Evangélikus Élet, 2013. július-december (78. évfolyam, 27-52. szám)
2013-07-14 / 28. szám
FORRÁS Evangélikus Élet uratio oecumenica Urunk, Istenünk! Mennyei Atyánk! Hálát adunk neked, hogy újra felhoztad ránk napodat, kegyelmed szerint fenntartod a teremtett világ jó rendjét, és az élet csodájában részeltetsz minket. Bocsásd meg nekünk, hogy sokszor felelőtlenül bánunk a minket körülvevő élővilággal. Kérünk, add nekünk azt a felelős szeretetet, amelynek révén jó gazdaként tudjuk gondozni, művelni és tisztán tartani teremtett világodat. Urunk, Istenünk! Szeretettel bíztál egymásra minket, embereket, hogy egymás felebarátai legyünk. Krisztusban egymás testvéreivé, ajándékaid örököstársaivá is tettél minket. Kérünk, erősítsd meg az egész embervilágban a felebaráti szeretet, a békességteremtés és a szolidaritás lelkületét. Bennünk is munkáld ezeket, de részesíts minket Krisztus szeretetében is, hogy még ellenségeinket is szeretni tudjuk. Köszönjük neked kegyelmed élő jelét, az egyházat. Köszönjük, hogy a testvéri közösség révén Krisztushoz, rajta keresztül pedig hozzád kapcsolódhat az életünk. Kérünk, te gyógyítsd ki belőlünk, ami rút, és nem illik a te nyájad tagjaihoz. Add Szentlelkedet, hogy a szeretet útján tehessük vonzóvá Krisztus testét, az egyházat és ezt a helyi gyülekezetét, a mi közösségünket is. Erősítsd meg bennünk szent Fiad szavát és szeretetét, hogy az egész világ előtt felszabadult örömmel lehessünk az ő követői. Mennyei Atyánk! Kicsinyek oltalmazója, gyengék erősítője, szomorkodók vigasztalója, elesettek felemelője! Te töröld a könnyeket, hogy valóban könnyebbítsen a sírás. Te adj bátorítást, hogy elviselhető legyen a fájdalom. Te adj vigasztalást, hogy megszentelődjön a nyomorúság, a gyász. Te adj reménységet ott, ahol most embertársaink a halál kapuja előtt állnak. Add meg most mindezt a rászorulók részére és számunkra is, akik mindennap Jézus Krisztusra nézünk. Ő megnyitotta előttünk is az örök élet kapuját. Benne bízva, reá hagyatkozva hadd láthassunk mindig előre, a te országod dicsőségéig. Ámen. SEMPER REFORMANDA „A hitetlennek viszont egyetlen jó cselekedete sem használ megigazulására és üdvösségére. De egyetlen rossz cselekedete sem teszi őt rosszá vagy elkárhozottá. Hanem a hitetíenség, amely a személyt és a fát rosszá teszi, tesz rossz és kárhozatos cselekedeteket. Ebből következik, hogy ha valaki jóvá vagy rosszá lesz, akkor ez nem a cselekedetekből, hanem a hitből vagy hitetlenségből ered, ahogyan a bölcs mondja: »A bűn kezdete az elpártolás Istentől«, vagyis az, hogy nem hisz (Sir 10,14-15). Pál is ezt írja a Zsidókhoz írt levél II. fejezetében: »Hinnie kell annak, aki Isten elé járul.« (Zsid 11,6) Krisztus is ugyanezt mondja: »Tekintsétek a fát jónak, és gyümölcseit is jónak, vagy tekintsétek a fát rossznak, és gyümölcsét is rossznak« (Mt 12,33), mintha ezt mondaná: [55] »Ha valaki jó gyümölcsöt akar, kezdje a fánál, és ültessen jót.« Ugyanígy: ha valaki jót akar cselekedni, ne a cselekvésnél, hanem a hitnél kezdje, amely a személyt jóvá teszi, mert a személyt semmi sem teszi jóvá, csak a hit, rosszá sem, csak a hitetlenség.” M Luther Márton: Értekezés a keresztyén ember szabadságáról (Prőhle Károly fordítása) SZENTHÁROMSÁG ÜNNEPE UTÁN 7. VASÁRNAP - 1MÓZ 3,20-24 A VASÁRNAP IGÉJE Mi az élet fája? Őstörténet - így jelöljük az Ószövetség első tizenegy fejezetét, ezzel érzékeltetjük, hogy nem helyszínen készült, napi érdekességre számot tartó riportról van szó, hanem ennél sokkal értékesebb, szent tanítás bontakozik ki előttünk. Az őstörténet azonban mégsem pusztán mély értelmű mitológia, amelyen szívesen csemegéznek a különféle lélektani iskolák, hanem igazi, valóságos történések rejtőzködnek a leírt képletek hátterében, amelyeknek végzetes következményeit a mai napig viselnünk kell. Mózes első könyvének itt a figyelmünk középpontjába kerülő 3. fejezete számunkra az egyik legnagyobb rejtély. Mert az igeszakasz olvasása (vagy hallása) közben érthető rossz érzés tölti el a szívünket, amikor ez az ősi szimbólum kerül elénk: az éden elvesztése. A fogalom - éden - több mint jelkép, az emberi lélek nagy mélységeit mozgatja meg. A művészetből vett számos példa igazolja ezt. Elveszett az éden. Hol az élet fája? Illyés Gyula Az Éden elvesztése című lírai oratóriumában az 1960-as évek közepén a megrázó veszteség következményeként írja le az összes emberi küzdelmet. Neves írónk lelkét az atomháború rémképe riogatta. De ő nagyon bízott az ember értelmes lehetőségében, szemben a veszéllyel: „Nemcsak tiszta ésszel és szívvel, hanem mosolygó tiszta arccal is” felvehetjük a küzdelmet ellene. „Ezt a vérebet egy riasztja meg; ha szemébe nevetsz.” Látva a világpolitika zavaros menetét, elment a kedvünk a nevetéstől, még ha hálát adhatunk is Istennek azért, hogy az igazi atomháborút - eddig - elkerülhettük. De az édenen kívül tengődünk! Merre vezet út az élet fájához? Nemigen lenne szellemi bátorságunk kételkedni jeles írónk emberbe vetett optimista bizalmában, de megerősíti kételyünket Illyés hitében Déry Tibor, akinek nincs ilyen jó véleménye az emberi jókedv és vidámság erejéről. Akkor és szinte azonnal írt egy művet válaszként Szembenézni címmel, és elvetette az ember jóságába vetett hitet. Az éden elvesztése - és ezt már a Szentírás nyomán mondjuk - a nagy negatív hatalom átmeneti győzelmének és az Istennel szembeni emberi bizalmatlanságnak a következménye. Hagyományos megfogalmazásban Ádám és Éva tragikus engedetlensége (a tiltott gyümölcs elorozása, igaz, a sátán zseniális trükkjének következményeként), a bűneset halálos árnyékot vetett az egész emberiségre. Furcsa szellemi vállalkozás az íMóz 3- ban írottakat tagadni, pedig az egyik legszörnyűbb emberi tapasztalatunk - naponta átélve -, hogy fájdalmasan nagy baj van a világunkban. Innen ered az ember szenvedése. Elveszett az éden! Fájdalmas tény az emberi szenvedés! Küzdünk sokszor a megélhetéssel és a múlandósággal, kudarcainkkal és bűneinkkel, és a vereség rossz íze öli ki a nevetést szánkból és a szívünkből. Túlságosan nagyok a veszteségeink! Mert kívül vagyunk az édenen, itt, a halál árnyékának völgyében. És nagyon hiányzik nekünk az élet fája! Evangéliumi látásra segítsen bennünket a Szentlélek Isten! Mert emberlétünk csodálatos titka mégis megmaradt, minden keserves küzdelmünk és harcunk ellenére is, és ezt értékelni kell: az élet (ha a fáját keresni is kellene). Éva anyasága az életet jelenti, és ennek megfoghatatlan titkáról csak szent elképzeléseink lehetnek, amelyekről elsősorban az újszülött gyermeküket karjukban tartó édesanyáknak van sejtésük. De gyarló gondolataink között időnként mégiscsak szembesülünk azzal a csodálatos titokkal, hogy „vagyok”, hogy „itt vagyok”, élek, szeretek, cselekszem. Talán egy égbe nyúló hegyormon, hullám verte tengerparton, avagy a felkelő vagy éppen lenyugvó nap sugarainál rádöbbenek létemre és életemre - de annak félelmetes múlandóságára is. Mert kívül vagyunk az édenen, itt, a halál árnyékának völgyében. S boldog pillanatainkban fájóan hiányzik nekünk az élet fája. A boldogtalan pillanatokban pedig még jobban! Pedig itt, ezen a ponton kezdjük megsejteni az ige kínálta szellemi távlatokat! Ott van minden mögött a kegyelmes Isten! Ne féljünk megérteni a „bőrruha” rendeltetését sem, és legyen bennünk elég alázat ahhoz, hogy a szívünkkel megértsük Isten csodálatos szeretetét, ahogyan felkészíti a vele szemben bizalmatlan embert az édenen kívüli életre: „felöltöztette őket”! A büntetés előtt megjelenik Isten óvni akaró, felöltöztető szeretete. Isten nem hagyhatta szó nélkül az emberi engedetlenséget! Mert az ember bűnének lényege az Isten szava iránti bizalmatlanság! Hiába beszélt az Isten Ádámnak és Évának, ők az első ördögi kísérletre jobban hittek a nagy „hitetőnek” mint Istennek, és ebből fakadt az engedetlenség. Bűnünk, ha nem bízunk az Isten szavában! Ádám és Éva sem érthette a tilalom értelmét, de attól még bízhattak volna annak szavában, akitől a létet, az életet kapták. Az Isten iránti bizalmatlanság (amelynek gyümölcse az engedetlenség) következménye keserű. A halál lett a törvény. Ezek után majd más módszert kell keresnie a mennyei Atyának ahhoz, hogy az iránta bizalmatlanná váló gyermekeit mégis megmentse. Már íMóz 3-ban megszólal a messiási prófécia a 16. versben: lesz majd Valaki, aki a sátán fejére tapos. Az édent elvesztettük. A lángpallosú kerubok képe annak a lehetetlenségét fejezi ki, hogy az ember a maga erejével visszatalálhat a boldogság paradicsomába, még ha voltak is nagy álmok földi paradicsomokról. Csak vért és halált hoztak ezek az emberi álmok. S itt, a halál árnyékának völgyében nem találjuk az élet fáját mindaddig, amíg fel nem ragyog előttünk a golgotái kereszt, ahol Jézus Isten Bárányaként magára vette minden bűnünket. Ez a keresztfa lett az élet fája, de már egy másik, egy mennyei hazára irányítja figyelmünket. Jn 3,14 szerint Mózes egykori rézkígyója helyett erre a keresztre kell felnéznünk, mert „úgy kell az Emberfiának is felemeltetnie, hogy aki hisz, annak örök élete legyen őbenne”. íme, az élet fája! ■ Ribár János Imádkozzunk! Urunk! Az elveszített éden helyett add látnunk keresztedet, az életfáját, és ehessünk róla kegyelmedből, s legyen erőforrásunk itt és az örök életben. Ámen! „Fölötted ott ragyog az Úr, dicsősége meglátszik rajtad!” > Händel Messiás oratóriumáról szóló sorozatunkat az első rész második felének tételeivel folytatjuk: a karácsonyi evangéliumra és az arról szóló próféciákra irányul a figyelmünk, részben ismét Tallián Tibor tanulmányának segítségével. Első pillantásra rejtélyes, hogy a drámaíró Händel miért fogott e különös, antológiaszerű szövegkompiláció megzenésítéséhez; közelebbről a dolog nem is olyan meglepő. A szövegben az erős érzelmek és képek önmagukban és egymással szemben állva alkotnak drámai kontrasztot. A meg nem írt opera-passió egymás után fűzött lírai betétjei mögött a zenében mégis ott sejlik az egész történet: minden idők egyik alaptörténete. A történetből a kivételesség fénye sugárzik a zenére, a zene meghatottságát és égig csapó ujjongását csak ez a történet válthatta ki Hándelből s általában á barokk évszázad emberéből. A legnagyobb történethez, a legnagyobb hőshöz fűződő érzelmek szólnak a Messiás zenéjéből. Ez az oka annaK, hogy ezek az érzelmek olyan elemi erejűek, olyan hasonlíthatatlanul intenzív a zenei hangvételük. Fennáll viszont annak a veszélye, hogy a történet jelzéssé zsugorodik a műben; hogy nem a szenvedésre, hanem a győzelemre esik a fő hangsúly. Folytatva a mű megismerését a 9. —“I----— tételtől: az első tételhármas árnyékfény ellentétekben gazdag szövege ismét Ézsaiástól való: „Bár még sötétség borítja a földet, sűrű homály a nemzeteket, de fölötted ott ragyog az Úr, dicsősége meglátszik rajtad. Világosságodhoz népek jönnek, és királyok a rád ragyogó fényhez” (Ézs 60,2-3) »A nép, amely sötétségben jár, nagy világosságot lát. A halál árnyékánakföldjén lakókra világosság ragyog.’ (Ézs 9,1) Az accompagnato és az ária összetartozását az azonos szólista és a közös h-moll hangnem is erősíti. A sötétben botorkáló népről szóló basszusáriában a vonósok és az énekhang uniszónóban botladozik a kromatikus dallamlépések és bizonytalan tonalitások göröngyein. Ezt a feszültséget egy derűsen egyszerű, G-dúr kórustétel oldja fel, melynek szövege a karácsonyi introitus keretverse is: „Mert egy gyermek születik nekünk, fiú adatik nekünk. Az uralom az ő vállán lesz, és így fogják nevezni: Csodálatos Tanácsos, Erős Isten, Örökkévaló Atya, Békesség Fejedelme!” (Ézs 9,5) Jézus születése körül egyszerre csak Dél-Itália kék-bársony ege ragyog föl: a híres Pifa, az olasz pifferari, a Rómában karácsony táján muzsikáló síposok siciliano ritmusú zenéjének átszellemült idézete, hommage Corellinek, a Karácsonyi concerto szépséges pasztoráltételének. Ez a C-dúr hangszeres tétel a Lukács evangélista szerinti karácsonyi történetet vezeti be. A recitativók és accompagnatók - a szubdomináns és domináns rokon hangnemeket megjárva - a D-dúr Glória-kórusba torkollnak. „Pásztorok tanyáztak azon a vidéken a szabad ég alatt, és őrködtek éjszaka a nyájuk mellett. És az Úr angyala megjelent nekik, körülragyogta őket az Úr dicsősége, és nagy félelem vett erőt rajtuk. Az angyal pedig ezt mondta nekik: »Ne féljetek, mert íme, hirdetek nektek nagy örömet, amely az egész nép öröme lesz: Üdvözítő született ma nektek, aki az Úr Krisztus, a Dávid városában. A jel pedig ez lesz számotokra: találtok egy kisgyermeket, aki bepólyálva fekszik a jászolban.« És hirtelen mennyei seregek sokasága jelent meg az angyallal, akik dicsérték az Istent, és ezt mondták: »Dicsőség a magasságban Istennek, és a földön békesség és az emberekhez jóakarat.«” (Lk 2,8-14) A kórustétel érzékletesen bemutatja az angyali és a földi világ kontrasztját, valamint azt is, ahogy szózatuk elhangzása után az angyalok bájosan elrepülnek. Az első rész zárószakasza - az eddigi, szorosabb hangnemi kapcsolatokhoz képest váratlan távolságban - a térerőkön B-dúrban szólal meg, közelítve ezzel a második rész passiójának sötét g-molljához. A fanfárszerű motívumra épülő szopránáriában Zakariás szavai már virágvasárnapot idézik. „Örvendj nagyon, Sión leánya, ujjongj, Jeruzsálem leánya! Királyod érkezik hozzád, aki igaz és diadalmas, alázatos, és szamáron ül, szamárcsikó hátán. Kiirtja a harci kocsit Efraimból és a lovat Jeruzsálemből. Kivész a harci íj is, mert békét hirdet a népek-CANTATE Eged lilén diczeriinc. nek. Uralma tengertől tengerig ér, és a folyamtól a föld végéig!’ (Zak 9,9-10) A több hangnemet is érintő recitativo - ismét Ézsaiással - megmutatja a Messiás hatását a világra. „Akkor kinyílnak a vakok szemei, és megnyílnak a süketek fülei. Szökellni fog a sánta, mint a szarvas, és ujjong a néma nyelve. Mert víz fakad a pusztaságban, és patakok erednek a pusztában’.’ (Ézs 35,5-6) A szopránária újra a mennyeien tiszta pasztorálhangot üti meg. „Mint pásztor, úgy legelteti nyáját, karjára gyűjti a bárányokat, ölébe veszi őket, az anyajuhokat szelíden terelgeti!’ (Ézs 40,11) Az ária második része már az evangélium szavát idézve nyújt vigasztalást minden idők emberének: „Jöjjetek őhozzá mindnyájan, akik megfáradtatok, és megvagytok terhelve, és ő megnyugvást ad nektek. Vegyétek magatokra az ő igáját, és tanuljátok meg tőle, hogy szelíd, és alázatos szívű, és megnyugvást találtok lelketeknek’.’ (Mt 11,28-29; egyes szám első személyből harmadik személybe helyezve.) Händel minden áriaszövegben a látni- és láttatnivalót pillantja meg, ezért mindegyik egy-egy jelenetté, képpé színesedik. Végül: „Mert az ő igája boldogító, és az ő terhe könnyű” (Mt 11,30) - közvetíti Krisztus szavát Máté evangélista az első rész áttetsző hangzású, virtuóz éneklést igénylő zárókórusában. Építő bibliaolvasást és felüdítő zenehallgatást kívánunk! ■ Dr. Ecsedi Zsuzsa
