Evangélikus Élet, 2013. július-december (78. évfolyam, 27-52. szám)
2013-09-22 / 38. szám
„Amikor Zofóniás az Úr nagy napjáról beszél, arról a napról szól, amikor Isten haragja pusztító tűzként söpör végig a földön. De ennek a tűznek a célja mégsem a pusztítás, hanem a tisztítás.” Ha nem értünk a szép szóból... !► 2. oldal „A lelkész felfedezte, hogy ilyen aktív és gyülekezetüket szerető emberek között örömmel végezheti a szolgálatát, a gyülekezet pedig felismerte, hogy ebben az emberben is megtalálja azt, amit keresett: a lelkipásztort.” Egy ünnep három mozdulata W 3- oldal „A hetedik, vallás és művészet kapcsolatának misztériumát kutató, vagy talán pontosabban: annak hódoló rendezvénysorozathoz számos evangélikus gyülekezet is csatlakozott...” Ars Sacra !► 9. oldal Kereszténynek lenni Európában !► 4. oldal Tanév eleji fülmosás 5. oldal Ünnepelt Alberti éslrsa !► 5-6. oldal Identitás és éneklés ^ 6. oldal Imádságok betegágyon !► 7. oldal Melléklet: ÚTITÁRS - magyar evangéliumi lap A jövő nyitánya Megújult a kolozsvári evangélikus műemlék templom A stílus maga az ember ► Egy több ezer éves zsoltár szavait és három kopogtatást követően nyílt meg a kolozsvári evangélikus templom gyönyörűen felújított belső tere. Kilenc hónapon át zajlott a munka, mielőtt szeptember 13-án, pénteken ünnepi hálaadó istentisztelet keretében a gyülekezet és a város közössége újra birtokba vehette a Kolozsvár szívében pompázó, közel kétszáz éves műemlék épületet. Az Adorjáni Dezső Zoltán püspök által vezetett kapunyitást ünnepi bevonulás és oltáröltöztetés követte. Az istentisztelet elején hálaadó szertartás keretében a népes - több mint kétszáz fős - ünneplő gyülekezet a „Jövel, Szentlélek...” kezdetű ének szavaival könyörgött Isten Szendéikéért, hogy ő töltse be dicsősége jelenlétével a megújult teret. Az istentisztelet utáni ünnepi közgyűlésen a köszönet mellett a bátorításnak, a biztatásnak is hangot adtak a felszólalók: Kelemen Hunor, Prőhle Gergely, Horváth Anna, Máté András Levente, Vákár István, Guttmann Szabolcs és Adrian Petruy A műemlék templomát felújító közösség a jövőbe vetett hitéről és életerejéről tett tanúbizonyságot. A hálaadó ünnep így méltán lehet a jövő nyitánya - fogalmazták meg a közgyűlésen felszólaló közéleti méltóságok. # # * A kolozsvári evangélikus templomot 1829-ben szentelték fel. A 20. század elején Reményik Károly tervei alapján megmagasították a tornyát. E század folyamán többször végeztek kisebb javításokat az épületen, de átfogó felújítás legutóbb 1967-ben zajlott a belső térben. Négy és fél évtized elteltével, 2012- ben kezdődtek el az újabb renoválás előmunkálatai, amikor felújították a templom középkori sekrestyéjét, és a hozzá kapcsolódó tereket istentiszteletre alkalmas terekké alakították. A műemlék templom megfelelő restaurációja igen sok költséggel járt, így a többéves gyűjtés, a gyülekezeti tagok adományai mellett elengedhetetlen volt a munkához Kolozsvár Polgármesteri Hivatalának, a Kolozs Megyei Tanácsnak, a városi tanácsnak, a román és magyar kormány egyház- és vallásügyi államtitkárságának támogatása, valamint a közösségükért felelősséget érző kolozsvári vállalkozók adományai. Guttmann Szabolcs építész vezetésével ez év januárjában kezdődhetett el az átfogó belső felújítás, amely a boltíves mennyezet, az ablakok és a kőoszlopok felújításán túl a falak festését, korszerű elektromos rendszer beszerelését foglalhatta magában. A bútorzat festése, a hangversenyorgona, a torony felújítása és a templom külső javítása a jövő anyagi lehetőségeitől függ. * * * Az ünnepi hálaadó istentiszteleten Isten igéjét íKor 3,11 alapján hirdette Adorjáni Dezső Zoltán. „A megújult, megtisztult, felfrissült templombelső nemcsak szépre, hanem gyönyörűre sikerült” - mondta a munkálatok sikerének örvendő püspök. A szakszerűen és igényesen felújított templomtér így méltán lehet a kincses város egyik legbecsesebb, az evangélikus közösség számára pedig mindennél drágább gyöngyszeme. Az igehirdető szólt az 1977-es bukaresti, ezerötszáz ember életét követelő nagy földrengésről is. A katasztrófát maga is átélte. A földrengésben azok az épületek pusztultak el, amelyeknek nem készült becsületes alapjuk - mondta. „Lelki épületeinket jó alapra, a hitre kell felépíteni” - vont párhuzamot a püspök. Salamon templomszentelő imáját idézve elmondta: önmagában a tér nem elegendő, hanem csakis a könyörülő Isten dicsőséges jelenléte szentelheti szakrális térré a templombelsőt. Reménysége, hogy a gyülekezet és a város lakossága is gyakran tér be Isten ezen áldott szent házába. A kétnyelvű hálaadó istentiszteleten közreműködött Zelenák József püspökhelyettes-esperes, Köncze Geréb Árpád esperes, Fehér Attila egyházkerületi főtanácsos, Kálit Eszter lelkész és Fejér Olivér kolozsvári evangélikus diakónus. Az utóbbi köszöntő szavaiban a szent tér és az Isten szoros kapcsolatáról szólt. A tér minden eleme arra hivatott, hogy Istenhez közelebb vezessen. Magyar és német gyülekezet építette közel kétszáz évvel ezelőtt Istennek e házát, így a jelenleg is kétnyelvű, örökségét őrző közösség magyar és német nyelven adott hálát a felújításért. * * * A közös úrvacsoravétel után sor került az egyházközség rendkívüli, ünnepi közgyűlésére. Az eseményt dr. Csutak Ibolya felügyelő és Fehér Attila lelkész nyitotta meg. Utóbbi köszönetét mondott a támogatóknak, akik adományaikkal lehetővé tették a munkálatokat, illetve a kivitelező csapatnak, amely sok-sok órányi igényes munkájával varázsolta újjá a gyülekezeti tagok második otthonát. A kivitelezőknek szóló, megérdemelt vastaps után Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke két fontos üzenetet fogalmazott meg. A templomfelújítás arról tanúskodik - mondta -, hogy a közösség nem akarja elfelejteni a gyökereit, és hiszi, hogy nem kell menekülnie, hanem a nehéz idők ellenére is képes megmaradni itt, a szülőföldjén. Jövőbe vetett hittel és a közösség tevékeny szeretetével lehet jövőt építeni - állapította meg a szövetségi elnök. Prőhle Gergely, a Magyarországi Evangélikus Egyház országos felügyelője, a Magyar Köztársaság Külügyminisztériumának helyettes államtitkára ünnepi beszédében a hálaadó ünnepségjelentőségét emelte ki. Üzenetértékű ez a megvalósítás az egész európai keresztyénség számára - jelentette ki. Meggyőződése, hogy Isten arca ott van velünk még a nehéz időkben is, és a keresztyén kultúrájú Európa megmaradásában a protestáns lelkiségnek és a magyar szakmai tudásnak fontos szerepe van. Folytatás a 3. oldalon ■ D. Szebik Imre Melyikünk ne tapasztalná, hogy napjaink beszédstílusa és vitakultúrája kívánnivalót hagy maga után? Nemcsak a villamoson vagy autóbuszon óhatatlanul hallott társalgások szókincse tanúskodik a beszélgetések eldurvulásáról, de közéleti személyiségek megnyilatkozásai is gyakran túlfűtöttek indulatoktól, s mindez nemkívánatos stílusban artikulálódik. Ha arra gondolunk, hogy hamarosan a választási kampány nyolc hónapja tornyosodik elénk, joggal kérdezzük: mi jöhet még?... Nem ítélkezni szeretnék ezzel a csendes gondolkodásra serkentő írással, hanem biztatni kívánok minden olvasót beszélgetési stílusunk megváltoztatására. Hiszen le style c’est l’homme merne - a stílus maga az ember! Ez a szállóigévé vált egyszerű mondat Georges-Louis de Buffon 18. században élt francia természettudóstól hagyományozódott ránk. Akadémiai székfoglalójában arról írt, hogy az ember irodalmi halhatatlanságát nem az ismeretek halmaza, nem a tényanyag nagyszerűsége vagy újszerűsége biztosítja, hanem sajátos stílusa, amely maga az ember: „A stílust nem lehet eltulajdonítani, átruházni, a stílus változhatatlan, s ha emelkedett, nemes, kiváló, akkor biztosítja az utókor csodálatát.” Ebből az értelmezésből kitűnik, hogy a tudós eredeti gondolata szerint irodalmi művek alkotása esetén inkább esztétikai igényességre, egyéni szép stílus alkotására gondolt. Nincs kétségünk szakmai megállapításának helyességéről. Napjainkban azonban a szállóige értelme azt sugallja, hogy amilyen stílusban beszél valaki, olyan a belső világa, a személyisége. Talán nem szentségtörés, ha itt idézem Jézus szavát -.„...amivel csordultig van a szív, azt szólja a száj” (Lk 6,45) Nagyra becsülöm azokat a közéleti személyiségeket, akik higgadtan, tárgyszerűen, logikusan érvelnek saját álláspontjuk mellett, anélkül hogy a más véleményt képviselők személyét megbántanák, s a vitához és tisztségükhöz méltatlan stílusban nyilatkoznának. Kulturált, európai emberhez méltó módon lehet az álláspontokat ütköztetni, nem kell a más véleményt képviselő személyét a sárba taposni. Különösen fájdalmas, amikor a televízió vagy a rádió közvetíti számunkra ezt a fajta vitatkozást. Megmételyezi egész társadalmunkat, tovább terjed családjainkban, iskoláinkban és a munkahelyeken. A nyilvánosság előtt megszólalni - s ezt bizonnyal mindnyájan tudjuk - csak fokozott felelősségérzettel szabad. Úgy vélem, minden tisztességes ember - világnézetétől függetlenül - tartózkodni akar a rossztól, s vágyódik a jóra és igazra. Ezt szabad feltételeznünk, hiszen Isten minden embert a maga képére és hasonlatosságára teremtett (íMóz 1,27). Isten pedig jó. Ez legalább töredékességében mindannyiunk jellemzője lehet. Fel kell egymásban fedeznünk! Természetes azonban, hogy az élet minden területén - tudományban és teológiában, politikában és művészetben - ellentétes vélemények ütköznek, szembesülnek egymással. Sokszor azért, mert feltevéseken alapulnak. Máskor pedig a jövő ismeretlen eseményeinek alakulása miatt nehéz előre látni, melyik a helyes döntés, s melyik a hátrányos. Ha mindezt a hatalom, az irányítás eléréséért vívott küzdelem is színezi, akkor különösen érthető a viták magas hőfoka. Semmiképpen nem helyeselhető azonban, nem méltó az emberhez a másik személyének oktalan hántása vagy vélt jelenségek miatti elmarasztalása. Különösen bosszantó, ha valaki a másik szemében a szálkát észreveszi, de a sajátjában a gerendát sem látja, vagy nem akarja látni. Érdemes a tükörbe néznünk, hogy a magunk múltjának ráncredőit is észrevegyük. Reménység szerint másként vitázunk, és őszintébben érvelünk a magunk igaza mellett. Nem a személyt támadjuk, hanem vélt vagy igazolt tévedéseire mutatunk rá. Keresztény emberként tallózzunk most az Újszövetségben, mit olvashatunk Jézus beszédéről: „elálmélkodának kedves beszédein” (Lk 4.22; Károli-ford.). Ő nem tett bűnt, álnokság sem hagyta el száját. Mikor gyalázták, nem viszonozta a gyalázást (íPt 2,22-23). Jézus mondja: „Nem az teszi tisztátalanná az embert, ami bemegy a száján, hanem ami kijön a szájából, az teszi tisztátalanná az embert” (Mt 15,11.18) Pál apostol így ír: „Semmiféle bomlasztó beszéd ne jöjjön ki a szátokon, hanem csak akkor szóljatok, ha az jó a szükséges építésre, hogy áldást hozzon azokra, akik hallják” (Ef 4,29) „...vessétek el magatoktól mindezt: a haragot, az indulatot, a gonoszságot, az istenkáromlást és szátokból a gyalázatos beszédet” (Kol 3,8) Mindez nem csupán a köztiszteletben álló egyházi vagy állami személyek megnyilatkozásainak etikai normája, hanem minden keresztény ember Jézus Urunktól elvárt igénye. Felhívása mindannyiunknak szól. Merjük komolyan venni a közélet minden területén! Ne feledjük: „...ha valaki beszédében nem vétkezik, az tökéletes ember, meg tudja fékezni az egész testét” (Jak 3,2) Miután azonban tökéletesek nem tudunk lenni, tegyük magunkévá: a stílus maga az ember. Isten is ezzel a megelőlegezett jóságos stílusával közeledik hozzánk, hogy nyelvünket, szívünket az ő irgalmas stílusára hangolja. Stílusunk elárulja, kik vagyunk valójában, de azt is, kihez tartozunk. A szerző nyugalmazott evangélikus püspök
