Evangélikus Élet, 2013. január-június (78. évfolyam, 1-26. szám)
2013-02-10 / 6. szám
Evangélikus Élet' EVANGÉLIKUS ÉLET 20i3.tfebn^i< 10: m j Újra teljes az esperesi hatos fogat északon Beiktatták a Borsod-Hevesi Egyházmegye elnökségét ^ Még a múlt évi tisztújítás jegyében került sor február 3-án Amóton a Borsod-Hevesi Evangélikus Egyházmegye elnökségének beiktatására. Buday Barnabás helyi lelkész - aki egyébként a Magyar Cserkészszövetség országos elnöke is - esperesként első ízben, míg Gyuris Miklós felügyelőként másodszor kapott áldást a hatéves megbízatásra. Tizenkét év után búcsúzik a Menke család Soprontól Az egyházkerület püspöke, Fabiny Tamás Ézs 40,1 alapján - „Vigasztaljátok, vigasztaljátok népemet! - mondja Istenetek” - hirdette az igét. A Barnabás név jelentése: „vigasztalás fia”. Hol, ha nem ebben a nehéz gazdasági és demográfiai helyzetben lévő térségben van szükség a vigasztalásra - mondta a püspök, személyesen szólítva meg vezető tisztségre választott szolgatársait: „Legyetek együtt a vigasztalás fiai, fogyatkozó, elerőtlenedő gyülekezetek és megfáradt, tanácstalan lelkészek számára egyaránt!" Az istentiszteleten a miskolc-belvárosi evangélikus gyülekezet, illetve az arnóti óvónők kórusa is szolgált a 2011-ben megújult, három évszázados evangélikus templomban. Az iktatás a beiktatandó esperes énekben megfogalmazott vallomásával kezdődött, amikor is az „Eljönnél-e vélem. . "kezdetű ének utolsó versszakát maga szólaltatta meg érces hangján: „Uram, hangod hallom, mert te hívsz most, és nem más!” A liturgiái szolgálatban Balázs Tibor és Asztalos Richárd lelkészek segédkeztek. Az ünnepi egyházmegyei közgyűlést a vendéglátó arnóti gyülekezet felügyelője, Barcsák Pálné vezette. Maga is meleg szeretettel köszöntötte Buday Barnabást és feleségét - Buday-Malik Adriennt -, aki kántorként és számos feladatot vállaló aktív szolgatársként áll férje oldalán. Székfoglaló beszédében az új esperes mindenekelőtt bemutatta az egyházmegye új lógóját, amely nemcsak a megújulás vágyát, de azt a jövőbe mutató köteléket is kifejezi, amely összeköti az evangélikusokat az egyházmegyében. Gyuris Miklós - kapcsolódva elnöktársa gondolataihoz - leszögezte, hogy biztosítani kell az egyházmegye gyülekezeteinek működési feltételeit. A gyülekezeteknek olyan közösségekké kell válniuk, ahová szívesen csatlakoznak és tartoznak az emberek. A missziói munka része kell, hogy legyen a cigánymisszió, illetve a határon túli, a szlovákiai magyar evangélikusok között végzett munka is. A felügyelő nyomatékosította azon reményét is, hogy mindezen feladatok teljesítéséhez külső szakmai segítséget is kapnak több tapasztalattal bíró lelkészektől. Az egyházkerületi elnökség két tagja - Fabiny Tamás püspök és Fábri György felügyelő - röviden összefoglalta az egyházmegye megerősödését célzó támogatási rendszerrel kapcsolatos tudnivalókat. A támogatás szakmai, lelki és financiális segítséget egyaránt jelent. A Borsod-Hevesi Egyházmegye gyülekezetei az egyházkerület által számukra elkülönített keretből pályázhatnak támogatásra, és a kerület jobb körülmények között élő gyülekezetei is igyekeznek anyagi segítséget nyújtani a borsod-hevesieknek. Az iktatáson részt vett Tormod Remoy norvég lelkész is, aki az elmúlt évben három hetet töltött az arnóti gyülekezetben, miután ő maga ugyancsak három hétre látta vendégül Buday Barnabást. A már kialakult szolgatársi és baráti kapcsolat reménység szerint a gyülekezetek közötti kapcsolat megerősödésének gyümölcsét hozza majd a jövőben. Addig is Arnót, ez az alig háromezer fős község esperesi székhelyként kell, hogy szolgálja a térség és egyházunk érdekeit. ■ HHÁ ► Egyik szemük sír, a másik nevet. A Menke házaspár tizenkét év után búcsúzik Soprontól, ahol hidat építettek nemzetek, egyházak és emberek között. Volker Menke evangélikus lelkészt az észak-németországi Peine egyházi körzet szuperintendensévé nevezik ki. Ez azt jelenti, hogy a közel tizenkét éve Sopronban szolgáló lelkész családjával együtt búcsúzik a várostól. Mindketten jelenségekké váltak ebben az időben: a mindig mosolygó Volker Menke, aki fáradhatatlanul építette a közösségeket, aki hihetetlen népszerűségre tett szert a gyerekek és a fiatalok körében, és felesége, Menkéné Pintér Magdolna, aki kerékpárjával hol az egyik, hol a másik iskolába sietett a hittanóráira. „A csodák végigkísérik életünket” - mondják mosolyogva, pedig kapcsolatuk kezdete buktatókat sejtetett. Bázelben ismerkedtek meg, ahová Pintér Magdolna ösztöndíjasként került. Kapcsolatuk Budapesten folytatódott és teljesedett ki, összeházasodtak. Hogy hol itt a buktató? A fiatalasszony református, a fiatalember evangélikus lelkész - azért ez nem általános az egyházban dolgozók között. A Menke házaspár esetében azonban a hivatásuk gyakorlása során sem jelentett ez problémát, sőt! Tizenkét éven át dolgoztak Hannover környékén: Magdolna a református magyarokkal foglalkozott, férje az evangélikus lelkészi teendőket látta el. Három gyermekük is ebben az időszakban született; lányaik ma már 24, illetve 20 esztendősek, fiuk 12 éves. „A gyerekek kettős állampolgárok. Nem akartuk, hogy Magyarországot csak átutazóként ismerjék, ezért feltett szándékunk volt, hogy ha lehetőség nyílik rá, hazajövünk” - meséli Menkéné Pintér Magdolna. S a lehetőség is megjött: a bajor evangélikus egyház lelkészt keresett a soproni német evangélikusok számára. Volker Menke lett a harmadik, aki a bajor egyházzal kötött együttműködés keretében idejött szolgálni. Az első német nyelvű istentiszteletén húszán voltak a templomban, 2013 januárjának utolsó vasárnapján pedig már közel ötvenen, s ami külön öröm, hogy egyre több közöttük a fiatal. Jó időben még Ausztriából is jönnek a soproni német istentiszteletre. Felesége vallástanár, aki gimnáziumban és általános iskolában is tanít református hittant, és ezzel, valamint néhány lelkészi szolgálattal besegít az ezerötszáz fős református gyülekezetnél mint egyházmegyei helyettes lelkész. Hogy hová mennek vasárnap templomba? Nincs köztük vita. „Én kilenckor mint papné részt veszek a német evangélikus istentiszteleten, és még odaérek a tíz órakor kezdődő reformátusra. Sokszor jönnek a gyerekek is. A vasárnapi ebéd sem marad el...” - mondja Menkéné, akinek édesapja negyvenhárom éven át volt lelkész a Pest megyei Gombán. „Hídépítők voltunk és leszünk továbbra is - összegez Volker Menke. - Hidat építünk Isten és az emberek, Németország és Magyarország, a református és az evangélikus egyház, a német precizitás és a magyar rugalmasság között. Az a lényeg, hogy tanulhatunk egymástól..." Menkéék már csomagolnak, bár a beiktatás után Magdolna és legkisebb gyermekük még visszajön, és itt fejezik be a tanévet. „Ma már nincsenek nagy távolságok” - nyugtatják meg talán egymást is. Elismerés a várostól Dr. Volker Menke és Menkéné Pintér Magdolna a hűség napján Sopronért emlékérmet vehetett át. „Fáradhatatlanul gondozták az időseket, betegeket, építették a közösségeket, német nyelvű gyermek-bibliatáborokat szerveztek. Lelki tevékenységükre, nagyszerű emberi magatartásukra, baráti kapcsolataikra hálával, jó szívvel fognak emlékezni a soproniak” - állt az indoklásban. ■ Nagy Márta Forrás: kisalfold.hu Gyuris Miklós felügyelő és Buday Barnabás esperes Lapunk előző számának első oldalán rövid tudósítást olvashattunk az ökumenikus imahét zárónapján történt tótkomlósi kápolnaszentelésről. A maga nemében páratlan esemény megérdemli, hogy éppen ebben a rovatban bővebben foglakozzunk vele, hiszen egyfajta iránymutató, „tájoló” üzenete is lehet számunkra. Az alapvető jó hír, hogy az ökumené, minden ellenkező híresztelés és valós nehézség ellenére, működik hazánkban. Nemcsak évente egyszer, az imahét olykor kissé formális, kötelező gyakorlatként megélt idején, hanem az úgynevezett hétköznapokban is. Ennek bátorító példája mindaz, ami Tótkomlóson történt. Érdemes és tanulságos az előzményeknek is egy kis figyelmet szentelnünk. A Lutheránus Világszövetség 2010 nyarán Stuttgartban tartott nagygyűlésének egyik legfelemelőbb pillanata volt, amikor az evangélikus világszervezet elnöke nyilvánosan bocsánatot kért az anabaptisták közösségének vezetőitől a reformátor őseinktől a 16. században elszenvedett atrocitásokért. Ennek a kiengesztelődési, megbékélési gesztusnak igen pozitív volt az Ökumené működésben itthoni fogadtatása is. Gyümölcseként indult meg a rendszeres párbeszéd a Magyarországi Evangélikus Egyház és a Magyarországi Baptista Egyház vezetői között. Legutóbb, Papp János baptista egyházelnök meghívására, december 10-én látogattunk el - az országos iroda néhány munkatársával - a baptista egyház központjába, ahol őszinte, testvéri megbeszélést folytattunk az együttműködés konkrét lehetőségeiről, különös tekintettel az oktatás, a misszió, a gyülekezetépítés területére. Papp János - aki korábban hozzám hasonlóan missziói vezetőként szolgált - beszámolt a baptista egyház gyülekezetplántálási munkájáról is. Ennek lényege, hogy főleg olyan településeken, ahol különböző okokból meggyengült a nagyobb egyházak jelenléte, megpróbálnak új közösséget építeni, gyülekezetei plántálni. A baptista egyházelnök az örvendetes eredmények mellett őszintén szólt a nehézségekről is, beleértve, hogy akad olyan hely is, ahol a baptista gyülekezet kerül leszálló ágba. így említette Tótkomlóst, ahol a helyi evangélikus gyülekezet veszi át, veszi meg az immár használaton kívüli baptista imaházat. Akár komoly bibliai üzenetet is felfedezhetünk ebben a tulajdonosváltásban, hiszen jól példázza az apostoli tanítás igazságát: mi csak Isten eszközei, munkatársai lehetünk a magvetésben, a plántálásban, az öntözésben, de a növekedést egyedül Isten adja. Vagy éppen nem adja! Maga Jézus is figyelmeztet: „A szél arra fúj, amerre akar..’.’ (Jn 3,8) Ezzel együtt, őszintén megvallva, némi szorongással készültem a tótkomlósi kápolnaszentelésre, hiszen ilyen kényes ökumenikus szolgálatom még nem volt. Az esemény különlegességét még fokozta, hogy éppen az imahét végére került az ünnep. Hogyan lehet elkerülni a félreérthető, esetleg felekezetközi feszültséget gerjesztő mondatokat? Ki nyert, és ki veszített ezzel a tulajdonosváltással? Vajon miről is szól valójában ez a tótkomlósi történet? A baptisták elfogyásáról egy adott településen vagy netán arról is, hogy a helyi evangélikus gyülekezetnek sincs már szüksége különben gyönyörű, de túl nagy templomára, amelynek kifűtése télen reménytelen, de egyben felesleges vállalkozás is lenne... Lehet, hogy a kérdésfeltevésem alapjában elhibázott, és ebben az ügyben nem is szabadna nyerteseket és veszteseket keresni? Kétségeimre hamar megnyugtató választ kaptam, amikor találkoztam a kápolnaszentelésre delegált baptista szolgatársammal, Kiss Tiborral, a Körös-vidéki Baptista Egyházkerület elnökével, aki jelezte, hogy igei köszöntéssel szeretné üdvözölni az ökumenikus gyülekezetét. Ebben testvéri szeretettel adott hangot örömének, hogy az eddigi baptista imaház evangélikus kápolnaként szolgálhat tovább Isten dicsőségére, országának építésére. Önkritikusan kérdezem: vajon mi is képesek lennénk-e ilyen természetes nyitottsággal, testvéri szeretettel átadni valamelyik testvéregyháznak egy kitelepítés vagy bármilyen más okból kiürült és így feleslegessé vált evangélikus épületet? Nem vagyok biztos benne... Úgy érzem, ezen a területen tanulhatunk baptista testvéreink Istenre hagyatkozó rugalmasságából. Egyrészt nem félnek az új kihívásoktól: ahol lehet, ott megpróbálnak új barázdát szántani... Másrészt viszont ÉGTÁJOLÓ it' ha úgy tűnik, Isten bezárt egy ajtót, készek alázattal elfogadni. A lényeg, hogy az evangélium ne némuljon el! Bár a hazai ökumenikus úthálózatban akadnak olykor kátyús szakaszok, útszűkületek, amelyek miatt néha lassítani kell, de hála Istennek: járható utak vezetnek egymás felé. Nemcsak imaheti ünnepeken, hanem a hétköznapokban is, és nem csak Tótkomlóson... ■ Gáncs Péter Gáncs Péter püspök Déli Egyházkerület
