen áldást jelentett a nagybörzsönyiek elfogadó szeretete, és milyen békességet talált itt. Nem akar tehát mást, csak azt, hogy a Jézus halál felett aratott győzelme által napvilágra hozott evangéliumot hirdesse. A közgyűlésen Grósz Tibor felügyelő felolvasta az egykor Börzsönyben szolgáló lelkészek - Sárkány Tibor és Dedinszky Gyula - és a sárvári gyülekezet köszöntését. Az egyházmegye felügyelője, Némethyné Uzoni Hanna, evangélikus és katolikus lelkésztársak, valamint Nagy Zoltán mosonmagyaróvári felügyelő köszöntése után a kitelepítettek emléktáblájánál hangzott el ima és nemzeti imádságunk, a Himnusz. Nagybörzsöny nemcsak turisták által szeretett falu, hanem több ennél: szerethető és szeretni tudó gyülekezet él itt! Ezt tapasztalhattuk meg az ünnepen, amikor a terített asztalokhoz sok-sok finomsággal vártak bennünket a vendéglátók. Nagybörzsöny él, az itteni gyülekezet is élni akar! És Isten igenli ezt! Ezért rendelt most új lelkészt a közösség élére, és hálás vagyok, hogy ezen a napon beiktathattam őt hivatalába. A szerző evangélikus lelkész, a Budai Evangélikus Egyházmegye esperese A jövő nyitánya !► Folytatás az 1. oldalról Horváth Anna, Kolozsvár alpolgármestere a magyar közösség és egyben hivatala cselekvőképességéről szólt. Erdély magyar közösségének értékrendjéhez hozzátartozott és hozzátartozik Isten házának megbecsülése, és ez meglátszott a széles anyagi alapok előteremtésében is. Máté András Levente, a Kolozs megyei RMDSZ elnöke, parlamenti képviselő a kitartó munkáért, Vákár István, a Kolozs megyei Tanács alelnöke pedig a nyitott, befogadó magatartásért méltatta az evangélikus gyülekezetét. A köszöntések csak a munkálatokat vezető építész és a kivitelező szavaival lehettek teljesek. így Guttmann Szabolcs, a Romániai Építészkamara Erdélyi Szervezetének elnöke, Nagyszeben volt főépítésze örömmel vallott az igényes és reménykeltő restaurálási munkálatokról. Adrian Petru§, a kivitelezést vezető vállalkozó pedig köszönetét mondott azért, hogy egy ilyen szakrális térben dolgozhattak, és munkatársai nevében szólt arról, hogy nehéz búcsút venniük ettől a helytől. Az ünnep fényét, pompáját Laczkó Vass Róbertnek, a Kolozsvári Állami Magyar Színház művészének szavalata (Reményik Sándor Templom és iskola, illetve Weöres Sándor Mosoly az arcodon) tovább fokozta. A kiváló zenei összeállítás - Mihaela Maxim (szoprán), Ambrus László (trombita) és Horváth Zoltán (orgona) közreműködésével - valóságosan „a jövő nyitányává" emelte a kolozsvári evangélikusok hálaadó ünnepségét. ■ Kálit Eszter Szabó Bertalan és esperese a Nagybörzsönyből kitelepítettek emléktáblája előtt Virotikus nyári bezsongás ak és -leányok a különböző minisz-Július-augusztus hónapban sose látott rekordokat döntögető hőség telepedett Kelet-Közép-Európa kies térségére. Különösen Romániát fenyegette a tomboló hőség miatt bekövetkező radikális klímaváltozás s ennek mindenféle negatív következménye. No de hála a média örök éberségének meg a színek létezésének, napról napra értesülhettünk piros, sárga, narancssárga színezetű térképekről, hogy rendkívül meleg van, meg hogy a vérnyomással, szívbajjal, korral és kórral küszködök mit tegyenek, mit ne tegyenek. Lett is erre nemzeti összpánik, s a nagy ijedelemre minden hely elkelt a Balatonon, Fekete-tengeren, Szovátán, a strandokon, fürdőkben és természetesen a sörkertekben, kocsmákban - mert valahol csak kell védekezniük a felforrósodott embereknek. A tűzoltók, mentők, a katasztrófavédelem, az Üdvhadsereg és egyéb hasonló humanitárius őrző-védő intézmények teljes menetfelszerelésben, totális készültségben, tettre készen vártak a bevetésre. Az állandóan megdőlő melegrekordok miatt szépen beérett a gabona, a gyümölcs, a zöldség, tornyosodtak a dinnyehegyek, s közben vígan kártékonykodott a nyári aszály. Nyár volt és meleg. A nemzeti parlamentek is befejezték értékteremtő évadjukat, és - különösen Bukarestben - hosszú és jól megérdemelt szünettel ajándékozták meg magukat a képviselők, kipihenendő intenzív törvényalkotási igyekezetüket. Az igazi nagy gond akkor kezdődött, amikor a mit sem sejtő honfitériumok és a tisztelt Ház óvó árnyékából kiléptek a hőségriadóval fenyegetett forróságba. A magyarországi sorstársak meg, menekülve a délibábos róna melegétől, a székely hegyek hűs völgyeiben vagy a csúcsokon enyhítették szenvedéseiket. Mit ad Isten, ebben az időben a relaxálni vágyó politikusainkat egy furcsa kór támadta meg. A tüneteket vizsgálva először úgy látszott, hogy eléggé súlyos napszúrást kaptak, mert hazafias hevülettől túlfűtve elkezdtek félrebeszélni. Egy adott pillanatban nekem az tűnt fel, hogy a hazafias tartalmú félrebeszélés, handabandázás egyre több vakációzó honfinkat eléri, sőt lassan, de biztosan kezdett átterjedni a média különböző talk-show-sztárjaira is. Bár nem vagyok orvos, biokémikus vagy virológus, de a tünetekből és az agyat károsító kergemarhakórhoz hasonlító jelenséget látva egy új vírustörzs megszületéséről, egy új pandémia kitöréséről vagyok meggyőződve. Talán orvosi Nobel-díjra is esélyem lenne egy kis segítséggel? Hogy mi váltotta ki ezt a járványt? - ez volt az én első kérdésem is, minthogy a járványkutató mindig az okot keresi. Nos, egyrészt a szokatlan nyári hőség, a napsugárzás, ezért neveztem el a vírust részben Solarisnak. Mivel túlfűtött honszeretetből fakadó félrebeszélés a látható tünet, ezért lett a másik megnevezés Verbális. Itt még a Diäresis szó is számításba jött, de ezt már mások levédték, így én elhagytam. A másik-kiváltó ok a magyar politikusok létezése meg székelyföldi látogatása. Állítólag az történt, hogy egy Vona Gábor nevű politikus eléggé harcias nyilatkozatai közben - vagy után vagy valamikor - jó egészségesen elszellentette magát, olyannyira, hogy visszhangoztak tőle a székely hegyek. Igen ám, de a hőség által gerjesztett szellő ezeket az illatokat elvitte egy-egy relaxáló hazai politikusunk orrába, aki erre mély lélegzetet vett, teli tüdőre szívta, és létrejött a Solaris Verbális Hungarofob vírus. Aztán váratlan gyorsasággal kezdett terjedni, és mindenütt hasonló tüneteket provokált, magyarfaló, magyarofób reakciókat kiváltva. Básescu államelnökünket érintette a betegség - állítják - a legsúlyosabban. Ő valami nemzetközi magyarmegregulázó szerveződés élére kívánt állni - mint mondotta -, mert Magyarország a térségben veszedelmes instabilitást jelent, ezért szükséges nemzetközi összefogással Budapestet pontra tenni. Egyénként - bár elnöki mandátumának igencsak a végére jutott - szerinte örökre be lesznek fejezve az ilyen Tusványos-, Borzont-féle stb. nyári akadémiák, ahol a magyar fertőzés, irredenta rajongás évről évre előállítja ezeket a románirritáló vírusokat. Mert mit is képzelnek a magyar politikusok, csak úgy ki-be járnak Erdélybe, s mindenféle autonómiáról, jogról beszélnek? Nos, azután jöttek és jöttek és jöttek a harciasabbnál harciasabb nyilatkozatok, kommentek - az általános műveltség és történetismeret hiányáról bizonyságot téve - a demagógia és mellébeszélés mesteriskolájából. Annyira ragályos volt a betegség, hogy a teljes politikusi palettát megfertőzte, értelmes, higgadt hozzászólás bizony nem sok akadt, s a fertőzés jócskán átterjedt a sajtóra is. így aztán kapott ország-világ az új választási kampány előzeteséből. De leginkább minket, magyarokat hegedültek el jó alaposan, tudtunkra adva, hogy a politikai földrajz szerint ez itt Románia, hogy itt a kisebbségek helyzete a világon egyedülállóan mennyei, hogy autonómia s egyéb ilyen agyrémek akkor lesznek, mikor szarvuk nő a lovaknak; meg hogy innen kitiltatik örökre minden magyarországi politikus, aki nem a hivatalos román politika szájíze szerint szól, meg majd így meg úgy megmutatják nekünk. A járvány egy tévériporternél tetőzött, aki sötét öltönyben, halálkomolyan mint egy háborús hírt jelentette be: szeptember 7-én Románia élethalálharcot vív az ősi ellenség, Magyarország ellen. Ennek a nemzetmentő csatának helye az Arena National (nemzeti aréna) Bukarest szívében. A győzelem létkérdés, elégtétel kell legyen nemzeti önérzetünk megsebzett büszkeségére, elégtétel minden magyaroktól elszenvedett történelmi gyalázatért. A nemzetért lángoló minden román hazafinak ott kell lennie, mindenkinek, akiben román szív dobog. Fessük be arcunkat, végtagjainkat nemzeti színekre, hozzunk magunkkal nemzeti színű zászlót, töltsük meg a stadiont, és jöjjünk több százezren, millióan, foglaljuk el a tereket az aréna körül, hadd mutassuk meg a magyaroknak, kik vagyunk, jelezzük közös véleményünket, énekeljük egy szívvel nemzeti himnuszunkat, stb. stb. Igen, mutassuk meg a magyarokÉGTÁJOLÓ nak! (Zárójelbe teszem: meg is mutatták nekünk, a baj csak az volt, hogy a mieink nemigen voltak a pályán, azaz nemigen volt kinek mit megmutatni. Mondták, valamifajta új meccs inkább a város terein zajlott. Az állomáson, mint új nemzeti sport, kő- és sörösüveg-dobáló maraton indult, rendőri gumibotkísérettel. De erről majd máskor...) Akkor talán visszajön a két-három millió külföldre szédelgett honfitárs, lesz munka, jólét, biztonság, harmónia az országban, megépül az autópálya-rendszer, az EU-konform úthálózat, infrastruktúra, lesz végre működő egészségügy, normális, színvonalas oktatás, virágzó turizmus. Mutassuk hát meg a magyaroknak, s akkor lehet, elmúlik a járvány, s csak valamely titkos laborban lesz elszigetelve, tartalékolva az agyamentséget okozó kampányvírus, a Solaris Verbális Hungarofob. Adorjáni Dezső Zoltán püspök Romániai Evangélikus-Lutheránus Egyház
