Evangélikus Élet, 2013. január-június (78. évfolyam, 1-26. szám)
2013-01-20 / 3. szám
Evangélikus Élet , . ,r Esővíz, w 3Q13- január jó. » SEMPER REFORMANDA „»Mi Atyánk, aki a...« Mivel ez az imádság a mi Urunktól származik, minden kétséget kizáróan ez a legfőbb, a legnemesebb és a legjobb ima, mert ha a mi irgalmas és hű Mesterünk tudott volna ennél jobbat is, azt is megtanította volna nekünk. Ezt kell tehát megértenünk, és nem kell elítélni az összes többi imát, amelyben nincsenek meg ezek a szavak, mert Krisztus születése előtt is imádkozott már sok szent, akik nem hallották még ezeket a szavakat. Azonban minden más olyan imának gyanúsnak kell lennie számunkra, amely nem tükrözi vagy ragadja meg ennek az imádságnak a tartalmát és jelentését. Mert a zsoltárok is jó imádságok, ám nem fejezik ki olyan világosan ennek az imának a lényegét, jóllehet teljes mértékben hordozzák. Éppen ezért tévelygés más imákat ehhez az imádsághoz hasonlítani, vagy előtérbe helyezni, főleg olyanokat, amelyeket piros tintával írtak és díszítettek, és csupán arra a kívánságra épülnek, hogy Isten itt a földön adjon nekünk egészséget, hosszú életet, javakat és tiszteletet, de engedje el a büntetésünket is, stb. (vagyis amelyekben jobban keressük saját akaratunkat és dicsőségünket, mint Isten akaratát és dicsőségét). így Szent Brigitta tizenöt imádsága, a rózsafüzér, a korona, a zsoltárkönyv és az effélék nagyon népszerűek lettek, és jobban tisztelik őket, mint a Miatyánkot magát. Nem mintha elítélném őket, csupán az velük a gond, hogy túl nagy hangsúlyt fektetnek az önálló imádkozásra, és emiatt az igazán lelki, belső és igazi Miatyánkot lenézik. Pedig minden bűnbocsánat, nyereség és adomány, vagyis mindaz, amire az ember testének, lelkének bárhol szüksége van, az ebben az imában bőségesen megtalálható. Ezért jobb lenne, ha szívbéli vágyódással és a szavak átérzésével imádkoznál el egyetlen Miatyánkot, és ezáltal jobbá válna az életed, mint ha minden ima bűnbocsánatát elnyernéd.” M Luther Márton: A Miatyánk német magyarázata (Bellák Erzsébet fordítása) Jegyzetlapok Szerda délután. Hosszú utca, a végállomás. Nézem a várakozókat, a munkába indulókat. Fáradt arcú, csendes társaság, hallgatagon ülnek a hideg kocsiban. A Pető Intézet előtt sokan állnak, tolják a jeges járdán a vastag kerekű kocsikat, bennük a nagybeteg gyerekeket. Régóta ismerik egymást, az egyre nehezebb kereszteket. Azután tovább, a Széli Kálmán téren nyüzsgő emberpiac, a munkában reménykedők itt várják, hátha valamelyik építkezésen robotolhatnak. A négyes, hatos villamoson langyosság, talán ezért ül itt a legtöbb hajléktalan; kopott gúnya rajtuk, minden porcikájukban reszketnek, összekoccan a foguk. Pár óra remény, de ez is csekély vigasz. Nagy szomorúság van Magyarországon. * * * Jeleníts István. A piarista szerzetes, Széchenyi-díjas teológus, tanár, író nyolcvanéves. Hosszú ideig a rend magyarországi tartományfőnöke volt; több felsőfokú katolikus intézményben tanított. Ezek a száraz életrajzi adatok. Az igazi, a fáradhatatlan férfi ő, akinek Biblia-előadásait ökumenikus közönség hallgatta, aki irodalomszeretetre nevelte lelkes diákjait. És persze Pilinszky: ő tette legtöbbet nagy költőnkért, hogy Nobel-díjra is fölterjesztették. Kerek szemüvegével messzire látott, szigorú mosolyával legdühösebb ellenfeleit is lecsillapította. Mert volt ilyen a nehéz zsarnoki időben, és lesz a jövőben is, támadás az istenes emberek ellen! A véletlen úgy hozta, hogy társaságban a közelében lehettem, fáradtan, pesszimista hangulatban. De biztató, bölcs szavaiból mindig erőt meríthet a rászoruló. Nyugalom, békesség, rendíthetetlen hit balzsamozza be a nála vendégeskedőt. * * * Ökumené. Többször megtapasztaltam a megértést. Az együttműködést és együttgondolkodást. Reménykedem, hogy az új évben is megmarad, s ha lehet, észrevétlenül növekedni is fog. Kedves költőm, Vasadi Péter szép üzenete élővé, elevenné válik: „Rátalálni egymásra Krisztusban. S ahogy fölegyenesedünk a lehajlásból, végre fölfedezem, hogy a te hited, a te vallásod emberi lényed, lényeged és szépséged legfontosabb eleme. Ha te örvendezel a te vallásodban, engem is örvendezni tanítasz az én vallásomban... Nincs többé huzavona, innen oda és onnan ide, kéznyújtás van. Sőt olyan szenvedélyes ölelés, mint nemrég Augsburgban, ahol a lutheránus elnök és a vatikáni bíboros aláírta az egyházi iratokat a kölcsönös megbocsátásról. Ne feledjétek el azt a napot.” ■ Fenyvesi Félix Lajos Bódás János Én sem vagyok jobb, mint más Sokszor vad, lázadó szavak sisteregnek az ajkamon. Ha kimondanám, vért, világot gyújtana föl egy-egy dalom. Feldúlnak sokszor engem is lidérces, szörnyű álmok, vágyak, lelkem sötét bozótja közt indulatok csordái járnak. Sokszor parázna a szemem, gondolatom. Szennyes az álmom, rút ember-szemétdomb vagyok, és magamat gyakran utálom. Úgy szégyenlem, ha jónak láttok, nemesnek, tisztának, igaznak, s nem halljátok, hogy bennem is zug őserdeje hínárnak, gaznak. Úgy rettegek, mi lesz, ha egyszer kitör belőlem rontás, átok? Hogy futnak majd irtózva tőlem szülők, fiák, hívek, barátok! Jaj, nem vagyok se jó, se tiszta! Ne várjatok semmit se tőlem. Ha nem fogna a Kegyelem, rég átok lett volna belőlem. Ne csaljon meg, ha „szép, szelíd, s tiszta fehér" minden dalom: ami rossz bennem, Valaki nem engedi kimondanom. Valaki, Aki úgy akarja, hogy szelíd virágot teremjek, s romlott, gonosz voltomban is hirdetője legyek a mennynek. Ha Ő nem volna, belőlem is kitört volna régen az állat... Kegyelem csak, ha jónak látszom, rosszabb vagyok, Testvér, tenálad! Elrejtett imádság Istenhez imádkozunk, akiben Krisztus által hiszünk. Imádságunk ennélfogva sohasem lehet kéregetés Istentől, többé nincs szükségünk arra, hogy mutogassuk magunkat előtte. Szabad tudnunk, hogy tudja, mire van szükségünk, még mielőtt kérnénk. Ez ad imádságunknak határtalan bizalmat és vidám bizonyosságot. Nem a forma, nem a szavak száma, hanem a hit ragadja meg Isten atyai szívét, aki régóta ismer bennünket. Az igazi imádság sohasem a teljesítmény gyakorlása, kegyes magatartás, hanem a gyermeknek az Atya szívéhez intézett kérése. Az imádság ezért sohasem magamutogató sem Isten, sem önmagunk, sem mások előtt. Ha Isten nem tudná, hogy mire van szükségem, akkor kellene arról elmélkednem, hogyan mondjam meg Istennek, mit mondjak neki, vajon megmondjam-e neki. Ezért a hit, amellyel imádkozom, kizár minden latolgatást, minden magamutogatást. Az imádság teljesen elrejtett. Mindenhogyan ellentéte a nyilvánosságnak. Aki imádkozik, többé már nem ismeri magát, hanem csak Istent, akit hív. Mivel az imádság nem a világra hat, hanem egyedül Istenre irányul, éppen ezért a legkevésbé bemutató jellegű cselekvés. (Dietrich Bonhoeffer: Követés) HETI ÚTRAVALÓ „Fölötted ott ragyog az Úr, dicsősége meglátszik rajtad” (Ézs 60,2) Vízkereszt ünnepe után az utolsó héten az Útmutató reggeli s heti igéi a megdicsőült Krisztus személyét s (ön)kijelentéseit ragyogtatják fel előttünk. Ő egylényegű az Atyával; világosságul jött el e világba, és életet hozott az embereknek. „Fölséges minden népek fölött az Úr.” (GyLK 746) „Isten gyújtott világosságot a mi szívünkben, hogy Jézus Krisztus arcán felismerjük az ő dicsőségének ragyogását.” (2Kor 4,6; LK) Soli Deo Gloria!- Egyedül Istené a dicsőség! „Mert megjelenik az Úr dicsősége, látni fogja minden ember egyaránt” (Ézs 40,5) S a megdicsőülés magas hegyén Jézusra ráragyogott az Úr Isten dicsősége: „arca fénylett, mint a nap, ruhája pedig fehéren ragyogott, mint a fény”. Szózat hallatszott a fényes felhőből: „Ez az én szeretett Fiam, akiben gyönyörködöm, reá hallgassatok!” (Mt 17,2.5) S nékünk sem adatott csak Jézus egyedül. Pál s mindenkori követői csak őt dicsőítik meg életükkel. A cserépedény testünkben lakó Úr „Jézus halálát mindenkor testünkben hordozzuk, hogy Jézus élete is láthatóvá legyen testünkben” {2Kor 4,10). Krisztus a Szentlélek által válik jelenvalóvá számunkra is: „...és ahol az Úr Lelke, ott a szabadság. Mi pedig... mindnyájan, ugyanarra a képre formálódunk át az Úr Lelke által dicsőségről dicsőségre.” (2Kor 3,17-18) így tesz minket Atyánk hasonlóvá Fia képéhez (lásd Róm 8,29). Akik már megtalálták a Messiást, és hisznek az Isten Fiában, nagy dolgokat is láthatnak: „... meglátjátok a megnyílt eget és az Isten angyalait, amintfelszállnak, és leszállnak az Emberfiára!’ (Jn 1,51; lásd íMóz 28,12) Meghallják az Úr kijelentését is: „Az Atya szereti a Fiút, és kezébe adott mindent. Aki hisz a Fiúban, annak örök élete van...’’ (Jn 3,35-36) Luther szerint: „Krisztus nem tesz egyebet, csak evangéliumot hirdet, hogy hinni kelljen benne, ha valaki örök életet akar. Az Atya tanúságtevője ő, s igéje bizonyságtevés Isten kegyes szándékáról, mellyel az embert bűn, halál és ördög hatalmából megváltva üdvözíteni akarja.” János hallhatta a felmagasztalt Krisztus, a hű tanú kinyilatkoztatását a mennyből: „íme, eljön a felhőkön, és meglátja minden szem...” S az örök Vagyok önkijelentését: „Én vagyok az Alfa és az Ómega - így szól az Úr Isten, aki van, és aki volt, és aki eljövendő: a Mindenható." (Jel 1,7.8) Az Úr Jézus e földön elhangzott önkijelentését mi is meghallhatjuk: „Én vagyok a világ világossága: aki engem követ, nem jár sötétségben, hanem övé lesz az élet világossága’.’ (Jn 8,12) Mivel a testté lett örök Ige az emberek világossága, és őbenne élet volt, így akik őt már befogadták, Isten gyermekeivé lettek (lásd Jn 1,4.12). Az egyházi év e most záruló karácsonyi ünnepkörének örömhíre ez: azért jött Jézus, „hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen” (Jn 3,16). Isten gyermekei az ő áldásának is örökösei. Jézusban: „Ragyoghassa rád orcáját az Úr, és könyörüljön rajtad!” Ő megígérte: „én megáldom őket” (4MÓZ 6,25.27), ezért kérd: „Áldjon meg téged az Isten / A Sionról kegyelmesen...” (EÉ 46,3) ■ Garai András
