Evangélikus Élet, 2013. január-június (78. évfolyam, 1-26. szám)
2013-06-09 / 23. szám
Evangélikus Élet mmmmm KERESZTUTAK 2013. június 9. *• S ► Reinhard Hansennek, a bajor missziói intézet (Mission Eine- Welt) Afrika-referensének neve sokak számára már ismerősen cseng itthon. Többször járt Magyarországon: hol az Evangélikus Külmissziói Egyesület (EKME) nyári konferenciájára érkezett előadóként, hol pedig kongói vendégeket kísért hozzánk. A segédlelkészi éveket leszámítva szolgálatát teljes mértékben a fekete kontinens evangélikus gyülekezeteinek támogatása tölti be. Nyolc esztendeig ő maga is Tanzániában élt, azóta pedig rendszeresen látogatja a Mission Eine Welt partneregyházait Afrikában. Kérdésemre, hogy melyik ország nőtt különösen is a szívéhez, nem tudott válaszolni, csupán azt tudta mondani, hogy a legtöbb kihívással, feladattal bizony Kongóban találkozik.- A Kongói Demokratikus Köztársaságban, amelynek hatalmas területén egész Nyugat-Európa elférne, nincs nyugalom. Az egykori belga gyarmat, Zaire földjén sosem volt ritka a polgárháború, és sajnos a mai napig mindennaposak a harcok. Gazdag ásványkincseire vágyik a világ. A számítástechnikai ipar, a mobiltelefon-gyártás elképzelhetetlen az ott bányászható, koltán nevű ércből kinyerhető tantál nélkül. A koltán megszerzése érdekében ugrasztják egymásnak a többnyire a szomszédos országok kormányai által támogatott érdekcsoportokat: a ruandai népirtókat, a hutu milíciákat és a szintén ruandai tuszikat. Ilyen körülmények között bizony nagyon nehéz az evangélikus egyháznak ott a Gazdagság a szegénységben Beszélgetés a Kongó Munkacsoport bajor koordinátorával szolgálatát végeznie. S a bizonytalan körülmények miatt nehezebb európai adományozókat is találni.- Ezért javasolta a magyar külmissziónak is, hogy inkább Kongót támogassa?- Pontosan. Csupán huszonöt olyan gyülekezet, illetve egyházmegye van egész Németországban, amely felvállalta, hogy ennek a bizonytalan sorsú országnak maroknyi evangélikusságát segélyezze. Ehhez a körhöz csatlakozott örömünkre huszonhatodikként az EKME. Természetesen azok az adományok, amelyeket a magyarok küldenek általunk Kongóba, célba is érnek. Az a százötven kisdiák, akiket a magyar testvérek támogatnak, valóban megkapja az iskoláztatásához szükséges pénzügyi segítséget. Ám a kívülállókat, akik csupán világi hírekből tájékozódnak, nehéz meggyőzni arról, hogy adományuk nem egy „lyukas zsákba” kerül.- Ezek szerint a kongói egyházakban egyáltalán nem kell számolni korrupcióval?- A pénz mindenütt kísértést jelent. Nem lennénk őszinték, ha nem vallanánk be, hogy bizony megesett már, hogy kinti testvéreink nem tudtak pontosan elszámolni egy-egy kapott adomány összegével. Ám az esetek többségében ez inkább abból adódott, hogy ott a pénzügyeket lazábban kezelik, nem érzik szükségesnek, hogy számlát kérjenek vagy adjanak. Ebben igyekszünk tanítani őket. Megmutatjuk, hogyan könyveljenek, hogyan bánjanak felelősebben anyagi forrásaikkal. A mostani piliscsabai konzultációnknak is egyik lényeges témája volt, hogy hogyan érzékeltessük afrikai testvéreinkkel: ha nem teszik átláthatóvá pénzkezelésüket, könnyen elveszíthetik az adományozók bizalmát.- A mélyszegénységen túl mi a legsúlyosabb probléma, miben szenved hiányt ez az ország?- Nem vagyok Kongó-szakértő, így nem adhatok minden területre kitekintő választ a kérdésére. Azt azonban el tudom mondani, hogy a Kongói Evangélikus Egyház, amelynek taglétszáma alig éri el a száznegyvenezer főt, mit lát a legnagyobb feladatának. A háborút követően a kiengesztelődés munkálása nem egyszerű. De nem csupán a megbékélés nehéz, hanem az egyház előtt feszül a kihívás: mit kezdjen az erőszakot, traumát elszenvedett, sérült emberekkel? Hogyan gyógyítsa őket?- Ebben hogyan tudnak segíteni a bajor gyülekezetek?- Felkértük a Bajor Evangélikus Egyház traumacsoportját, az erre szakosodott lelkigondozókat, hogy tartsanak gyógyító foglalkozásokat azoknak az embereknek, akik Kelet- Kongóban élnek, s így különösen is át kellett élniük a háború, a gerillaharcok borzalmait. A német munkatársak utazási költségeit, ottani ellátásukat bajor missziói körök adományaiból finanszírozhatjuk...- Valahányszor kongói vendég látogatott Magyarországra, mi, magyarok mindig úgy tapasztaltuk, hogy teherbírás, optimizmus, nagy vidámság árad belőle...- Én magam is sokat tanulok afrikai testvéreimtől. Hihetetlen elszánással tudnak felülemelkedni a nehézségeiken, talpra állnak a legnagyobb elesettségükben is. Ezt segítik az úgynevezett mikrohitelező programjaink. Látnák csak, milyen lelkesedéssel vágnak bele az asszonyok a szappanfőző vállalkozásba abból a kis pénzösszegből, amelyet kölcsönzünk nekik. S amikor szert tesznek némi bevételre, másokat segítenek abban, hogy azok meg mondjuk varrodát nyithassanak, ahol majd az iskolai egyenruhák készülhetnek. Erejük azonban nem csupán a nyomorúságos körülmények közt megedzett pszichéjükből ered. Megszégyenítő a Krisztusba vetett élő hitük. A gyülekezetek apránként gyarapodnak újabb és újabb tagokkal. Friss, pünkösdi lélekkel szolgálnak egymás és a kívülállók közt. Látogatásaim során mindig reménység tölt el, amikor találkozom az összetákolt templomokban egybegyülekező hívek örvendező seregével. Minden nyomorúságuk ellenére olyan erővel tudják dicsérni Istent!- Megfáradt európai kereszténységünket kissé megszégyeníti ez a „Lelkességf, amelyről Ön most beszél...- Pedig az egyik ilyen élményemről még nem is meséltem. Néhány évvel ezelőtt lelkésznő feleségemmel együtt szemináriumot hirdettünk kongói asszonyoknak. Abban szerettünk volna segíteni, hogyan dolgozzák fel, ha bántalmazás érte őket, és hogyan védekezzenek az erőszak ellen. A szeminárium helyszíne egy nagyobb városban volt, az ország közepén, de a legtöbb asszonynak így is háromszáz kilométert kellett gyalog megtennie, hogy eljöhessen a kurzusra. Képzelje el, micsoda áldozatot hoztak a nők ezért az együtt töltött négy napért: két hét - sokszor mezítláb, esedeg papucsban - oda, és ugyancsak két hét vissza! Sokszor megvallom, hogy afrikai testvéreink többre taníthatnak minket, mint mi őket. ■ B. Pintér Márta Afrikai kunyhótól Békéscsabáig Misszionáló szívvel szeretne hazatérni hazájába a nálunk tanult kutató ► Békéscsabán él dr. Pierre Sangala geofizikus, a hidrogeológia doktora. A nyugat-afrikai Maliban született, de Magyarországon tanult, és Kanadában is kutatott. Kalandos életútjáról és hitéről, megtéréséről nyilatkozott az Evangélikus Életnek. Pierre Sangala Mali keleti, szaharai részén született a dogon törzsben. A családban összesen tizenhat gyermek nevelkedett, de közülük csak a harmadikként született Pierre-nek tették lehetővé, hogy - a rokonság minden vagyonát összegyűjtve - a három elemi osztály elvégzése után is tanulhasson a katolikus misszió által fenntartott iskolában. Testvéreinek a tömegek sorsa jutott: a végeláthatatlan mezőgazdasági munka. Az ifjú Pierre elvégezte a gimnáziumot is, akkor már ösztöndíjat kapott. Szorgalma és kiváló eredményei miatt felvételt nyert a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetemre (ELTE). Úgy érkezett Magyarországra 1979-ben, hogy csak keveset tudott az öreg kontinensről. Mint lapunknak elmesélte, családja azt szerette volna, ha orvosnak tanul, fel is vették az állami egyetemre, sőt még az építészmérnöki és a közigazgatási karra is, de a család minden tiltakozása ellenére ő külföldre vágyott. Magyarországon először a Nemzetközi Előkészítő Intézetben a magyar nyelvvel ismerkedett meg, aztán kezdte el az ELTE-t, ahol öt év alatt geofizikusi oklevelet szerzett. Később hidrogeológiából doktorált. Az volt a terve, hogy hazatér, és az ivóvízhiánnyal küzdő Maliban segíti a vízkutatást, de a szerelem közbeszólt. Megismerkedett későbbi feleségével, egy békéscsabai evangélikus lánnyal, akit azután vett feleségül, hogy együtt néhány hónap alatt bejárták Malit. Az asszonynak - aki jelenleg a békéscsabai Kemény Gábor Logisztikai és Közlekedési Szakközépiskola földrajz-biológia tanára - nagyon megtetszett az afrikai emberek melegsége, a szegénység ellenére is megtartott derűje. 1985-ben kötöttek házasságot. Három gyermekük született, a legkisebb már Kanadában, ugyanis Pierre Sangala vágya volt, hogy megismerje az amerikai kontinenst is, ezért 1992-ben Kanadába költöztek. Québec tartományban az érckutatásban dolgozott, közben folyton képezte magát, mester fokozatot szerzett környezetvédelemből. Megszerezték az állampolgárságot is. A hosszú és kemény tél igazi kihívást jelentett nemcsak a más klímához szokott afrikai kutatónak, hanem családja magyar tagjainak is. Végül is otthagyta Kanadát, de élete sorsfordító eseménye, mint mesélte, mégis ehhez az országhoz köthető. Pierre Sangalát katolikusnak nevelték, és magyarországi egyetemi évei alatt is gyakorolta hitét, minden vasárnap szentmisére járt, szavai szerint mégsem volt igazi kapcsolatban az Úrral. 1999- ben több csapás érte őt és családját, és ebben a kilátástalannak tűnő helyzetben Istenhez kiáltott. Kérte a Fennvaló beavatkozását életébe, hogy adjon útmutatást, választ és megoldásokat gondjaira. Imája meghallgattatott, és egy karizmatikus közösségbe járó lány győzte meg arról, hogy Jézus a megoldás, ő tud segíteni rajta. Miután ebben a közösségben először élte át igazán Isten közelségét, a hit valóságos erejét, átadta az életét Krisztusnak, szívből és meggyőződéssel hívő kereszténnyé vált. Imádkozó életet kezdett élni, bűnbánatot tartott, bűnbocsánatot nyert, és szövetségre lépett Istennel az úrvacsorában.- Az afrikai kunyhótól Európán át Kanadáig mentem, ott ismertem meg Istent, és ez számomra felbecsülhetetlen érték. A legfontosabb, ami velem történhetett egész életemben - mondta el Pierre az Evangélikus Életnek. Még Kanadában szolgálatba állították, tanított, prédikálni kezdett. Miután a család hazatért Magyarországra, Békéscsabán találtak új otthonra. Itt ismerkedett meg a Magyar Pünkösdi Egyház békési székhellyel működő cigánymissziójával. Igehirdető szolgálattevőként maga is missziónál, járja a magyarországi cigány közösségeket. Többször beszélt a cigánymisszió vezetőinek a falujáról, ahol esténként minden sötétségbe borul, és az emberek csak a reggelt várják. Ez megindította a misszióvezetők szívét, és kétszázezer forintot juttattak neki. Ebből Pierre Sangala két napelemet tudott vásárolni, melyeket szülőfaluja két házához, rokonsága otthonaihoz szereltek fel tavaly.- Egy fehér ember el sem tudja képzelni, mit jelent Afrikában, hogy ég két lámpa. Nem túlzás állítani, ez megváltoztatja az ottaniak egész életét. Tudnak világítani, mobiltelefont működtetni. Én is ezáltal tudom körülbelül havonta felhívni édesanyámat, hogy beszélhessünk egymással. Dr. Pierre Sangala az utóbbi bő évtizedben Magyarországon környezetvédelmi felügyelőként dolgozott, de már 2007 óta a mai nevén Békés Megyei Kormányhivatal Növény- és Talajvédelmi Igazgatóságán talajvédelmi felügyelőként fejti ki tevékenységét. Elégedett a munkájával, és elégedett az életével is.- Szeretnék visszatérni Maliba, talán majd amikor nyugdíjasok leszünk a feleségemmel. Szeretnék szolgálni a hazámnak, de nem mint hidrológus, ahogy eredetileg terveztem, hanem mint misszionárius. Szolgálókra van szüksége az országnak. Hallunk mostanában a polgárháborúról. De egy háborúnak mindig oka van, most a kőolaj- és aranylelőhelyekért folyik. Persze ezek sem az ott élők sorsát fogják jobbra fordítani, inkább a korrupt kormánytagoknak és a nyugatiaknak hoznak majd még nagyobb gazdagságot. Amit mi teszünk, amikor adományt viszünk az országba, úgy tűnik, csak csepp a tengerben, mégis az emberek életét jobbra fordítja, megkönnyíti. Az örömük számomra is boldogságot jelent. Ahhoz, hogy segíteni tudjunk, nem milliók kellenek, hanem csak szív - mondta el lapunknak dr. Pierre Sangala Békéscsabán élő geofizikus, misszionáló keresztény. ■ Szegfű Katalin A nyugat-afrikai Mali Köztársaság 1960-ban nyerte el függetlenségét, és szakadt el Franciaországtól, melynek az 1800-as évek vége óta volt gyarmata. A Magyarországnál tizenháromszor nagyobb területű Mali lakossága becslések szerint mintegy 12 millió fő. Fővárosa Bamako. Hivatalos nyelve a francia mellett a bambara, a tizenöt törzs közül a legnagyobbnak a nyelve. A népesség körülbelül hatvan százaléka muzulmán, két-három százaléka keresztény, a többiek a számtalan törzsi vallást követik. A tizenöt évesnél idősebbek mintegy nyolcvan százaléka írástudatlan. Az ország a Föld egyik legszegényebb állama. Mali északi részén forró és száraz a klíma, eső olykor egész évben nem esik. Délen elviselhetőbb a forróság, és az esős évszak június végétől december elejéig tart. Minden tizedik mali lakos ma is nomád életmódot folytat, a többiek majdnem kizárólag a mezőgazdaságból és a halászatból próbálnak megélni. Az ország legfőbb exportcikke a gyapot. Maliban a közelmúltban jelentős aranykészletet találtak. Jelenleg az országban polgárháborús állapot uralkodik.
