Evangélikus Élet, 2013. január-június (78. évfolyam, 1-26. szám)

2013-02-17 / 7. szám

14 H 2013. február 17. krónika Evangélikus Élet Videokonferenciát tartott az északi esperesi kar Az Északi Egyházkerület Püspöki Hivatala első ízben szervezett vi­deokonferenciát az egyházkerület hat esperesének részvételével. Az eddigi telekonferenciákhoz képest te­hát az egyházkerület még modernebb megoldások útjára lépett. A február 9-ei egyórás megbeszélésen az egy­házmegyei elnökségek tanácsát készí­tették elő a lelkészi vezetők. Az új típusú megbeszélési forma számos előnyt rejt magában: költség­hatékony, gyorsan megszervezhető (például egy doodle-os szavazással), bárhonnan részt lehet benne venni, ahol megvannak a technikai feltéte­lek (számítógép, webkamera, Skype program, internet; tehát akár egy laptop is elegendő). A kezdeményező Fabiny Tamás püspök mindezt ekképpen egészí­tette ki: „A tervezett videokonferen­­ciák semmiképpen sem mennének a személyes találkozások rovására. Tehát a megyei elnökségek tanácsá­nak üléseit természetesen a meg­szokott keretben tartanánk. A po­gácsa helyett - amely már hozzá­tartozik egy-egy face to face talál­kozáshoz - igyekszünk gyümöl­csöt adni.” ■ Horváth-Hegyi Áron Sikeres a templomi csend Sikeresnek bizonyult egy templo­­micsend-CD, vagyis az a csaknem néma „hanglemez” amelyet egy brit templomban vettek fel, hogy az érte kapott összegből fizetni tudják az épület felújítását. A harmincperces felvétel Seafordban, a Szent Péter­­templomban készült, a templom meg a 12. században. A CD-n nem csak síri csend van: néha hallatszik egy templomi pad csi­korgása, máskor léptek nesze, a hát­térben pedig valahol távol a közleke­dés zaja. „Ha semmi se lenne a lemezen, az emberek elunhatnák” - idézte a brit Metro újság Roger Binget, egy het­vennégy éves helybeli férfit, aki gyak­ran jár a Szent Péter-templomba. „Ko­runkban mindenki rohan, zajosan él. Az ember azonban néha szeret leülni, szereti élvezni egy kicsit a csendet és a nyugalmat” - mondta Bing, aki sze­rint lazulás végett vásárolják a CD-t. A brit piacon kívül Németország­ban és Ausztriában szintén van rá igény, de még Ghánából is érkezett megrendelés. „Örülök, hogy ennyi­re népszerű a lemez. Templomunk­nak csodálatos minőségű a csendje” - mondta Andrew Mayes tiszteletes. M Forrás: MTI HIRDETÉS_________________________________________________________________________________ Nyugdíjas papnék és papnők csendesnapja Türelem - de meddig? címmel nyugdíjas papnék és papnők csendesnap­jára kerül sor március 23-án 9.30-15.00 között a Budapest-Deák téri evan­gélikus gyülekezet nagytermében. Az alkalmon Gerőfi Gyuláné dr. Bre­­bovszky Éva és Sefcsik Zoltán lelkészek, valamint Benczúr László építész szolgál. Mindenkit szeretettel hívnak és várnak a szervezők. Istentiszteleti rend ♦ 2013. február 17. Böjt 1. vasárnapja. Liturgikus szín: lila. Lekció: Mt 4,1-11; 2Kor 6,1-10. Textus: Jób 1,8-22. Énekek: 275., 75. Budavár, I., Bécsi kapu tér de. 9. (úrv.) dr. Agod Anett; de. 10. (német) Johannes Erlbruch; de. 11. (úrv.) dr. Fabiny Tamás; du. 6. dr. Agod Anett; Fébé, II., Hűvösvölgyi út 193. de. 9. (úrv.); Sarepta, II., Modori u. 6. de. 3/4 11. Sztojanovics András; Pesthidegkút, II., Ördögárok u. 9. de. fél 10. (úrv.) Fodor Viktor; Csillaghegy-Békásmegyer, III., Mező u. 12. de. 10. (úrv., összegyülekezés napja) dr. Orosz Gábor Viktor; du. 2. dr. Csányi Vilmos Verseny a bőségszaruért című előadása; Óbuda, III., Dévai Bíró M. tér de. 10. (úrv.) Bálintné Varsányi Vilma; Újpest, IV., Lebstück M. u. 36-38. de. 10. Solymár Péter Tamás; Káposztásmegyer, Közösségi Ház, Lóverseny tér 6. du. 4. (missziói alkalom) Solymár Péter Tamás; Deák tér, V., Deák tér 4. de. 9. (úrv.) Gerőfiné dr. Brebovszky Éva; de. 11. (úrv.) Cselovszky Ferenc; du. 6. Gerőfiné dr. Brebovszky Éva; Fasor, VII., Városligeti fasor 17. de. fél 10. (angol nyelvű, úrv.) Scott Ryll; de. 11. (úrv.) Pelikán András; Józsefváros, VIII., Üllői út 24. de. fél 11. (úrv.) Románná Bolba Márta; VIII., Rákóczi út 57/a de. 10. (szlovák) Gulácsiné Fabulya Hilda; VIII., Karácsony S. u. 31-33. de. 9. Románná Bolba Márta; Ferencváros, IX., Gát u. 2. (katolikus templom) de. 11. (úrv.) Koczor Tamás; Kőbánya, X., Kápolna u. 14. de. 10. Benkóczy Péter; Kelenföld, XI., Bocskai út 10. de. 8. (úrv.) dr. Blázy Árpád; de. fél 11. (úrv., zenés) dr. Blázy Árpád; du. 6. (vespera) dr. Blázy Árpádné; XI., Németvölgyi út 138. de. 9. dr. Blázy Árpádné; Budagyöngye, XII., Szilágyi E. fasor 24. de. 9. (úrv.) dr. Fabiny Tamás; Budahegyvidék, XII., Kék Golyó u. 17. de. 10. (úrv.) Keczkó Pál; du. 3. Keczkó Szilvia iktatása, végzi Bence Imre; Angyalföld, XIII., Kassák Lajos u. 22. de. 10. Grendorf Péter; Zugló, XIV., Lőcsei út 32. de. 11. (úrv.) Tamásy Tamásné; XIV. Gyarmat u. 14. de. fél 10. Tamásy Tamásné; Pestújhely, XV, Templom tér de. 10. (úrv.) Szabó B. András; Rákospalota, XV, Juhos u. 28. (kistemplom) de. 10. Ponicsán Erzsébet; Rákosszentmihály, XVI., Hősök tere 10-11. de. 10. Fekete Gy. Viktor; Cinkota, XVI., Rózsalevél u. 46. de. fél 11. (úrv.) Vető István; Mátyásföld, XVI., Prodám u. 24. de. 9. (úrv.) Vető István; Rákoshegy, XVII., Tessedik tér de. 9. Nagyné Szeker Éva; Rákoskeresztúr, XVII., Pesti út 111. de. fél 11. Nagyné Szeker Éva; Rákoscsaba, XVII., Péceli út 146. de. 9. Darvas Anikó; Rákosliget, XVII., Gőzön Gy. u. de. 11. Darvas Anikó; Pestszentlőrinc, XVIII., Kossuth tér 3. de. 10. (úrv.) Deák László; Pestszentimre, XVIIL, Rákóczi út 83. (református templom) de. 8. Deák László; Kispest, XIX., Templom tér 1. de. 10. Széli Bulcsú; XIX., Hungária út 37. de. 8. Széli Bulcsú; Pesterzsébet, XX., Ady E. u. 89. de. 10. Győri János Sámuel; Csepel, XXL, Deák tér de. fél 11. Zólyomi Mátyás; Budafok, XXII., Játék u. 16. de. 10. (úrv.) Hokker Zsolt; Budaörs, Szabadság út 75. de. 10. Endreffy Géza; Soroksár, Otthon Közösségi Ház, Szitás u. 112. du. 4. Győri János Sámuelné; Budakeszi, Fő út 155. (gyülekezeti terem) de. fél 10. (úrv.) dr. Lacknerné Puskás Sára. Összeállította: Bállá Mária Jókedvű adakozók a Sztehlo-iskola bálján ► Első jótékonysági bálját tartot­ta meg február 9-én a második tanévének félidejében járó Sztehlo Gábor Evangélikus Óvo­da, Általános Iskola és Gimná­zium. A bállal olyan hagyományt kíván teremteni az intézmény, amely méltó a névadó evangéli­kus lelkészhez, akinek gyermek­­mentő tevékenysége és adakozó lelkülete jól ismert az utókor előtt. A pestszentlőrinci iskola a rendezvény bevételéből szoci­ális alapot kíván létrehozni ne­héz anyagi körülmények között élő diákok támogatására. Az összefogás nem előzmény nélkü­li. A tanárok tavaly észrevették, hogy egy tanuló kenyeret csempész ki a konyhából a kabátja zsebében. Kide­gatója, Kákay István és a Pesti Egy­házmegye esperese, Győri Gábor. Sokszínű műsort láthattak az egy­begyűltek az este során. A bál „öreg­diák” díszvendége Csepregi Éva éne­kesnő volt. Az elődiskola, az 1993-ig Steinmetz Miklós nevét viselő gimná­zium volt növendékének dalai nem­csak a nyár hangulatát hozták el a tél­be, de felidézték a szülők és tanárok ifjúságának éveit is... Igazi kuriózumot is tartogattak a szervezők a vendégek számára. Az Atlanti-óceánt egyedül a világon el­sőként átevező „világcsavargó” Ra­­konczai Gábor hosszú évek után itt találkozott újra földrajztanárával, akinek sikerült különösen is örömteli meglepetést okozni a viszontlátással. (Mint megtudhattuk: az egyébként építész hajós decemberre tervezi ötödik átkelését planétánk második legnagyobb óceánján.) mogyorókrém... Sztehlo Gábor „szár­nyai alatt” a náci vészkorszak áldoza­tainak és a kommunista diktatúra ül­dözöttjeinek gyermekei egyaránt ott­honra találhattak. A bálon részt vett Merényi Zsuzsanna, a Sztehlo-alapít­­vány elnöke, az iskola igazgatótaná­csi tagja és Weissmahr Zsuzsanna, Sztehlo Gábor unokahúga is. A Boyzless Voice kamara-ének­együttes népdalokkal és gospelekkel örvendeztette meg a résztvevőket. A bálozók az 1920-as évek dzsessz­­táncával is megismerkedhettek. A charlestont először csak a tanárokból és diákokból álló tánckar ropta, majd egy kis rögtönzött táncházat is tar­tottak a bátor jelentkezők számára. A táncos kedvűeknek a Simple zene­kar húzta tovább a talpalávalót. Az elegáns díszbe öltöztetett Pest­szentlőrinci Német Nemzetiségi Ál­talános Iskola tornatermében a kö­rült, hogy sok diák érkezik üres has­sal az iskolába, mivel szüleiknek nem telik a napi betevőre. Azóta rendszeresen osztanak - a pedagó­gusok és a beszállító cég hozzájáru­lásával - zsíros kenyeret az iskolában. A múlt szombati jótékonysági bál köszöntésekkel kezdődött: dr. Kali­na Katalin, az iskola igazgatója után a bál fővédnöke, Gáncs Péter elnök­püspök szólította meg az egybe­gyűlteket. Pohárköszöntőt mondott egyházunk országos irodájának igaz­Beszélgetés keretében idézte fel emlékeit D. Keveházi László nyugal­mazott evangélikus lelkész és dr. Andrási Andor, a Sztehlo-alapítvány alapító tagja. Az iskola névadója ál­tal létesített gyermekotthon egykori lakói - „Sztehlo-gyerekek” - érdekes­ségként elmondták, hogy az Egyesült Államokból és Svájcból kaptak ado­mányokat, így az éhezéstől az akko­riban hazánkban nem kapható „egzo­tikus” ételek mentették meg őket - mint például a szardínia és a sós zel kétszáz résztvevő, a pedagógusok, a szülők, a diákok és a pestszentlő­­rinc-pestszentimrei gyülekezet tag­jai családias hangulatban élvezték az együtt töltött időt. A bál bevételét nö­velő tombolajegyek gyorsan fogytak, a tombolatárgyaktól pedig roska­dozott az asztal. A bál céljának eléréséhez - a szoci­ális alap megteremtéséhez - a peda­gógusok, a munkatársak, a szülők és a gyülekezet tagjai egyaránt adakoztak. ■ Bállá Mária HIRDETÉS DIGITALSTAND www.digitalstand.hu Bárhol vagyok, velem vannak a lapjaim. Olvassa az Evangélikus Elet digitális változatát!

Next

/
Oldalképek
Tartalom