Evangélikus Élet, 2013. január-június (78. évfolyam, 1-26. szám)

2013-03-10 / 10. szám

Evangélikus Élet »PRESBITERI« 2013. március 10. *• 13 Presbiterek az Ige körül ► Nyolc gyülekezetből érkezett evangélikus presbiterek találkoztak március első hétvé­géjén a fóti Mandák-villában, hogy a ciklus első évének vége felé a Szentírás tanításai alapján megerősödjenek szolgálatuk folyta­tásában. A lelki táplálékot kizárólag az Út­mutató e három napra kijelölt igéi szolgál­tatták, igazolva, hogy Istennek mindenkor van aktuális üzenete az őreá figyelő és útmu­tatásait követni kívánó laikus munkatársai számára is. A zavartalan kikapcsolódást és a házias kosztot Sohan László gondnok ga­rantálta, az Úr üzenetének mélyebb megér­tésére való belső ráhangolódást pedig a téli tanfolyamon részt vevő kántor jelöltek segí­tették elő játékukkal. Az előző években Pintér Tibor neve fémjelezte az ősszel megtartott pres­biteri hétvégéket, míg ez évben Göll­­ner Pál, az EKE alelnöke állította össze a tavaszi programot, és vezet­te az együttlétet. Az Evangélikusok Közössége az Evangéliumért (EKE) Alapítvány fő célja, hogy az öröm­üzenettel minden korosztályt meg­szólíthasson, ezért rendeznek az év során programjuk szerint gyermekek, fiatalok, családosok részére csen­desheteket és -napokat, felnőtteknek hitmélyítő sorozatokat és bibliaisko­lát is, elsősorban Piliscsabán, de most először a fóti Evangélikus Kán­torképző Intézet patinás falai között. A résztvevők az ország több vidé­kéről érkeztek: a bokodi, csurgói, ko­máromi, lucfalvai, nagytarcsa-péce­­li, nyíregyházi, várpalotai és zuglói evangélikus gyülekezet presbiterei töltötték meg a nagytermet; sőt az alagsortól a tetőtérig azonnal belak­ták az egész házat, és aki először járt itt, az is rögtön otthon érezte magát. A péntek délutáni nyitóáhítatot Kosa Gergely tartotta Zákeus törté­nete alapján (Lk 19,1-10), aki öröm­mel befogadta Jézust, és felszabadult a szolgálatra. A bokodi lelkész báto­rította az egybegyűlteket: Istennek terve van veled is, ő akart és szeret té­ged. Jézus lerontja a mi bűnből épült falainkat is, s együtt vacsorázik ve­lünk, hogy őt követve neki szolgál­junk egész életünkkel. Az este a szolgálatok színtereinek, vagyis a saját gyülekezeteknek a be­mutatásával zárult, hogy megismer­ve közös és sajátos gondjaikat, örö­meiket az egybegyűltek együtt felbá­torodjanak az örömmel, teljes szív­ből végzett önzetlen szolgálatra. A szombati nyitó és záró igei szol­gálatokat Malik Péter Károly lucfal­vai - nemrég parókus lelkészi okle­velet szerzett - lelkész végezte. Reg­gel Pál szavai bátorították a nem csak „vénekből” álló csapatot: a pogá­­nyok apostola meghalt, hogy Isten­nek éljen (Gál 2,16-21). Egyedül hit által igazulhatunk meg őelőtte. Ma­tematikai szakkifejezéssel élve: a hit az a vektormennyiség amely Jézusra irányul. Ám nem feledhetjük a refor­­mátori tanítást: Isten előtt egyszer­re bűnös és igaz a keresztyén ember. A kegyelmet csak elfogadni lehet, és csak abból fakadhat az új, másoknak is szolgálni tudó élet. A délelőtt folyamán az egyes asztal­­társaságok eltérő feladatokat kaptak, ám a megoldást közösen beszélték meg: hogyan lehet eredményesen gyógykezelni, nem félrekezelni a hibá­kat, hamisságokat, hogy ezután ne le­gyen akadálya a gyülekezeti szolgálat­nak sem. Délután viszont együtt hall­gatták meg Kosa Gergely Felelősségem önmagamért és a gyülekezetért című előadását. A felelősséget a világnézet határoz­za meg, a keresztyének Isten dicsősé­gére élnek, s szolgálatuk felelőssége: követik-e Jézust. Az egyetemes papság elve azt is jelenti, hogy minden hívő a saját kegyelmi ajándékainak megfele­lően szolgáljon. A kapott talentumok is elsősorban Isten dicsőítésének a le­hetőségei, de hogyan élünk velük? A gyülekezetért viselt felelősségünk lé­nyege: Isten üdvözítő akaratával össz­hangban az életmentés szolgálata, s ez a misszió, hogy együtt legyünk sokak­kal az örökkévalóságban. Az előadást követően bizonyság­­tételek is elhangzottak, s olyan meg­térésekről is szó esett, melyeknek helyszíne ez a ház volt. Göllner Pál a genderideológiát ismertette rövi­den, és figyelmeztetett káros követ­kezményeire. Esti áhítatában Malik Péter Károly a minákról szóló példázat (Lk 19,11- 27) kapcsán a kévésén való hűségről, a hitből fakadó engedelmességről szólt; arról, hogy ne a jutalomért szol­gáljunk. Oculi vasárnapján hangzott a figyel­meztetés: előre nézzünk és fel Jézus­ra, így fogjuk az eke szarvát, másként nem lehet egyenes és új barázdát szántani. Szolgálatunk hálaáldozat legyen, és magunkat vigyük Istennek ajándékul. Erre már Gulyás Kornél, a komáromi gyülekezet másodfelügye­lője figyelmeztette a presbitereket, Kain és Ábel jól ismert története (íMóz 4,1-13) alapján tartott záróáhí­tatában. Mi más lehetne erre a felelet, mint az: „Isten, szívem néked adom / Kedves ajándékul...” A hétvége záróalkalmán, mint­egy útravalóul is, Göllner Pál Túróczy Zoltán Az üdvbizonyosság című írá­sából idézett, nem titkolva, hogy nagyon szereti a püspök máig aktu­ális gondolatait. S a jelenlévők meg is vásárolhatták 1989-ben kiadott Posztillás könyvét, abban reményked­ve, hogy egyszer az íróasztalnak írott további áhítatai is napvilágra kerül­nek... Túróczy püspök születésének idei, százhuszadik évfordulója erre jó lehetőséget kínálna! „A szektás üdvbizonyosság töké­letességtudat, a páli és lutheri (üdv­bizonyosság) nem a befejezettség állapotáról való meggyőződés (Fii 3,12-15), hanem az Isten kegyelmé­nek elégséges voltáról való meggyő­ződés (2l<or 12,7-9). Ne nyugodj addig, míg életed legfontosabb kér­dését meg nem oldod! A reformáció megadta a megoldás lehetőségének útját” - hangzott el. (Az idézet teljes szövege és a négy igehirdetés hanganyaga is elérhető a tudósító honlapján: garainyh.hu) ■ Garai András Egyházmegyei felügyelők értekezlete ► Molnár István, a Fejér-Komáromi Egyházmegye nemrégiben beiktatott felügyelője március í-jére megbeszélésre hívta az egyházmegye gyüle­kezeteinek felügyelőit. Az összejövetel célja - azon túl, hogy alkalmat adjon az újonnan megválasztott felügyelőknek az ismerkedésre - az ak­tuális feladatok és a problémák áttekintése, az új ciklus teendőinek meg­határozása, a további összejövetelek tematikájának elkészítése volt. Az egyházmegye tizennyolc egyházközségéből tizenegy gyülekezet képvi­seletében huszonhármán vettek részt az alkalmon, mivel másodfelügye­lők, gondnokok és egyéb tisztségviselők is voltak jelen. A megbeszélést Szarka István fejér­­komáromi esperes áhítata nyitotta meg. Már a választott 438-as ének - Jézus hív: „Jertek énutánam! / Lépje­tek lábnyomomba bátran!” - segítet­te a jelenlévők lelki ráhangolódását a hirdetett ige befogadására. Az áhítat alapigéje Zákeus története (Lk 19,1- xo) volt. Az igehirdetést követően a gyülekezetek képviselői bemutatkoz­tak, és röviden szóltak gyülekezetük helyzetéről, az őket foglalkoztató ter­vekről, problémákról. Szarka István esperes tizenkét pontban fogalmazta meg a gyüleke­zetek előtt álló teendőket, valamint a határidők tartására és a kötelező­en előírt feladatok végrehajtására vonatkozó elvárásait. A résztvevők megismerkedhettek a súri gyüleke­zeti házzal és a benne rejlő lehetősé­gekkel (például táborozások): • • A súri gyülekezet vacsorával ven­dégelte meg az egyházmegye gyüle­kezeteinek képviselőit, ezért az együttlét a szomszédos vendéglőben folytatódott. Itt kötetlenebb formá­ban, de továbbra is az egyházmegye ügyeinek továbbgondolása határoz­ta meg a baráti beszélgetés témáját. Döntés született arról, hogy ehhez hasonló összejöveteleket évente két alkalommal tart majd az egyház­megye. A tervek szerint a következő találkozás ez év novemberében Szé­kesfehérváron lesz. Az ilyen alkalmak azért fontosak, mert egymás problémáinak megis­merése, a közös gondolkodás segít rá­találni a megoldás felé vezető útra. Erre figyelmeztet Isten igéje is: „Egy­más terhét hordozzátok: és így töltsé­tek be a Krisztus törvényét” (Gál 6,2) ■ Prépost Károly • ■ másodfelügyelő (Székesfehérvár) PARTVONALON VAGY PÁLYÁN? Hittantanárok új lehetőségei 2013 szeptemberétől minden állami általános iskola első és ötödik osztá­lyosának egy új tantárggyal lesz gaz­dagabb az órarendje, amikor az új köznevelési törvény alapján beve­zetik az erkölcstant, illetve a helyet­te választható hit- és erkölcstant. Minden egyház számára nagy ki­hívást jelent a fölkészülés, hogy meg­felelően élni tudjon a kínálkozó új le­hetőségekkel, és biztosítani tudja a hit- és erkölcstan oktatását a feleke­­zetéhez tartozó tanulók számára. A megújult hittan-kerettantervek és a készülő hittankönyvek mellett ugyan­is nagy szükség van megfelelően képzett hitoktatókra is. Egyházunkban az iskolai és gyüle­kezeti hittanórákat eddig a hagyomá­nyoknak megfelelően a lelkészek tar­tották. Jellemzően az evangélikus általános és középiskolák alkalmaz­tak hittantanárokat, a gyülekezetek­ben ritkaságszámba ment a pedagó­gusok megbízása. Ez gyakran vezetett azon föloldha­­tatlannak tűnő helyzethez, hogy a lel­készek akár erőn fölül is végezték a hitoktatás szolgálatát, miközben a ki­fejezetten e szolgálati területre kivá­lóan fölkészített hittantanárok a má­sik szakjukat tanították, vagy a mun­kaerőpiac egyéb területein helyezked­tek el. A szeptemberfői ránk köszöntő új helyzet új megoldásokat kíván. A nagyobb városokban szolgáló vagy ki­­terjedt szórványgyülekezetet gon­dozó lelkészek számára kivitelezhe­­tetlenné válik, hogy mindazon isko­lákban jelen legyenek, ahol a szülők evangélikus hit- és erkölcstanra sze­retnék beíratni a gyermekeiket. A Magyarországi Evangélikus Egy­ház Országos Irodájának Nevelési és Oktatási Osztálya ezért elhatározta, hogy összegyűjti az Evangélikus Hit­­tudományi Egyetemen, illetve annak kihelyezett tagozatain valaha végzett hittantanárok elérhetőségét, hogy ezáltal is megkönnyítse a hittantaná­rok és a gyülekezetek egymásra talá­lását. A célunk az, hogy a hittantanárok akár főállásban, akár egy-egy tanóra átvállalásával be tudjanak kapcsolód­ni az iskolai evangélikus hit- és er­kölcstan, illetve a gyülekezeti hittan oktatásába. ■ Rozs-Nagy Szilvia Hitoktatók figyelmébe! Várjuk mindazok jelentkezését, akik az Evangélikus Hittudományi Egye­tem nappali, levelező vagy kihelyezett tagozatán elvégezték a hittanárkép­zést, hogy létrehozhassunk egy evangélikus hitoktatói közösséget, amely­ben mindenki értesülhet a hittanórákkal kapcsolatos legfrissebb tudni­valókról, iskolai és gyülekezeti álláslehetőségekről, és megvalósulhat az egymástól tanulás modellje. A jelentkezéseket a hitoktatas@lutheran.hu e-mail címre kérjük. Ki, mit, mikor? 2013. március 1-14. között A lelkész/hittanár írásban átadja (például e-mailben megküldi) az evangélikus hit- és erkölcstanokta­tás dokumentumait (tanterv, tan­anyag, tankönyv, módszertan stb.), valamint konkrét szervezési adato­kat (ki tartja a hit- és erkölcstan­órát, milyen elérhetőségeken ér­deklődhetnek a szülők, stb.). Az iskolák igazgatói kijelölnek egy-egy napot a leendő első és ötödik osztályos diákok és szüleik tájékoztatására. Ezt a dátumot leg­alább tíz nappal előbb megküldik a lelkészeknek/hittanároknak a korábban megadott elérhetősége­ikre. A lelkész/hittanár részt vesz a tájékoztatón, és segédanyago­kat mutat az érdeklődőknek. Ha a lelkész/hittanár személyesen nem tud jelen lenni, akkor az általa megküldött írott anyagok megis­merésére az igazgató a szülőknek lehetőséget biztosít. 2013. március 16-31. között Az igazgatók az iskola honlapján, hirdetőtábláján és egyéb fórumo­kon nyilvánosságra hozzák a lel­kész/hittanár által megküldött írott információkat. 2013. április folyamán A leendő első osztályos diákok szülei a beiratkozáskor választanak az erkölcstan és a hit- és erkölcs­tanórák közül. A lelkész/hittanár jelen lehet a beiratkozásnál, és/vagy papír alapú dokumentumokat vi­het be a szülők tájékoztatására. 2013. május 20-ig A leendő ötödik osztályos diákok szülei a beiratkozáskor választanak az erkölcstan és a hit- és erkölcs­tanórák közül. A lelkész/hittanár jelen lehet a beiratkozásnál, és/vagy papír alapú dokumentumokat vi­het be a szülők tájékoztatására. 2013. május 23-ig Az igazgatók tájékoztatják a lelké­­szeket/hittanárokat az egyházköz­ség által meghirdetett hit- és er­kölcstanoktatásra jelentkezett ta­nulókról: nevüket - osztályuk megjelölésével együtt - átadják a lelkésznek/hittanárnak. 2013. május 30-ig Az iskola és a lelkész/hittanár egyeztet a tanulócsoportok kiala­kításáról (összevonható csopor­tok, órarendi lehetőségek, isko­lán kívül megtartott hit- és er­kölcstanéra stb.). 2013. június 30-ig Az igazgatók tájékoztatják a hit- és erkölcstanoktatásra jelentkezett tanulók és csoportok számáról a fenntartót. ■ Dr. Kodácsy-Simon Eszter koordinátor (Katechetikai munkacsoport) EVANGÉLIKUS ÉLET. ÉLED. ÉLED?

Next

/
Oldalképek
Tartalom