Evangélikus Élet, 2013. január-június (78. évfolyam, 1-26. szám)
2013-03-17 / 11. szám
Evangélikus Élet KERESZTUTAK 2013. március 17. » 5 előfordulhat, hogy nem bírja már a szolgálatot. Rajtuk kívül négy-öt szlovák vagy kettős identitású lelkész szolgál vegyes gyülekezetben és esetenként azok filiáiban, szórványaiban magyar nyelven is. Minden tisztelet megilleti őket ezért! A magyarországi falusi gyülekezetekhez hasonlóan elenyésző az evangélikus nem lelkészi munkatársak száma. Pedig amikor nincs lelkész - de ha van, akkor is - milyen fontos szolgálata lehet mindazoknak, akik Krisztusban és Krisztusért elkötelezettek, és valamiféle képzésben is részesültek! Nem lehet nem észrevenni Szlovákiában is az okok között az európai protestáns történelmi felekezetekben tapasztalható közönyösséget, fásultságulnak. Az évenként egy- vagy kétszeri, „két félidős” (istentisztelet és fehér asztal) találkozások beszűkült határokat jelentenek és eredményeznek, melyek a misszió szempontjából értéktelenek. Az olvasók és gyülekezeteik lelki határai nyitottak-e? Kérdések: A naponkénti imatémák határai a kedves olvasónál, családjánál, gyülekezetében bővíthetők-e az északi szomszédunkban élő magyar evangélikusok között folyó misszióért és annak szervezőéért, az ottani missziói központért történő rendszeres és hűséges imádsággal? ■ GarádiPéter ► Ezekben a hetekben lesz két és fél esztendeje, hogy északi szomszédunk, Szlovákia magyar ajkú evangélikusai között önálló misszió indult. Néhány, Krisztus ügyéért és a missziói parancs betöltéséért elkötelezett evangélikus testvér alapította. Természetesen nem előzmény nélkül, hiszen úgy is mondhatnánk, hogy a Sajógömöri és a Budaörsi Evangélikus Egyházközség testvér-gyülekezeti kapcsolatából, annak gyümölcseként született. Mint minden misszió, ez is határokat lép át, és célja a Bibliában olvasható evangélium, örök élet és isteni szeretet határtalanságának a megismertetése minden magyar emberrel, mégpedig lehetőség szerint az anyanyelven. Átlépett határok Határtalan misszió a határon túl között két és fél éve szolgáló missziós központ nem ismeri a határokat, azokról nem akar tudni, átlépi őket. Sajógömörből indult, de átlépte a gyülekezet határait, és szolgálatával először csak Gömörben, majd Dél- Szlovákia más területeinek gyülekezeteiben is megjelent. Kezdeti iratmissziós tevékenységének határát átlépve gyermek- és ifitáborokat, missziói napokat, evangélizációs alkalmakat szervez. De ma már - a lelkészhiány miatt - bibliaórákat, hittant, konfirmációs előkészítőt és olykor istentiszteleteket is tart kevés önkéntesével. A nemzetiségi határokon is túllépett már a misszió, amikor vegyes gyülekezetek szlovák evangélikusai számára szlovák nyelvű keresztyén irodalmat visz. Még nagyobb határáttörésnek vagyunk a tanúi, amikor a cigányok felé kezdtek szolgálni a missziói központ önkéntesei. Helyi szinteken katolikusokkal és reformátusokkal is kiépültek a misszió kapcsolatai, átlépve ezzel a felekezeti határokat is. Testvér-gyülekezeti kötődéseken keresztül egyes magyar gyülekezetekkel is kapcsolatban van, és szolgálata ismert a Magyarországi Evangélikus Egyház vezetői előtt. A határtalan szolgálat határai „Az aratnivaló sok, de a munkás kevés” (Mt 9,37) - halljuk Jézus szavait. így is mondhatjuk: a vetni- és aratnivaló határtalanul sok, de munkás szinte alig. Tehát a határtalan szolgálat egyik határát a munkatársak hiánya jelenti. Senki ne gondoljon főállású misszionáriusokra, hanem olyan hívő emberekre, akik munkájuk, családjuk, hétköznapi életük mellett hetente vagy havonta néhány órát az evangélium továbbadására szánnak. A legritkább esetben szószékekről, sokkal inkább a mindennapokban, gyerekek, fiatalok, fiatal házasok, elváltak, középkorúak, idősek, férfiak, nők, cigányok között, de szervezetten, hűséggel és rendszeresen szolgálnak. A határokat nem ismerő szolgálat másik behatároltsága a munkatársképzés hiánya, esetlegessége. Szlovákiában nem tudunk olyan nemlelkészimunkatárs-képzésről, mely a magyar anyanyelvűek számára elérhető lenne. Ne felejtsük el, hogy a Biblia és az egyház nyelve, az úgynevezett „kánaáni nyelv” olyan speciális, hogy a más nyelven jól beszélők sem tudják használni a specialitásait. Ehhez bizony az anyanyelv kell. Ezért az ottani szolgálók képzését Magyarországon kell megoldani, vagy kihelyezett képzéseket kell megvalósítani. A határokat átlépő misszió érzi, tapasztalja, hogy ma még kevesen hordozzák imádságban ezt a szolgálatot. Milyen jó lenne, ha tág határok között, akár az egész Kárpát-medencében és azon túl is a magyar evangélikusok tömegei imádkoznának ezért a szolgálatért! A saját határait már-már felülmúló missziónak számolni kell az anyagi határokkal is. Két kezünkön meg lehet számolni azokat, akik támogatják a Szlovákiában szolgáló magyar missziói központot. Ezek közül a Magyarországi Evangélikus Egyház támogatása meghatározó, de a szükségeshez mérten kevés. Megtapasztalásunk, hogy ha egy testvér-gyülekezeti kapcsolat nemcsak formális és protokolláris, hanem élő, akkor a missziós lelkűiét felébred a magyarországi testvérgyülekezet tagjaiban, és a lelki határai kitárévén Magyarországra kerültek családjai, esetleg a mai Szlovákia területéről származók, de rajtuk kívül is minden testvérünk. A segítségre és szolgálatra mindenkit hívunk és várunk! . i ■ tea a Is« Bár nincsenek pontos kimutatások, de a közelmúltban lezajlott népszámlálás adataiból kikövetkeztethető, hogy a magyar határ túloldalán hozzávetőlegesen még egy magyarországi egyházmegyényi magyar nemzetiségű evangélikus él. Ez körülbelül tizenkéttizenötezer hit- és nemzettestvérünket jelenti az ukrántól az osztrák határig. Hol a határ a leépülésben? Nincs határ, csak végállomás lehet, amikor egy nyelvében és felekezetében közös közösség, jelesül a szlovákiai magyar evangélikusság eltűnik. Még nem got, elvilágiasodást. A névleges magyar evangélikusok számaránya odaát is meghökkentő és elszomorító, a kevés rendszeres alkalom látogatói a teljes magyar nemzetiségű evangélikusság négy-öt százalékát teszik ki. Amíg Magyarországon az evangélikus egyház - ha csökkenő mértékben is, de - még mindig kedvezményezettje a 20. század első felében átélt ébredési időszaknak, addig sem Szlovákiában, sem korábban a magyar, illetve a csehszlovák fennhatóság idején szinte nem volt lelki megújulási mozgalom a magyar evangélikusok között. Misszió - bizonyságtétel a határokat nem ismerő Jézusról Jézus, nem törődve a botránkozókkal, határokat lépett át, azokat nem vette figyelembe. így állt szóba a házasságtörő asszonnyal, ült le beszélgetni a samáriai asszonnyal, ment be a vámszedők házaiba. Együtt evett a bűnösökkel, megállt a leprások kérésére, elment a kapernaumi századoshoz, szolgálatba állított arra teljesen képzetlen és alkalmatlan tanítványokat - és folytathatnánk. Ugyanakkor ember- és lélekmentő szolgálata és áldozata soha nem irányult senki ellen. Ugyanígy a Szlovákia területén szolgáló Magyar Evangélikus Missziói Központ mindig valakikért, sohaMissziósnap Tornaiján fel lelki, szellemi, fizikai, időbeli anyagi határait, és segítsen! Legyenek akár az első világháború előtti Felvidékről elszármazottak utódai vagy a második világháború után sokak számára tragikus lakosságcsere sem valakik ellen munkálkodik az Úr Jézus nevében. A szerző a budaörsi gyülekezet volt felügyelője Cigány misszió -gömöriek Sárszentlőrincen tartunk itt, de a leépülés folyamata jól érzékelhető és előrehaladott. A miértre a sok okot felsorolni nem lehet, csak szemezgethetünk közülük. A magyarul szolgáló lelkészek hiánya rendkívül fájó. A két magyar nemzetiségű lelkész közül az egyik a nyugdíjkorhatáron van, bármikor Misszió határok nélkül Tele vagyunk határokkal, egyházban és gyülekezetekben is. Mindez szívünk forróságának hiányából fakad. A langymeleg szív pedig csak vegetálásra képes. A misszió tüzet visz oda, ahol már szinte kihűlt minden. A Szlovákia magyar evangélikusai Isten Szentlelke által lesznek-e megszólított gyülekezetek Magyarországon, amelyek túllépve a formalitások határain valóságos és élő testvér-gyülekezeti kapcsolatokat kezdeményeznek az ottani közösségekkel, olykor már csak gyülekezetromokkal? Azok felé a magyarországi testvérek felé, akik munkatársképzésen, presbiterképzésen vagy bibliaiskolai oktatáson vettek részt, illetve a gyülekezetek felé határtalanul nagy kérés-e a szolgálatokba való bekapcsolódásra történő hívás? Aki vallja, hogy Istennél minden lehetséges, és az eltűnés határához érkezett szlovákiai magyar evangélikusság számára az ébresztés szolgálata nagyon fontos, kérjük, mérje A segítség konkrét formáiról további információk kaphatók Lóczy Tibortól, a missziói központ vezetőjétől (e-mail: loczytibi@centrum.sk), a budaörsi evangélikus gyülekezettől (e-mail: budaors@lutheran.hu) és e sorok szerzőjétől (e-mail: zizsogyope@t-online.hu). A sajógömöri székhelyű magyar missziói központ támogatására adományokat a Magyarországi Evangélikus Egyház 11707024- 20347257 számú számlájára lehet utalni úgy, hogy az utalás megjegyzés rovatában fel keli tüntetni: „Felvidéki misszióra”.