Evangélikus Élet, 2013. január-június (78. évfolyam, 1-26. szám)
2013-01-13 / 2. szám
Evangélikus Élet EVANGÉLIKUS ÉLET 2013. január 13. » 3 Példaadó gyermeki hit Külmissziói istentisztelet a fasori evangélikus templomban ^ Vízkereszt ünnepén - amely egyben a misszió ünnepe is - külmissziói istentiszteletet tartottak a budapest-fasori evangélikus templomban. Az ünnepi istentiszteleten az Evangélikus Külmissziói Egyesület (EKME) lelkészi elnöke, B. Pintér Márta szolgált igehirdetéssel, a liturgiában Aradi György helyi lelkész mellett az EKME munkatársai, valamint a Boyzless Voice kamara-énekegyüttes vett részt. „Ennek az alkalomnak keresve se találhattunk volna jobb helyet, mint a fasori templom - kezdte prédikációját a lelkésznő. - Hiszen ez az idén százéves Benczúr Gyula-oltárkép a napkeleti bölcsek hódolatát ábrázolja a gyermek Jézus előtt.” Mt 4,12-17 alapján tartott igehirdetésében B. Pintér Márta hangsúlyozta: vízkereszt egyben örömünnep is, hiszen lenyűgöző, hogyan terjedt el az evangélium a világban. Őszintén be kell vallanunk - folytatta van mit tanulnunk az úgynevezett harmadik világban, különösen az afrikai kontinensen élő keresztény testvéreink friss, a szó jó értelmében vett gyermeki hitéből. Az istentisztelet keretében Szirmai Zoltánná, az EKME szervezőtitkára röviden ismertette a hazai külmisszió történetét. Az alkalom perselypénzét az egyesület kenyai szolgálatainak támogatására fordítják. A fasori evangélikus gimnázium könyvtárában kötetlen együttléttel zárult a külmissziói délelőtt. A 2009- ben - többségükben konzervatóriumot, illetve Zeneakadémiát végzett diáklányokból - alakult Boyzless Voice kamara-énekegyüttes gospeleket és spirituálékat énekelt Juhász Zoltán dzsesszgitáros kíséretével, Benczelmréné pedig az EKME kiadványait ajánlotta az egybegyűltek figyelmébe. ■ Boda Zsuzsa Évkezdő áhítat az országos irodában A hagyományoknak megfelelően a 2013. esztendőt is az igére figyelve kezdték a Magyarországi Evangélikus Egyház Országos Irodájának, a püspöki hivataloknak és a gyűjteményeknek, valamint egyházunk kiadójának munkatársai. A január 2-ai évkezdő alkalmon Gáncs Péter elnök-püspök az esztendő igéjéről - „Mert nincsen itt maradandó városunk, hanem az eljövendőt keressük” (Zsid 13,14) - tartott áhítatot a józsefvárosi evangélikus templomban. Prőhle Gergely országos felügyelő (képünkön) köszöntőjében az év igéjéhez kapcsolódóan nyári családi sátorozásuk emlékét elevenítette fel, arra biztatva a jelenlévőket, hogy tekintsenek életükre úgy, mint egy sátorozásra, és gondolják át, mire van ténylegesen szükségük. Gondolatmenetét folytatva az egyház munkájával kapcsolatban hangsúlyozta: „A mai magyar környezetben egy olyan szervezet, mint a Magyarországi Evangélikus Egyház, csak akkor tud jól működni, ha a sallangokat leveti, és arra koncentrál, ami valóban fontos.” Az alkalmat záró köszöntőjében Kákay István országos irodaigazgató a macskaköves út hasonlatát idézte, amikor az Üllői úti székházban folyó munkáról beszélt. (A köszöntő szerkesztett változata lapunk 7. oldalán.) ■ Horváth-Bolla Zsuzsanna felvétele Szokásos összejövetel rendhagyó programmal ^ A nyugdíjas lelkészcsaládok szokásos havi összejövetelén, január 4-én rendhagyó program várta az érdeklődőket: a Deák téri Evangélikus Országos Múzeum Egy 20. századi polihisztor - Szentágothai János akvarelljei című időszaki kiállítását nézték meg az egybegyűltek dr. Réthelyiné dr. Szentágothai Klára vezetésével. Az alkalom házigazdájának, Missura Tibor nyugalmazott lelkésznek a köszöntője után Gerőfiné dr. Brebovszky Éva lelkész tartott áhítatot a Deák téri gyülekezeti teremben. A résztvevők ezután a néhai agykutató orvosprofesszor, akadémikus lányával beszélgethettek, bepillantva sok örömmel és kalanddal teli gyermekkorába. „A szeretet vonzásterében élt édesapám, ezért ő mindig tudott örülni valaminek” - emlékezett vissza maga is derűsen mosolyogva a meghívott vendég. Azt is megtudhatták a tavaly száz éve született, hívő Szentágothai professzorról az egybegyűltek, hogy nemcsak az agykutatásnak volt nemzetközi rangú szaktekintélye, de otthonosan mozgott például a cserépkályha-építésben, a gombászatban vagy a főzésben is. No meg persze az akvarellfestésben - erről ki-ki meg is bizonyosodhatott a beszélgetést követő tárlatnézésen. A múzeum ugyanis - ahogyan lapunkban már többször is hírt adtunk róla - a múlt év november 17- én nyitotta meg Szentágothai János akvarelljeiből válogatott kiállítását. Az elsősorban utazások során készített képek március 31-ig tekinthetők meg (hétfő kivételével mindennap 10 órától 17 óráig). ■ BODAZS ÉGTÁJOLÓ Gyertyák - kanóc nélkül Vízkereszt után a karácsonyfákkal együtt a csonkig égett gyertyák is a szemétbe kerülnek. Már ahol egyáltalán még élő fával és valódi gyertyával ünnepeltük a világ világosságának megszületését. Sajnos ez manapság már templomainkban sem természetes. Sok helyütt kényelmes, korszerű, hideg villanygyertyák világítanak az oltáron, amelyek éppen a gyertyaélet legfontosabb üzenetét hallgatják el: a másokért égő, élő és elfogyó áldozat misztériumát. Ugyanilyen torz pótlék, ha élő virágáldozat helyett művirág csúfítja el az Úr asztalát. S legnagyobb megrökönyödésemre az idei karácsonyon már műanyag fenyőfával is találkoztam egyik templomunkban... Ebben a témakörben legfrissebb megrázó élményemet azonban nem templomban, hanem egy tévéstúdióban éltem át, ahová még adventben hívtak meg egy „álélő” karácsonyi interjúra. Ez azt jelentette, hogy „úgy kellett csinálunk” mintha karácsonyeste lenne, és valóban élőben folyna a beszélgetés. Ehhez az álélő trükkhöz jól illett a stúdióasztalra helyezett dekoráció: első pillantásra mintha adventi koszorú lett volna négy színes gyertyával, amelyek azonban nem égtek. Amikor közelebbről is megszemléltem őket, döbbenetes felfedezésre jutottam: ezek a gyertyák nem is éghettek volna, mert gondos kezek precízen amputálták róluk a kanócot! így még ha akartuk volna, sem tudtuk volna lángra lobbantani őket... De hát minek is meggyújtani a gyertyákat? Tűzveszélyesek, esetleg még füstölnek, lecsöpögnek, a végén meg csonkig égnek, és pótolni kell őket... Sokatmondó szimbólummá vált számomra ez az adventi koszorúnak látszó meddő, élettelen dekorációs tárgy. Vajon mi, akik szeretnénk a világ világosságának tanúi lenni, akiknek küldetése a krisztusi fény és meleg továbbadása, nem torzulunk-e olykor kanóc nélküli dekorációvá? Akik úgy tűnnek, mintha gyertyák lennének, de valójában már nem akarnak, nem mernek és nem is tudnak lángra lobbanni, mert félnek a világosságtól, a tűztől, az égő áldozat kockázatától?! Ne engedjük, hogy eltűnjenek templomainkból és otthonainkból a keresztény élet egyik legmélyebb titkáról prédikáló élő, égő gyertyák! Több mint másfél évtizedes nagytarcsai szolgálatom sok szép emléke között őrzöm az oltáron szolgáló menóra hét olajmécsesének szelíd, meleg, sárga fényét. Hűséges gondnokainknak nem kevés munkát jelentett a speciális olajkeverék szakszerű összeállítása, a kanócok karbantartása. Mennyivel egyszerűbb lett volna „villamosítani” a mécseseket. De akkor éppen a lényeg, az élő láng szívet melengető fénye veszett volna el! Közismert, hogy a görög mitológia tragikus hősének, Prométheusznak azért kellett keservesen bűnhődnie, mert el akarta lopni a tüzet az embereknek az istenektől. Ezzel szemben az élő Isten maga lesz emberré Jézusban, hogy a Lélek és a szeretet tüzét nekünk ajándékozza. Szimbolikusan ezt a tüzet is megvetjük, amikor az élő, égő lángot száműzzük, illetve elektromos „kütyükre" cseréljük templomainkban és otthonainkban. Ne feledjük, bár lassan magunk mögött hagyjuk a karácsonyi, vízkereszti ünnepkört, de nem veszíthetjük el azt az igazi élő világosságot, amely Jézus Krisztusban jelent meg a számunkra. Mi ennek a világosságnak a továbbadásával tartozunk az egész világnak. Erre kaptuk az Úr kegyelmének új, immár 2013. esztendejét. Hogyan tölthetjük be ezt a Mestertől kapott küldetésünket? Úgy, hogy „napraforgóként” keressük őt, aki az ároni áldás ígérete szerint kész felénk fordítani, reánk ragyogtatni az ő arcát, az ő Krisztusát. Végül „égtájolós” újévi köszöntésemet megfogalmazhatom kevésbé kegyes, biblikus szókinccsel is, idézve a sokak által ismert slágerszöveg <t refrénjét: „Csak egészség és térerő legyen!” Kívánok 2013-ban jó - vagy legalábbis jobb - egészséget minden kedves olvasónknak, és kívánok „térerőt” vagyis naponkénti eleven kapcsolatot életünk forrásával, a világ világosságával! ■ Gáncs Péter Gáncs Péter püspök Déli Egyházkerület
