Evangélikus Élet, 2013. január-június (78. évfolyam, 1-26. szám)
2013-02-24 / 8. szám
„Hiteles volt például annak a fiatal lelkésznek a beszámolója, akit egy cigány falu határában azzal a céllal állítottak meg a helyiek, hogy ötezer forint »útdíjat« szedjenek be tőle. Ám aztán egyikük így kiáltott fel: »Hagyjátok, én ezt a csávót ismerem a börtönből!«” „Kaj si tyiro phral?” ► 3. oldal „Egyre nagyobb ámulattal néztem a templomból vonakodva távozókat, és megsejtettem valamit az emberi lélek éhségéről és szomjúságáról.” Különös jelenség? !► 11. oldal „A váratlan helyzetek mutatják meg leginkább, hogy mivel van tele a szívünk. A tanult igazság csak a komfortos helyzetekre jó. Valójában akkor mutatkozik meg igazi énünk, hitünk, amikor ránk lépnek, mint egy leejtett fogkrémestubusra.” Palackposta 12. oldal Parókus társsá iktatott hitves !► 3. oldal Csikk a kopjafán !► 6. oldal Interjú Csányi Vilmossal !► 7. oldal Északi testvéreink terepén !► 8-9. oldal Gospel - magyarul W 14. oldal Légy csendes szívvel! W- 15. oldal Túlcsordulás Képes krónika a Szélrózsa-utótalálkozóról ► Meríts!pólós fiatalok és mini Túlcsordulás-plakátok, templomi elcsendesedés és kávéházi zsivaj, kerekasztal-beszélgetés és közös éneklés, elgondolkodtató előadás és felüdítő koncertélmény - múltba nézés, jelen levés és jövőbe tekintés. A tavaly nyári, fonyódligeti 9. Szélrózsa országos evangélikus ifjúsági találkozó utótalálkozóját február 16-án, szombaton tartották a Budapest-Fasori Evangélikus Gimnáziumban. Sopronból, Kőszegről, Kaposvárról, Békéscsabáról, Szegedről, Debrecenből, Albertirsáról érkeztek azok a fiatalok, akik - néhány budapesti érdeklődő mellett - már az utótalálkozó előestéjét is együtt töltötték a Rózsák terei evangélikus kollégium tornatermében. Mesterházy Balázs Szélrózsa-atya köszöntése után Taizé-áhítattal hangolódtak a programra, majd az elcsendesedést követően - Csadó Balázs és Pongrácz Máté lelkészek vezetésével - nagyszabású kvízjátékban mérték össze, ki ismeri közülük jobban a Szentírást, a Szélrózsát vagy épp a Magyarországi Evangélikus Egyházat. Az elmetorna fáradalmait végül a békéscsabai fiatalokból álló Anonimouse együttes korálfeldolgozásos, bulislágeres koncertjén pihenték ki. Az előeste több mint félszáz résztvevőjéhez másnap aztán még körülbelül kétszázan csatlakoztak. A fasori evangélikus templomban a teológushallgatók zenekara biztatta közös éneklésre a jelenlévőket. A nyitóáhítatot Ócsai Zoltán pécsi lelkész, az első, 1996-os váraljai Szélrózsa öüet- és házigazdája tartotta a „Mert amivel csordultig van a szív, azt szólja a száj” (Lk 6,45b) igéből kiindulva. (Áhítatának az EvÉlet részére átdolgozott szövege a 12. oldalon, a Palackposta rovatban olvasható. - A szerk.J Az elcsendesedés után a résztvevők átvonultak a szomszédos gimnázium termeibe - kivéve azokat, akik a két Tízek-tag lelkész, Réz-Nagy Zoltán és Smidéliusz Gábor U2-előadását és örömzenélését választották a programok közül. A további helyszíneken Nyáry Krisztián így szerettek ők - Magyar irodalmi szerelmeskönyv című kötetéről Laborczi Dóra újságíró beszélgetett a szerzővel, míg Kubiszyn Viktort, a Drognapló íróját Bedecs Réka teológushallgató kérdezte. A tízórai falatokat dr. Fabiny Tamás, Gáncs Péter és Szemerei János kínálta. A Püspökdesszert elnevezésű beszélgetésen az evangélikus fiatalok oldalának szerkesztői - Bárány ay Zsófia, Gömbös Tamás és Győr- Jfy Lajos - a toleranciáról faggatták az egyházkerületek lelkészi vezetőit. A különleges társasjátékok kedvelőit Szunyoghy Zsolt, a pestszentlőrinci gyülekezet tagja, a Magyar Társasjátékos Egyesület korábbi elnöke várta. A lehetőségek piacán a Luther Kiadó, a Magyar Bibliatársulat és a Szentírás Szövetség kiadványaiból válogathattak az érdeklődők, illetve megismerkedhettek a Tamás-mise szervezőivel, és bepillantást nyerhettek az Ökumenikus Segélyszervezet munkájába. A nosztalgiázni vágyók visszanézhették a fonyódligeti találkozón készült képeket és videókat, a pszichodráma iránt érdeklődők pedig a láthatatlan színház és a KOSZI (Keresztény Önkéntesek Szövetsége az Ifjúságért) Mentactor interaktív színházi műhelyének programjain vehettek részt. A dísztermet ebéd után „foglalhatták el” az utótalálkozó résztvevői. A Szélrózsa Band részben új felállásban, de a már jól ismert repertoárral és hangszereléssel nyitotta meg a délutáni programok sorát. Kövesdi Miklós Gábor nyáron a KIÉ (Keresztyén Ifjúsági Egyesület) főhadiszállásán nevettette meg a szomjoltás, éhségűzés, jóízű terefere mellett kacagásra is vágyó kávéházazókat. Az utótalálkozón főműsoridőben, közvetlenül a Szélrózsa Band után, illetve az Amaro Del koncertje előtt lépett színpadra. A többek között Fábry Sándor gegcsapatát is erősítő író, humorista, műfordító öniróniát sem nélkülöző, bő félórás stand upjából utóbb - a tudósító megfigyelése szerint - a „Zöld gomb, PIN-kód, zöld gomb, amen” poént idézték a legtöbben. Az Amaro Del, azaz „a mi Istenünk” zenekart a reformáció és tolerancia tematikus év jegyében hívták meg a szervezők. A tizennégy éve alakult formáció Kárpátaljáról érkezett; tagjai olyan cigány muzsikusok, akik egyszersmind meggyőződéses keresztények is. Noha a zsúfolt teremben esély sem volt táncra perdülni, a székek alatt azért az első ütemektől kezdve ritmusra izegtek-mozogtak a talpak. A cigány népzenei hagyományokból táplálkozó, dzsesszel ötvözött dallamok persze nem az öncélú mulattatás eszközei voltak - az elhangzott dicséretek mind a Vőlegény iránt érzett szerelmükről tanúskodtak, így koncertjük egyben komoly bizonyságtétel is volt. A nap lezárásaképpen a résztvevők Mesterházy Balázs úti áldásával indulhattak haza - lélekben talán már a következő találkozást várva. Folytatás a 12. oldalon Kacagás böjtidőben ■ Lupták György Hahó, Szerkesztő úr! Nincs itt valami tévedés? Itt valami nagyon nem illik össze! Na jó, egy mosoly még tán megfér az ember szája szegletében ilyenkor böjtben is. No de kacagni? Böjti szelek fújnak, Szerkesztő úr! Az asszonyok most újra fekete ruhákban sietnek a templomba. Most nem illik lakodalmakat tartani, sőt meg kellene kövezni azokat, akik ilyentájt bálokat szerveznek. Kacagás böjtben? Gondolni rá is szentségtörés... Annyira sokfélék vagyunk. A böjt sokaknak a bánat, a kötelező szomorúság időszaka. Ők tán kötelező koplalásra, éhezésre gondolnak, pedig mi lehet ma egyáltalán kötelező? A böjti időszak mifelénk mindig magával hozta az egész hetes elcsendesedés lehetőségét, az evangélizációt. Ha beköszöntött a böjt, minden este mentünk az imaházba, hallgattuk a neves vendég dörgedelmes, megtérésre hívó szavait. S ez így volt jó. Amikor Krisztus szenvedésére, kereszthalálára emlékeztet az ige, nem idegen ettől a nevetés? Persze, hogy az. De a böjti idő évről évre megújuló lehetőség is minden elveszettnek. Isten megmenteni akar, szeretni akar, magához ölelni akar. S ha ezt az ölelést átéltem, létezhet-e ennél nagyobb öröm? Egy óvónő így vallott pár éve, egy korábbi ProChrist evangélizáció után: „Nekem ez a nyolc este olyan volt, mint egy tisztító fürdő, egy boldogságos tánc Jézussal. Minden este felkért, és én rábíztam magam, és csak forogtunk-forogtunk... Az összes téli bál, amin részt vettem, mit sem ért hozzá képest! Tudod, én lassan haladok a hit útján. Sokszor hívogattak, mire meghallottam. Amikor megtapasztaltam Istent, sokáig mit sem tudtam Jézusról. Valami mentálhigiénés szakembernek, természetgyógyász bibliai alaknak véltem, akit kora természetfeletti hatalommal ruházott fel. Nem tudom, hogy mikor dőlt meg ez a teóriám, de akkor fergeteges »szerelembe« estem vele! Az istentisztelet olyan volt, mint egy randevú, és mindent pótolni akartam, minél gyorsabban. Sokszor voltam türelmetlen, azt hittem, minden azonnal másképp lesz. De csak lassan, apránként változtak körülöttem a dolgok, ellentétben a belső világommal, ami hátraarcot csinált. Azt hittem, hogy a hitre jutással megoldódott minden, s boldogan élek, míg meg nem halok. De a lángolás után jöttek a hétköznapok, és bedarált a gépezet. Olyan rutinból ment minden, és idővel egyre jobban hiányzott valami. Megrémültem, nem értettem. Aztán rájöttem, hogy ez tisztára olyan, mint a házasság! Megkötni könnyű, de megtartani... Tenni kell érte sokat: beszélgetni, időt és figyelmet adni, megérteni és leginkább nagyon szeretni. Mindenestül, feltétel nélkül. És akkor kegyelem van és boldogság. Van, hogy Jézussal »ülünk a szekéren, és kacagva gurulunk le a hegyről«. Aztán jön a keserves út felfelé, és toljuk erőlködve. A hitet ápolni, éltetni kell. Megkapni könnyű volt, de állandó gondozást igényel. Például ilyenekkel, mint a ProChrist. Erőt, szeretetet, közösségi élményt adott. Az első alkalom után elhívtam a kolléganőmet, és az együtt töltött órák valami olyan többletet hoztak a kapcsolatunkba, ami biztosan áldás lesz a munkánkban. Része lettem valami nagy Egésznek, amit olyankor érzek, ha a nyári csillagos eget bámulom. Porszem vagyok, mégis pótolhatatlan. És most a »tánc« után ülünk Jézussal a szekéren, és kacagva gurulunk le a hegyről.” S ott járja az örömtáncot a báránya után hegyet-völgyet bejáró pásztor, az elgurult pénz miatt házát kisöprő asszony és az elkóborolt fiát naponta hazaváró apa... A szerző evangélikus lelkész, a Bács- Kiskun Egyházmegye esperese Igehirdetés 8 napon át - műholdon keresztül ProChrist-sajtótájékoztató ► A ProChrist fő előadójának személyes részvételével tartott sajtótájékoztatót múlt csütörtökön a műholdas evangélizációsorozat magyarországi szervezőbizottsága a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának (MEÖT) székházában. Ulrich Parzany délután - Evangélizáció és Európa címmel - előadást is tartott, melyben további műhelytitkokat is elárult a március 4. és 11. között immár ötödik alkalommal megszervezendő nyolcnapos ökumenikus sorozatról. A nyugalmazott német evangélikus lelkész a kilencvenes évek eleje óta áll a ProChrist mozgalom élén, 1995-től pedig az alkalmak igehirdetője. ^ Folytatás a 4. oldalon
