Evangélikus Élet, 2013. július-december (78. évfolyam, 27-52. szám)

2013-09-01 / 35. szám

evangélikus hetilap ♦ www.evangelikuselet.hu 78. évfolyam, 35. szám ■ 2013. szeptember 1. ■ Szentháromság ünnepe után 14. vasárnap Ára: 275 Ft „Remélem, senkit sem botránkoztatok meg, ha leírom: a püspöki keresztben még ma, tíz év után is ott látom a T betűt. Igen, ma is tanuló vezető vagyok, biblikusabban fogalmazva: tanítvány, és nem is szeretnék több lenni...” „Veni sancte” a 11. tanév küszöbén 3. oldal „»Apró« visszásság, hogy Spanyolországban a törvény ma már fogantatásuk pillanatától védi a nagymajmokat az abortusztól és a magzati kí­sérletezéstől - szemben az emberi embriókkal...” A személy fogalmának újradefiniálása 8. oldal „Időnként külön istentiszteleteket tartanak a prostituáltaknak. Ez a Segensfeier, vagyis áldásünnep. Áhítat a szexiparban dolgozó nők számára elnevezéssel hirdetik.” Bázeli „bordélytúra” !► 10. oldal Biblikus konferencia !► 5- oldal Zengeni az Úrnak !► 7. oldal Az acél, amely Istent dicsőíti !► 9. oldal A lelki nevelés szükségességéről !► 11. oldal Stafétaátadás a GYIO élén 12. oldal Bizony, feltámadunk !► 15. oldal ADOMANYVONAL 1353 MINDEN HÍVÁS SEGÍT! Akkor a legnehezebb, ha üres az iskolatáska. Töltsük meg együtt 1000 gyermek számára! ÖKUMENIKUS SEGÉLYSZERVEZET Isten országának örömhíre Megkezdte szolgálatát Bocsa és Tázlárfrissen ordinált új lelkésze ► Húsvét vasárnapjának délutánján nagyot álmodott a bócsai gyüle­kezeti házban a kicsiny gyüleke­zet a kerület püspökével: ha a helyben élő, a népszámlálási ada­tok szerint bő száz evangélikus vállalja az ezzel járó terheket, újra lehet helyben lakó lelkésze a két falunak. Az elhatározást ter­­vezgetés, majd tettek követték. Ezekről az eseményekről több alkalommal is tudósítottunk, így most örömmel adunk hírt arról, hogy nemcsak az elhatározás va­lósult meg, hanem megújult a pa­rókia, és lelkész is akadt a feladat­ra: augusztus 18-án - az ötvenes évek óta először - újra saját lel­késszel önállósult a Bócsa-Táz­­lári Evangélikus Egyházközség. Szinte tavaszi hangulat köszöntötte az evangélikusokat a napsütésben úszó tázlári protestáns templomban. Tavasz augusztus derekán? Sok szempontból valóban tavasz volt az augusztus 18-i vasárnap, hiszen új kezdet, megújulás, magvetés az, amibe Tázlár és Bocsa evangélikusai a frissen ordinált Lász­ló Lajos Gergely lelkésszel karöltve be­levágnak. A tázlári alkalmon együtt szolgált a kerület püspöke, Gáncs Pé­ter mellett a szolgálatot eddig ellátó kiskunhalasi lelkész, Honti Irén és a be­mutatkozó László Lajos Gergely. Az új lelkész a két falu számára el­hangzó igehirdetésében Lk 16,13 alap­ján hangsúlyozta: az evangélium örömhírt jelent, így evangélikusként különösen is feladatunk, hogy látsszon rajtunk Isten országának örömhíre. Hirdetnünk kell az örömhírt! Ahogy a mindennapokban terjesztjük a bevált recepteket, úgy terjesszük az evangé­liumot! Isten országa felforgat, folytat­ta László Lajos Gergely, kiemelve, hogy fel kell frissíteni, fel kell szánta­ni a földet is, mielőtt a magot beleve­tik. így kell jó értelemben felforgatni­uk Tázlárt és Bocsát az evangélikusok­nak, hiszen a népszámlálási adatok azt mutatják, hogy vannak még el nem ért evangélikusok a két faluban. Végül az igehirdető a gyülekezeté­hez fordulva megjegyezte: Isten or­szágának örömhírét hirdetni, megta­pasztalni az evangélium felforgató erejét igenis erőfeszítést igényel. Erőfeszítést az újonnan beiktatott lel­késztől, de ugyanígy a gyülekezettől is. Mindannyiunknak küldetése van - zárta bemutatkozó szolgálatát Táz­lár és Bocsa lelkésze. !► Folytatás a 2. oldalon TEMPLOMSZENTELÉSI EMLÉKÜNNEP ÉS EMLÉKMŰ AVATÁS Ismét városi gyülekezetté vált Lébény ► I. Ferenc, Ausztria császára, Magyarország apostoli ki­rálya 1832. július 26-án rendeletben határozott arról, hogy „.. .Lébény község mostantól és az elkövetkezen­dő jövőben mindenkor a mezővárosi elnevezésnek ör­vendjen...” Örvendett is ennek a település 1895-ig, ám akkor egy közigazgatási reform következtében Lébényt nagyközséggé minősítették vissza. Ez az állapot egé­szen mostanáig fennállt - de csak mostanáig. Kovács Gábornak, Lébény nagyközség polgármesterének címzett levelében Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter ugyanis ezt írta: „Örömmel tá­jékoztatom, hogy Köztársasági Elnök Úr határozatá­ban 2013. július 15. napjával Lébény nagyközségnek városi címet adományozott.” Ezzel a lébényi evangé­likus gyülekezet történelme során másodszor vált vá­rosi gyülekezetté. A helyi evangélikusság és Lébény közössége augusztus 20-án ünnepi istentisztelettel is megünnepelte újra „városivá” válását. ► Folytatás a 4. oldalon Jézus iskolájában Lupták György Új tanév küszöbén állunk. Ha jól szá­molom, ez az ezertizenhetedik tan­év hazánkban. Pannonhalmán a Géza fejedelem áldásával megtelepülő olasz bencé­sek szerzetesi iskolája volt feltehető­leg az első iskola Magyarországon, éspedig már az Úrnak 996. évében. És e bő ezer esztendőnek jelentősen nagyobb hányadában kiterjedt ke­resztény oktatás folyt e hazában. A hosszú-hosszú fejlődés tragikus végét jelentette az iskolák erőszakos államosítása 1948-ban. Kiskőrösön kétszázhuszonnyolc év után került la­kat az egykori evangélikus „csöngős” iskola ajtajára, és hamarosan az épü­letet is eltüntették. Evangélikus egyházunknak most viszont 42 oktatási intézményében szólal meg újra a nyári szünet végét jelző csengőszó. Magyarországon egyébként - s jó, ha ezt a számot is megjegyezzük - az 5439 iskolából összesen csak 430 működik egyházi fenntartásban, s ez csupán az iskolák 7,9%-a (2012. május 31-i adat)! Nem hivatkozva ezeréves történelmi jo­gokra, ennyit az egyházak „erőszakos nyomulásáról’’... Jézus iskolája volt ez is. Mert a Mester az életre tanít minket. Persze kissé másként.„Vegyétek magatokra az én igámat, és tanuljátok meg tő­lem, hogy szelíd vagyok, és alázatos szívű..’.’- mondja (Mt 11,29). Jézus is­kolájában egy életen át alakulunk és formálódunk, s nemcsak mint egyé­nek, hanem mint nép és nemzet is. És mint iskolafenntartó egyház is. Jézus szelídségre és alázatra tanít. Világunkban ezek nem éppen nép­szerű erények. Pedig hosszú távon eredményesebb és hasznosabb tulaj­donságok, mint a rámenősség vagy az uralomvágy. Ne feledjük, a földet a szelídek öröklik! A keresztyén em­ber, az egyház nem a pillanatért él, tervez és dolgozik, a mérték maga az örökkévalóság. Ezért Isten ajándéka minden ránk bízott intézmény, ajándék a ránk bí­zott diákok serege, a pedagógusok, az iskolai alkalmazottak. Nem kiérde­melt vagy megszolgált „juss” amely ősi jogon jár nekünk, hanem elsősor­ban lehetőség. És hatalmas felelősség! Minden egyes emberért, minden egyes kimondott szóért. Felelősség minden döntésért és minden kifizetett vagy netán vissza­tartott forintért is. Mint iskolafenn­tartót is megkérdez majd bennünket egy napon az ítélő Úr: Mit tettünk a ránk bízottakért? Hogyan gazdál­kodtunk emberi lelkekkel, intézmé­nyi javakkal? Oktattunk, vagy nevel­tünk is? Hitet adni nem áll módunk­ban, mert Istennek gyermekei van­nak, unokái nincsenek, de elmond­­tuk-e hitelesen, meggyőzően, mit jelent nekünk a feltámadott Krisztus, a bűnöktől való szabadulás vagy a megújult élet? Jézus iskolájában még a számtan is más. Mikor e sorokat írom, még mindig kérdéses a finanszírozás mér­téke. A tanévkezdés előtti utolsó pillanatokban sem tudni, lesz-e óra­díj a hittanórák után, s ha igen, mennyi. És azt sem, hogy miként ala­kul majd iskoláink anyagi támogatá­sa. Sok lelkésztársam feje fáj amiatt, hogy egy városban hogyan szervez­ze meg az adott település - mondjuk - huszonhat különböző iskolájában tanuló huszonhat evangélikus gyer­meknek az iskolai hittanórákat. Mint iskolafenntartót is megkérdez majd bennünket egy napon az ítélő Úr: Mit tettünk a ránk bízottakért? Hogyan gazdálkodtunk emberi lelkekkel, intézmé­nyi javakkal? Oktattunk, vagy neveltünk is? A minket „túlszerető” állam elfe­lejtette megkérdezni, akarjuk-e a változtatást. S hozott egy, a nagyok­nak kedvező, de a kicsiknek, a szór­ványhelyzetben lévőknek - sok száz településen - kifejezetten hátrányos törvényt. , Míg mi a problémán törjük a fe­jünket, addig Jézus számolni tanít: öt kenyér és két hal hogyan lesz elegen­dő ebéd ötezer embernek. 5 + 2 = 5000? Valami hiányzik a látszólag egysze­rű képletből. Ha csak a tanítványok feladata maradt volna jóllakatni ennyi népet ilyen kevés élelemből, a sok korgó gyomor hangja bizony el­nyomta volna Jézus szavát. De Jézus átírta a matematikát, éspedig így: 5 + 2 + Jézus = 5000 adag ebéd (no meg a tizenkét teli kosár maradék!). Jézus iskolájában szabad nekünk is így számolni. Letenni az asztalra a ke­veset, amink van. És nem kihagyni Jé­zust a számítgatásainkból, a költség­­vetéseinkből. Aki ajándékot adott, meg fogja adni mindazt, amire szük­ségünk van a folytatáshoz. Jézus most is újra imádkozni tanít. Mert talán túl pragmatikusak lettünk, és közben lényeges dolgokról feled­keztünk meg. Jézus iskolájában átalakul a látá­sunk is! Itt naponta átélhetjük: neki fontosak vagyunk. Aki a madárvilág tán legközönségesebb madarát, a verebet is számon tartja, hogyne tö­rődne velünk, legdrágább teremtmé­nyeivel. Jézus iskolájában felszabadu­lunk arra, hogy így lássuk önmagun­kat. És így lássuk egyházunkat, isko­láinkat, a sok-sok ránk bízottat. Mert ha csak a feladatot látjuk, fé­lő, hogy összeroskadunk a súly alatt. De amíg iskoláink Jézus iskolái lesz­nek és maradnak, addig nem kell fél­nünk a holnaptól. Úgy legyen! A szerző evangélikus lelkész, Bács-Kis­­kun Egyházmegye esperese

Next

/
Oldalképek
Tartalom