Evangélikus Élet, 2013. január-június (78. évfolyam, 1-26. szám)
2013-02-10 / 6. szám
Evangélikus Élet »PRESBITERI« 2013. február 10. » 13 ■ Füller Tímea- Egy üzemlátogatás? Hm. Szokatlan gondolat... - nevetgéltél feszélyezetten. Éreztem, hogy nem akarsz megbántani, de nem villanyozott fel az öüetem, hogy erről írjak. Kicsit el is vetted a kedvem, aztán mégsem hagyott a kíváncsiság. Némi töprengés után tárcsáztam a telefonszámot.- Tessék, porta - hangzott a vonal túlsó feléről. Zavartan elmakogtam, hogy ki vagyok, és mit szeretnék.- Az Evangélikus Élettől? - kérdezett vissza a furcsán rekedt hang. Egész különösen ejtette a szavakat, szinte érthetetlenül idegennek hatott a szájában az ismerős cím. - Nem is tudtam, hogy létezik ilyen újság, de jól hangzik. Természetesen. Állunk rendelkezésére. Kapcsolta az illetékest, aki némi kedélyeskedés után már diktálta is a megfelelő időpontot meg a címet. Hát sikerült. Megtudhatom, mit is gyárt ez a különös nevű új cég eldugva jól a puszta közepén. Talán valami veszélyes anyagokkal foglalkozhat ott, a világ végén. Vagy új technológiákkal kísérleteznek, melyekről természetesen csupán érthetetlen nyelven adnak majd felvilágosítást. Magamban latolgattam a lehetőségeket. Rád is gondoltam, vajon hogy fogadod majd nagy önállóságomat, de reméltem, hogy érdekesre sikerül a beszámolóm, és végül neked is tetszeni fog. Másnap igazi újságírás öltözékben indultam neki a nagy kalandnak. A poros úton óvatosan vezettem, de még így is majd kirázta a lelkemet az autó. Hogy közlekednek ezek? - morfondíroztam elkeseredetten, persze csak magamban, mert nem akartam elharapni a nyelvemet a bukkanóknál. Nehezen jutottam előre, végtelennek tűnt a távolság, és egyre titokzatosabbnak az egész kaland. Aztán ahogy közeledtem a megadott helyhez, feltűnt, milyen gyakran zúg el a fejem fölött egy-egy helikopter. A szélrózsa minden irányába indultak. Végre nagy sokára megpillantottam a porfelhőkön túl magát az üzemet is, oldalában a a hatalmas reptérrel. Nem volt nehéz tájékozódni. A gyár maga hosszú, keskeny épület, elöl a felirat, fekete alapon vérpiros betűkkel: L. M. Észtő Gk. Vajon minek a rövidítése lehet? És hogy jönnek ide az emberek reggelente dolgozni? Leparkoltam a gidres-gödrös földút szélén. Más járművet nem láttam se közel, se távol, csak a helikopterek sorakoztak szép rendben. Rossz érzés kerített hatalmába, de vitt a kíváncsiság, a titokfejtő ösztön. Megtornáztattam elgémberedett tagjaimat, és összeszedve a bátorságomat a bejárathoz ballagtam. Nyugalmat erőltettem magamra. Már vártak. A furcsán torz arcú portás széles mosollyal fogadott:- Ön érkezett ugyebár az Enyészet című laptól? - kérdezte előzékenyen. Olyan furcsán ejti a szavakat. Meg kell szokni. Óvatosan helyesbítettem, nehogy megbántsam. Nyilván beszédhibás szegény ember. Próbáltam komoly és méltóságteljes képpel bemutatkozni, és ő méltányolta igyekezetemet.- Már tárcsázom is az igazgató urat, ő fogja végigkísérni az üzemen. Megkönnyebbültem. Huh, vele nyilván jobban megértjük majd egymást - reménykedtem, de tévednem kellett. Az EvÉlet nevét az igazgató is - de különösek a vonásai! - furcsán ejtette ki. Hm, úgy látszik, itt ilyen nyelvjárást beszélnek.- Örülök, örülök, hogy felkeltettük a lap érdeklődését. Ismerem jól a főszerkesztőt és törekvéseiket, melyekkel munkánkat segítik. Igen, igen, Üzemlátogatás fontos az együttműködés - mosolygott rám kísérőm, és már terelgetett is maga előtt a hosszú folyosón. Magamban csodálkoztam, hogy letagadtad ezt a kapcsolatot, de aztán ráfogtam a feledékenységedre. Annyi mindenkivel találkozik az ember, nehéz azt a sok embert megjegyezni.- Nos, úgy terveztem, hogy előbb a munka, vagyis az ismertető, aztán következzen a szórakozás - tájékoztatott barátságos mosollyal. Brr, de hátborzongató mosolya van. Talán a büszkeség miatt, amelyet a cég sikerei tudatában táplál magában.- Megnézzük itt együtt az egyes műhelyek munkáját, aztán kicsit elbeszélgetünk az irodámban. Elég kimerültnek látszik. Bevallottam, hogy csakugyan meggyötört a zötyögés a hosszú földúton. Ő megértőén bólogatott.- Természetes, természetes. De, ugye, megérti, hogy egy ilyen jelentőségű cég nem lehet a világ szeme előtt. Ide, a puszta közepére csak keveseknek jut eszükbe elküszködni magukat, tulajdonképpen afféle biztonsági intézkedés is ez a szörnyen rossz út. Különben meg is lepett, hogy földi járművel érkezett. Nem válaszoltam. Ugyan mi mással jöhettem volna? Inkább megértőén bólogattam, mint aki tudja, miről van szó. Titokban persze szégyenkeztem, hisz meglehetősen tájékozatlan voltam az üzem tevékenységét illetően. Pedig nyomoztam. Hosszasan és elszántan érdeklődtem, kutattam, hogy találjak valakit, aki legalább némi támpontot tudna adni, mivel is foglalkozik ez a világvégi, különös nevű vállalat, de mindenütt elutasítottak. Épp ezért szimatoltam titkot a dologban. Az igazgató könnyed léptekkel haladt mellettem, és folyamatosan beszélt.- Erre, erre. Pillantsunk hát bele cégünk munkacsoportjainak életébe, ahogyan bizonyára tervezte is. Nos, mindjárt az első ajtó az elosztórészleg. Innen juttatjuk el a kész gondolatcsírákat az emberekhez. A portáról bizonyára látta a helikoptereket, melyekkel szórjuk a föld népére a növekedni képes elemésztő gondolatokat. Ebben az irodában pontosan vezetik az adatokat, hogy hol kinek mire fogékony a lelke, és miféle ártalmak befogadására képes az illető az adott időszakban. Minden információ ide jön be, innen irányítjuk a gyártást - a tempót az igényekhez igazítva - a különböző szakosztályokon. Nagyon hullámzók a vágyak, természetesen évszakonként is váltakoznak a készségek az emberekben, de bizton állíthatom, hogy itt pontosan mérő gépek segítségével jól tudjuk követni a gyorsan forduló kereslet irányát. Zavartan köhécseltem. Miről beszél ez itt? Hogy tájékozatlanságomat leplezzem, szakértő képpel megkértem, hogy mondjon valamilyen példát a fent említett dolgokra. Nem leplezett elégedettséggel fogadta a kérésemet. Látszott rajta, hogy örömmel beszél eredményeikről.- Ó, nagyon egyszerű - legyintett. - Igazán nem panaszkodhatunk, hiszen bármi jól kihasználható, hogy úgy mondjam, szinte nekünk dolgozik. A naptár, az időjárás, a szokások a lehetőségek tárházát kínálják fel a számunkra. De nézzük részleteiben is. íme, a különböző szakosztályok irodáihoz értünk. Itt van mindjárt az első ajtó. Kikerekedett szemekkel bámultam a feliratra: Ünnepügyek.- Nos, nos - biccentett barátságosan az igazgató. - Látja, kedves barátom, itt van rögtön ez az ártatlan téma, az ünnepek. A különleges napok, melyek oly szép lehetőségeket tartogatnak az elemésztő gondolatok csíráinak szárba szökkenésére. Mert ugye mi lenne az ünnepek szerepe? Emlékeztetni, megállítani, az életre irányítani a figyelmet. Ez ugyebár rossz nekünk. A mi célunk, hogy az emberek ne álljanak meg, ne töltekezzenek, ne gondolkodjanak az élet értelmén, hanem ilyenkor is emésszék magukat szorgalmasan. És mit tehetünk mi ezért? Na, mit? Tétován pislogtam rá, ő meg nagy kedvvel folytatta kérés nélkül is.- Hát ellátjuk őket mindenféle hasznos ötlettel. Színpadias mozdulattal szélesre tárta az ajtót, és végigmutatott az egymás mellett sorakozó íróasztalok és különös kis gépek során.- No, látja? Az első asztal a díszítésért felelős. Mindent fel kell díszíteni! Szépen, divatosan, évről évre új díszekkel, a tavalyiak már nem felelnek meg. Vágyni kell a legfrissebb divat szerintiekre, és az embereknek igyekezniük kell, hogy megszerezhessék őket. Kezdetnek ez nem is rossz. Aztán természetesen szebbre van szükség, mint a szomszédoké. Itt születnek a - fejekben aztán oly szépre terebélyesedő - nyugtalan gondolatok. Terítés és függönyök, ablakdíszek, asztaldíszek, virágdíszek, csináld magad ötletek. A lényeg csak az, hogy ez kényszer legyen az ember számára, ne öröm, ne csendesedés. És még valami: aki szeret díszíteni, annak nagyon fontos, hogy a családja ne értékelje a munkáját, aki pedig utál ezzel foglalkozni, annál úgy kell intézni, hogy a hozzátartozók hangot adjanak ilyen irányú igényüknek, vágyuknak. Bizony, bizony, nagyon finom határvonalak között kell lavírozni, hogy az egyébként kedves kis díszekből elemésztő gondolatok, keserűség, bánat és magány legyen. Nehéz, de hálás munka. Amott meg a tisztaságért felelnek. Fontos, hogy akinek a fejében elültettük a tisztaságmánia csíráit, amellett legyen valaki, aki hajlamos a környezetének az elhanyagolására. Vagyis ez esetben is elengedhetetlen természetesen a családtagok egymás ellen hangolása, a zavarkeltés, a bosszúságok megtervezése. Mindez igen aprólékos munkát igényel tőlünk. Aztán következnek az ajándékokkal kapcsolatos tennivalók. E területen - büszkén mondhatom - komoly fejlesztéseket sikerült megvalósítanunk. Aki ajándékoz, az egyre keserűbben és kényszeredettebben teszi. Az utolsó pillanatban, kapkodva, meggondolatlanul. Aki kap, annak pedig nem tetszik az ajándék. A legjobb, ha ezt meg is mondja az ajándékozónak, lehetőleg megbántva őt a kíméletlen őszinteségével. Elmondhatom, hogy szinte a tökéletességig jutottunk az ajándékozás megrontását célzó, az örömét elemésztő gondolatokkal. Az emberek mára rettegnek a karácsonytól, a gyerekek gyomorrontást kapnak a sok édességtől, fogalmuk sincs, mit kitől kaptak, és el sem tudják képzelni, a rengeteg ajándék között mihez is kezdjenek magukkal. Unatkoznak, törnek-zúznak, megkeserítik a szülők életét, akik - látva a semmibe vett játékok tömegét - szitkozódva átkozzák el a napot is, melyen az ajándékozást kitalálták. Ó, ó, ide siessen csak! Ez az asztal még a kedvencem - terelget tovább lelkesen. - Innen indulnak a tudatlanság gondolatcsírái. Ma már, törekvéseinknek köszönhetően, az emberek zöme azt sem tudja, mit ünnepelünk karácsonykor, húsvétkor, pünkösdkor. A születésnapokról nem a hála jut eszükbe az életért, amelyet kaptak, hanem az öregedés. Sajnos a gyerekek ebben még nem romlottak el megnyugtató mértékben, de igyekszünk tenni ezért is. Náluk a követelődzés irányába való elmozdulásban vannak biztató tapasztalataink. Az ajándékozásasztal felé kell terelgetnünk a figyelmüket, ott már velük is elboldogulunk. Elpirulok, elsápadok. Uram, Teremtőm, hova keveredtem én? Zúg a fejem, remegnek a lábaim.- Talán rosszul van, barátom? - mér végig meglepetten az igazgató. - Nagyon rossz színben van. Mi történt? Tartsunk egy kis szünetet? De csak intek, hogy menjünk tovább. Végigvezet még a Beszélgetés feliratú iroda asztalai mentén, ahol elmondja, mennyire jól fel lehet használni pletykára, mások lebeszélésére egy kis tereferét, és ezzel milyen jól megmérgezhetők a legszívélyesebbnek, legbarátibbnak indult kapcsolatok is. Mekkora haszon, ha sikerül rávenni a beszédbe elegyedőket, hogy csak magukra figyeljenek, és a másikat meg se hallják. Milyen finoman el lehet ferdíteni egy hírt apró módosítások beiktatásával, és elhitetni, hogy ezzel a saját jó hírüknek kedveztek. Megmutatja a Hit irodáját, ahol vidáman zúgnak-búgnak a gépek, és termelik a „Jól értem Istent!” ízesítésű gondolatcsírákat.- Ezzel egész jól meg lehet mérgezni a számunkra oly kellemetlen imádságokat - mondja lelkesen. - Az emberek szívében megfogan a gondolat, és attól kezdve Istent afféle „szívük vágyát teljesíteni köteles” szerkezetnek tekintik, aztán rémesen megharagszanak rá, és kiábrándulnak, ha ő nem hajlandó ennek megfelelően viselkedni. Másik nagy vívmányuk a „nekem van igazam” tudat kidolgozása a lelkekben, amelynek segítségével megszűnik a testvér felismerésének képessége. így az egyébként egyet akaró, egyfelé törekvő hívők remekül felhasználhatók lesznek egymás ellen. És csak sorolta, sorolta. Engem viszont elhagyott az erőm, elsötétült előttem a világ, és csak az irodában tértem magamhoz, ahol már nagy hangon dühöngött az igazgató. Szidta a portást, a biztonsági őröket, a munkatársait. Mindenki behúzott nyakkal, remegve lapított.- Hát nem látták rajta, hogy igazi ember? Maguk marhák! Beengednek nekem ide egy ilyen férget, hogy belelásson a legféltettebb titkainkba! Maguk. .. maguk... felelőtlen, félresikeredett lelkek! Jaj, menten megüt a guta! Na, tessék, most meg magához tért. Miért nem szóltak? Barmok! Kifelé! A munkatársak rémülten nyomakodtak az ajtó felé, az igazgató meg izgatottan megrázott.- Ki maga? Hát nem az Enyészettől jött? Mit keres itt egyáltalán? Én meg a gyengeségtől dideregve elhabogtam, hogy az EvÉlet az evangélikus egyház lapja, és hogy fogalmam sem volt, miféle cég működik itt. A főnök tajtékzott dühében, aztán megrázott, és az arcomba üvöltötte:- Hát tudja, mit? Most sincs fogalma róla, hogy mit csinálunk mi itt! Nem érthetett egy szót se az egészből, mert maga is csak egy olyan kis eltaposandó féreg, mint akiknek... Hirtelen elsápadt, a szájára szorította a tenyerét, aztán a szívéhez kapott.- Megőrülök, megőrülök! A háttérből furcsa fintorú figura karolt bele.- Nyugodjon meg, igazgató úr, az emberek nem hisznek az ördögben. Még az Istenben is csak úgy távolról. Ha ez a vendégünk elmondana is valamit, kinevetik. Képtelenség nekünk ártani. Engedje el nyugodtan, nincs miért felizgatnia magát. Különben is alá kellene írnia az újabb szállítmány papírjait. Itt legyen szíves. Rólam mintha meg is feledkeztek volna. Suttogva, de jól érthetően megtárgyalták, miféle új szelek fújnak, és milyen módon lehetne kihasználni gyűlölet keltésére az aktuális eseményeket. Aztán a helyettes gonosz kis fintorral egy pohár itallal kínált. Tétován fogadtam el. Ők rólam tudomást sem véve, nagy nyugalommal és a hangjukban némi gúnnyal tárgyaltak tovább. Végül mégiscsak kikísért a fura figura a kapuig.- Tudja, mit? - mért végig mély ellenszenvvel. - Adok magának egy tanácsot. Legjobban teszi, ha erről az egészről nem beszél senkinek. Úgyis bolondnak néznék. Erre mérget vehet. Kezet nyújtott, és faképnél hagyott. Összehúzott szemmel bámultam utána sokáig. Aztán mintha elvágták volna, sűrű sötétség zárt körül. Az út szélén tértem magamhoz. A fejem zúgott. Meg a fülem is. Talán el sem hiszed... Egy ideig csak álltam tehetetlenül. Merre tovább? A távolban már elindult az újabb helikopter. Talán épp a mi városunk felé. Messziről láthattam, ahogy halványlila csíkokban eregeti magából az elemésztő gondolatcsírákat. Csak ne találjanak jó talajt!... HIRDETÉS Akadémiai napok az Európai Protestáns Magyar Szabadegyetem szervezésében A bázeli székhelyű Európai Protestáns Magyar Szabadegyetem május 6- 11. között Elzászban, a liebfrauenbergi evangélikus tanulmányi központban tartja idei akadémiai napjait. A konferencia témáját - Többnyelvűség - belső gazdagodás - a helyszín, a kétnyelvű Elzász is kínálja. Jelent-e szellemi gyarapodást az egyénnek, ha több nyelven beszél? Az akadémiai napok szervezői e kérdésre válaszoltak azzal, hogy a „többnyelvűség” mellé a címben a „belső gazdagodást” illesztették. Ugyanakkor ahhoz, hogy a többnyelvűség ne nyelvtörvényeket, tiltásokat, erőszakos nyelvi asszimilációt jelentsen, félelemmentes gondolkodásra, szabad eszmecserére és mindenekelőtt a másik (anyanyelve) iránti kíváncsiságra és tiszteletre van szükség. Ebben a légkörben készülünk a sok helyt fájdalmasan nélkülözött civilizált dialógusra, amely nélkül nincs élő, működő demokrácia, de keresztény gyülekezet sem. Fontosnak tartjuk a különböző nézeteket vallók közti párbeszédet, amelyre találkozóinkon alkalmat akarunk adni. Emellett Elzász viszonyainak megismerése, reggeli áhítatok, irodalmi és zenei esték, filmvetítés, ökumenikus istentisztelet és strasbourgi kirándulás gazdagítja tanulmányi hetünket, amelyre szeretettel hívjuk érdeklődő, a magyarság sorsáért, felemelkedéséért felelősséget érző barátainkat, testvéreinket. Érdeklődés, jelentkezés (március 5-ig): Haraszti Dóra, Oltalom Szeretetszolgálat, H-4400 Nyíregyháza, Kassa köz 3.; telefon: +36/42/500-946; e-mail: oltalom@lutheran.hu.
