Evangélikus Élet, 2013. január-június (78. évfolyam, 1-26. szám)
2013-03-17 / 11. szám
Evangélikus Élet élő víz 2013. március 17. *■ 11 Csend Szabóék rendes embereknek tűntek. A Pitypang utca lakói szeretettel fogadták őket. Fél éve költöztek be a 15- ös számú házba, amelyet Jolánka néni halála után az örökösök Szabó Karcsiéknak adtak el.- Eladták?! Elkótyavetyélték! - legyintett lemondóan Margit néni, ha szóba került Jolánka néni háza. Hiába, no. A mai fiatalok már semmit sem becsülnek meg! Szabóék erről a véleményről azonban mit sem tudtak, így örültek Margit néninek, aki beköltözésük alkalmából egy tálca zserbóval kopogtatott be hozzájuk. Józsi, a szomszéd borkóstolóra hívta meg Szabó Karcsit.- Saját termés! Feltétlenül át kell jönnie - invitálta kedvesen a férfit. Juliska messze földön híres hecsedlilekvárjából vitt át pár üveggel, „Jó lesz a téli megfázások idején!” felkiáltással. Ilon felajánlotta, hogy megvarrja a függönyöket, Katika pedig elvállalta, hogy ha úgy adódik, elhozza a gyerekeket az óvodából, hiszen az övéi is ugyanoda járnak. A Pitypang utca lakói tehát befogadták Szabóékat. Összetartó közösség volt, mindenben támogatták egymást. Rossz nyelvek szerint ugyan kissé talán túl kíváncsiak és - urambocsá! - pletykásak voltak, de ezt ők határozottan kikérték maguknak. Ugyan mi rossz van abban, ha néha-néha odaülnek az emeleti ablakhoz, ahonnan pont a szemben lévő ház nappalijába látni? Tehetnek ők arról, hogy az építész urak így tervezték a házakat? « 4V # Szabóékról az a hír járta, hogy rendkívül akkurátus emberek. Hon mesélte, aki szemben lakik velük, hogy Lili, az asszony még a konyharuhákat is élére vasalva teszi a szekrénybe, és addig le nem fekszik, amíg egyetlen mosatlan edény is árválkodik az asztalon. Karcsi, a férj pedig olyan rendet tart az udvaron, hogy enni lehet a puszta földről. Gondosan metszi a fákat, bokrokat, rendben tartja a sövényt. Józsi, a szomszéd ugyan meghökkent, amikor az ő sövényét is rövidre vágta, de nem szólt semmit, mert a Pitypang utcában nem volt hagyománya a veszekedésnek. A lakók büszkék voltak arra, hogy itt mindig béke honol.- Örülj, hogy lenyírta a sövényt, legalább nincs vele gondod - csitította este háborgó urát Anna. Amálka, a másik szomszéd azt nehezményezte, hogy Szabóné egyik nap felajánlotta, hogy szívesen megtisztítja a bejárati ajtót, látja, hogy Amálka, aki könyvelő, ki sem látszik a munkából. „Még hogy megtisztítani az ajtómat- háborgott Amálka lelke. - Mintha nem lenne ragyogó tiszta amúgy is!”- dohogott, majd fogta a rongyot, és lesuvickolta az ajtót. A postás majdnem sírva fakadt, amikor Szabó Karcsi szólt neki, hogy az újságot egészen tolja be a postaládába, mert ha esik az eső, bizony könnyen megázhat. „Mi az, hogy egészen? Meg megázik? Az én munkámra még soha nem volt panasz!” - morgolódott. A lakók azonban csak mosolyogtak.- No végre, a postásnak is megmondta végre valaki, hogy jobban tenné, ha a küldeményekre figyelne - jegyezte meg egyikük -, nem a csinos lányokkal cicázna munka helyett. * * * A Pitypang utca lakói tehát befogadták Szabóékat. Minden ment is volna a maga útján, ha Szabó Karcsinak nem lett volna egy idegesítő szokása. Minden vasárnap pontosan reggel (reggel? hajnali!) hat órakor nekiállt füvet nyírni. A Pitypang utca lakói szorgalmas emberek voltak. Egész héten becsületesen dolgoztak reggeltől estig. Néha éjszaka is. Vasárnap azonban szerettek sokáig aludni. Követte is mindenki ezt a rendet egészen Szabóék beköltözéséig. Amikor először berregett fel hajnali hat órakor Szabó Karcsi fűnyírója, egy emberként háborodott fel a Pitypang utca. Szólni azonban senki sem szólt. „Biztosan egyszeri alkalom - gondolták -, örül az új háznak, hadd nyírja azt a füvet!” Másodszorra már úgy élték meg a fülsüketítő motorzúgást, mint valami természeti katasztrófát, amely elől nincs menekvés. Harmadszorra pedig kétségbeestek.- Tennünk kell valamit - szögezte le Józsi. - Vissza kell szereznünk a nyugalmunkat. Veszekedésről szó sem lehet, ebben mindnyájan egyetértettek. A Pitypang utcában nincs helye a hangos szónak. Keresték a megoldást. Margit néni frissen sütött pitével állított be Szabóékhoz. Elmesélte Lilinek, hogy a Pitypang utcának az a legnagyobb varázsa, hogy vasárnap délig néma csend honol. Feri bácsi finoman célozgatott arra, hogy a Pitypang utcában szombatonként fűnyírás után milyen fergeteges kártyapartikat szoktak rendezni a férfiak. Trézsi néni hosszasan ecsetelte, hogy szombatonként nála alszanak az unokái, és vasárnap bizony akár délig se bújnak ki a paplanos ágyból. Még a lelkészt is beavatták az összeesküvésbe: a vasárnapi istentiszteleten részletesen beszélt arról, hogy az Úr a hatnapos teremtés után a hetedik napon (vasárnap!) megpihent, és csendben szemlélte művét. „Néma csendben” - tette hozzá nyomatékosan. Azonban semmi nem használt. Szabó Karcsi továbbra is boldog mosollyal nyírta a füvet vasárnap reggel hat órakor. * # * A békés Pitypang utcában bizony gyülekeztek a viharfelhők Szabóék feje felett. Józsi, a szomszéd elhatározta, nem tűr tovább. A vasárnapi alvását senki sem veheti el tőle. Nem bizony. Amikor következő vasárnap reggel felhangzott a hangos berregés, Józsi kiugrott az ágyából. Felvette hálóköntösét, hálósapkát húzott a fejére.- Hová mész? - riadt meg a felesége. Józsi nem válaszolt. Lement a garázsba. Körülnézett a homályban, majd élesen felvisított a köszörűkő. Megélezte a késeket. A házak ablakain libbent a függöny, álmos, de kíváncsi tekintetek kémlelték Józsiék házát. Józsi nyugodt, határozott léptekkel átballagott a szomszédba. Szabó Karcsi meghökkent, szólt volna, de Józsi leintette, és erőteljes mozdulattal beindította kézi fűkaszáját. Rámosolygott Karcsira.- Gondoltam, átjövök segíteni. Minden vasárnap egymagad kínlódsz a fűnyírással. Ketten hamarabb végzünk, meglátod. Még alig pitymallik. Ha végeztünk, mindketten aludhatunk még akár ebédig is.- No, de... - próbált szóhoz jutni Szabó.- Ugyan, ugyan - nevetett fel Józsi szomszéd. Ne hálálkodj. Azért vannak a barátok, hogy segítsenek. Jövő vasárnap Feri bácsi jön át, aztán mindig valaki más. Neked is megjár a vasárnapi pihenés, Karcsikám - veregette meg szomszédja vállát kedélyesen Józsi, és vidáman fütyörészve nyírta a füvet Szabóék udvarán. Miután végeztek, hazament, s nagy nyugalommal hajtotta álomra a fejét. Ettől a naptól kezdve újra csend és béke honolt vasárnaponként a Pitypang utcában. Szombat esténként pedig Szabó Karcsi az utcaibeli férfiakkal játszott barátságos kártyapartit. Természetesen csak a fűnyírás után. ■ Bozó Zsuzsanna „Ember, ne félj, nő már a nap!” - biztat Halász Judit kedves hangján egy régi lemezen. Ilyenkor tél végén ha nem félünk is attól, hogy többé nem látjuk meg a napvilágot, de legalábbis nagyon unjuk már a szürkeséget, a ködöt, az amorf jellegtelenséget. Pedig a szürkeséget is tekinthetnénk karakterisztikumnak. A fényesség a tarkaság ellenében. Olyan ez, mintáz Isten-hiány. Nemlétében kiált, és mutat a Létezőre. Könnyű valamit „nemkésznek”, nemlétnek nyilvánítani. Hisz a földből előtörő zsenge alig látszik még pedig akkorra már egészen nagy utat járt be a föld alatt. A természet alszik, de az ébredés már elkezdődött. Minden készülődik. Minden mozog a mostani, statikusnak tetsző télvégen is. Tele van töltettel, tele van lehetőséggel ez a csupaszság. Készen áll a virág(h)ozásra. Csak ehhez totálisan le kellett meztelenednie. Ne gondoljuk, hogy ebben az állapotban nem szép. Talán ilyenkor, teljes kiszolgáltatottságában a legméltóságteljesebb a természet. Pompás pompanélküliség. Nagyszerű egyszerűség. A várakozás állapota áldott állapot. Reménnyel beoltott. Magába öleli magát a vártat is. ■ Kinyik Anita HETI ÚTRAVALÓ „Az Emberfia nem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy őszolgáljon, és életét adja váltságul sokakért’.’ (Mt 20,28) Böjt 5. hetében az Útmutató reggeli és heti igéi az irgalmas, hű, igazi főpap személyét állítják elénk: ő önkéntes helyettes áldozatával örök váltságot szerzett. „Jézus Krisztus az engesztelés a mi bűneinkért, de nemcsak a mieinkért, hanem az egész világ bűneiért is.” (íjn 2,2; LK) Ma, fekete- vagy passióvasárnapon kérd: Judica! „ítélj meg engem, Istenem! / Te vagy oltalmazó Istenem! / Miért kell gyászban járnom? / Bízzál Istenben, ő az én Szabadítom!” (GyLK 705) Isten úgy szolgáltat nekünk igazságot, hogy megigazít Fia váltságdíja által. A mi ítéletünket ő viselte el: „Mert az Emberfia... azért jött..., hogy ő szolgáljon, és életét adja váltságul sokakért’.’ így „aki első akar lenni közöttetek, az legyen mindenki rabszolgája”. (Mk 10,45.44) Krisztus mint Melkisédek rendje szerint való főpap „örök üdvösség szerzőjévé lett mindazok számára, akik engedelmeskednek neki” (Zsid 5,9). Már Dávid által kijelentette Isten: a Messiás pap és király. „Megesküdött az Úr, nem bánja meg: Pap vagy te örökké, Melkisédek módján’.’ (Zsolt 110,4) E kánaáni pap király származása ismeretlen, és ő halhatatlan: „...miután hasonlóvá lett az Isten Fiához, pap marad mindörökké’.’ Jézus is, „mivel megmarad örökké, átruházhatatlanul viseli a papságot. Ezért üdvözíteni tudja örökre azokat, akik általa járulnak Istenhez..!’ (Zsid 7,3.24-25) Böjti útitársunk hitvallása a miénk lehet reformátorunk tolmácsolásában: „Tudom, hogy az én Megváltóm él, és ezután feltámaszt a porból. Akkor majd bőrömmel vesz körül, és testemben meglátom az Istent.” (Lásd Jób 19,25-26; Biblia - Magyarázó jegyzetekkel, 588. o.) Örök életünk alapja Krisztus áldozata: ő„a tulajdon vérével mentbe egyszer s mindenkorra a szentélybe, és örök váltságot szerzett. (...) így tehát új szövetség közbenjárója lett..., hogy az elhívottak elnyerjék az örökkévaló örökség ígéretét’.’ (Zsid 9,12.15) Ezért Pál (is) egyedül a megfeszített Krisztust hirdeti - s nem csak a korinthusiaknak - a Lélek bizonyító erejével: „...hogy hitetek ne emberek bölcsességén, hanem Isten erején nyugodjék’.’ (íKor 2,5) Az örök, hű főpap áldozata egyszer s mindenkorra érvényes, s ő „örökre az Isten jobbjára ült... Mert egyetlen áldozattal örökre tökéletessé tette a megszentelteket. (...) Ahol pedig a bűnbocsánatról van szó, ott nincs többé bűnért bemutatott áldozat’.’ (Zsid 10,12.14.18) „Jézus csak egyszer áldozta fel magát: ő a pap is, meg az áldozat is. Oltára pedig a kereszt. Drágább áldozatot nem adhatott Isten, mint amikor magát odaadta, és elemészti magát a szeretet tüzében." (Luther) János már előre látta a győzelmes Bárányt és kíséretét a Sión hegyén állani: „És új éneket énekelnek a trónus előtt, a négy élőlény és a vének előtt... ezek vétettek meg áron az emberek közül... ezekfeddhetetlenek’.’ (Jel 14,3-5) Főpapunk, „A hívek boldog nyája / Örömmel megy eléd, / Kik itt neved dicsérik, / Részük nem lesz halál, / Örök életre nékik / Hajlékod nyitva áll.” (EÉ 514,4) ■ Garai András
