Evangélikus Élet, 2013. január-június (78. évfolyam, 1-26. szám)

2013-02-17 / 7. szám

1 r ' Evangélikus Elet Élő'Víz’ 2013: febrTiár »• A kezdeményezés és a kemény munka hatása Ha igaz a mondás, hogy „a változa­tosság az élet sava-borsa” akkor az én életem meglehetősen „fűszeres” Egy közelmúltbeli hétvége jó példa erre: szombat délután egy jogi cég mun­katársait fényképeztem. Innen a he­lyi művelődési központba mentem egy kiállításra, amelynek megterve­zésében részt vettem. Hazaérve összecsomagoltam a hangszereimet és a felszerelésemet, és útra keltem, hogy a Sky Blue névre hallgató zene­karommal egy népszerű kávézóban játsszunk. Másnap reggel a gyülekezetünk ünnepelte ötvenéves jubileumát. Énekeltem a kórusban, és fotóztam. Aztán elmentem a Heartland Steel Guitar Association - melynek alapí­tó tagja és tisztségviselője vagyok - zenés rendezvényére. Este a felesé­gemmel látogattunk el egy koncert­re a Kauffmann Centerbe, ahol ön­kéntesként dolgozunk. Nemrég egy barátom tanácsot kért, hogyan keressen magának jobb állást. Nem gondolom, hogy a segít­ségére lehetnék, mivel én sohasem ke­restem állást, így nem is tudom, ho­gyan lehet találni. Én mindig azt csi­náltam, amit akartam. Az az alapél­vem, hogy ha elég jó vagy valamiben, akkor majdcsak akad valaki, aki fizet azért, hogy csináld. Ha meg nem, ak­kor legalább élvezed, amit csinálsz. Jelenleg fényképezéssel keresem a kenyeremet. Ahogy látom, ha nem keresek elég pénzt, annak vagy az az oka, hogy nem vagyok elég jó, vagy pedig az, hogy nem mutatom meg elég sok embernek, hogy jó vagyok. Ezért aztán sok időt fordítok arra, hogy egyre jobb fényképésszé váljak, és hogy minél több embernek meg­mutassam a képeimet. Zenélésből és az általam írt köny­vek eladásából is van bevételem. Ezeken a területeken is ahhoz, hogy többet érjek el (hivatásszerűen), jobbnak kell lennem. Meg kell tanul­nom jobban játszani, jobb dalokat ír­ni és jobb írónak lenni. Lukács evangéliumának 16,10-12 versében egy fontos üzleti alapelvet találunk: „Aki hű a kevesen, a sokon is hű az, és aki a kevesen hamis, a so­kon is hamis az. Ha tehát a hamis mammonon nem voltatok hűek, ki bízza rátok az igazit? És ha a másén nem voltatok hűek, ki adja oda nek­tek azt, ami a tietek?’’ Más szóval: ha a legtöbbet hozod ki abból, amid van, lehetőséget kapsz arra, hogy többet tehessél. Évekkel ezelőtt ezt az elvet a gya­korlatban is megtapasztaltam. Szeret­tem volna egy jó kocsit, de nem en­gedhettem meg magamnak, ezért aztán olyat vettem, amilyenre telt. De ahelyett, hogy lestrapáltam volna, olyan gondosan bántam vele, mint­ha álomautóm lett volna: mostam, ápoltam, még egy könyvet is besze­reztem hozzá, és mindent megtettem, hogy javítsak az állapotán. Egyik nap egy autókereskedő, aki látott vele közlekedni a városban, megszólított, hogy megvenné tőlem. Eladtam, és az árából meg tudtam venni a „jó kocsit" amelyre mindig is vágytam. Kifizetődött, hogy jól bántam a régi kocsimmal, lehetőséget kaptam arra, hogy vehessek egy jobbat. Az az alapelv, hogy „hűségesnek lenni azon, amid van, így méltó leszel arra, hogy nagyobb felelősséget kapj", az élet minden területén érvényes. Ezért az­tán álláskereső barátomnak adott ta­nácsom így szólt: ha jobb munkát sze­retnék, jobb munkát kell végeznem. Szerintem csak így működik. ■ Jim Mathis Forrás: Monday Manna Patmoszi remete Idős ember sétálgat az Égei-tenger partján, lassan elmerengve szemléli a távolt. A szürke habok színe össze­mosódik a férfi göndör hajának szí­nével. Kissé hajlott a háta, mint aki­nek a vállára nagy terheket raktak. Hosszú, szürke kabátja felfogja a tengeri szelet. Lábán szakadt bőrsa­ru, jó lenne már újra cserélni. A messzeséget kutatja, érkezik-e már az efezusi hajó. De nem lát semmit. Körüljárja a szigetet, kopár sziklá­kon vásatja a saruját, és elér a sziget túlsó oldalára, ahonnan nem látni ugyan, de a napsugárban benne vil­­lódzik Jeruzsálem temploma. Már ré­gen lerombolták a római seregek, kő kövön nem maradt, de emlékeiben most is eleven kép idézi a múltat. Ifjú volt még, szinte gyermek, ami­kor Jézus, a Megváltó elhívta a tanít­ványai közé. Abban a csodában része­sült, hogy ő lehetett a szeretett tanít­vány, aki mindig Jézus jobbján haladt. Nem volt mindig könnyű az a hely, mert közelről kellett látnia a szenve­dést, a fáradtságot, a hántás nyoma­it. Sajnálta Jézust, és szeretett volna se­gíteni neki, de nem tudta, hogyan. Nagy utat tettek meg együtt, és ő szívébe, gondolataiba véste az Úr minden szavát. Most ebben az igehir­detéssel teli gondolatvilágban él. Ott volt a kereszt alatt is, és majd megszakadt a szíve, mert Jézus tes­téből vér csurgott alá, tövisek mé­­lyedtek a homlokába, és szörnyű kí­nokat élt át. Akkor a Szenvedő örök­ségképpen nekiadta Máriát mint egyetlen értékét. Úgy vigyázzon rá, mint aki a legkedvesebb személy volt számára a földön. A férfi meg­tisztelő ajándéknak tartotta, és gon­dozta is őt hűségesen. Látta, amikor Jézus felment a mennybe, és ott volt, amikor „Békes­ség nektek”-kel köszönt nekik a Fel­házban. Féltek, tudni való volt, hogy az üldözés el fogja érni őket is, csak nem tudták, mikor. Képzeletében látta a csukott ablakokat, és hallotta a suttogó beszéd lényegét. „Menjünk vissza halászni!” Itt lehetne halat fogni, a tenger te­le van vele, de túl nehéz emlékeket idézne a halászat. Ő már más ember, és másképpen fog halakat az Úrnak. Bár itt, Patmoszon nem sok ember­rel találkozik. Leült egy kőre, megpihentette a lá­bait. Gondolatai tovább járták a tá­volságot és az évtizedek útjait. Tűzött a nap, de megszokta, csak a keze fe­jét tette a homlokához. Itt nincs ké­nyelem, a régi városi életnek a nyo­mát sem leli, csak sziklák, kövek, gyér fűcsomók és egy barlang. Denevérek suhognak benne éjszaka. Eleinte na­gyon zavarták a nyugalmát, de ennyi idő alatt megszokta őket is. Mióta is van ezen a szigeten? Hogy került ide? Lehet-e számítani arra, hogy még egyszer visszajut Efezusba, ahol oly sok ideig pászto­­rolta a gyülekezetei? Milyen változatos volt ez a század! Még hátravan belőle néhány év, de az elmúlt évtizedek megváltoztatták a történelmet. Visszasétált a barlanghoz, ahol egy kis kecske próbálkozott a fűcso­mókkal jóllakni, és - csodák csodá­ja - neki mindig sikerült is. Az efe­zusi testvérek küldték valamikor, hogy a férfi legalább egy kis tejet kap­jon naponta. Ők gondoskodtak róla másképpen is, de hajó csak ritkán állt meg Patmoszon. Nagy ünnep volt a száműzöttnek, ha megérkezett, és le­velet, élelmet kapott a testvéreitől. Azt gondolhatnánk, hogy unalma­san teltek a napjai, de aki Isten kezé­be tette életét, annak éjjele és nappa­la az ő szentséges kezében van elrejt­ve. így volt ezzel János is. A lakadan sziget megtelt a kis-ázsi­ai gyülekezetek népével, a kopár, sziklás terep átalakult fényes mennyei várossá, és a félelmetes barlang a Bá­rány trónszékének adott helyet. A ré­gi szent tárgyak új értelmet kaptak, és János értette a jelentésüket. Ismerte a hét kis-ázsiai gyülekeze­tét, és tanította őket, ahogy ezt tet­te a száműzetés előtt is. Tudta, mit je­lent a hétkarú gyertyatartó, és szeret­te volna, ha minden ágán lángolva ég a szeretet. Angyalok serege vette körül, és mennyei hangok zúgtak a fülébe. A Bárány énekétől volt han­gos Patmosz szigete. Tudta, hogy ez nem lehet másként, csak Isten jelenléte folytán, ő mutat­ja meg a múlt és a jövő képeit. Nem­csak azért teszi, hogy elviselhetőbb legyen az egyedüllét, hanem azért, hogy ő, János elmondhassa látomá­sainak lényegét. Egy nagy kő volt az íróasztala, és a reggeli tiszta fénynél jól látta a be­tűket. Olyankor írt. „Gyermekeim, szeressétek egymást!” Ő, aki nem számíthatott Diocletia­­nus császár kegyelmére, hitvalló élet­re biztatta testvéreit. „Aki győz, örök­ségül nyer mindent!” A fehér kövecs­kék a lába alatt új értelmet kaptak, el­nevezte őket, és a mennyei Jeruzsálem tiszta városának építőkövei lettek. Patmosz! Micsoda emléket hagy­tál a népekben, amelyek az üdvösség­re várnak! Mekkora ellentét mutat­kozott meg a sivár sziget és a gazdag látomás képei között! így lett Patmosz az elviselhető emberi élet jelképe. Bár magányosak vagyunk, mások jóságától függ min­dennapi betevőnk, nincs biztonságos jövőképünk, de szívünkben és álma­inkban él a mennyei város tudata, örök napfénnyel, királyi székkel, „140 ezer” megváltottál, akik fehér ruhá­ban zengnek dicséretet a Báránynak. Igen, lehet a mi életünk is a kije­lentések korszaka, csak olvasni kell a Bibliát, szemünk elé vetül a boldog jövő, ahol csillagos korona várja a hű­séges tanítványokat. Oda igyekszem én is! ■ Frittmann Lászlóné ♦ « Legyen On is... A televízió Legyen ön is milliomos! cí­mű, népszerű vetélkedőjének egyik adásába öt hajléktalant hívtak be játszani. Közülük az játszhatott, aki a leggyorsabban fejtette meg a beug­ró kérdést. A megfejtő - túl az ötvenen - köl­tőnek is vallotta magát. Ápolt, jó megjelenésű férfi volt, szerényen, kulturáltan viselkedett. Egész lényé­ben volt valami megejtő. Valaha dol­gozott, de már hosszú évek óta nincs se munkája, se otthona. Kevés pénzt kap, de abból is félretesz. Nem pa­naszkodott egyetlen szóval sem. Televíziója nincs, de sokat olvas. És sokat is tudott. Hárommillió forintot nyert. A játékvezető megkérdezte, hogy mire költi majd a nyereményt. Szeretne egy diktafont meg egy lap­topot - válaszolta -, mert dolgozik a Fedél Nélkül című lapnak.- De mindenekelőtt szeretnék az itt jelen levő négy társamnak fejenként kétszázezer forintot adni - mondta. Nagy tapsot kapott a közönségtől. Csendben ment vissza a helyére, nem integetett, nem tört ki üdvrivalgásban, mint sokszor a győztes játékosok. Legyen ön is...! A milliomos szót most zárójelbe tenném, és azzal foly­tatnám: Legyen ön is szerény, kedves, művelt, jószívű, ne irigykedjen, ne gyűlölködjön! „Ne ítéljetek, hogy ne ítéltessetek!” (Mt 7,1) Legyen ön is, és legyek én is példa azoknak, akik egész életükben az áhított milliók bű­völetében élnek. A hajléktalan játékos példa volt. ■ Csaba Piroska HETI ÚTRAVALÓ „Azért jelent meg az Isten Fia, hogy az ördög munkáit lerontsa’.’ (íjn 3,8b) Böjt 1. hetében az Útmutató reggeli s heti igéi a sátán legyőzőjét állítják elénk. Az Úr „Jézus is megkísértetett és szenvedett, ezért segíthet azokon, akik megkísértetnek” (Zsid 2,18; LK). Az Úr Krisztus halálra adta magát éret­tünk, hogy ne vesszünk el bűneinkben, hanem elnyerjük az örök életet. Ezért fohászkodjunk: Invocavit! „Ha kiált hozzám, meghallgatom, vele vagyok a há­borúságban, kiragadom onnan, és megdicsőítem.” (GyLk 729,13) Jézust az ör­dög háromszor így provokálta: „Ha Isten Fia vagy.. ’.’Ám ő „a test kívánsága, a szem kívánsága és az élettel való kérkedés” kísértését ezzel utasította el: „Meg van írva.. ’.’Mi se legyünk sátánimádók: „Az Urat, a te Istenedet imádd, és csak neki szolgálj!” (Mt 4,1-11; íjn 2,16) Nagy főpapunk Jézus, „aki hozzánk hason­lóan kísértést szenvedett mindenben, kivéve a bűnt. Járuljunk tehát bizalom­mal a kegyelem trónusához, hogy irgalmat nyerjünk, és kegyelmet találjunk..!’ (Zsid 4,15-16) Luther vallja: „Mikor az ördög megkísért, szívemet azzal vi­gasztalom, hitemet azzal erősítem: ismerem azt, aki az ördögöt legyőzte, aki nékem mindenkor segítség, vigasztalás. A hit tehát legyőzi az ördögöt!” Is­ten gyermekei szeretik embertársaikat, s megélik az igazságot: „Aki az Isten­től született (újjá), az nem cselekszik bűnt..!’ (íjn 3,9) A kegyes Jób kiállta a hit próbáját, s elveszítve minden vagyonát s valamennyi gyermekét, a bajban is istenfélő maradt: „Az Úr adta, az Úr vette el. Áldott legyen az Úr neve!” (Jób 1,21) Pál is bátorít: „Emberi erőt meghaladó kísértés még nem ért titeket. Is­ten pedig hűséges, és nem hagy titeket erőtökön felül kísérteni; sőt a kísértés­sel együtt elfogja készíteni a szabadulás útját is, hogy el bírjátok azt viselni’.’ (íKor 10,13) Jakab három böjti tanácsa: „Engedelmeskedjetek azért az Isten­nek, de álljatok ellen az ördögnek, és elfut tőletek. Közeledjetek az Istenhez, és ő közeledni fog hozzátok. (... ) Alázzátok meg magatokat az Úr előtt, és ő felmagasztal titeket!’ fák 4,7-8.10) Jézus áldozati halála megsemmisítette az ördögöt, hogy megszabadítsa a benne hívőket: „Ezért mindenben hasonlóvá kellett lennie a testvéreihez, hogy irgalmas és hű főpap legyen az Isten előtti szolgálatban, hogy engesztelési szerezzen a nép bűneiért’.’ (Zsid 2,17) János lát­hatta a mennyei jelenésekben a sátán megkötözését s ezt követően Krisztus ezeréves uralmát. Tudjuk, hogy „az Úr előtt egy nap annyi, mint ezer eszten­dő, és ezer esztendő annyi, mint egy nap”. Ő nem késlekedik, hanem azt akar­ja, hogy „mindenki megtérjen”. (2Pt 3,8.9) És nem feledkezik meg az övéiről. A mártíroknak s Krisztus hű tanúinak szól az ígéret: „vele fognak uralkodni ezer esztendeig’. Ám mindenki, aki kétszer születik - testtől s a Lélektől újon­nan -, csak egyszer hal meg; azokon, akiknek részük van az első feltámadás­ban, „nincs hatalma a második halálnak”. (Jel 20,6) Valid: „E világ minden ördöge / Ha elnyelni akarna, / Minket meg nem rémítene, / Mirajtunk nincs hatalma. / Nincs ereje már, / Reá ítélet vár, / Az ige porba dönti. // Mienk a menny örökre!” (EÉ 254,3-4) ■ Garai András

Next

/
Oldalképek
Tartalom