Evangélikus Élet, 2013. január-június (78. évfolyam, 1-26. szám)

2013-01-20 / 3. szám

»I ' I l ^' Evangélikus Elet «■* \ ( ' I EVANGÉLIKUS ÉLET 2013. január 20. *> 3 Bonyhádi kórus a nemzetiségi gálán A Bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium és Kollégium vegyes kara volt az egyik fellépő a Magyaror­szági Németek Országos Ön­­kormányzatának szervezésé­ben zajlott gálán. A Budapest Kongresszusi Központban rendezett, január 12-i gálaműsor keretében a magyarországi németek leg­társaság magyarországi nagy­követe volt, ünnepi beszédet Erich Pialek, az osztrák nagy­­követség tanácsosa és kon­zulja mondott. A műsor keretében azok az együttesek léptek fel, amelyek a kulturális fesztiválokon elis­merést szereztek. A bonyhádi gimnazisták vegyes kara ta­valy áprilisban nyerte meg a né-non Papa művét - Ein Kind­lein ist uns heut geborn - és Franz Schöggl szerzeményét - Die launige Forelle - énekelte. A tavalyi év különösen sike­res volt a kórus életében, hi­szen a középiskolások egyik legrangosabb versenyén, a Keszthelyen megrendezett új­kori Helikoni ünnepségeken is arany minősítést szereztek. magasabb kitüntetését adták át azoknak, akik kiemelkedően sokat tettek a hazai német nemzetiségért, illetve azoknak a középiskolás diákoknak, akik a nemzetiségi területen kiváló teljesítményt nyújtottak. Az idén tizenhetedik alka­lommal megrendezett ünnep­ség védnöke dr. Michael Zim­mermann, az Osztrák Köz­met nemzetiségi énekkarok és zenekarok Városlődön meg­rendezett országos minősítő versenyét. A kitüntetéses arany minősítésen, illetve a gálán va­ló fellépés lehetőségén túl el­nyerték a kategória fesztiváldí­ját és az ötvenezer forintos különdíjat is. A harminckét lányból és tíz fiúból álló kórus Clemens Ezenkívül rendszeresen részt vesznek az evangélikus iskolák országos kórustalálkozóin, Nyíregyházán és Sopronban is sikerrel szerepeltek. A kórus karnagya Stargl Szil­via matematika-ének szakos tanár, aki tizenhárom éve szer­vezi és vezeti az iskolai énekkart. ■ Lenczné Vrbovszki Judit igazgatóhelyettes Természettudományi csapatverseny A Budapest-Fasori Evangéli­kus Gimnáziumban január 12- én, szombaton zajlott az a ter­mészettudományi csapatver­seny, amelyet a Magyarországi Evangélikus Egyház A termé­szettudományos oktatás mód­szertanának és eszközrendszeré­nek megújítása a közoktatásban című, TÁMOP-3.1.3.10/1-2010- 0003 számú pályázatának kere­tében szerveztek a gimnázium természettudományi tárgyakat oktató tanárai. A versenyre háromfős csapa­tok nevezését várták. A 7-8. év­folyamos jelentkezők először novemberben mérhették össze tudásukat két fordulóban. A második fordulóból a döntőbe jutott diákok biológiából, kémi­ából, fizikából és földrajzból adhattak számot tudásukról. A verseny írásbeli (elméleti) és gyakorlati részből állt. Ez utób­bi során kísérleteket is végeztek a résztvevők (képünkön). Tantárgyanként az első há­rom helyezett értékes ajándéko­kat vehetett át, de senki sem ment haza üres kézzel. A diákok jó hangulatban és egészséges versenyszellemben mérették meg magukat, és álltak helyt a nem könnyű vetélkedőn. ■ Tisza Dóra 11. osztályos tanuló Újév-indító LMK-k Január beköszöntével csaknem az összes egyházmegyében megtartották már idei első ülé­süket a lelkészi munkaközössé­gek (LMK). A havi rendszeres­­ségű találkozókon a lelkészi kar tagjainak lehetőségük nyí­lik megbeszélni az előttük álló feladatokat, meghallgatni az egyházmegye gyülekezeteinek életéről szóló híreket, illetve kö­zösen felkészülni a következő vasárnapi igehirdetésre. Az országos lelkészi munka­­közösség (OLMK) tagjaira há­rul az a feladat, hogy - több­nyire év végén - összeülje­nek, és a hozzájuk érkezett témajavaslatokról döntsenek, illetve azok alapján összeállít­sák az LMK-k kötelező és sza­badon választható témaköreit a következő fél vagy egy évre. Az idei esztendő egyik leg­aktuálisabb témája a hittanok­tatás felmenő rendszerű, köte­lező bevezetése az állami, illet­ve önkormányzati fenntartású iskolákban. Épp ezért a janu­ári lelkésztalálkozók legtöbb­jén ez a kérdés is napirendre került. ■ HulejEnik ő felvétele Kondor Péter kelet-békési esperes, OLMK-elnök és Kis János helyi lelkész a Bács-Kiskun Egyházmegye lelkészi munkaközösségének január g-ei úrvacsorái istentiszteletén, Kecskeméten Nyolcnapos ünnep kezdődik A mai napon elindul az ökumenikus imanyolcad. Már nem hat az újdon­ság erejével. Már nem akkora szen­záció. Már kevéssé éri el „a média in­gerküszöbét” is. Már nincs az a sod­ró érdeklődés, mint amikor elkezdő­dött, amikor szinte a templomi csil­lárokon is lógtak az emberek. Persze vannak sokan, akik örömmel várják. Vannak, akik alkalomról alkalomra fi­gyelik, kísérik, végigjárják. Nagyon mélyen belém ivódott egy találkozás emléke. A tordasi parókia ajtaján kopogtatott egy addig ismeret­len férfi. Tördelte a kezét, félve hozta szóba, hogy miért jött. A szomszéd te­lepülés, Martonvásár plébánosa, Gyu­la atya volt. Egy ökumenikus alkalom­ra kívánt meghívni. Elmondta, hogy félve indult hozzánk, mert nem sok­kal előtte egy másik helyen mereven és bántóan elutasították. Behívtam, és egy jót beszélgettünk. Akkor még nem gondoltuk, hogy ez egy szolgálati helyeken is átívelő, mély barátság és lel­készeken túlmutató, felekezetközi együttműködés kezdete lesz. Abban az évben két közös alkal­mat tartottunk. Egyet a martonvásá­­ri római katolikus, egyet pedig a tordasi evangélikus templomban. Soha nem felejtem el azokat az isten­tiszteleteket. Több mint kétszáz éves templomokban először szólt test­vérként protestáns lelkész katolikus és katolikus pap evangélikus temp­lomban. Hideg volt, de a levegő szinte izzott. A szokatlanság, a kíván­csiság, az öröm, a furcsállás és a há­la sajátos keveréke volt. Megérintett bennünket, hogy történelmi ese­mény részesei vagyunk. És áldott folytatása is lett. Martonvásáron élő evangélikusa­inknak az ekkor formálódó testvéri viszony nyomán - római katolikus püspöki engedéllyel - a katolikus templomban tarthattuk az istentisz­teleteket. Az alkalmak után pedig, amikor a kulcsot visszavittem, rend­szeresen órákig beszélgettünk Gyu­la atyával. Jó visszaemlékezni rá! Az ökumenikus kapcsolatoknak számtalan áldását élhettem, élhettük át szerte az országban és.az egyház­ban. Évről évre egyre kevésbé feszé­lyezett bennünket a testvéregyházak temploma, liturgiája. Sok felemelő is­tentiszteleten vehettünk részt, közö­sen imádkozhattunk közös Urunk­hoz, tanulhattuk egymás látásmód­ját, teológiáját, liturgiáját, és testvé­ri kapcsolatok épültek közöttünk. Kaposváron például testvéregy­házi összefogással helyi énekfüzetet adtunk ki. Nem csak a kevés való­ban közös ének került bele, hanem olyan énekek is, amelyeket a külön­böző közösségek kincseiből válogat­tunk, amelyeket egymásnak szíve­sen megtanítanánk, hogy köz­kinccsé váljanak. Az elején még többnyire úgy volt, hogy a katolikus templomok­ban inkább katolikus, a protestáns templomokban inkább protestáns énekek kerültek elő. Idővel azonban ez megfordult. Belejöttek a kánto­rok is, és meg is tanultuk egymás­tól az énekeket. A vendéglátó közös­ségek a szeretetüket is ki tudták fe­jezni azzal, hogy nem a házigazda közösség énekeit tűzték ki, hanem a vendégek iránti szeretetből a ven­dég testvérek énekeit. Ez tovább erősítette az otthonérzetünket egy­más templomában. 1999-ben, a katolikus és evangéli­kus egyházak által aláírt augsburgi Közös nyilatkozat szignálásának nap­ján, a reformáció ünnepén Kaposvá­ron a római katolikus egyházzal együtt emlékeztünk. Két évvel később a budapesti taizéi találkozóra Balás Béla kaposvári megyés püspök személyesen hívott meg, és biztosított egy helyet a ko­csijában. Együtt utaztunk, és közben nagyon jót beszélgettünk. A baráti viszonyban odáig jutottunk, hogy amikor egy barcsi televízió adventi beszélgetésre hívta meg a megyés püspök urat, ő kérte a tévésektől, hogy a beszélgetésre hívják meg az evangélikus esperest is, hiszen a ka­rácsony közös keresztyén ünnep. Akkor is együtt utaztunk a síkos so­mogyi utakon. Fontos hozadéka az ökumenikus közeledésnek, hogy még a somogyi szórványvidéken is sikerült rend­szeressé tenni az ökumenikus teoló­giai konferenciákat. Csurgón és kör­nyékén római katolikus, református és evangélikus lelkészek évről évre együtt gondolkodhattunk hitünk fontos kérdéseiről. Legutóbb 2012 októberében a három felekezet ille­tékes püspökének és evangélikus egyházunk missziói lelkészének rész­vételével. Országosan kétségkívül az egyik nagy eredmény, hogy a három törté­nelmi egyház vezetői közös esketé­­si rendet tudtak összeállítani. A ve­gyes házasságokkal kapcsolatban vannak még rendezendő kérdések, de az épülő kapcsolatok nyomán érez­hetően kevesebb a feszültség ezen a területen. Nekem személyesen a legmegha­­tóbb friss élményem, hogy a testvé­ri közeledésben olyan szintre sikerült eljutni, amelyet soha álmomban sem gondoltam volna. A múlt év no­vemberében egy kaposvári katolikus templom (Szent Imre) százéves jubi­leumi ünnepére személyemben egy evangélikus püspököt hívtak meg igehirdetőnek. Két egymást követő estén beszélhettem a Jézus Krisztus­ban kapott örömről és közös re­ménységünkről! Tudom, hogy vannak olyan testvé­rek is, akiknek félelmei és fenntartá­sai vannak az ökumenével kapcsolat­ban. Ők azzal érvelnek, hogy a köze­ledés fellazítja a felekezeti identitást. Vannak, aki egyenesen attól félnek, hogy a felekezeti határok átjárásával a mi kis evangélikus egyházunkat be­kebelezik a nagyobb testvérek. Nekem más a tapasztalatom. A testvérekkel találkozva a saját iden­titásunkban is erősödhetünk, mi­közben a testvéregyházak gondolko­dásmódját is megismerhetjük. Ez sokkal mélyebb gondolkodáshoz ve­zethet el. Mi az ökumenében evan­gélikusként veszünk részt, és nem jel­legtelen, színtelen, szagtalan cso­portként. Abban a kitüntetésben le­het részünk, hogy azt a szemléletet és látásmódot képviselhetjük, ame­lyet Isten Luther és követői nyomán ajándékozott az egyháznak. Az öku­­mené családjának szüksége van erre a meghatározó színre! Sok esetben a ÉGTÁJOLÓ 'V híd szerepét tölthetjük be, akik az egymást nehezebben értők között közvetítünk vagy akár tolmácso­lunk. Közben persze tanulunk egy­mástól is, és egymás hite által is épülünk. Vannak, akik a közeledés lassúsá­gát kifogásolják. Az ige, a szószék és az imádság közössége mellett fájdal­masan éljük meg, hogy a teljes kör­ben még nem közös az asztal. Sajnos ezen a fontos területen még nem lát­szik, hogy hol és mikor érhetnek össze az utak. Amit azonban már itt és most új­ra megélhetünk, az nem kevés, az a szeretet közössége. Adjon az Úr va­lóságos találkozásokat az ökumeni­kus imahéten egymással és vele. Szólítson meg bennünket! Segítsen idén is Jézus Krisztusban egymás sze­­retetben való elfogadására! ■ Szemerei János Szemerei János püspök Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület

Next

/
Oldalképek
Tartalom