Evangélikus Élet, 2013. január-június (78. évfolyam, 1-26. szám)
2013-03-31 / 13. szám
8 -m 2013. március 31. PANORÁMA Evangélikus Élet KÁRPÁTALJAI TE Munkács vára A munkácsi evangélikus templom régen és most Cigány istentisztelet Beszélgetés az egykori ungvári evangélikus templomban Életemben először 1990 tavaszán jártam Kárpátalján, amely akkor a Szovjetunió része volt. Keresztapámat, Józsa Mártont kísértem el azokra a helyszínekre, ahol lelkészi szolgálatát kezdte. Az időközben döntő változásokat átélt közösségeket a 2000-es években a Duna Televízió munkatársaként látogathattam meg számos alkalommal. Ezúttal pedig március 8. és 10. között a kárpátaljai reformátusok kedves hívására érkezhettem erre a vidékre. Mint korábban más alkalmakkor, most is az igei útmutatás jegyében keltem útra: „Menj, és nézd meg hogy jól vannak-e testvéreid és a nyáj’.’ (íMóz 37,14) Ungvár Ungváron régi barátom, Kolozsy András nagydobronyi lelkész és Héder János püspökhelyettes vár. Beszélgetésünk során régi fényképeket nézegetünk, amikor János anyósa is csatlakozik hozzánk. Pontosabban Andráshoz fordul ezekkel a szavakkal: „Isten éltesse a kedves feleségét! A Facebookról tudom, hogy születésnapja van!" Ezek után ne mondja senki, hogy a történelmi Magyarország valamely elmaradott régiójában járunk... A beszélgetést folytatva tájékozódom az egyház életének legújabb fejleményeiről. Örömmel szólnak a többi református egyházkerülettel való együttműködésről a generális konvent keretében, valamint diakóniai és missziói munkájukról. Utóbbi azt is jelenti, hogy további cigány gyülekezeteket szerveznek. Az oktatásban komoly gondot jelent, hogy az ukrán állam megvonta a líceumok anyagi támogatását, így ezeket a magas színvonalon működő iskolákat önerőből - és jelentős magyarországi segítséggel - tartják fenn. Arról is kendőzetlenül szólnak, hogy nehéz időszak van mögöttük: néhány éve tanításbeli okból néhány lelkész kilépett az egyházukból. Zsinati döntés nyomán egy időre szünetelt a nők lelkészi szolgálata, de most visszaállították. Kérésemre nemcsak a református gyülekezet életét ismerjük meg, hanem felkeressük azt a templomot is, ahol a két világháború között magyar evangélikus istentiszteletet is tartottak. Koren Emil volt itt sokáig a lelkész, és Kárpátaljai naplójában ő méltó emléket állít a neogót stílusú templomnak: „A Drugeth tér, ahol a templom állott, kicsiny gyöngyszeme volt Ungvárnak. A templomkerti platánok az élénk kisváros meleg lelkét suttogták. (...) A templomkertet ízléses drótkerítés zárta. Bent a platánok alatt gondozott út, gyermekláncfüves gyep s egy pad kapta a leveleken átszűrődő fényt.” Amikor huszonhárom éve itt jártam, szinte rá sem lehetett ismerni a helyszínre, annyira más volt, mint az iménti leírás. Nemcsak a gyermekláncfüves gyep és a pad hiányzott, hanem a templom áhítata is. Súlyemelőterem működött a külsőleg is elcsúfított falak közt. Ahhoz képest csak örülni lehet annak, hogy ma újra istentiszteleti célt szolgál a templom: a város hetednapos adventista gyülekezete kapta meg. A prédikátor szívélyesen fogad, bemehetünk. Megrendültén nézek körül a szépen felújított istenházában. Sem az oltárnak, sem az egykori padoknak nincs már nyoma, és azt a harmóniumot is csak lelki szemeimmel látom, amelynél az akkor tizenöt éves Kinczler Irénke - ma nyugdíjas lelkészünk - kísérte az éneket. A gyülekezet lelkipásztorával imakö„A fészket leronu zösségben adunk hálát a tegnapért, és kérjük Urunk áldását a holnapra. A templomból távozóban felidéződik bennem az az epizód is, amikor Tomcsányi Vilmos Pál, Kárpátalja kormányzói biztosa egy reggel meglátogatta Korent a parókián, ahol felfigyelt a fecskék éktelen csivitelésére. Kiderült, hogy a festés során a munkások leverték a fészküket. A buzgó evangélikus férfiú, aki korábban igazságügyi miniszter is volt, majd akit néhány évvel később Budapesten is a kitelepítés réme fenyegetett, ezt mondta lelkészének: „A fészket lerombolni nem szabad.” Szelmenc András barátomat arra kérem, vigyen el Szelmencre, a kettévágott faluba. Saját szememmel szeretném látni egy 20. századi embertelen diktatúra otromba jelképét. A 2. világháború után megrajzolt új határt ugyanis úgy állapították meg, hogy a település két részét elszakították egymástól: az akkor színmagyar falu nagyobbik részét Csehszlovákiához, a kisebbiket pedig a Szovjetunióhoz csatolták. Egy részeg szovjet tiszt döntése nyomán egyetlen nap leforgása alatt hat méter magas deszkapalánkot építettek a két falurész között. Ha temetés volt az egyik oldalon, sokan a palánk túlsó oldalán siratták a halottat, a határt még ekkor sem léphették át. Egészen 2005-ig szögesdrót jelezte a határt. A nemzetközi közvélemény figyelmét azzal sikerült felhívni erre a lehetetlen állapotra, hogy mindkét oldalon egy fél székelykaput építettek. Az erőteljes jelképen olvasható vers így kezdődik: „Egy Szelmencből lett a kettő, egyesítse a Teremtő...” Az egyesülés még nem történt meg, autóval most sem lehet átmenni egyik oldalról a másikra, de öt éve legalább gyalogos határátkelőt építettek ki. Ezen európai uniós - így magyar vagy szlovák - útlevéllel könnyen át lehet jutni, de az ukrán állampolgároknak ma is gondot okozhat az átkelés. Sok kárpátaljai ma büszkén magyar állampolgár, de ők is trükközni kénytelenek: kilépéskor a magyar, belépéskor az ukrán útlevelüket mutatják fel. Nagydobrony A kárpátaljai reformátusok legnagyobb gyülekezetében együtt szolgál Horkay László nyugalmazott püspök és Kolozsy András lelkész. A gyülekezethez kapcsolódóan - részben egyházkerületi fenntartásban - gyermek- és öregotthon, gimnázium és cigány iskola is működik. A líceumban jelenleg hatvanhét diák tanul: velük tizenkilenc tanár - köztük három főállású - foglalkozik. Skóciából anyanyelvi lektort kaptak. Katona Béla igazgató úr elmondja, hogy az 1995 óta működő gimnáziumban a tanítás előtt minden reggel hét órakor áhítatot tartanak. Talán ennek a lelkiségnek is köszönhető, hogy egykori diákjaik közül tízen is lelkészek lettek. (Az egyháznak nincs önálló teológiai főiskolája: lelkipásztoraikat Sárospatakon és Debrecenben képzik.) Az iskolának egy fiú- és egy lánykollégiuma van, amelyet most éppen a johanniták segítségével bővítenék. Az igazán nagy újdonságot az jelenti majd, hogy a felcsúti Puskás Ferenc Labdarúgó-akadémia amolyan kihelyezett tagozataként alighanem itt indul el a Kárpátaljai Labdarúgóakadémia. A szellemi, a lelki és a fizikai értékek különleges találkozása jöhet létre itt Nagydobronyban. Ellátogatunk még a diakóniai otthonba, ahol a mintegy húsz ápoltat elsősorban holland segítséggel tudják ellátni. Az Irgalmas Samaritánus Gyermekotthont a mellette levő hatalmas gazdasággal a rendszerváltás környékén alapították, ugyancsak holland támogatással. Abban az időben járták be a világot azok a megrendítő felvételek, amelyek bemutatták, hogy a fogyatékos gyermekeket szinte állati körülmények között tartják az állami intézményekben. Andrást, aki segédlelkész korában itt lakott a gyermekek között, szinte minden lépésnél átöleli valaki. Közben mesél: ezt a ma bicegve járó fiatalembert éveken át ágyhoz kötözve tartották, az a kedves, barna szemű kislány őnáluk tanult meg beszélni, a szőke árva gyerek pedig immár a líceum diákja. Templomba menet...
