Evangélikus Élet, 2013. január-június (78. évfolyam, 1-26. szám)
2013-04-28 / 17. szám
2 41 2013. április 28. : ) EORRÁS' Evangélikus Élet Oratio cecumenica [Lelkész:] Nagyok és csodálatosak a te műveid, mindenható Úr Isten, szerető mennyei Atyánk. Jézus Krisztusban testvérünkké lettél, az örök élet nyitottságával és örömével ajándékoztál meg. Az ő nevében kérünk, hallgasd meg imádságunkat. [Lektor:] Könyörgünk, Atyánk, hogy ebben a világban, ahol annyi bántó zaj, hamis hang, hazug beszéd hangzik el, szólhasson a téged dicsérő ének, a rólad tanúságot tevő igehirdetés, a bátorságot, örömöt és életet ajándékozó evangélium. Jézus Krisztusért kérünk... [Gyülekezet:] Urunk, hallgass meg minket! [Lektor:] Könyörgünk egyházadért, gyülekezetünkért. Igéd és szentségeid által arra hívtál el bennünket, hogy evangéliumod ajándékát megéljük mindennapjainkban. Segíts nekünk, hogy ebben az elhívatásban mindenki megtalálja azt a hangot, amelyen szólhat, énekelhet. Segíts megbecsülnünk a másikban kapott ajándékot. Ne engedd, hogy emberi hibáink, bűneink miatt hamisan szóljon egyházad hangja. Jézus Krisztusért kérünk... Urunk, hallgass meg minket! [Lektor:] Könyörgünk azért is, hogy mindannyian úgy járhassunk ebben az életben, hogy minden kétség és fájdalom ellenére meg tudjunk maradni a benned való reménység bizonyosságában. Tölts el minket újra és újra a benned való örömben, a benned való élet biztonságában. Segíts meghallanunk a te tiszta hangodat, segíts meghallanunk mások panaszát és segítségkérését. És kérünk, adj nekünk is tiszta hangot, téged dicsérő énekre induló lelket, a te vigaszodat, örömhíredet megélő életet. Jézus Krisztusért kérünk... Urunk, hallgass meg minket! [Lelkész:] Nagyok és csodálatosak a te műveid, mindenható Úr Isten, szerető mennyei Atyánk. Hálát adunk neked, hogy egyházad éneke összecsendül az előrementek téged dicsérő énekével, és bennünket is vársz eljövendő országodban, ahol te leszel minden mindenekben örökkönörökké. [Gyülekezet:] Ámen. SEMPER REFORMANDA „A zene mint Isten csodálatos ajándéka természetesen jó segítség a szöveghez, különösen ha a háznép teljes komolysággal együtt énekel. Dávid azonban a zsoltárait Izráel zsoltárainak nevezi. Nem akar hát azokkal kizárólagos tulajdonként csak maga dicsekedni, hanem azt akarja, hogy Izrael ismerjen bennük a magáéra. Mert nagyon fontos, hogy Isten népe egy igét s egy éneket fogadjon el. Ezért beszélünk mi, keresztyének a mi zsoltárosainkról. Ambrosius szép énekeit azért nevezzük egyházi énekeknek, mert az egyház elfogadta s használja azokat, mintha tulajdon szerzeményei volnának. Ezért nem azt mondjuk: így énekel Ambrosius, Gergely, Prudentius vagy Sedulius, hanem hogy így énekel a keresztyén egyház. Mert Ambrosius és a többi az egyházzal énekel, s az egyház ővelük. Az egyház pedig akkor is megmarad, mikor ők meghalnak, s tovább énekli énekeiket.” M Luther Márton: Jer, örvendjünk, keresztyének! (Szabó József fordítása) HÚSVÉT ÜNNEPE UTÁN 4. VASÁRNAP (CANTATE) - 1KRÓN 16,1.2.7-15 Sajnálatos, hogy egyházunkban a húsvét utáni vasárnapok szinte teljesen elveszítették húsvéti jellegüket. Miközben büszkék vagyunk rá, hogy már csak mi használjuk ezeknek a vasárnapoknak az ősi latin elnevezését, elfeledkezünk arról, hogy az istentisztelet bevonulási zsoltárának (Introitus) latin kezdőszavából vett nevek húsvét egy-egy következményét hivatottak aláhúzni. így a mai introitus zsoltár antifónája - „Énekeljetek az Urnák új éneket, mert csodákat tett, és jobbja szabadulást szerzett!” (Zsolt 98,1) - Krisztus halál fölötti győzelmét ünnepli. Az az új ének, amelynek az éneklésére a zsoltáros a gyülekezetei hívja, nem más, mint a halál fölötti győzelem, a halál hatalmától való megszabadulás öröméneke. Krisztus föltámadásának következménye, hogy ezt az éneket mi is énekelhetjük. Amikor Dávid - a Királyok első könyvéből mára kijelölt textus tanúsága szerint - először bízza meg Ászáfot és testvéreit, hogy magasztalják az Urat, zengjenek neki zsoltárt, dicsőítsék nevét, és emlegessék minden csodáját, akkor ezzel arra bátorítja a gyülekezetét, hogy a régen élt atyákhoz hasonlóan ők is merjenek Istenhez folyamodni, és merjenek csodatevő hatalmában bízni. Hiszen Isten már a Dávid uralkodása előtti időkben is számtalan csodát tett népe megmentéséért. A legnagyobb csodákat pedig mindig olyankor vitte véghez, amikor a nép úgy látta, hogy már minden veszve van, többé nincs remény, menthetetlenül elpusztulnak. Ezek a váratlan fordu-Új ének latot hozó csodák mindig a halál torkából mentették meg őket. Első és talán legnagyobb volt ezek között a Vörös-tenger vizének kettéválasztása. Ha Isten nem nyitott volna utat népe előtt a tenger medrén át, akkor az őket beérő egyiptomi hadsereg könnyűszerrel lemészárolta volna őket. Ezért az a pillanat, amikor a Vörös-tenger hullámai összecsaptak a fáraó és hadserege fölött, Isten népe számára a haláltól való megszabadulás pillanata volt. A nekik szánt halál őket elkerülte, és azokat nyelte el, akik őket készültek megölni. Isten hatalma szó szerint az utolsó pillanatban megfordította a dolgok kimenetelét. Dávid azért foglaltatja ezt és a hasonló csodákat zsoltárba, hogy az Isten népe minden időben emlékezzen rá: Istennek a legutolsó pillanatban is van rá hatalma, hogy a veszni látszót megmentse, az elháríthatatlannak tűnő veszedelmet eloszlassa. Van hatalma, hogy a ragadozó karmai közül az utolsó pillanatban kiszabadítsa zsákmányát. Van hatalma, hogy az apró termetű Dávidnak adja a győzelmet a hatalmas Góliát fölött. Isten hatalma a legkilátástalanabb helyzetben is esélyt ad az életnek a halállal szemben. Nincs olyan reménytelen helyzet, amelyben ne lenne érdemes Istenhez és az ő hatalmához folyamodni. Luther azonban joggal jegyzi meg, hogy amíg Isten az ószövetség idején csak a halál torkába vitte övéit, hogy onnan szabadítsa meg őket, addig az új szövetségben egyenesen a halálba viszi őket. Néni azért, hogy elvesszenek, hanem hogy hatalmával győztessé tegye őket a halál fölött. Hogy Isten hatalma erre valóban elégséges, annak kinyilatkoztatása a húsvéti csoda. Krisztus föltámadásával Isten húsvétkor nyilvánvalóvá tette azt, ami egyébként még ma sem nyilvánvaló, hanem rejtve van a világ szeme elől. Ez pedig nem más, mint az örök élet. János apostol, aki maga is szemtanúja volt a föltámadt Krisztusnak, ezért írja levelében: „Mert megjelent az élet, mi pedig láttuk, és bizonyságot teszünk róla, és ezért hirdetjük nektek is az örök életet, amely azelőtt az Atyánál volt, most pedig megjelent nekünk.” (íjn 1,2) A föltámadt Krisztusban nyilvánvaló lett, hogy nemcsak biológiai élet van, hanem van örök élet is, és a biológiai életet kioltó halál az örök életet senkitől sem ragadhatja el. Ez nem azt jelenti, hogy az örök életet nem lehet elveszíteni. De nem a biológiai halál az, amely az örök életet veszélyezteti. Jézus éppen ezért intette így tanítványait: „Neféljetek azoktól, akik megölik a testet, de a lelket meg nem ölhetik. Inkább attól féljetek, aki a lelket is, mega testet is el tudja pusztítani a gyehennában’.’ (Mt 10,28) Vagy ahogy Lukácsnál olvassuk: „Nektek, barátaimnak mondom: Ne féljetek azoktól, akik megölik a testet, de azután többé nem árthatnak. Megmondom nektek, kitőlféljetek: attól féljetek, akinek azonfelül, hogy megöl, arra is van hatalma, hogy a gyehennára vessen. Bizony, mondom néktek: Tőle félj etek!’ (Lk 12,4-5) Jézusnak ezek a vasárnapi evangé-A VASÁRNAP IGÉJE liumok között nem szereplő és ezért talán kevésbé ismert szavai az egyházunkban is tért hódító holisztikus antropológiai szemlélettel persze nehezen értelmezhetők. Luthertól még távol állt ez a szemlélet, mert különben az Urunk színeváltozásának történetében Mózes és Illés Jézus dicsőségének fényében való megjelenését nem kommentálhatta volna annak bizonyítékaként, hogy „a szentek valamennyien Krisztusban vannak”. És ezt az ószövetségi idők szentjeiről éppúgy állítja, mint az új szövetség idején üdvözültekről. Mert akik ebben az életben Krisztusban hisznek, őt követik, és vele járnak, és az ige és a szentségek által valóságosan Krisztus él bennük, azoknak már most örök életük van. A biológiai halál ezt a hitben már elnyert örök életet nem ragadhatja el tőlük. Krisztus föltámadása ezt a most még elrejtett titkot tette nyilvánvalóvá. Most még csak a föltámadt Krisztusra tekintő hitünk ragadhatja meg ezt a titkot, egy napon azonban mindenki előtt nyilvánvaló lesz. Ezért írja Pál apostol: „Mikor Krisztus, a mi életünk megjelenik, akkor vele együtt ti is megelentek dicsőségben’.’ (Kol 3,4) Akkor minden üdvözülttel együtt énekelhetjük majd azt az új éneket, amelyet János apostolnak a Jelenések könyve 14. fejezetében leírt látomása szerint csak azok énekelhetnek, akik Isten Bárányának vére árán váltattak meg, és akik hűségesen követték a Bárányt földi életükben. ■ Véghelyi Antal Törékeny tavaszi töprengések - Cantate vasárnapján ► Cantate vasárnapja - mint a böjti és a húsvét utáni vasárnapok legtöbbje - a bevezető zsoltár keretverséről kapta a nevét: „Énekeljetek az Úrnak új éneket, mert csodákat tett, jobbja szabadulást szerzett!” (Zsolt 98,1) Elsősorban Isten csodálatos tetteire figyelünk most; az éneklés és hálaadás erre adott válasz. Ez az oka annak, hogy ezt az ünnepet az éneklés vasárnapjának is nevezzük. Cantate vasárnapja a Cantate rovatban: jó lehetőség, hogy újra előkerüljenek egyházzenével kapcsolatos kérdések. Az elmúlt hónapokban tíz cikkíró számolt be gyülekezete, intézménye éneklési szokásairól, egyházzenei életéről, a hittanórákról vagy az istentisztelet-előkészítés folyamatáról. Láthattuk a közösségek és alkalmak sokféleségét, de érezhettük a szerzők stílusának, megközelítésének külön-, bözőségét is. A jövőben is szándékunk, hogy minél több helyet és helyzetet tárjuk olvasóink elé, mert ezekből ötleteket meríthetnek az istentiszteletért, annak is zenei részéért felelős szolgálattevők. Tanulságosak a megszületett tudósítások; de elgondolkodtató az, hogy néhány beszámoló nem készülhetett el, mert a felkért munkatárs azt válaszolta, megszépített képet nem akar festeni, a valóságot viszont nem tenné közszemlére. Nagyon nehéz kívülről megítélni, mi az oka a diszharmóniának; csak sajnálni tudjuk, hogy ezek az írások nem születtek meg. Talán nem jelentkezik ilyen probléma, ha egyedül a lelkész határozza meg az istentisztelet minden részletét (ez-akkor fordul elő, ha egyáltalán nincs kántor, vagy akkora a különbség a lelkész és a kántor felkészültsége között, hogy nem kérdés, kinek a szava dönt). Akkor lehet feszültség, ha a lelkészen kívül más, szakmailag felkészült személy is részt vesz az istentiszteletek előkészítésében (ilyenkor az ismeretek szintjének, az ízlésnek és a céloknak a különbözősége vezethet vitákhoz). Ezek feloldásához tanulási hajlandóságra, a másik gondolkodása iránti nyitottságra van szükség, ami nem könnyű (bár a 2013-as év mottója egyházunkban: Reformáció és tolerancia). Hogyan lehet akár egyszerű eszközökkel is, de a liturgiához méltóan gazdagabbá tenni istentiszteleteinket? Hogyan kerüljük el a rutinba való beleszürkülést? Ehhez néha csak figyelmesen el kell olvasni liturgikus iratainkat. Evangélikus énekeskönyvünk 12. oldalán például ez áll. „Gyülekezet: az igehirdetéshez illő énekverset énekel bejelentés szerint vagy a következő énekverset: Jézus, a te beszéded... (283,3)” A legtöbb helyen viszont mintha elfeledkeznének a mondat első feléről (így a Jézus, a te beszéded „kirobbanthatatlan” elemnek bizonyul). Pedig hatalmas távlat rejlik abban, ha a lelkész rátalál arra az énekversre, amely folytatja és kiteljesíti az igehirdetés gondolatmenetét! Ez persze idő és fáradság, de megéri. Bátorítunk mindenkit, hogy éljen ezzel a lehetőséggel! Az énekeskönyv 13. oldala újabb felfedezéssel szolgál. „Gyülekezet: befejező énekverset énekel a kitűzött énekszám szerint vagy:...” (és itt következik négy ajánlott énekvers). Itt is érdemes a mondat első részére figyelni. Akár csupán igeliturgia, akár úrvacsorás istentisztelet végéről van szó, érdemes megragadni a lehetőséget, hogy az ünnepnek, a helyzetnek vagy a gyülekezet sajátosságainak megfelelő záróéneket válasszunk! A következő javaslathoz már szükség van egy kis kórusra, néhány éneklésre fogható gyülekezeti tagra. A kiemelt ünnepeken (Cantate vasárnapján vagy pünkösdkor, a reformáció ünnepén vagy karácsonykor, adventban vagy húsvétkor) a bevezető zsoltárt énekelve is megszólaltathatjuk. A Gyülekezeti liturgikus könyv (GyLK) 34-35- oldalán az Introitus kivitelezésének négyféle módja is megtalálható. Az itt közölt mintadallamra bármelyik zsoltárszöveget el lehet énekelni. (Akit érdekel a lehetőség, de csupán az írott szöveg alapján nem igazodik el a részletekben, jelezze ezt az ezsu@lutheran.hu címen; megtaláljuk a megoldást!) Remélhetőleg egyre több helyen természetes, hogy az istentisztelet - Luther szándékát követve - kétfókuszú: a liturgia az igeolvasást-igehirdetést és az úrvacsorái közösséget is magában foglalja. Ezeknek a gyülekezeteknek ajánljuk: bátran hasz-CANTATE nálják a GyLK énekverses rendjeit (618-629)! Ez a tizenkét - zenei stílus szerint szerveződő - ciklus a liturgikus tételeket helyettesítő hathat énekversből áll: Doxológia, Kyrie és Gloria az igeliturgiában, Sanctus, Agnus Dei és záróének az úrvacsorái részben (így időnként vagy állandóan az énekeskönyv 1-10., valamint 11-13. liturgiái helyére léphet). Itt ismert dallamokon szólal meg az istentisztelet állandó részeinek szövege (mindössze három új ének található ebben a fejezetben). Az istentisztelet énekkincsének gazdagításán túl a szerkesztőket is segítené, ha minél többen alkalmaznák ezeket a rendeket, mert a rendszeres éneklés megmutatná, melyik ciklus válik be a gyakorlatban, és melyiken kell változtatni. A zene a mi egyházunkban igehirdető karaktert hordoz. Örömteli a következmény: hogy az Evangélikus Élet Forrás oldalán egyházzenével foglalkozó rovat kaphat teret. A Cantate cikkei az elmúlt hét évben többféle műfajban szólaltak meg: általános ismeretterjesztés, tanácsadás és személyes hitvallás is megjelent e hasábokon. Reményünk az, hogy mindannyian bekapcsolódhatunk a nagy kórusba: „Téged, Isten, dicsérünk, / Téged Úrnak vallunk. // (...) Téged széles e világon / vall és dicsér az anyaszentegyház. // Véghetetlen / felségű Atya Istent, // a te tiszteletreméltó / igaz és egyetlenegy Fiadat, // Szentleiket, / a Vigasztalót. ” (TeDeum - GyLK 788) ■ Dr. E'csedi Zsúzsa'
