Evangélikus Élet, 2013. január-június (78. évfolyam, 1-26. szám)

2013-05-19 / 20. szám

Evangélikus Élet »PRESBITERI« 2013. május 19. » 13 Kulturális identitás: a vallás szerepe Európában ► A Szegedi Tudományegyetem (SZTE) Állam- és Jogtudományi Karán működő európai uniós információs iroda április 25-én Kulturális identitás: a vallás sze­repe Európában címmel rende­zett nemzetközi konferenciát. A szervezők arra kívánták felhívni a figyelmet, hogy minden lát­szat és ellenkező híresztelés elle­nére a vallásnak, vallásosságnak fontos szerepe van az európai identitás meghatározásában. Trócsányi László, az egyetem pro­fesszora, párizsi magyar nagykövet megnyitójában utalt Jacques Delors­­nak, az Európai Bizottság korábbi el­nökének (1985-1995) tervére: lelket kell adni Európának (1992). Az Európai Unió (EU) demokrácia­deficitben szenved, és bár a többségnek húsz-harminc évvel ezelőtt egyértelmű volt, hogy szükséges az integráció, ma nem igazán tudják, mit várjanak. Az egység azt jelenti, hogy azonosak az ér­tékeink, de nemzeti sajátosságaink, alkatunk, identitásunk különbözik. Közös elv a szubszidiaritás - amelyet az EU a katolikus egyháztól vett át - és a szolidaritás, amely többek között a kohéziós és agrártámogatásokban nyilvánul meg. Az egyháznak, vallás­nak fontos szerepe van abban, hogy ne a széthúzás, hanem a kölcsönös fele­lősség érvényesüljön. Kiss-Rigó László szeged-csanádi megyés püspök A vallások szerepe a változó Európában című előadásában hangsúlyozta: nagy a fejlődés ahhoz képest, hogy a kommunizmus idején „a vallás a nép ópiuma" és „az osztály­harc akadálya” volt. Az egyház mai szerepét a követke­zőkben emelte ki: Szükséges az érté­kek hangsúlyozása; önpusztítás, ha identitásunkat feladjuk. Erre az angol példa: nehogy Christmast mondjunk, Krisztusra utalva, mert ezzel sértjük a más vallásúak érzékenységét. Ugyan­így az elmúlt télen Brüsszelben a ka­rácsonyfát pótló ormótlan szerkezet. Önmagában szép dolog a tolerancia, a diszkrimináció elvetése, csak az a baj, hogy a politikailag korrekt beszéd művelői „álszent, képmutató kettős mércét” alkalmaznak. „A gyógymód a világos evangéliumi beszéd: igen, igen, nem, nem.” A vallások feladata a konfliktusok gyógyítása, kezelése. Például a ma­gyar-szlovák viszony végleges tisztá­zása. Ha igazán vallásos embereknek sikerül találkozniuk egymással, akkor Konferencia Szegeden nincs konfliktus, de ez sajnos a közös­ségen belül sem működik. Az önkri­tika sokkal inkább kötelességünk és feladatunk, mint gondolnánk. Rüdiger Noll, az Európai Egyházak Konferenciájának távozó brüsszeli képviselője elmondta, hogy 2001. szeptember 11. után - de már a bal­káni háború után is - több országban alakultak vallásközi tanácsok, illetve erősödött az ökumené. A párbeszéd­nek helyi szinten (is) kell érvényesül­nie. Vallásközi párbeszédet a saját hi­tükben jól meggyökeresedett embe­rek folytathatnak igazán. Ennek cél­ja a közös cselekvés a béke, az igaz­ságosság és a teremtett világ megőr­zése érdekében. Vagyis nem a másik megváltoztatása, de néven kell nevez­ni a konfliktusokat. Utalt az európai ökumenikus charta (2001) utolsó fe­jezetére, amely elmélyült párbeszéd­re buzdít a zsidósággal, közös értékek keresésére az iszlámmal és általában mindazokkal, akikkel lehetséges. Hölvényi György, az Emberi Erő­források Minisztériuma egyházi és társadalmi kapcsolatokért felelős ál­lamtitkára elmondta: fontos, hogy Magyarországról hiteles informáci­ókat adjunk. Amikor Európáról be­szélünk, ez nem teljesen esik egybe az EU-val. Európának nincs vége, ha­nem valahol a kamaszkorát éli. Eköz­ben „valahol nem normális” hogy ez az egyetlen kontinens, amely dekla­ráltan vallás nélkül szeretné megol­dani a gondjait. Ez azonban még nem jelent vallástalanságot. A tervezett európai alkotmány (2003) preambulumából kimaradt a kereszténység említése, főleg azért, mert a francia szemlélet nem tette le­hetővé. Viszont igencsak jelentős, hogy az EU működéséről szóló lissza­boni szerződés (2009) 17. cikkelye az első, amely jogilag kötelező az egyhá­zakkal, vallásokkal folytatott párbe­széd vonatkozásában. Az EU szándéka a vallási diszkrimi­náció tilalmának gyakorlati érvényesí­tése. A konfliktusoknak megvannak a vallási szempontjai is, de nem a vallás tehet mindenről. Nincs más út, mint a párbeszéd megtanulása. A muszli­­mok nem értik, Európa miért nem büszke arra, hogy keresztény. A társa­dalom egészének látnia kell, hogy a kü­lönböző felekezetek képesek együtt dolgozni, ez teszi hitelessé őket. Az egyetem előadója, Sulyok Ta­más ügyvéd, osztrák tiszteletbeli konzul elmondta, hogy a felvilágoso­dás nem volt képes integrálni a val­lást. Franciaországban a köztársaság a római katolikus egyház ellen jött létre, de nem szabadul annak értéke­itől. Az EU a keresztény eszmeiség je­gyében fogant. Robert Schuman egy­kori francia külügyminiszter, az EU egyik alapítója annak idején figyel­meztetett, hogy Európa vagy ke­resztény lesz, vagy nem lesz. A mai alapértékek szekularizált keresztény értékek. El kell dönteni, hogy a 21. század a spiritualitásé lesz-e, vagy az ateizmusé marad. Rebecca Catto, a Coventryi Egye­tem tudományos kutatója szerint a fi­atalok toleránsabbak, s ez a toleran­cia többé-kevésbé közömbösségbe megy át, nem akarnak elköteleződ­ni. Csökken részvételük a nemzeti politikai színtéren, de bizonyos kér­désekben - például a környezetvéde­lem területén - jelentős lehet. Máté-Tóth András, az SZTE Val­lástudományi Tanszékének vezetője a Hans Küng-féle világethosz híres jelszavára utalt: nincs béke a vallások közötti béke nélkül. Kelet- és Közép- Európában nem, így Magyarországon sem halt meg a vallás a diktatúra ide­jén. Ha vége is a diktatúrának, adott esetben demokratikus viszonyok kö­zött is ki lehet kényszeríteni „az egyedüli igazságot” Az egyháznak és a politikának is sokat kell még tanul­nia. „Menetelni kell, a térképet me­net közben rajzoljuk.” Martin Ramstedt, a Max Planck Szociálantropológiai Intézet tudo­mányos főmunkatársa szerint Nyu­­gat-Európában a vallásosság hatása a munkahelyeken is érezhetőbb, növek­vőben az új pogányság, a New Age, az ezotéria, és előfordulnak összeütkö­zések a különböző kultúrák között. Végül a vendéglátók nevében Pál Jó­zsef, az SZTE rektorhelyettese köszön­te meg az előadásokat és a részvételt. # * # Örvendetes volt hallani, hogy egyre több ember számára fontosak a va­lódi „európai értékek”. Csak azok számára nem nyilvánvaló, hogy ezek a keresztény/kereszténységből szár­mazó értékek, akik nem hajlandók szembenézni a tényekkel. Más vallá­sok, más kultúrák képviselőivel is csak úgy folytathatunk értelmes pár­beszédet, mások értékeit is akkor lát­hatjuk meg igazán, ha tisztában va­gyunk a sajátjainkkal. ■ SZENTPÉTERY PÉTER Az írás a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának honlapján (www.meot.hu) megjelent beszámoló­nak a szerző által rövidített változata Egy tálnyi szeretet Négyszáz adag székelykáposztát osztottak ki április 27-én a rászoru­lóknak a Győri Evangélikus Szeretet­­ház udvarán. A tapasztalatok alap­ján tervezik, hogy a jövőben is szer­veznek hasonló karitatív alkalmakat.- A négyszáz adag székelykáposz­tát, amelyet főztünk, részben munka­társaink, részben pedig a Péterfy Sándor Evangélikus Oktatási Központ kilencedik osztályos diák önkéntesei osztották ki - számolt be lapunknak dr. Szilvásyné Peregi Eszter, a szere­­tetház vezetője. - Számos helyen meghirdettük az akciót, de az embe­rek egymásnak is továbbadták a hírt, egyre többen jöttek éthordóval, edénnyel. Annyit főztünk, hogy még maradt is, azt pedig kivittük a likócsi segítőházba a hajléktalanoknak. Szilvásyné Peregi Eszter megje­gyezte: jóleső érzés volt megélni, hogy a láthatóan „nyomorult” hely­zetből érkezők milyen hálával fo­gadták az egy tálnyi szeretetet. Az ételosztásban részt vevő evan­gélikus iskolások is hasonlókép­pen nyilatkoztak.- Jó volt látni az örömüket, a csil­logó szemeket, hogy végre jóllakhat­nak. Azt viszont elszomorítónak tartom, hogy ennyi szegény ember él körülöttünk, és ennyien szorulnak rá, hogy ilyen módon jussanak me­leg ételhez. Szívesen segítettünk, mert jót tenni, szeretetet adni na­gyon jó dolog - hangsúlyozta társai nevében is Csontos Zsófia. Szilvásyné Peregi Eszter a hétvé­gi tapasztalatok alapján munka­társaival folytatást tervez.- A diakónia, a szeretetszolgálat keretében nagy szükség van az ilyen alkalmakra, hogy az emberek meg­ismerhessék - ahogy Sztehlo Gábor embermentő evangélikus lelkész nevezte - a „kezek evangéliumát” ■ Gülch Csaba Kantátaest Zuglóban Kantátaestre invitáljuk az érdeklődőket május 26-án, vasárnap 18 órá­ra a zuglói evangélikus templomba. A zenés áhítaton Dietrich Buxtehu­de Jesu meine Freude (BuxWV 60), valamint Johann Sebastian Bach Sei Lob und Ehr (BWV 117) című kantátája hangzik el. Az énekeskönyvünk 56. énekének szövegét feldolgozó Bach-mű min­den tétele ezzel a felszólítással végződik: „Dicsőség Istenünknek!” Ez a refrén szolgál a kantátaest mottójául is: Soli Deo Gloria! A koncert közreműködői - Németh Renáta (szoprán), Takács Zsuzsan­na (mezzo), Fekete Károly (basszus), a Zuglói continue kamarazenekar (kon­certmester: Kerekes Tibor) és a Zuglói evangélikus énekkar Fekete Anikó vezényletével - szeretettel várnak és hívnak minden érdeklődőt! A belé­pés ingyenes, adományaikat a sorozat fenntartására szívesen fogadjuk! Lelkészakadémia Mivel most alakul a Lelkészakadémia új szervezete és vezetősége, az át­meneti időben (a 2013. évben) az ügy iránt elkötelezett egyházi vezetők megbízásából három lelkészakadémiai kurzust szervezünk egyházunk oktatási központjában Révfülöpön. A Lelkészakadémia következő alkalmát június 2-6. között Itt az Is­ten köztünk címmel tartjuk a magyar evangélikus istentisztelet teológi­ai és gyakorlati kérdéseiről. A program vasárnap este kezdődik, és csü­törtökön reggeli áhítattal ér véget. A kurzus vezetője dr. Fabiny Tibor pro­fesszor, házigazdája és előadója dr. Hafenscher Károly lelkész, az igeta­nulmányokat Ittzés János nyugalmazott püspök tartja. Minden érdeklődőt szeretettel várunk erre az alkalomra, amely tanu­lási lehetőséget, továbbképzést, testi-lelki-szellemi töltekezést, testvéri közösséget kínál. A kurzus elvégzése beleszámít a törvény által előírt to­vábbképzési rendbe. Jelentkezni lehet a revfulop@lutheran.hu e-mail címen május 17-ig. A szervező közösség nevében: Dr. Fabiny Tibor és dr. Hafenscher Károly Felvétel a Biblia Szövetség Bibliaiskolájába A Biblia Szövetség budapesti Bibliaiskolája felvételt hirdet szeptember­ben induló képzésére. Szeretettel várjuk azok jelentkezését, akik vágy­nak arra, hogy jobban megismerjék Jézus Krisztust, és szerétéiből szol­gálják őt munkahelyükön, családjukban és gyülekezetükben. 2 + 1 éves képzésünket szeptembertől júniusig minden hónap máso­dik szombatján tartjuk Budapesten. Jelentkezési határidő: május 31. Az oktatás tematikája: 1. év: Ó- és Újszövetség (bevezetés, bibliaisme­ret, kortörténet) ♦ 2. év: biblikateológia (a Biblia egységes üzenetének ki­bontakozása), dogmatika (a keresztyén hit rendszerbe foglalva), etika (a keresztyén élet normái), hermeneutika (az írásmagyarázat módszere), gyakorlati keresztyénség ♦ 3. év: gyülekezeti élet (bibliai tanítás a gyü­lekezetről és az egyes gyülekezeti szolgálatokról), lelkigondozás, apolo­­getika (keresztyénség és a többi világnézet), evangélizáció (hitünk tovább­adása másoknak). Jelentkezés és további információ: www.bpbibliaiskola.hu. Missziói konferencia „Kegyelemből van üdvösségetek..!’ (Ef 2,8) Konferencia lesz az Evangélikus Missziói Központ szervezésében júni­us 30. és július 4. között a piliscsabai Béthel Evangélikus Missziói Ott­honban (Széchenyi u. 8-12., a vasútállomás közelében). Szolgálattevők: Szemerei János püspök; Orbán Attila misszionárius­lelkész (Szárazd); dr. Molnár Róbert, Kübekháza polgármestere; B. Pintér Márta lelkész, az evangélikus női missziói szolgálat vezetője; Györfi Mihály nyírteleki evangélikus lelkész; Lakatos Zoltán református lelki­­pásztor (Debrecen); Deák László evangélikus iskolalelkész (Budapest); Kosa Gergely evangélikus lelkész (Bököd); Bódis Miklós erdélyi reformá­tus lelkipásztor; Csákány Marianna, Szűcs Péter Pál, Balogh Tibor, Ká­­li-Horvát Kálmán előadóművészek és a rádiómisszió munkatársai. Részvételi díj: 8200 Ft, 4-10 éves korúaknak 4100 Ft (+ 600 Ft ágyne­­műmostatás; aki ágyneműhuzatot hoz, annak nem kell fizetnie a mosa­tást). A részvételi díj támogatott, és nem fedezi a konferencia költsége­it. Akinek van lehetősége többet adni, köszönettel vesszük. Idén nyáron vonattal nem lehet utazni Piliscsabára. Busz indul Buda­pestről az Árpád híd pesti oldalától. Piliscsabán a vasútállomásig jön a busz. Jelentkezési határidő: június 10. Jelentkezni lehet postai úton, telefonon vagy e-mailben az Evangélikus Missziói Központ címén: 1164 Budapest, Bat­thyány Ilona u. 38-40.; tel.: 1/400-3057; e-mail: evmis@lutheran.hu.

Next

/
Oldalképek
Tartalom