Evangélikus Élet, 2013. január-június (78. évfolyam, 1-26. szám)
2013-05-19 / 20. szám
Evangélikus Élet élő víz ' 2013. május 19. !►' 11 Milyen biztatást adott Szenczi Molnár Albert első pünkösdi prédikációja? 1947-ben pünkösd ünnepére készülve Szenczi Molnár Albert első pünkösdi prédikációját tanulmányoztam. (Olvasható a Szenczi Molnár Albert című könyvben, amely 1939- ben jelent meg Áprily Lajos ésÁrokháty Béla tanulmányával.) Én akkor felvidéki menekültként a pápai tanítóképző intézetben tanultam. El voltam csüggedve, egyedül éreztem magamat, reménytelennek láttam a jövőmet. A pünkösdi Lélektől reméltem lelki vigasztalásomat. Vigyáztam, hogy Istennek addig megtapasztalt csodálatos tettei feledésbe ne menjenek, a Szentlélek kitöltetésének ünnepét Istennek dicséretére, lelki megújulásomra szerettem volna ünnepelni. A prédikáció arra figyelmeztetett, hogy „kérjük az ő szent Felségét, bocsássa le a mennyekből a szent Lélek élő pünkösdi tüzének világosságát, és azzal a mi szíveinket gerjessze fel. Eméssze meg gonoszságinkat, melegítse meg hidegségünket, világosítsa meg setétségünket, hogy mi mindnyájan az igaz hitben buzgóságosbak, a szófogadásban engedelmesbek és az örök életre kívánkozóbbak lehessünk.” Bizonyságot nyertem afelől, hogy a Szentlélek igaz Isten mindenütt jelen van az emberek szívében, és ezért az én lelkem is a Szentlélek temploma (íKor 2,10). Mindent tud rólam, a szívem vizsgálója, esedezik érettem kimondhatatlan fohászkodással (Róm 8,26), és mindenható ereje van. Könyörögtem, hogy e Szentlélek jöjjön be az én szívembe is, abban szerezzen világosságot, békességet, örömet, vigasztalást. Örömmel olvastam, hogy akinek szívébe kiárad a Szentlélek, annak megmutatja magát „tüzes buzgóságú tanítónak” és „gyönyörűséges vigasztalónak” amely tüzes nyelvek formájában jelent meg, az emberek értelmét megvilágosította, a tudatlanság sötétségét elűzte, hogy megismerhessék az Istent és a megváltó Jézus Krisztust. Megértettem, hogy a Szentlélek az én értelmembe is bevilágít, hogy eljussak Istennek igaz megismerésére: „Mert midőn az ember hallja az Isten igéjét, és az az ő füleiben zeng, ottan a tüzes pünkösdi Lélek munkálkodik, felnyitja az embereknek szíveket... a hitnek valami tüzes lángocskáját veti abba bé, és legottan felkél az ember az ő bűneiből és nyavalyásságából, és el a Krisztushoz megyen, és mond: ...ím, érzem az én szívemben, hogy te, Uram Jézus, énéröttem megholtál, jól tudom már, hogy te engemet az utolsó napon feltámasztasz az örök életre.” E „tüzes tanítót” éreztem meg szívemben, mint az a két tanítvány, akiknek Krisztus az írásokat megfejtette és megmagyarázta Emmausba mentükben, és akik így szóltak:„A/em hevült-e szívünk, amikor beszélt hozzánk az úton? (Lk 24,32) Csodálatos volt ugyanezt érezni, hogy itt van velem az én Vigasztalóm, és felgerjesztette az én hitemet is. Megtapasztaltam, hogy ő a fiúság lelke (Róm 8,15), mivelhogy bizonyságot tett az én lelkemnek is, hogy én Isten fia vagyok. Örömmel olvastam, hogy őt a könyörület lelkének mondják az Ótestamentumban (Zak 12,10), és a kegyelem Lelkének az Újtestamentumban (Zsid 10,29). Ahogy a tűz megemészt mindent, azonképpen a „tüzes tanító” a Szentlélek is megemészt minden kicsinyhitűséget és kételkedést. így szerezhet ő „tüzes buzgóságú vallástevőket” Péter apostol bizonyságot tett a megfeszített Jézusról, és bátorsággal merte mondani: „Tudja meg tehát Izráel egész háza teljes bizonyossággal, hogy Úrrá és Krisztussá tette őt az Isten: azt a Jézust, akit ti keresztre feszítettetek’.’ (ApCsel 2,36) Nemcsak Péter apostol, hanem a tanítványok is mind e Lélek által lettek buzgóbbakká és bátorsággal örvendezőbbekké. Az elrejtőzött, bezárkózott tanítványok bátran előjöttek, új nyelveken szóltak. Akik azelőtt rettegő bárányok voltak, most bátor szívű oroszlánok lettek. Ezzel a Lélek nekem is azt üzente: bátrabban tegyek vallást őróla! Királyok, fejedelmek elé kellett a tanítványoknak állniuk, és ez a Lélek adott nekik szívet, szájat és bölcsességet a szólásra (Lk 21,15). A Lélek tette őket bátorságos mártírokká, merész szívűekké, hogy szenvedhessenek testükben, lelkűkben. „Kiváltképpen pedig igen főmester ez a Lélek még egy dologban, hogy ő buzgóságos könyörgőket tudjon szerezni. Mert mint a tűz, mikor jól kezd égni, a lángja felüt, azonképpen midőn a szent Lélek a szívben vagyon, felüti, felveri a fohászkodásokat mennyekben.” Megtanít minket, hogyan kell nekünk a mi könyörgésünkben fiúi bizalommal az Istennek színe elé járulnunk. Figyelmeztet: „...senkisem mondhatja: »Jézus Úr«, csakis a Szentlélek által!’ (íKor 12,3) Senki sem imádhatja úgy, mint szabadítóját, és mint üdvözítőjét segítségül nem hívhatja, csak ha benne lesz Jézus Krisztusnak Szentlelke. Zakariás próféta írja: „...kiárasztom a könyörület és könyörgés lelkét..’.’ (Zak 12,10) Pál apostol pedig azt mondja: „Mert amiért imádkoznunk kell, nem tudjuk úgy kérni, ahogyan kell, de maga a Lélek esedezik értünk kimondhatatlan fohászkodásokkal!’ (Róm 8,26) Micsoda nagy ajándéka ez Istennek! Örömmel olvastam, hogy ahová a Lélek betér, ott szeretetet, örömet, békességet, türelmet, szívességet, jóságot, hűséget, szelídséget, önmegtartóztatást szerez, mert ezek a Léleknek gyümölcsei (Gál 5,22). Ezekért igyekeztem én is buzgóbban könyörögni. E prédikáció végül arról győzött meg, hogy egyedül csak a Lélek tud igaz vigasztalást adni, amikor elcsüggedek; csak ő tud segíteni nyomorúságomban, kísértéseimben; csak ő képes biztatni, amikor keserűség vesz körül az élet nehézségei közepette; csak ő támaszt fel új életre, amikor lelkileg gyengülök, és ő tanít meg arra is, hogy bízzak Isten ígéreteiben. Ezek a későbbi megtapasztalások egyenesbe tették bizonytalan lelki életemet. Kívánok minden pünkösdöt ünneplő testvéremnek ilyen áldott megtapasztalásokat! ■ Szenczi László Ökumenikus lelkészi és munkatársi konferencia Révfülöpön Szeretettel hívjuk a testvéreket ez évi lelkészi (és munkatársi) missziói konferenciánkra, amelyet az Ordass Lajos Evangélikus Oktatási Központban (8253 Révfülöp, Füredi út 1.) tartunk június 24-28. között. Konferenciánk témája: Evangélizáció a misszió mai lehetőségei és realitásai között. A jelentkezési határidő: május 15. A jelentkezési lap a MEÖT honlapján (www.meot.hu) megtalálható letölthető formátumban. A jelentkezési lapokat a MEÖT ökumenikus missziói konferencia, 1117 Budapest, Magyar tudósok körútja 3. címre kérjük visszaküldeni, vagy faxon az 1/371- 2691-es számra, illetve e-mailben az oikumene@meot.hu címre. Tisztelettel tájékoztatom, hogy az evangélikus jelentkezők részvételi díját az evangélikus egyház téríti meg. A szervezők nevében: Dr. Fischl Vilmos evangélikus lelkész, főtitkár Program Hétfő 16.oo-tól: Érkezés, a szoba elfoglalása • 18.00: Vacsora • 19.00: Missziói alapvetés: misszió - szituáció - evangélizáció - dr. Szarka Miklós református lelkész, családterapeuta • Megnyitó istentisztelet - Ittzés István evangélikus lelkész • Napi felelős: dr. Szarka Miklós Kedd 8.00: Imaközösség • 8.30: Reggeli ♦ 9.15: Igetanulmány: Acta 14,1-15 - Várady Endre baptista lelkész, a Baptista Teológiai Akadémia docense ♦ 10.00: Szünet • 10.30: Előadás: Előítéletek hárításától az evangélizációig - Dani Eszter református lelkész, a Református Zsinati Iroda missziói osztályának vezetője ♦ 12.30: Ebéd ♦ 16.00: Csoportfoglalkozás ♦ 18.00: Vacsora • 19.00: Napzáró igehirdetés - Ittzés István evangélikus lelkész • Napi felelős: Szeverényi János evangélikus országos missziói lelkész Szerda 8.00: Imaközösség • 8.30: Reggeli ♦ 9.15: Igetanulmány: Acta 16,11-34 - Várady Endre baptista lelkész ♦ 10.00: Szünet • 10.30: Előadás: Krízis nyomán evangélizáció - Bakay Péter evangélikus romamissziós referens ♦ 12.30: Ebéd ♦ 16.00: Csoportfoglalkozás • 18.00: Vacsora • 19.00: Napzáró igehirdetés - Ittzés István evangélikus lelkész ♦ Napi felelős: dr. Hecker Frigyes metodista lelkész, nyugalmazott szuperintendens Csütörtök 8.00: Imaközösség ♦ 8.30: Reggeli ♦ 9.15: Igetanulmány: Acta 17,22-34 - B. Pintér Márta evangélikus lelkész, a női misszió vezetője ♦ 10.00: Szünet ♦ 10.30: Előadás: A kapcsolópont megtalálása evangélizáció előtt és után - Durkó István baptista lelkész, a Magyarországi Baptista Egyház missziói igazgatója ♦ 12.30: Ebéd • 16.00: Csoportfoglalkozás ♦ 18.00: Vacsora ♦ 19.00: Napzáró igehirdetés - Ittzés István evangélikus lelkész ♦ Napi felelős: Nemeshegyi Zoltán baptista lelkész, a BTA docense Péntek 8.00: Imaközösség ♦ 8.30: Reggeli • 9.00: Igetanulmány: Acta 18,1-11 - B. Pintér Márta ♦ 10.00: Előadás: Az evangélizáció kudarca nem vég, hanem új kezdet - dr. Khaled László metodista missziói lelkész ♦ 11.00: Szünet • 11.15: Úrvacsorái istentisztelet • 12.30: Ebéd, elutazás ♦ Napi felelős: dr. Szarka Miklós HETI ÚTRAVALÓ „Nem hatalommal és nem erőszakkal, hanem az én lelkemmel! - mondja a Seregek Ura!’ (Zak 4,6) Pünkösd hetében az Útmutató reggeli és ünnepi igéi a kitöltetett Szentlélek munkájáról szólnak, s „ez az a nap, mit az Úr szerzett nékünk” (GyLK 751)- Isten ma is adja Szendéikét ajándékul, hogy gyermekeit az egyház közösségébe gyűjtse: „Én a lelkemet adom belétek - ezt mondja az Úr -, és azt cselekszem, hogy az én törvényeimet megőrizzétek és betöltsétek.” (Ez 36,27; LK) A Szentlélek a Krisztusban való hitet teremt: „Maga a Lélek tesz bizonyságot a mi lelkűnkkel együtt, hogy Isten gyermekei vagyunk.” (Róm 8,16; LK) Jézus előre megígérte: a Vigasztaló, bátorító, szószóló, „A Pártfogó pedig a Szentlélek, akit az én nevemben küld az Atya, ő tanít majd meg titeket mindenre, és eszetekbe juttat mindent, amit én mondtam nektek’.’ (Jn 14,26) Dr. Luther szerint: „A Szentiélekről azt kell tanítanunk, hogy vigasztaló; ez a módszere, tiszte s tulajdonsága; mert arról biztosít, hogy bűneink meg vannak bocsátva, a halál meghalt, az ég megnyílt, s Isten ránk mosolyog.” Húsvét után ötven napra „pedig eljött a pünkösd napja... Majd valami lángnyelvek jelentek meg előttük, amelyek szétoszlottak, és leszálltak mindegyikükre. Mindnyájan megteltek Szentlélekkel, és különféle nyelveken kezdtek beszélni.. ’.’ Péter Jóéit is idézte: „Az utolsó napokban, így szól az Isten, kitöltőkLelkemből minden halandóra..!’ (ApCsel 2,1.3-4.17) Az Úr Jézus kérdezi mindenkori tanítványaitól: „Hát ti kinek mondotok engem?” Ez Péter vallástétele: „Te vagy a Krisztus, az élő Isten Fia’.’ A. Lélek kitöltetésének ünnepe a keresztyén anyaszentegyház születésnapjává lett. Urunk mondta: „Te Péter vagy, és én ezen a kősziklán építem fel egyházamat..!’ (Mt 16,15.16.18) Pál tanítja: „A kegyelmi ajándékok között ugyan különbségek vannak, de a Lélek ugyanaz. (...) A Lélek megnyilvánulása pedig mindenkinek azért adatik, hogy használjon vele’.’ (íKor 12,4.7) Az ősgyülekezet így imádkozott: „Urunk..., add meg szolgáidnak, hogy teljes bátorsággal hirdessék igédet. ..Amint könyörögtek..., megteltek mindnyájan Szentlélekkel, és bátran hirdették az Isten igéjét’.’ (ApCsel 4,29.31) Ez történt Samáriában is: Péter és János „lementek, és imádkoztak értük... Akkor rájuk tették a kezüket, és részesültek a Szentlélek ajándékában’.’ (ApCsel 8,15.17) Jeruzsálemben Péter elmondta: „...apogányokra is kitöltetett a Szentlélek ajándéka. (...) Amikor mindezt hallották, megnyugodtak, dicsőítették Istent, és így szóltak: »Akkor tehát a pogányoknak is megadta Isten a megtérést az életre.«” (ApCsel 10,45; 11,18) Barnabás és Pál „egy teljes esztendeigdolgoztak együtt a gyülekezetben... A tanítványokat pedig Antiókhiában nevezték először keresztyéneknek!’ (ApCsel 11,26) Pál apostol Korinthusban is „bizonyságot tett a zsidók előtt, hogy Jézus a Krisztus. Amikor azonban ellene szegültek..., ezt mondta nekik:»...Mostantólfogva apogányokhoz megyek.«” (ApCsel 18,5.6) Ma is: „Mennyi pogány vár még a hívó szóra - / Gyújtsd össze népedet, Szentlélek Isten!” (EÉ 245,3) ■ Garai András Tantárgygondozói pályázat A Magyarországi Evangélikus Egyház Országos Iroda Nevelési és Oktatási Osztálya pályázatot hirdet tantárgygondozói, szaktanácsadói feladatok ellátására a 2013. október 1. és 2014. május 31. közötti időszakra. Pályázható területek: alsó tagozat (2 fő); testnevelés, szabadidő; osztályfőnöki; természettudomány; matematika, informatika; idegen és nemzetiségi nyelvek; történelem; művészetek (rajz és vizuális kultúra + ének); magyar; könyvtár; óvodai nevelés. Pályázati feltételek: a köznevelési törvény által előírt felsőfokú szakirányú végzettség; legalább öt év tanítási gyakorlat; a Magyarországi Evangélikus Egyház valamely intézményében határozatían Idejű munkaviszony. Előnyt jelent: munkaközösség-vezetői, vezetőtanári gyakorlat, szakértői gyakorlat. A pályázat tartalmazza: a szakmai önéletrajzot; az oklevél (oklevelek) másolatát; a szakterület fejlesztésére vonatkozó elképzeléseket (három évre); a főállású munkahely vezetőjének ajánlását, nyilatkozatát (arra vonatkozólag, hogy a pályázat elnyerése esetén a tantárgygondozó részére hetente egyszer a szabadnapot biztosítja). Az országos szakmai munkaközösség-vezető, tantárgygondozó hatásköre: az evangélikus nevelési és oktatási intézményekben működő szakmai munkaközösségek (szaktanárok) munkájának összehangolása és irányítása. Fő feladatai: éves munkaterv készítése az intézményi munkaközösségek tagjainak javaslatai, igényei alapján; éves költségigény megtervezése; folyamatos szakmai-pedagógiai információs szolgáltatás, igény szerűit módszertani segédanyagok összeállítása; a helyi tantervek készítésének (adaptálásának), alkalmazásának és korrekciójának közvetlen és közvetett segítése; évente legalább két szakmai foglalkozás összehívása, tanulók számára verseny szervezése; folyamatos kapcsolattartás az iskolákkal, közreműködés az iskolai eredménymérésekben; közreműködés továbbképzések, tapasztalatcserék, szakmai tanácskozások tervezésében, szervezésében, lebonyolításában; a szakmai élet eseményeinek, a szakirodalom újdonságainak figyelemmel kísérése, az ismeretek továbbítása; kérdőíves igény- és elégedettségmérés a megtartott programokról; félévenként beszámoló készítése a végzett munkáról. A tantárgygondozó feladatát megbízási szerződéssel látja el, éves tiszteletdíja bruttó 300 ezer forint; az összeg félévente kerül kifizetésre. A pályázatot két példányban 2013. június 7-ig lehet benyújtani a Magyarországi Evangélikus Egyház Országos Iroda Nevelési és Oktatási Osztályának osztályvezetőjéhez (1085 Budapest, Üllői út 24.). A pályázattal kapcsolatos további felvilágosítás Varga Márta osztályvezetőtől kérhető. Tel: 20/399-0464.