Evangélikus Élet, 2013. január-június (78. évfolyam, 1-26. szám)
2013-04-14 / 15. szám
Evangélikus Élet KULTÚRKÖRÖK 2013. április 14. » 7 Kajcsa László fűrészmezei lelkészék baráti meghívására családommal a Barcaságban, Erdély e jellegzetesen evangélikus vidékén tölthettük a feltámadás ünnepét. Az itteni csángó falvak - amelyekben ugyan kisebbségben él a magyarság - evangélikus szempontból komoly erőt képviselnek. Az ötvenes években Sácelévé átnevezett Négyfalu főutcáján egyik evangélikus tempa reformátor Hontems szobra mutatja felemelt kézzel a követendő irányt. A vele szemben álló patinás gimnáziumba ma túlnyomó részben román diákok járnak, hiszen a városban immár alig érzékelhető az egykor vezető szerepet játszó szászok jelenléte. A magyar diákok az óváros szélén található Áprily Lajos Líceumba járnak. Koszta István lelkész szívélyesen mutatja meg a brassói Insula Luthe-Kakaslövés után lom éri a másikat. Jó megtapasztalni, hogy az itt szolgáló lelkészeket milyen szoros baráti kapcsolat is összefűzi. Általában ugyanez a testvéri légkör jellemzi a Brassói Egyházmegye lelkészi munkaközösségét is, amelynek körében előadást tarthattam, majd beszámolhattam a magyarországi evangélikusokat foglalkoztató kérdésekről. Az értekezletet megelőzően alkalmunk volt e jellegzetes vidék szépségét és történelmi jelentőségét megismerni, miközben néhány nap alatt télből tavaszba fordult az idő. # # * Sepsiszentgyörgy, ahol Zelenák József esperes szolgál, immár Háromszék legjelentősebb városa. Az esperes kalauzolásával a gyülekezet múltját és jelenét ismerhetjük meg. Egy 1942- ben készült fényképen örömmel fedezem fel hivatali elődömet, Túróczy Zoltánt, amint nyíregyházi püspökként vizitációra érkezik a gyülekezetbe. Sepsiszentgyörgy ugyanis még éppen arra a területre esett, amely a második bécsi döntés következtében visszakerült Magyarországhoz. A közelmúltban szép templom épült a városban. Feleségem a most parókiának használt régi épület udvarán magyarázta gyerekeinknek, hogy 1988-ban a kelenföldi gyülekezet két fiataljával, Réthelyi Orsival és Thurnay Barnabással érkeztek ide, hátizsákjukban ajándéknak szánt magyar nyelvű Bibliákkal, tartós élelemmel és tisztítószerekkel. Most azért alakítják át a paplakot, hogy helyet készítsenek a gyülekezetben működő diakóniai munkaágnak. * * * Brassó Erdély legnagyobb városaként a szászok központja volt. Jó látni, hogy milyen szépen felújították a híres fekete templomot, amely mellett rana közepén álló templomot, ahol ismét rácsodálkozhatunk a karzaton függő különleges szőnyegekre, amelyeket korábbi századok kereskedői ajándékoztak a gyülekezetnek. Az igazi meglepetés a nemrég épült gyülekezeti ház előterében vár: itt helyezték el ugyanis az itteni magyarság szó szoros értelmében széttörött múltjának egy jellegzetes darabját. 1896-tól a város feletti Cenk-hegyen állt - húsz méter magas oszlopon - egy honfoglalás kori harcos három és fél méteres szobra, amely a köztudatba Árpád-szobor néven vonult be. Az emlékművet 1913-ban két besszarábiai nacionalista dinamittal felrobbantotta, a helyreállítására pedig az első világháború, majd főképpen a trianoni határváltozások miatt nem volt mód. Nemrég kiderült, hogy a szobor feje a városi múzeum pincéjében hever. A magyar evangélikusok elkérték, és méltó körülmények között őrzik ezt a történelmi relikviát. ■* * * A szobroknak Négyfaluban is megvan a maguk sorsa. A főtéren egykor emlékmű állt azon mártírok tiszteletére, akiket 1848 véres karácsonyán a településre rátörő román csapatok öltek meg. Trianon után ezt el kellett távolítani. Helyére 1931-ben egészen más üzenetet hordozó szobor került: egy román katona az Osztrák-Magyar Monarchia címerpajzsán tapos. Jó, hogy a magyarok legalább a hosszúfalu-alszegi temetőben megőrizhették az eredeti szobrot. Ugyanakkor az eset sajátos megismétlésének is tanúja lehetek. Keresztfiunk, Lóránd, aki most a kolozsvári teológián tanul, a YouTube videomegosztó csatornán látható felvételt mutat. Jól látszik rajta, hogy a kolozsvári Mátyás-szobor előtt szélsőséges románok földre dobják, majd Húsvét a Barcaságban énekszó kíséretében megtapossák azt a koszorút, amelyet a március 15-i ünnepségen a szobornál helyeztek el a magyar lelkészjelöltek. Csak remélni tudjuk, hogy ez az etnikai gyűlölség végre eltűnik. Húsvéti igehirdetésemben mindenesetre a feltámadott Jézus békét hirdető szavát közvetítve kérem a szépszámú gyülekezetei, hogy egymással és másokkal - és főképpen Istennel - kiengesztelődve éljenek. Az alapigéül szolgáló szakaszból a Jelenések könyvében említett hét kis-ázsiai gyülekezet nevét pedig tudatosan behelyettesítem a hétfalusi települések nevével, így is jelezve, hogy az egykori üzenet személyesen nekik szól. * * # Szabad időnkben ellátogatunk a csodálatos, hóborította hegyek közé. Előbb keresztül kell mennünk azon a völgyön, ahol Erdély talán legnagyobb cigánytelepe található, majd a Tömösi-szorosban a Monarchia egykori vámházai mellett elhaladva megérkezünk a történelmi Magyarország határához. Az estébe belefér egy jéghokimeccs is a brassói csarnokban: a helyi csapat a nagy rivális Csíkszeredát fogadja. Köztudomású, hogy utóbbi színmagyar együttes. Marci barátom azonban a Brassónak szurkol, jóllehet nála kevés magyarabb érzelmű ember él a Barcaságban. Nemcsak azért húz a szíve a házigazdákhoz, mert két fia is itt korongozik, hanem azért is, mert a Brassó csapatának jó nyolcvan százaléka ugyancsak magyarokból áll. Na jó, van még egy finn légiós. Az ugyancsak barcasági Apácán máig él a kakaslövés hagyománya. A legenda szerint a tatárjárás idején egy kakas árulta el az itt rejtőző magyarokat, amiért aztán egy szegény szárnyasnak minden húsvétkor bűnhődnie kell. Szerencsére ma már csak jelképesen gyakorolják ezt a hagyományt: valódi állat helyett egy táblára festett kakasra céloznak a részben népviseletes, részben jelmezt viselő legények. A helyi lelkész házaspár, Simon László és Ilona a régi barátsággal fogad bennünket. Nemcsak a templomot mutatják meg, hanem a falu két híres szülöttének emlékművét is: a 17. század sokoldalú tudósának, Apáczai Csere Jánosnak az emlékét szobor és róla elnevezett iskola is őrzi, míg a falu másik híres szülöttére, Bartalis Jánosra kopjafa emlékeztet. Ugyancsak szépen faragott kopjafa őrzi annak az Andorka Eszternek az emlékét, aki a Deák téri gyülekezet és a Magyarországi Evangélikus Ifjúsági Szövetség képviseletében számos alkalommal járt Apácán. Imponáló, ahogy a gyülekezet nemcsak vendégházat, hanem - magyarországi segítséggel - oktatóközpontot is működtet. Itt egyebek mellett konferenciákat tartanak, átképzéseket szerveznek, illetve számítógépekkel bőségesen felszerelt könyvtárnak, kiállítóteremnek és nem utolsósorban asztalosműhelynek is helyet ad az épület. * % * Az apácai oktatóközpont udvarán A lelkészkonferenciára a négyfalusi Csángó Házban kerül sor. Vidáman érkeznek a lelkészek, hiszen a közelben lakók az előző napi „öntözés" keretében meglátogatták már egymás feleségét és leányait. A Barcsa István bácsfalusi lelkész által tartott nyitóáhítaton részt vesznek a gyülekezet tagjai is. A lelkészek, akárcsak a magyarországi lelkészi munkaközösségi értekezleteken, közösen készülnek a következő vasárnapi igehirdetésre. Örömmel látom azt is, milyen lelkesen készül az egyházmegye tizenhat lelkésze a békéscsabai és pécsi látogatásra. Tanulságos ugyanakkor az a jelenet is, amelynek a szünetben vagyok tanúja: Ily és Márton bukaresti lelkész néhány román nyelvű Bibliát nyújt át az egyik hétfalusi kollégának. A fővárosban évtizedek óta létezik román nyelvű evangélikus gyülekezet, de olykor immár a Barcaságban is kell románul szolgálni, elsősorban a vegyes házasságok miatt. Nem hiszem, hogy meg kellene ezen ütköznünk: ellenkezőleg, a reformáció egyik alapelve, az anyanyelvű igehirdetés érvényesülhet ebben a formában. Az evangéliumot tovább kell adni, Reményik Sándor szellemiségében is, „ahogy lehet”. Biblikus előadásomat itt is azzal az igével vezetem be, amelyet határon túli közösségekben szívesen idézek: „Menj, és nézd meg, jól vannak-e testvéreid és a nyáj’.’ (íMóz 37,14) Szeretem Krisztus barcasági nyáját, és most örömmel adom hírül: jól vannak. És kérik, osszuk meg egymással legelőinket, és együtt kövessük a Pásztort. ■ Fabiny Tamás Közel tízezren élnek a garcsini cigányok telepén A Nagykő-kaiás alatt ' '
