Evangélikus Élet, 2013. január-június (78. évfolyam, 1-26. szám)

2013-06-16 / 24. szám

Evangélikus Élet »PRESBITERI« 2013. június 16..» 9 Evangélikus önkéntesek a gáton ► Június 6., csütörtök reggel, nyolc óra. A győri Péterfy Sándor Ok­tatási Központ udvarán diákok nyüzsögnek, ugyanúgy, mint egy átlagos iskolai napon. De a tanítás szokott rendje felborult. A felsős osztályok egy-egy tan­óra helyett átvonulnak a szere­­tetházba, hogy a földszinti helyi­ségek kiürítésében segédkezze­nek, vagy homokzsákokat pakol­nak, hogy megerősítsék az evan­gélikus komplexum védelmét. Az Insula Lutherana európai vi­szonylatban egyedülálló épületegyüt­tese, amely az Öregtemplom és a lel­­készi hivatal mellett az evangélikus óvoda, iskola és szeretetház intézmé­nyét is magába foglalja, most fokozott veszélybe került, mivel a Rába víz­szintjénél mélyebben fekszik. Az is­kola alagsorában komoly szivárgás­ra lehet számítani, de rosszabb eset­ben a szeretetotthon földszintjét is - ahol a konyha található - elöntheti a víz. Ezért a tanulók mellett sok he­lyi és környékbeli segítő is kiveszi a részét a munkából. Kilenc órakor megélénkül az ud­var. Autók és kisbuszok hajtanak be, amelyek a Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület különböző gyülekeze­teiből jövő önkénteseket hozzák. Mészáros Tamás egyházkerületi fel­ügyelőnek a kerület levelezőlistáján és a honlapon is közzétett felhívásá­ra megmozdultak a gyülekezetek, és mintegy harmincöt segítő jelent­kezett. Köztük a répcelakiak, a sop­roniak és a kőszegi Evangélikus Me­zőgazdasági, Kereskedelmi és Infor­matikai Szakképző Iskola és Kollégi­um nyolc-tíz fővel képviselteti magát. De csatlakozik hozzájuk az Evangé­pén fekvő sportpályához. A regisztrá­ció gyors és zökkenőmentes, néhány perc múlva már munkaruhában, gu­micsizmával és lapátokkal felszerel­kezve vetik bele magukat a tenniva­lókba. Irány az árvízvédelmi töltés! Hamarosan mindenki megtalálja a maga feladatát. Van, aki a homok­zsákok utánfutóra való felpakolásá­ban és elszállításában segédkezik, van, aki láncban adogatja a zsákokat, vagy továbbcsúsztatja a vízoldal al­ján várakozó munkásoknak, hogy a helyükre tegyék őket. Mesterházy Balázs, a soproni líce­um iskolalelkésze a gát alján állva mértani pontossággal rakosgatja egy­másra a homokzsákokat. Verasztó Já­nos kerületi missziói lelkész a répce­­lakiakkal lapátol homokot a fehér műanyag zsákokba, hogy legyen elég utánpótlás. Az idő szinte észrevétlenül telik a nagy munkában, de a fáradtságot alig veszi észre az ember, annyira jó a hangulat. Ismerősök és ismeretlenek, helyiek és idegenek a legnagyobb egyetértésben dolgoznak egymás mellett. A szervezés zökkenőmentes, az étel- és italellátás folyamatos. Szinte óránként feltűnik valaki, aki tréfásan egy ősz hajú helyi férfi, aki­nek pólóján a „Nyugdíjas vagyok! ©” felirat díszeleg. Valójában a nyúlgát ideiglenes, földből és homokzsákok­ból álló töltést jelent, amely jelen esetben arra szolgál, hogy a megáradt Duna vizét az ártérként szolgáló szántóföldeken tartsa. A répcelaki önkéntesek csak a gyönyörű búzát sajnálják... Folyik a homokzsákok szállítása a nyúlgáthoz, a traktoros már a harma­dik fordulónál tart, amikor a töltés­re váratlan segítség érkezik. A ma­gyar férfikézilabda-csapat tagjai és edzője is részt vesz a munkában. A töltésen álló tűzoltók, az evangélikus önkéntesek és a sportolók hamaro­san összeszokott csapatként ado­gatják kézről kézre a homokkal teli zsákokat. A répcelakiak végül annyi­ra belejönnek, hogy már az egész te­vékenységet ők irányítják. A dunántúli kerület gyülekezete­iből érkezett segítők végül körülbe­lül este hatig állják a sarat, sőt néhá­­nyan még tovább is. Amikor hazain­dulnak, magukkal viszik a közösen, összhangban végzett munka élmé­nyét és azt az érzést, hogy ők is tet­tek valamit segítségre szoruló feleba­likus Hittudományi Egyetem öt hall­gatója is. Hallgatóné Hajnal Judit iskolaigaz­gató örömmel köszönti, szendvi­csekkel és teával fogadja a tettre kész csapatot. Közben Mészáros Ta­más felveszi a kapcsolatot a kataszt­rófavédelemmel, hogy megtudja, hol van a legnagyobb szükség a segítség­re. Hamarosan kiderül, hogy az ille­tékesek a győri evangélikus sziget vé­delmét megfelelőnek ítélik, így a lel­kes önkénteseket inkább a Mosoni- Duna mentén épülő töltésekre kül­dik. így a kocsisor útra kel Duna­­szentpál felé. Dunaszentpál a Szigetközben, Du­­naszeg és Ásványráró között fek­szik. A kicsit több mint hétszáz fős község lakói már napok óta dolgoz­nak a gátakon, mert úgy gondolják, ha őket elárasztja a víz, Győr is úsz­ni fog. A legnagyobb problémát az je­lenti, hogy a település határában fo­lyó Mosoni-Dunát az áradó Duna visszaduzzasztotta, megváltoztatva a folyásirányt is. így a meder egyre job­ban megtelik. A nyugati kerületi önkéntesek tíz óra körül érkeznek meg a falu köze­szendvicset, meleg ételt, vizet, kávét vagy csokoládét kínál a védekezésben fáradozóknak. A nap is süt, és a nyárias időben a munka szinte csak kellemes test­mozgásnak tűnik. Azonban ha az ember időről időre körülnéz, a ve­szélyt is érzékelnie kell. Mészáros Ta­más kerületi felügyelő a saját bőrén, illetve gumicsizmáján tapasztalja meg, hogy emelkedik a víz.- Másfél óra alatt mintegy húsz centiméterrel nőtt a víz szintje. Amíg egy szakaszon végeztük a munkát, az elején még száraz lábbal álltam, de mire végeztünk, vízben volt a gumi­csizmám - meséli. A délután közeledtével még jobban szétoszlik az evangélikus csapat. Töb­ben a Mosoni-Duna mentén a tölté­sen maradnak segíteni, néhányan vi­szont (többségében répcelakiak) be­szállnak a homokzsákok fuvarozásá­ba. Megpakolják egy helyi traktoros utánfutóját, majd elindulnak vele a község másik szélére, ahol az úgyne­vezett „nyúlgát” építése folyik. Miért nevezik nyúlgátnak? „Hát azért, mert olyan alacsony, hogy a nyúl is át tudja ugrani” - válaszolja rátáikért. Nemcsak szavakkal, hanem tettekkel is közvetítették Istennek az ember iránti mentő szeretetét. * * * Június 8-án, szombaton dél körül a Duna 840 centiméterrel tetőzik Győr­nél, majd lassan apadni kezd. A gátak kitartanak, bár a Péterfy oktatási központ alagsorából folyamatosan, éj­jel-nappal szivattyúzni kell a vizet. A vasárnapra tervezett istentiszte­letek közül azonban kettő sajnos el­marad. A győrújfalusiakat még pén­tek este kitelepítették, és legkorábban keddi lapzártánkkor térhetnek vissza otthonaikba. így az ottani evangélikus közösség tagjai nem ünnepelhetik sa­ját templomukban az istentiszteletet. A német nyelvű alkalmat pedig azért kell elhalasztani, mert a Győrben és környékén élő német családok háza­ik védelmével vannak elfoglalva: sokan közülük a gátak mellett laknak. Úgy tűnik, Győr és a Szigetköz megúszta a nagyobb katasztrófát - az önkéntes munkára, az adakozásra és az imádságra azonban továbbra is szükség van a Duna mentén. ■ Adámi Mária FELHÍVÁS Legmagasabb egyházi kitüntetéseinket ősszel adjuk át 2007-ben az országos presbitérium megalkotta azt a szabályrendeletet (I/2007. V. 10.), amely az Ordass Lajos-díj és a Prónay Sándor-díj ala­pításáról és - évente egyszeri - odaítélésének körülményeiről szól. A 2013. évi díjazandók személyére vonatkozóan a kuratórium ajánlásokat vár. Emlékeztetőül: az Ordass Lajos-díj olyan, feddhetetlen életű, magyar vagy külföldi, felszentelt - akár más felekezetű - személynek ítélhető, aki kiemelkedően sokat tett a magyar evangélikus egyházért. A Prónay Sándor-díj olyan világi személynek vagy intézménynek ítélhető oda, aki vagy amely kiemelkedő szellemi vagy anyagi támogatással áll a Magyar­­országi Evangélikus Egyház mellett. A díjakat ifi. Szlávics László szob­rász alkotta, velük pénzjutalom nem jár. Az ajánlásokat -1500-3000 leütésnyi indoklással - Zászkaliczky Zsu­zsannának, a kuratórium titkárának kérjük eljuttatni október 14-ig. Cím: 1085 Budapest, Üllői út 24. vagy zsuzsa.zaszkaliczky@lutheran.hu. Egyedülálló szülők és gyermekeik konferenciája A női missziói szolgálat „...de legnagyobb a szeretet” címmel idén is­mét megrendezi az egyedülálló szülők és gyermekeik konferenciáját a révfülöpi Ordass Lajos Evangélikus Oktatási Központban július 22-28. között. Az elmúlt esztendők gyakorlatának megfelelően délelőttönként tema­tikus munka folyik korosztályos csoportokban. A délutánok szabadok, alkalmat teremtve arra, hogy a szülők nyugodt körülmények közt lehes­senek együtt gyermekeikkel. Esténként - az áhítat után - közös krea­tív programok várják a résztvevőket. A részvételi díj felnőtteknek 25 000 Ft, a tíz év alatti gyermekeknek félár. A női missziói szolgálatnál további támogatás kérhető egyéni el­bírálás alapján. Sok szeretettel várjuk a jelentkezéseket június 25-ig a kö­vetkező címre: MEE Női Missziói Szolgálat, 1085 Budapest, Üllői út 24. vagy a marta.pinter@lutheran.hu e-mail címre. Tel.: 20/824-2791. Gerence kor nyelei evangélikus gyülekezetek találkozója Június 23-án, vasárnap 10 és 16 óra között Csikvándon Program: v ♦ Úrvacsorái istentisztelet az evangélikus templomban (igehirdető: Ko­vács László nemeskoltai lelkész) ♦ Ebéd ♦ Bemutatkozik a marcaltői Kmety György Evangélikus Általános Isko­la és Óvoda ♦ A malomsoki nyugdíjasklub énekkarának és a menyecskék kórusának műsora ♦ A csikvándi Fehér Akác kórus és citerazenekar műsora ♦ A takácsi Kenderszer népdalkor műsora ♦ Mészáros Tamásnak, a Nyugati (Dunántúli) Evangélikus Egyházkerü­let felügyelőjének előadása Gyülekezeteink jövője, az egyház prioritásai - Mik vagyunk, mivé kéne lennünk? címmel Az ebéd utáni programmal párhuzamosan gyermekprogramokat szer­vezünk. Mindenkit szeretettel várunk, evangélikusokat és más felekezetűeket egy­aránt! Istentisztelet és szállás a Mátrában Szeretettel adjuk hírül, hogy a Fébé Evangélikus Diakonisszaegyesület mátrai Názáret-templomában júliusban, augusztusban és szeptember­ben minden vasárnap fél 12-kor istentiszteletet tartunk. A templom cí­me: 3235 Mátraszentimre-Bagolyirtás, Jókai u. 7-9. Jézus szavával hívunk: „Jöjjetek énhozzám mindnyájan..” A templomhoz csatlakozó üdülőrészben turista szintű szállás is van felszerelt konyhával, meleg vizes mosdókkal (hálózsákról, takaróról a je­lentkezők maguk gondoskodnak). Jó lehetőség sokgyermekes családok, iskolai vagy gyülekezeti ifjúsági csoportok, jó levegőre vágyó asztmás gye­rekek számára. A szállás díja: 2000 Ft/fő/nap + idegenforgalmi adó. Gyermekeknek hároméves korig ingyenes, háromtól tízéves korig 1000 Ft/fő/nap. Jelent­kezni lehet a febe.egyesulet@lutheran.hu e-mail címen.

Next

/
Oldalképek
Tartalom