Evangélikus Élet, 2013. január-június (78. évfolyam, 1-26. szám)
2013-06-23 / 25. szám
Evangélikus Élet EVANGÉLIKUS ÉLET 2013. június 23. !► 3 A Brassói Egyházmegye legutóbbi közgyűlése kissé eltért a megszokottól, nemcsak a helyszín, hanem az esemény forgatókönyve, tartalma is rendhagyó volt. Egyházunk egyik végvára, az evangélikus hitért és a magyar identitás megőrzéséért évszázadok óta küzdő Oltszakadát adott otthont az egyházmegye éves közgyűlésének, különleges hagyományünnep keretében. Ünnepszentelésünk szándéka nem volt más, mint hogy megjelenítsük élő hagyományainkat, és felélesszük a már-már elfelejtett régi szokásokat. Feledhetetlenül él bennem az ünnep reggeli fogadtatás, a zászlós, zenés díszfelvonulás fiataljaink, gyülekezeti vezetőink társaságában Oltszakadát középkori templomába. Egy olyan szép, szinte kihalóban levő szokást élesztettünk fel, melyet jómagam is csak régi jegyzőkönyvekből ismertem. Régen, ha püspök érkezett a faluba, a helybeli fiatalok, a lelkész, a presbiterek, a hívek egy része a falu birtokhatárában várta őt és kíséretét, majd főpásztori vezetéssel, közösen vonultak be a faluba harangszó kíséretében. így történt ez hagyományünnepünk alkalmából is. Ez a tradíció nem csak szép, de rendkívül gazdag jelentéstartalommal is bír. A közösség, a gyülekezet közös vonulása a templom irányába kifejezésre juttatja, hogy az emberi élet, az emberi egzisztencia ,út - út Isten Hagyományünnep örökkévalóságának irányába. Ugyanakkor szép jelképe annak is, hogy a keresztyén élet, a hit útja csakis a közösségben, a közös haladásban, a közös gondolkodásban és munkában bontakozhat ki és valósulhat meg igazán. Felpörgött modern világunkban, ahol mindig rohanunk, ahol keveset adunk a formákra, ahol az elektronikus, személytelen információ átadási sebessége a mérvadó, úgy érzem, hatalmas jelentősége van egy ilyen ünnepi, szimbolikus jelentéstartalmú eseménynek. Mert hiszem és vallom, hogy hagyomány és modernitás, értékőrzés és értékteremtés nem zárja ki egymást. A régi szokások, viseletek, tárgyi, szellemi értékeink nem használhatatlan kacatok, amelyektől szabadulni kellene. A hagyománytisztelet, az értékőrzés nem lehet ellensége, nem lehet ellentéte a haladásnak és fejlődésnek - a kettő szimbiózisban kell éljen egymással. A hagyomány értelme és célja, hogy legyen élő, használjuk, éljük, ne zárjuk múzeumok falai közé. Talán sokan ismerjük a szentendrei skanzent, más néven a Szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeumot. Épülése, építése mind a mai napig tart. Olyan, mint egy óriási, régi magyar falu. Megjeleníti a magyar népi építészet, lakáskultúra, gazdálkodás, életmód teljes vagy egyre teljesebb skáláját. Szeretek ott időzni, hogy valamit megtapasztaljak abból, hogyan is élhettek őseink, milyen volt viseletűk, milyen eszközökkel, szerszámokkal dolgoztak. Van ennek némi romantikája. A berendezett, bútorozott lakóházakban, templomokban, gazdasági épületekben kész élmény elidőzni. Csak az a rendkívül furcsa az egészben, hogy ezekben a házakban sehol egy élő lélek, üresek az istállók, üresek az ólak. A házaknak tipikus állott illatuk van, mint ahol nincs élet. Bár a skanzen csodálatos, amit látunk, nem más, mint naftalinban tárolt érték, holt hagyomány. Györffy István néprajzkutató írja: „Ami az élők emlékezetében nem maradt meg, az élettelen hagyomány, melynek már nincs meg az a hatalmas, életkormányzó ereje, mint az élő hagyománynak...” A szakadáti szép középkori templomunk - soksok szász evangélikus templom mintájára - nyugodtan lehetne múzeum akár. De ennek a templomnak felbecsülhetetlen értéke van, mely elsősorban nem régiségében, hanem a benne élő hagyományban rejlik. Ennek a templomnak legnagyobb értéke az élő igehirdetés, amely hétről hétre betölti. Legfőbb értéke az élő gyülekezet, a testvérek hite, az az élő hagyomány, amely érzelmi, gondolati, anyagi szinten fenntartja a közösséget. A gyökér, amely kapaszkodik, amely megtart minden viharban. A hagyomány értékőrző és értékteremtő szerepe olyan, mint egy szívós, öreg szőlőtőke. Amikor a 19. században megjelent Európában a peronoszpóra, majdnem teljesen megsemmisült a szőlőkultúra Magyarországon. A szőlőültetvények szinte teljesen kipusztultak, azonban megmaradt néhány öreg tőke, melyek képesek voltak ellenállni a járványnak. Ezekből sikerült újra betelepíteni az ültetvényeket. Harminc-negyven évnél is idősebb tőkékről van szó, melyeknek tizenöt-húsz méterre is leér a gyökerük a földbe, szemben a fiatal tőkékkel, melyeknek csupán egy, másfél méterre. Az öreg tőke borának páratlan az aromája, kitűnő a tartóssága, mert a mélyre lenyúló gyökér olyan ásványi tápanyagokhoz jut, amelyek a felszín közelében hiányoznak. A hagyományok ápolása és gyakorlása úgy nyújt „gyökérélményt”, szilárd biztonságot, folytonosságot az egyénnek, a közösségnek és a nemzetnek, hogy közben nem zárja ki a fejlődést és a haladást. A jó gyökér minőséget és tartást ad mai feledékeny és sokszor emlékezni nem akaró világunkban. Ugyanakkor nem szabad elfelejtenünk, hogy nekünk, keresztyéneknek a legmélyebbre hatoló, legerősebb gyökerünk nem lehet más, mint a Krisztusba vetett hit. Mit is mond Jézus? „Én vagyok a szőlőtő, és ti a szőlővessző’.’ (Jn 15,5) Az az erős és ősi hagyomány, amely minket minden „járvány” ellenére megtart úgy, hogy élő, friss hajtást ÉGTÁJOLÓ <t > hozzunk, nem más, mint Krisztus. Ő az az ősi szőlőtő, akinek mélyen vannak a gyökerei, aki a legszebb lelki ásványokat hozza felszínre, és aki a legcsodálatosabb termést adja. Miután azon keseregtünk néhány lapszámmal ezelőtt, hogy Magyarországon mennyien ábrándulnak ki a keresztyénségből, egyházból, hitből, most gondoljunk arra, hogy nekünk van egy erős tőkénk, egy erős hagyományunk, Krisztus! Az ő gyökere olyan mélyen van, hogy jöhet járvány, mely elpusztít mindent, a tő - ha csonkán is, de - megmarad. A szőlővessző újra kihajt, mert élő hagyományunk van! Adorjáni Dezső Zoltán püspök Romániai Evangélikus-Lutheránus Egyház W- Folytatás az 1. oldalról Az ünnepi nyitó istentisztelet liturgiái szolgálatát Zelenák Józsefpüspökhelyettes, a Brassói Egyházmegye esperese és Hankó Szilamér helyi lelkész végezte. Igehirdetésében Adorjáni Dezső Zoltán püspök a hagyományok ápolásának és gyakorlásának fontosságát emelte ki. A hagyományokat harmincharmincöt éves szőlőtőhöz hasonlította, melynek gyökerei tizenöt-húsz méter mélyre nyúlnak, és így sokféle ásványi anyagot tudnak a gyümölcsbe juttatni. Ennek köszönhetően zamatosabb, finomabb, nemesebb borok készíthetők az ilyen tőkéken termett szőlőből, mint a fiatal tőkék terméséből. A tradíciók ápolása és gyakorlása úgy nyújt „gyökérélményt” biztonságot, folytonosságot az egyénnek, a közösségnek és a nemzetnek, hogy közben nem zárja ki a modernitást, a fejlődést és a haladást sem. A jó gyökér minőséget és tartást ad a mai feledékeny, sokszor emlékezni nem is akaró világunkban. „Ugyanakkor nem szabad elfelejtenünk, hogy nekünk, keresztyéneknek a legmélyebbre hatoló, legerősebb gyökerünk nem lehet más, mint a Krisztusba vetett hit” - hangsúlyozta a püspök. A nagyimádságban az egybegyűltek kegyelettel és tisztelettel emlékeztek meg a nemrég elhunyt Mózes Árpád nyugalmazott evangélikus püspökAz egyházmegyei közgyűlést köszöntő beszédében Kelemen Hunor RMDSZ-elnök elmondta, hogy bár a hagyományok látszólag a múltról szólnak, mégis óriási megtartó és formáló erejük van a jelenre és a jövőre nézve is. Cölöpök és útbaigazító ről, Füzes Oszkámé Bajtai Erzsébetről, valamint a szakadáti származású Koppándi Péter kolozsvári felügyelőről. Az úrvacsoravételben a gyülekezet átélhette a Krisztushoz és egymáshoz tartozás mélységét és egybetartó erejét. Az ünnepi istentiszteleten részt vett Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke, dr. Balázs Ádám rendkívüli követ és meghatalmazott miniszter, Magyarország bukaresti nagykövetségének első beosztottja és felesége; Fodor Tamás kolozsvári magyar konzul, Arnold Klingeis, Felek város polgármestere, a Szeben megyei RMDSZ képviselői, valamint a szász testvéregyház és a Román Ortodox Egyház küldöttei. Az istentiszteletet követően Adorjáni Dezső Zoltán püspök és Zelenák József esperes megáldotta a felújított gyülekezeti házat, amelyben fotókiállítás is nyílt. Arnold Klingeis polgármester köszöntőbeszédében örömét fejezte ki és gratulált a rendhagyó ünnepség szervezőinek. Mint elmondta, tervei szerint a közeljövőben egy olyan projekt fog megvalósulni, amely három nemzet történelmi kultúráját mutatja be, ápolva ezek anyagi és eszmei örökségét. táblák, amelyek irányt mutatnak a 21. század forgatagában. Éppen ezért szükséges megőriznünk, ápolnunk és erősítenünk őket. Dr. Balázs Ádám tolmácsolta Füzes Oszkár bukaresti magyar nagykövet üdvözletét, és elmondta, hogy a Magyarországon kiöntött Dunának és az Oltszakadát mellett folyó Oknak egy a hangja, hiszen mind a két folyó összetartásra hívja az embereket a megmaradás érdekében. A köszöntőbeszédek sorozatát Fogények táncát, énekét. Az oltszakadáti hagyományünnep és közgyűlés azt a bizonyosságot erősíthette meg, amelyet Adorjáni Dezső Zoltán püspök hangsúlyozott prédikációjában: hagyományaink nem naftalinba csomagolt, élettelen, holt cselekedetek, hanem lendületet és biztonságot adó élő örökség, amely összetartja, megerősíti és felemeli a közösséget. ■ Fejér Olivér dór Tamás kolozsvári konzul zárta. A közgyűlés végeztével az egybegyűltek közösen fogyasztották el a hagyományos oltszakadáti birkalevest és a további ízletes fogásokat. Búcsúzóul a pürkereci Borica tánccsoport eljárta hagyományos legénytáncát, majd székelyzsombori fiatalok mutatták be az Erdélyben elterjedt székely ruhát, végül pedig oltszakadáti ifjak kínáltak betekintést hagyományos mulatságaikba, előadva az oltszakadáti csárdást és a kakasverésre induló fiatal le-Hagyományünnep és közgyűlés Oltszakadáton
