Evangélikus Élet, 2013. január-június (78. évfolyam, 1-26. szám)
2013-04-07 / 14. szám
Evangélikus Élet élő víz ^ois- április 7.- * « Hajnali irigység A hónap igéje A keleti atyák azt tanították a keresztyénség hajnalán, hogy az igazi, a maradandó öröm könnyek között születik. Olvasgatom a húsvéti történetet elmesélő evangéliumi szövegeket. Milyen kínkeservesen, lassan, nehezen születik meg az asszonyok, a tanítványok szívében az öröm. Különös ez a hajnali határ sírás és nevetés, szomorúság és öröm, sötétség és világosság halál és élet között. Ahol az egész teremtettség maga a létezés csikorogva a sarkán megfordul. De hát hogyan is lehetne másképp? Abból, ami és ahogyan történt, hogy is lehetne egyik pillanatról a másikra felhőtlen boldogság? Ahhoz túlságosan nagy volt a csalódás, az elkeseredés, a kudarc. Ahhoz túlságosan szörnyű látvány volt a Megfeszített kínszenvedése. Ahhoz túlságosan mély a tanítványok szívében a szégyen és a bűntudat. A szemekben még ott csillognak nagypéntek könnyei, és alattuk a napfelkelte lassúságával áradhat csak szét az öröm. Csak egészen lassan oldódhat a szíveket markoló félelem. A kezeknek még tartaniuk kell a tégelyt, mert az agyból az utolsó parancs még az volt, hogy a holttestet kenni kell. Semmi másért, de ezért az egyetlenegyért irigylem az asszonyokat és a tanítványokat. Ezekért az órákért, percekért. Hogy a szívük lehetett az a pont a mindenségben, ahol a sarkán megfordulta világ. A szemeket irigylem, amelyek még nagypéntek könnyeitől csillogva néztek a Feltámadottra. Annyi mindent mondtunk már arról, hogy miért kellett a Názáretinek így - és egyáltalán - meghalnia. Lehet, hogy csak ezért az egyetlenegyért. Hogy legyenek, akik átélik, hogy a szívükben a félelem lassan oldódni kezd. Akik a halottnak szánt balzsammal a kezükben állnak az élő előtt. Akik könnyekkel a szemükben mosolyognak. Akiknek a szívében megfordul a világ. Istenem, én semmi mást nem kérek tőled, csak ezt az egyet: ezt az arcomon könnyek között, a napfelkelte lassúságával szétáradó örömöt, kérlek, add meg nekem! ■ Németh Zoltán A megfeneklés hamis biztonsága „Aki tehát azt gondolja, hogy áll, vigyázzon, hogy el ne essék!” (íKor 10,12) Egy magyarországi település, Szigetmonostor szorgalmas lakosaival történt 1865. április 6-án a következő eset, amely mélyen a szívükbe vésődött. A falu birtokainak egy része a Duna túloldalán, a hegyoldalban volt. A tavasz beköszöntével igyekezett mindenki a földjére, hogy az eljövendő jó termés érdekében szorgoskodjon. A végigdolgozott nap után sietve indultak haza, hogy gondoskodjanak az otthon maradottakról, és a nap végén pihenőre térjenek. A Duna partján várta őket a csónak, amely az átkelést biztosította. Hogy mielőbb hazaérjenek, sokan - negyvenötén - szálltak bele, megtelt a vízi alkalmatosság. Amint a parttól ellökték, a túlterhelt jármű elmerült. Harmincegy utasa fulladt a Dunába. A korabeli krónikás, a református lelkész szavaival „nem volt a faluban, aki rokont, barátot, szomszédot vagy jóakarót ne veszített volna” Te meddig terhelheted életed hajóját? „Ha csak ebben az életben reménykedünk a Krisztusban, minden embernél nyomorultabbak vagyunk’.’ (íKor 15,19) Számos történetet hallani, hogy mérhetetlen terhekkel a vállukon élnek emberek boldogtalanul, majd életük végén arra döbbennek rá: sehova sem jutottak. Miért? Mert csak abba a hajóba pakolhatjuk számolatlanul a rakományt, amely nem szakadt el a parttól; amint ténylegesen útnak indul, elsüllyed a túlzott terhek alatt. Ha süllyedés fenyegeti a hajónkat, akkor sem elég kidobni a terheket. A bibliai viharban hánykolódó hajón is kevés volt ez, Jézus kellett a tenger lecsendesítéséhez (Mt 8,23-27). De a természet törvényeinek ellentmondva a tengeren járó Péter számára is a süllyedés elől a Jézusra tekintés volt a menedék (Mt 14,20-33). Ezt a Jézus helyett viharra nézést élte át Péter akkor is, amikor a vádlók között botorkálva háromszor megtagadta Urát (Mt 26,57-74). Az újbóli - immár feltámadott - Jézusra tekintése már mindenek fölé, a mennyországig emelte őt. A te életed terheiről tud Jézus? Elé vitted már? Mi az, amibe belesüppedsz, és úgy érzed, nem látsz ki belőle? A teherbírásod Istentől való, mert haladsz is közben, vagy a megfeneklés hamis biztonságában a rakodással, az újabb terhek vállalásával vagy elfoglalva? Ha mindezek csak tőled valók, vedd észre: haladás helyett vesztegelsz! Aki csak a hömpölygő vizet nézi, érzékelheti úgy, hogy halad, még ha valójában zátonyra futott is. Az árral sodródó hajó útja is csak látszólagos, mert a vele játszadozó habok vetik ideoda. Mindkét esetben csak a habokból feltekintve látható az önbecsapás. A sodródás és a zátonyra futás egyaránt veszteglést jelent, egyik esetben sem a cél van a szemünk előtt. Úgy egy éve hallottunk a Costa Concordia nevű hajó zátonyra futásáról: ismerve az úti célt egy kis kitérőt tett, veszélybe sodorva 4229 ember életét és 32 ember halálát okozva. Akire mások is bízattak, az fokozottabban felel a cél szem előtt tartásáért, a haladásért, az útirányért. A cél tartásához tekints te is Krisztusra, az irány tartásához hallgasd az ő szavát! ■ Molnár Zsolt Forrás: Monday Manna „Mivel tehát már elfogadtátok Krisztus Jézust, az Urat, éljetek is őbenne. Gyökerezzetek meg és épüljetek föl őbenne, erősödjetek meg a hit által, amint tanultátok, és hálaadásotok legyen egyre bőségesebb’.’ (Kol 2,6-7) Képzeljünk el egy olyan fiatalt, aki hosszas, komoly előkészület után felvételt nyer az egyetemre, és beiratkozik. De utána már nem jár az előadásokra, és nem törődik iskolájával... Ez lehetetlen! Azért küszködött, hogy minden erőfeszítése semmivé legyen?! És mégis ilyen sok keresztyén. Megértette, hogy Jézus nélkül, Szabadító nélkül hiábavaló és megkötözött az élete, elismeri, hogy szüksége van az Úrra - végül mégsem törődik vele. Úgy gondolja, hogy bebiztosította magát a busz „lépcsőjén” s most már úgy élhet tovább, ahogy eddig, mert Valaki kezébe vette az életét. Ez nagy tévedés! Aki fölismerte, hogy Jézus a Megváltó, és igent mondott neki, annak ragaszkodnia kell az Úrhoz, és vele kell járnia az életutat. Annak Isten útmutatására, a Bibliára van szüksége. És az Úr vezetni is fogja, mert a Szentírás az Isten „használati utasítása” az életünk számára. Ha elfogadtátok... az Urat, éljetek is őbenne. Ha elindultatok, folytassátok az utat. Ha megtaláltátok a megoldást, alkalmazzátok életetek minden területén. Ha van Szabadítotok, ne roskadjatok le a gondok és a bűnök terhe alatt, hanem hívjátok őt segítségül. Igénk egészséges fához hasonlítja a hívő embert. Első a gyökér. A föld alatt van, nem látszik, de az kapaszkodik meg a talajban. A személyes hitet jelképezi ez a gyökér: bízom az Úrban, őrá figyelek, őt el nem engedem. A második a fatörzs. Isten és a hit nem látszik. Ez a személyes kincsem. De a hit következménye igen: szilárd lesz a látásom, nem dobálnak összevissza az élet hullámai, kísértései és próbatételei. Akármi van, akkor is az Úrhoz és az ő véleményéhez ragaszkodom Egyszer ezt az egyik ifjúságisunk meredeken, de jól fogalmazta meg. Középiskolás lett, és mindennap vonattal kellett iskolába mennie. Utazás közben a fiatalok vitatkoztak, elhangzott mindenféle vélemény, őt pedig kigúnyolták, és próbálták letéríteni hitbeli látásáról. Megkérdeztem tőle: „És te mit mondtál nekik? Mit csináltál?" „Nem szóltam egy szót sem - válaszolta -, de arra gondoltam, hogy úgyis nekem van igazam.” Hát igen, kezdő volt, de így maradt meg: bizonyos volt abban a bibliai hitben, amelyre a közösségünkben eljutott. Te megmaradsz-e „az egészséges tudománynál”? Nem tudunk mindent azonnal átlátni és megérteni, de ha biztos alapokat kaptunk, ha a gyökérzetünk kapaszkodik a talajba, nem fognak elsodorni az élet viharai. És sokszor később értjük meg, hogy milyen jó volt elfogadni tanítóink szavát (Jn 13,7). Hitünk így erősödik, és így válunk mi is oszlopokká Isten házában. Végül nemcsak érteni fogjuk sok mindenben, hogy miért éppen az a helyes út, de ennek „haszna" is lesz az életünkben. Ez a sok jó pedig hálára indít, a hálás szív pedig boldog és erős életet munkál ki bennünk. A hála megerősít, hogy jó Istenhez tartozni, az Istenhez tartozás pedig biztossá teszi lépteinket. Járj te is az Úr bizonyosságában, és akkor a szabadító és erős Isten tanúja leszel! (Ézs 9,5) ■ Széll Bulcsú HETI ÚTRAVALÓ „Áldotta mi Urunk Jézus Krisztus Istene és Atyja, aki nagy irgalmából újjá szült minket Jézus Krisztusnak a halottak közül való feltámadása által élő reménységre’.’ (íPt 1,3) Húsvét ünnepe után az 1. héten az Útmutató reggeli s heti igéi az új élet teremtőjét dicsőítik; ő legyőzi hitetlenségünket. „Ha valaki Krisztusban van, új teremtmény az. A régiek elmúltak: íme, újjá lett minden.” (2l<or 5,17; LK) Fiát az Isten halálra adta bűneinkért, és feltámasztotta örök életünkért. Fehérvasárnap a húsvétkor megkeresztelt hívők az ősegyházban levetették fehér ruhájukat, s Tamás is élő hitre jutott. Ám nem csak nekik szól Péter tanácsa: Quasi modo geniti: „mint újszülött csecsemők a hamisítatlan lelki tejet kívánjátok, hogy azon növekedjetek az üdvösségre” (íPt 2,2). Feltámadása után nyolc napra Jézus ismét megjelent, és ezt mondta kétkedő tanítványának: „Nyújtsd ide az ujjadat, és nézd mega kezeimet..., és ne légy hitetlen, hanem hívő’.’ Tamás hitvallása a miénk is lehet: „Én Uram, és én Istenem!” És Jézus boldogmondása is: „...boldogok, akik nem látnak, és hisznek’.’ (Jn 20,27-29) Vallhatod: hiszem az örök életet, mert: „Él az én Uram, áldott Megváltóm, Istenem és szabadításom.” (GyLK 678) Istent magasztaló himnuszát minden újjászületett keresztyénnek írta Péter: „Őt szeretitek, pedig nem láttátok, őbenne hisztek, bár most sem látjátok, és... örvendeztek, mert elértétek hitetek célját, telketek üdvösségét.” (íPt 1,8-9) „Aki hiszi ezt az igét, hogy Krisztus az ő javára halt meg, és támadott fel, újjászületik tőle, azaz Isten képmása szerinti új teremtménnyé lesz, és Szentleiket vesz.” (Luther) Az egész világ Istent magasztalja: „Énekeljetek az Úrnak új éneket, dicséretet a föld széléig...! Dicsőítsék az Urat...!” (Ézs 42,10.12) Isten újból kegyelmesen tekintett Jóbra, és gazdagon megáldotta: „Az Úr jóra fordította Jób sorsát, miután Jób imádkozott barátaiért..’.’ (Jób 42,10) Péter az örök evangéliumot hirdeti a(z újrakezdő keresztyéneknek: „...egymást kitartóan, tiszta szívből szeressétek, mint akik nem romlandó, hanem romolhatatlan magból születtetek újjá, Isten élő és maradandó igéje által’.’ (íPt 1,22-23) És Jézus a vele haladókért így könyörög: „Szent Atyám, tartsd meg őket a te neved által... Azt kérem, hogy... őrizd meg őket a gonosztól. (...) Szenteld meg őket az igazsággal: a te igéd igazság!’ (Jn 17,11.15.17) Arimátiából való József is az Úr tanítványa volt, és saját kezűleg temette el: „Ő elment Pilátushoz, és elkérte Jézus testét. Aztán levette, gyolcsba göngyölte, és elhelyezte egy sziklába vágott sírboltba, amelyben még senki sem feküdt soha’.’ (Lk 23,52-53) Az Atyjával egylényegű Jézus igehirdetései summája: „Aki hisz énbennem, az nem énbennem hisz, hanem abban, aki elküldött engem... maga az Atya parancsolta meg nekem, hogy mit mondjak... Én pedig tudom, hogy az őparancsolata örök élet’.’ (Jn 12,44.49-50) Mi pedig a szeretett tanítványtól azt is tudhatjuk, hogy Jézus Krisztus: „...az igaz Isten és az örök élet’.’ (íjn 5,20) Reformátorunkkal zengjük: „Élet, halál Ura ő már, / Menedék, sziklavár. / Száll örömének: / Miénk az örök élet!” (EÉ 214,3) Ő él! ■ Garai András
