Evangélikus Élet, 2013. január-június (78. évfolyam, 1-26. szám)

2013-04-07 / 14. szám

Evangélikus Élet élő víz ^ois- április 7.- * « Hajnali irigység A hónap igéje A keleti atyák azt tanították a keresz­­tyénség hajnalán, hogy az igazi, a maradandó öröm könnyek között születik. Olvasgatom a húsvéti történetet el­mesélő evangéliumi szövegeket. Mi­lyen kínkeservesen, lassan, nehezen születik meg az asszonyok, a tanítvá­nyok szívében az öröm. Különös ez a hajnali határ sírás és nevetés, szomorúság és öröm, sötétség és világosság halál és élet között. Ahol az egész teremtettség maga a létezés csikorogva a sarkán megfordul. De hát hogyan is lehetne másképp? Ab­ból, ami és ahogyan történt, hogy is lehetne egyik pillanatról a másikra felhőtlen boldogság? Ahhoz túlságo­san nagy volt a csalódás, az elkesere­dés, a kudarc. Ahhoz túlságosan szörnyű látvány volt a Megfeszített kínszenvedése. Ahhoz túlságosan mély a tanítványok szívében a szégyen és a bűntudat. A szemekben még ott csillognak nagypéntek könnyei, és alattuk a nap­felkelte lassúságával áradhat csak szét az öröm. Csak egészen lassan ol­dódhat a szíveket markoló félelem. A kezeknek még tartaniuk kell a tégelyt, mert az agyból az utolsó parancs még az volt, hogy a holttestet kenni kell. Semmi másért, de ezért az egyetlen­egyért irigylem az asszonyokat és a ta­nítványokat. Ezekért az órákért, perce­kért. Hogy a szívük lehetett az a pont a mindenségben, ahol a sarkán megfor­dulta világ. A szemeket irigylem, ame­lyek még nagypéntek könnyeitől csillog­va néztek a Feltámadottra. Annyi mindent mondtunk már arról, hogy miért kellett a Názáreti­­nek így - és egyáltalán - meghalnia. Lehet, hogy csak ezért az egyetlen­egyért. Hogy legyenek, akik átélik, hogy a szívükben a félelem lassan ol­dódni kezd. Akik a halottnak szánt balzsammal a kezükben állnak az élő előtt. Akik könnyekkel a szemükben mosolyognak. Akiknek a szívében megfordul a világ. Istenem, én semmi mást nem kérek tőled, csak ezt az egyet: ezt az arco­mon könnyek között, a napfelkelte las­súságával szétáradó örömöt, kérlek, add meg nekem! ■ Németh Zoltán A megfeneklés hamis biztonsága „Aki tehát azt gondolja, hogy áll, vi­gyázzon, hogy el ne essék!” (íKor 10,12) Egy magyarországi település, Sziget­­monostor szorgalmas lakosaival tör­tént 1865. április 6-án a következő eset, amely mélyen a szívükbe vésődött. A falu birtokainak egy része a Duna túloldalán, a hegyoldalban volt. A tavasz beköszöntével igyeke­zett mindenki a földjére, hogy az el­jövendő jó termés érdekében szor­goskodjon. A végigdolgozott nap után sietve indultak haza, hogy gon­doskodjanak az otthon maradottak­ról, és a nap végén pihenőre térjenek. A Duna partján várta őket a csónak, amely az átkelést biztosította. Hogy mielőbb hazaérjenek, sokan - negy­venötén - szálltak bele, megtelt a ví­zi alkalmatosság. Amint a parttól el­lökték, a túlterhelt jármű elmerült. Harmincegy utasa fulladt a Dunába. A korabeli krónikás, a református lel­kész szavaival „nem volt a faluban, aki rokont, barátot, szomszédot vagy jó­akarót ne veszített volna” Te meddig terhelheted életed ha­jóját? „Ha csak ebben az életben re­ménykedünk a Krisztusban, minden embernél nyomorultabbak vagyunk’.’ (íKor 15,19) Számos történetet hallani, hogy mérhetetlen terhekkel a vállukon él­nek emberek boldogtalanul, majd életük végén arra döbbennek rá: seho­va sem jutottak. Miért? Mert csak ab­ba a hajóba pakolhatjuk számolatla­­nul a rakományt, amely nem szakadt el a parttól; amint ténylegesen útnak indul, elsüllyed a túlzott terhek alatt. Ha süllyedés fenyegeti a hajónkat, akkor sem elég kidobni a terheket. A bibliai viharban hánykolódó hajón is kevés volt ez, Jézus kellett a tenger le­­csendesítéséhez (Mt 8,23-27). De a természet törvényeinek ellentmond­va a tengeren járó Péter számára is a süllyedés elől a Jézusra tekintés volt a menedék (Mt 14,20-33). Ezt a Jé­zus helyett viharra nézést élte át Pé­ter akkor is, amikor a vádlók között botorkálva háromszor megtagadta Urát (Mt 26,57-74). Az újbóli - im­már feltámadott - Jézusra tekintése már mindenek fölé, a mennyországig emelte őt. A te életed terheiről tud Jézus? Elé vitted már? Mi az, amibe belesüp­pedsz, és úgy érzed, nem látsz ki be­lőle? A teherbírásod Istentől való, mert haladsz is közben, vagy a meg­feneklés hamis biztonságában a rako­dással, az újabb terhek vállalásával vagy elfoglalva? Ha mindezek csak tőled valók, vedd észre: haladás helyett vesztegelsz! Aki csak a hömpölygő vizet nézi, érzékelheti úgy, hogy halad, még ha valójában zátonyra futott is. Az árral sodródó hajó útja is csak látszólagos, mert a vele játszadozó habok vetik ide­­oda. Mindkét esetben csak a habok­ból feltekintve látható az önbecsapás. A sodródás és a zátonyra futás egy­aránt veszteglést jelent, egyik esetben sem a cél van a szemünk előtt. Úgy egy éve hallottunk a Costa Concordia nevű hajó zátonyra futásá­ról: ismerve az úti célt egy kis kitérőt tett, veszélybe sodorva 4229 ember éle­tét és 32 ember halálát okozva. Akire mások is bízattak, az fokozot­tabban felel a cél szem előtt tartásá­ért, a haladásért, az útirányért. A cél tartásához tekints te is Krisztusra, az irány tartásához hallgasd az ő szavát! ■ Molnár Zsolt Forrás: Monday Manna „Mivel tehát már elfogadtátok Krisz­tus Jézust, az Urat, éljetek is őbenne. Gyökerezzetek meg és épüljetek föl őbenne, erősödjetek meg a hit által, amint tanultátok, és hálaadásotok le­gyen egyre bőségesebb’.’ (Kol 2,6-7) Képzeljünk el egy olyan fiatalt, aki hosszas, komoly előkészület után fel­vételt nyer az egyetemre, és beiratko­zik. De utána már nem jár az előadá­sokra, és nem törődik iskolájával... Ez lehetetlen! Azért küszködött, hogy minden erőfeszítése semmivé legyen?! És mégis ilyen sok keresztyén. Megértette, hogy Jézus nélkül, Szaba­dító nélkül hiábavaló és megkötözött az élete, elismeri, hogy szüksége van az Úrra - végül mégsem törődik ve­le. Úgy gondolja, hogy bebiztosította magát a busz „lépcsőjén” s most már úgy élhet tovább, ahogy eddig, mert Valaki kezébe vette az életét. Ez nagy tévedés! Aki fölismerte, hogy Jézus a Megváltó, és igent mon­dott neki, annak ragaszkodnia kell az Úrhoz, és vele kell járnia az életutat. Annak Isten útmutatására, a Bibliára van szüksége. És az Úr vezetni is fog­ja, mert a Szentírás az Isten „haszná­lati utasítása” az életünk számára. Ha elfogadtátok... az Urat, éljetek is őbenne. Ha elindultatok, folytassá­tok az utat. Ha megtaláltátok a meg­oldást, alkalmazzátok életetek minden területén. Ha van Szabadítotok, ne ros­­kadjatok le a gondok és a bűnök ter­he alatt, hanem hívjátok őt segítségül. Igénk egészséges fához hasonlítja a hívő embert. Első a gyökér. A föld alatt van, nem látszik, de az kapaszkodik meg a talajban. A személyes hitet jel­képezi ez a gyökér: bízom az Úrban, őrá figyelek, őt el nem engedem. A második a fatörzs. Isten és a hit nem látszik. Ez a személyes kincsem. De a hit következménye igen: szilárd lesz a látásom, nem dobálnak össze­vissza az élet hullámai, kísértései és pró­batételei. Akármi van, akkor is az Úr­hoz és az ő véleményéhez ragaszkodom Egyszer ezt az egyik ifjúságisunk meredeken, de jól fogalmazta meg. Középiskolás lett, és mindennap vo­nattal kellett iskolába mennie. Utazás közben a fiatalok vitatkoztak, elhang­zott mindenféle vélemény, őt pedig ki­gúnyolták, és próbálták letéríteni hit­beli látásáról. Megkérdeztem tőle: „És te mit mondtál nekik? Mit csináltál?" „Nem szóltam egy szót sem - válaszol­ta -, de arra gondoltam, hogy úgyis ne­kem van igazam.” Hát igen, kezdő volt, de így maradt meg: bizonyos volt abban a bibliai hitben, amelyre a kö­zösségünkben eljutott. Te megmaradsz-e „az egészséges tu­dománynál”? Nem tudunk mindent azonnal átlátni és megérteni, de ha biz­tos alapokat kaptunk, ha a gyökérze­tünk kapaszkodik a talajba, nem fog­nak elsodorni az élet viharai. És sokszor később értjük meg, hogy milyen jó volt elfogadni tanítóink szavát (Jn 13,7). Hitünk így erősödik, és így válunk mi is oszlopokká Isten házában. Végül nemcsak érteni fogjuk sok mindenben, hogy miért éppen az a helyes út, de en­nek „haszna" is lesz az életünkben. Ez a sok jó pedig hálára indít, a hálás szív pedig boldog és erős életet munkál ki bennünk. A hála megerősít, hogy jó Is­tenhez tartozni, az Istenhez tartozás pedig biztossá teszi lépteinket. Járj te is az Úr bizonyosságában, és akkor a szabadító és erős Isten tanú­ja leszel! (Ézs 9,5) ■ Széll Bulcsú HETI ÚTRAVALÓ „Áldotta mi Urunk Jézus Krisztus Is­tene és Atyja, aki nagy irgalmából új­já szült minket Jézus Krisztusnak a halottak közül való feltámadása ál­tal élő reménységre’.’ (íPt 1,3) Húsvét ünnepe után az 1. héten az Út­mutató reggeli s heti igéi az új élet teremtőjét dicsőítik; ő legyőzi hitetlensé­günket. „Ha valaki Krisztusban van, új teremtmény az. A régiek elmúltak: íme, újjá lett minden.” (2l<or 5,17; LK) Fiát az Isten halálra adta bűneinkért, és fel­támasztotta örök életünkért. Fehérvasárnap a húsvétkor megkeresztelt hívők az ősegyházban levetették fehér ruhájukat, s Tamás is élő hitre jutott. Ám nem csak nekik szól Péter tanácsa: Quasi modo geniti: „mint újszülött csecsemők a hamisítatlan lelki tejet kívánjátok, hogy azon növekedjetek az üdvösségre” (íPt 2,2). Feltámadása után nyolc napra Jézus ismét megjelent, és ezt mondta két­kedő tanítványának: „Nyújtsd ide az ujjadat, és nézd mega kezeimet..., és ne légy hitetlen, hanem hívő’.’ Tamás hitvallása a miénk is lehet: „Én Uram, és én Istenem!” És Jézus boldogmondása is: „...boldogok, akik nem látnak, és hisz­nek’.’ (Jn 20,27-29) Vallhatod: hiszem az örök életet, mert: „Él az én Uram, ál­dott Megváltóm, Istenem és szabadításom.” (GyLK 678) Istent magasztaló him­nuszát minden újjászületett keresztyénnek írta Péter: „Őt szeretitek, pedig nem láttátok, őbenne hisztek, bár most sem látjátok, és... örvendeztek, mert elérté­tek hitetek célját, telketek üdvösségét.” (íPt 1,8-9) „Aki hiszi ezt az igét, hogy Krisztus az ő javára halt meg, és támadott fel, újjászületik tőle, azaz Isten kép­mása szerinti új teremtménnyé lesz, és Szentleiket vesz.” (Luther) Az egész vi­lág Istent magasztalja: „Énekeljetek az Úrnak új éneket, dicséretet a föld szé­léig...! Dicsőítsék az Urat...!” (Ézs 42,10.12) Isten újból kegyelmesen tekintett Jóbra, és gazdagon megáldotta: „Az Úr jóra fordította Jób sorsát, miután Jób imádkozott barátaiért..’.’ (Jób 42,10) Péter az örök evangéliumot hirdeti a(z új­rakezdő keresztyéneknek: „...egymást kitartóan, tiszta szívből szeressétek, mint akik nem romlandó, hanem romolhatatlan magból születtetek újjá, Isten élő és maradandó igéje által’.’ (íPt 1,22-23) És Jézus a vele haladókért így könyö­rög: „Szent Atyám, tartsd meg őket a te neved által... Azt kérem, hogy... őrizd meg őket a gonosztól. (...) Szenteld meg őket az igazsággal: a te igéd igazság!’ (Jn 17,11.15.17) Arimátiából való József is az Úr tanítványa volt, és saját kezű­leg temette el: „Ő elment Pilátushoz, és elkérte Jézus testét. Aztán levette, gyolcs­ba göngyölte, és elhelyezte egy sziklába vágott sírboltba, amelyben még senki sem feküdt soha’.’ (Lk 23,52-53) Az Atyjával egylényegű Jézus igehirdetései sum­mája: „Aki hisz énbennem, az nem énbennem hisz, hanem abban, aki elkül­dött engem... maga az Atya parancsolta meg nekem, hogy mit mondjak... Én pedig tudom, hogy az őparancsolata örök élet’.’ (Jn 12,44.49-50) Mi pedig a szeretett tanítványtól azt is tudhatjuk, hogy Jézus Krisztus: „...az igaz Isten és az örök élet’.’ (íjn 5,20) Reformátorunkkal zengjük: „Élet, halál Ura ő már, / Me­nedék, sziklavár. / Száll örömének: / Miénk az örök élet!” (EÉ 214,3) Ő él! ■ Garai András

Next

/
Oldalképek
Tartalom