Evangélikus Élet, 2013. január-június (78. évfolyam, 1-26. szám)
2013-03-31 / 13. szám
„A mi közösségeinkben nincs »klasszikus értelemben vett« egyháztagság. Én változatlanul a Finn Evangélikus Egyház tagja vagyok, attól függetlenül, hogy immár harminckét éve misszionáriusként szolgálok a Greater Grace közösségekben.” Beszélgetés a Biblia Szól Gyülekezet magyarországi alapítójával !► 4. oldal „Felfigyelt a fecskék éktelen csivitelésére. Kiderült, hogy a festés során a munkások leverték a fészküket. A buzgó evangélikus férfiú ezt mondta lelkészének: »A fészket lerombolni nem szabad.«” Kárpátaljai testvérek között ► 8-9. oldal „Két elképesztően különböző ember, akik életre szóló szövetségben élnek egymással és az Úristennel.” Döbrentey Ildikó és Levente Péter hitvallásai !► 13. oldal Húsvét ünneplése ► 2. oldal Gyülekezetalapítási szándék ► 3. oldal Nemzetiségi oldalak !► 5. és 6. oldal Interjú Sopron új német lelkészével ► 7. oldal Eleink leírása !► 7. oldal Szellemi zsendülés !► 10. oldal HÚSVÉT ÜNNEPE - 1KOR 15,12-20 „Húsvétig tart a karácsony” Ákosy Pál Áldozat Benne voltunk, ő pedig mibennünk, amikor ember-törvényszék előtt állt? Vagy míg csendben lépdelt a seolba, mi emeltük fel gúnnyal a keresztfát? Bűn-áldozattá lett, hogy megvakult emberlelkünkre égi sugárt vessen, s gyalázatában felmagasztosult a vessző-verten szembeköpött Isten. SEMPER REFORMANDA „A saját személyében Krisztus igaz volt, csak mert mások bűnét vette magára, lett bűnössé. Ezért támad rá a bűn. S ő eltűri, hogy megragadják, s keresztre hurcolják. Meghal, mintha maga követett volna el halálos bűnt. De a másoktól magára vett idegen bűn alatt oly tiszta szentség rejtőzött, hogy a bűn nem tudta azt legyőzni. Krisztus testében tehát a bűn is meghalt." N Luther Márton: Jer, örvendjünk, keresztyének! (Szabó József fordítása) A Kaláka együttes címben idézett éneksora mély teológiai tartalmat rejt. Egybecseng a Niceai hitvallás örömüzenetével, amelyet jó lenne legalább nagy ünnepeinken, így a legnagyobb ünnepen, húsvétkor gyülekezeteinkben is felfedezni, együtt mondani. Jézus „érettünk, emberekért és üdvösségünkért leszállt a mennyből. Megtestesült... emberré lett... Keresztre feszítették értünk... harmadnapon feltámadt... Várom a holtak föltámadását és az eljövendő örök életet.” Ha keresztény hitünknek ezt a csodálatos ívét megtörjük, megcsonkítjuk, az egész üressé, hiábavalóvá, alaptalanná válik. Erre a veszélyre figyelmeztet az ünnep ősi evangéliuma is, valamint Pál apostol bizonyságtétele alapigénkben. Márk világossá teszi, hogy húsvét hajnalán az üres sír látványa sokkolja az asszonyokat: „...elfutottak a sírbolttól, mert remegés és döbbenet fogta el őket; és senkinek sem mondtak el semmit, mert féltek’.’ (Mk 16,8) Az üres sír tényétől ugyanis még üres marad az igehirdetés, és üres marad a hitünk. A halott Jézus hiánya még nem ok arra, hogy hitünk pislákoló mécsese újra lángra lobbanjon, és megszólaljon ajkunkon a húsvéti evangélium. A hír, hogy „feltámadt, nincsen itt”, inkább ijesztő, semmint lelkesítő. Bár az angyal hozzáteszi: „...előttetek megy Galileába: ott meglátjátok őt.. ’.’De ezt a szédítő perspektívát a rémült asszonyok nem tudják felfogni az üres sír és kiüresedett hitük bénító fogságában. Az ürességnek ebből a kínzó börtönéből szeretné kiszabadítani Pál apostol egykori és mai olvasóit. Isten üdvtervét, Krisztus megváltói művét teljes összefüggésében kellene látnunk és megláttatnunk, illetve megragadnunk és másoknak is felkínálnunk. Ő nem azért lett emberré, hogy csúfos kínhalált szenvedve eltűnjön ebből a világból. Nem azért tér vissza a halálból, hogy bosszút álljon gyilkosain. Célja, hogy tanítványai előtt járva utat mutasson a világmisszióba, az eljövendő örök élet felé. Ahogy Cserháti Sándor professzor frappánsan megfogalmazza: „A feltámadott Úr nem magányos hős volt, hanem mint mindent, feltámadását is értünk vállalta, az elmúlás konok falát is azért törte át, hogy mi is utat találjunk odaátra.” Jézus nyilvános működésének kezdetén, pusztai megkísérlésekor egyértelműen kinyilatkoztatta, hogy saját érdekében, a maga dicsőségére nem tesz csodát. E „mission statement” azaz küldetésnyilatkozat mellett következetesen kitartott az utolsó szívdobbanásig, hiszen még a kereszten is - panasz, önsajnálat és önmentés helyett - a kivégzőiért imádkozik, és a hozzá forduló haldokló gonosztevő előtt nyitja meg a paradicsom kapuját. Ez a jézusi stratégia húsvét után sem változik meg. Csak azért lép át zárt ajtókon, hogy a szó legmélyebb értelmében lelket, mi több: Lelket leheljen csüggedt tanítványaiba. Mindent azért tesz, hogy újra feltöltse megüresedett hitű tanítványai szívét: Tamástól Péterig, Emmaustól Jeruzsálemig. Ezt a munkáját folytatja az Úr ma is a föld végső határáig, ígérete szerint „minden napon a világ végezetéig”. így, bizonyos szempontból, korrekcióra szorul a címben idézett éneksor: nemcsak húsvétig tart a karácsony. A Betlehemben testté lett isteni szeretet húsvét után is tartogat meglepetéseket! Pünkösdkor Isten szeretete kiáradt, és Lelke mind a mai napig megőrzi és megújítja az ő népét, az anyaszentegyházat. Ezzel a reménységgel ünnepelhetjük a Feltámadott jelenlétét minden vasárnap, nem csak húsvétkor. Többet kaphatunk, mint az asszonyok az első húsvét hajnalán a sírkertben. Ők csak azt látták, hogy üres a sír, hogy Jézus nincs ott. Az ígéret szerint: előttük megy, majd meglátják... Mi viszont hisszük, valljuk, tapasztaljuk, hogy hallhatóan és láthatóan, sőt megízlelhetően jelen van az istentiszteleten: az igehirdetésben, a keresztségben, az úrvacsorában, a gyülekezet közösségében. A feltámadás ünnepe nem a Krisztus-oratórium fináléja, hanem Isten újjáteremtő csodájának nyitánya. Ezt szemlélteti az apostol azzal a gyönyörű természeti képpel, amely alapigénk csattanója: „Ámde Krisztus feltámadt a halottak közül, mint az elhunytak zsengéje’.’ Érdemes ennek a mennyei távlatokat nyitó, gazdag tartalmú mondatnak a zamatát más fordításokban is ízlelgetni. A legújabb német, illetve angol fordítások a modern biztosíték, garancia kifejezést használják: Jézus feltámadása biztosítékot, garanciát nyújt a mi feltámadásunkra is. Cserháti professzor fordításában A VASÁRNAP IGÉJE „Krisztus mint az elhunytak első hajtása” szerepel. Ehhez hozzáfűzi: „Amiképpen a fa első hajtása, a zsengéje reménységet nyújt arra is, hogy az emberiség sok ágat hordozó törzsében a halált legyőző örök élet dolgozik. Krisztus tehát nem az egyetlen, aki feltámadt, hanem az első.” S mi lehetünk a folytatás! Erre kapunk bátorítást, biztosítékot, garanciát a feltámadás örömünnepén, ha a feltámadott Úrral való találkozás öröme tölti be hitünket, igehirdetésünket, egész életünket. Enélkül viszont minden üres, hiábavaló marad - figyelmeztet Pál apostol. Az élő Jézussal viszont egész létünk, életünk „emelkedő zuhanássá” válhat. Erről a misztériumról vall a költő, Pilinszky János Egyenes labirintus című víziójában, amely akár húsvéti meditációnkat is gazdagíthatja: Milyen lesz az a visszaröpülés, amiről csak hasonlatok beszélnek, olyanfélék, hogy oltár, szentély, kézfogás, visszatérés, ölelés, fűben, fák alatt megterített asztal, hol nincs első és nincs utolsó vendég végül is milyen lesz, milyen lesz e nyitott szárnyú emelkedő zuhanás, visszahullás a fókusz lángoló közös fészkébe? - nem tudom, és mégis, hogyha valamit tudok, hát ezt tudom, e forró folyosót, e nyílegyenes labirintust, melyben mind tömöttebb és mind tömöttebb és egyre szabadabb a tény, hogy röpülünk. ■ Gáncs Péter
