Evangélikus Élet, 2012. július-december (77. évfolyam, 26-52. szám)
2012-08-19 / 33-34. szám
14 ◄< 2012. augusztus 19-26. KERESZTUTAK Evangélikus Élet í . / .. . . » . x i 1 > ■ Papp Andrea naplójából Indulunk nyaralni! A generációk közötti különbség sok mindenben tetten érhető családi életünkben, többek között a nyaralásra való készülődésben. Nagyfiam egyre többször emlegette nyugtalanul a napokban, hogy nagymamáék, mielőtt elindultak a tengerpartra, két hétig készültek rá. Az egész nappalit elárasztották a bőröndök és a ruhák: kipakoltak-bepakoltak és csomagoltak. Mi pedig nyomokban sem követjük a példájukat. Ha egy-két napra megyünk valahová, azt általában indulás előtt egy órával találjuk ki, és gyorsan telepakoljuk az autót csomagokkal és gyerekekkel. Imádkozunk a kocsiban, és indulunk: kalandra fel! Ha egy hétre megyünk el, akkor már előző este pakolászunk. A nagyszülők példájára és fiam buzdítására idén már napokkal előbb készülődni kezdtem. Legalábbis úgy tettem, hogy megnyugtassam őket. Minden házimunkát azzal a csatakiáltással végeztem: „No, most készülök a nyaralásra!” És békésen kiteregettem a lányokkal. Főztem - „Ebből már csomagolok is!” De éppen elfogyott ebédre minden. Egy dologban azonban nem játszottunk „mintha”-játékot: esténként - már egy héttel előre - imádkoztunk az utunkért. Az indulás előtti estén elárasztottuk a nappalit bőröndökkel és ruhákkal: kipakoltunk-bepakoltunk és csomagoltunk. A végén a felét visszatettük a szekrényekbe, hogy a csomagok mellé a gyerekek is beférjenek az autóba. Befértek, minden a helyére került! Úgy néztünk ki, mint egy túlélőtábor, de elindultunk - örömmel, békességgel megrakodva! Nadrágos Jézus Délelőtt tíz óra volt. Megcsörrent a telefonom. Sírós hang szólt bele, átfolytak hozzám a barátnőm könnyei. Az édesanyja újra sugárkezelést kapott, és most emberfeletti szenvedéseket él meg, már ópiumos gyógyszert kell szednie. Könyörgött: imádkozzunk a szenvedőért! Természetesen - mondtam, majd miután kinyomtam a telefonom, szétnéztem magam körül, mennyire van rendben az imádság helye és ideje. Pusztamaróton álltam egy rozzant kis büfé előtt, épp elkészült a kávém, a tulaj az unokájáról mesélt rendületlenül, aki a közelben egy traktort berregtetett... vagy javított. Nem messze tőlem a családom apraja egy fához rögzített kötélen lógott fejjel lefelé, ég és föld között, önfeledten sikítozva. A rét másik szegletében nyugdíjastábor énekelt mámorosán - „A börtön ablakába..." -, a férjem a kéktúrabélyegzőt üldözte már hosszú percek óta. Azt mondtam a telefonba, hogy imádkozunk! Itt a Bibliám. Szertenézve a káoszban azt kérdeztem az Úrtól, hogy no, most hogyan és hol imádkozzam? Sürgős lenne az ügy! Megittam a kávémat, a gyerekek kipörögtek, és úgy öt percen belül úton voltunk a hegyek felé, traktor és nénik csendesedtek... Alig mentünk a szálláson túl a csend felé, egy gyönyörű rétre találtunk, és egy kis temetőre. A családom elment geoládát keresni, én meg ott maradtam egy feszület előtt. Az 1800-as évek végén készült egy házaspár jóvoltából. „Ezen kegyeletes emléket az Isten dicsőségére és az Úr Jézus Krisztus tiszteletére állították” három kicsi gyermeküknek. Kettő: Károlyka és Laczika pár napig élt, Katinka pedig két évet. A legkülönösebb az volt, hogy a feszületen a Jézus-figura nadrágban volt. Lehet, hogy csak a készíttető prüdériája, mégis az jutott róla eszembe, hogy mennyire emberi, mintha az édesapa magát álmodta volna a keresztre. Nem lehet elmondani, valahogyan megszűnt tér és idő, és az emberi fájdalmak közepében álltam. Csak folytak a könynyeim, és imádkoztam. Kaptam az Úrtól legalább fél óra csendet és egy fantasztikus, imádságra hívó helyet! Hálát adtam érte. A másik helyre egy óra múlva találtunk. A táblácskán ez állt: „Keresztrefeszített Jézus, hallgasd meg imáinkat!” Az egész család imádkozott. A harmadik hely egy sziklába vájt feszület volt, a negyedik egy templom. Az utunk zarándokút lett egy beteg édesanyáért! Imádságra hívó út lett, Isten dicsőségére, a kezdeti kaotikus indulás után. Ezek nem véletlenek! Szeretetnyelvek a víz alatt A vízparton legeslegjobban olvasni szeretek. Leülök egy padra, és elmerülök a betűkben nyakig. Még arra sem vetemedem, hogy fürdőruhát vegyek, jobb szeretek „civilben" maradni. A gyerekek ezt már megszokták; tudják, hogy anya mindig elérhető orrot fújni, inni adni, enni adni, törülközőt hozni, elveszett kisvödröt keresni... így haladok lapról lapra, lassan, kimérten. Olvasási tempómat még tovább lassítja, hogy gyakran elgyönyörködöm a családomban, és hálát adok értük... megkeresem, hol tartottam... hálát adok... olvasok. A férjem egyszer váratlan kéréssel állt elém: szeretne velem együtt búvárkodni. Tengerparti kempingben nyaraltunk már négy napja, és az olvasás mellett csak futkároztam néha, ha élő rákot, csigát szerettek volna a fiókáim megmutatni testközelből. A kérésre legszívesebben azt feleltem volna, hogy „jaj, ne, majd jövőre!”, de ezt a mondatot már tavaly elsütöttem. Maradt a „majd holnap, de akkor biztosan” kijelentés. Ezt megismételtem másnap is, de harmadnapra már elfogyott a „holnap”. Elhatározásra jutottam: a férjemért, a szerelemért bemegyek a tengerbe! Lesz, ami lesz! Akár sós, akár hideg. Rákészültem, felkészültem..., a gyerekek gurultak a nevetéstől, amikor két szikla közé beakadt a búvártalpam, bár háttal próbáltam becsobbanni, bemászni a hullámokba. Otthagytam a békalábat, és mentem mezítláb. A part már üres volt, így szerencsére csak ők nevettek... meg én. Ránéztem még a négy buksira, csak pár percre tűnök el! Integettek. Eltűntek. Amikor a szívem alatt hordtam elsőszülöttünket, nem tudtam elképzelni sem, hogyan fér be a harmadik a teljességünkbe. Megszületett: teljesség lett! Amikor jött a második, ugyanezt éreztem: hát a teljességbe hogyan fér be még valaki!? Megszületett: teljesség lett újra! És újra és újra! Azon gondolkodtam a víz alatt, ahogy a férjemmel kézen fogva haladtunk előre, hogy már tizenkét éve nem voltunk együtt kettesben sehol. De most itt vagyunk! A gyerekekhez közel, de mégis egy egészen más világban. Ha ezt látná a sokszor és sokat idézett Chapman tanár úr a szeretetnyelveivel! Mindet kimerítettük! Öt perc alatt és egyszerre! Mert csak ennyi időnk volt. Fogtuk egymás kezét testi érintésben, minőségi búváridőben, vigyáztunk szívesen egymásra, ajándék kagylókat adtunk egymásnak, miközben elismerő buborékokat fújtunk ki a csövünköa A világ egyik legeslegszebb öt perce volt. A halakra, kövekre nem nagyon emlékszem, csak a kézfogásra. Megsokszorozta, megáldotta az Úr a perceket, és lelki ajándékká tette. A kettesben hiánya feltöltődött évekre visszamenőleg és előre is. Csoda volt mindkettőnknek! Kézen fogva bukkantunk ki, gyermekeink már fülig érő mosollyal vártak. Ők is látták, hogy boldogok vagyunk, és summázták: „Ó, de romantikus.” Jól megkergettük és megcsiklandoztuk őket. A kárhozatos bálványimádásról ► A hagyományok tisztelete az első-tette egyértelművé újra május 24-i ülésén 2lMagyarországi Református Egyház (MRE) Zsinata, miután elfogadta a Heidélbergi káté új fordítását, de elvetette a szöveg csonkítását vagy egy esetleges kiegészítés betoldását. Az evangélikus szempontból sem érdektelen zsinati vitáról testvéregyházunk hírportáljának összefoglalóját közöljük, a szomszédos oldalon pedig - az evangélikus álláspont ismertetése előtt - egy nemzetközi hírű katolikus tudós szerkesztőségünknek (is) megküldött levelét adjuk közre. Május 24-én a XIII. zsinati ciklus tizedik ülésszaka első napjának kiemelkedő témája volt a Heidelbergi káté új fordítása. A terv az, hogy ha a Magyarországi Református Egyház Zsinata elfogadja a szöveget, az ismét az ügyet eddig is gondozó, a Kárpát-medencei reformátusokat tömörítő Generális Konvent elé kerül. Ha minden részegyház jóváhagyja, akkor 2013-ban, a Heidelbergi káté létrejöttének négyszázötvenedik évfordulóján közös zsinaton fogadhatja el a Magyar Református Egyház hitvallási iratának az új fordítást. Tehát a kátéfordítás ügye túlmutat az MRE keretein, közös Kárpát-medencei folyamatról van szó. A zsinat köszönetét mondott a Heidelbergi kátét fordító bizottságnak a káté új szövegváltozatú fordításának elkészítéséért, illetve elfogadta, hogy a bizottság által átdolgozott szöveg a Magyar Református Egyház egységesen használt szövegű hitvallása legyen. Reformátusok a katolikus miséről Ennek a témának izgalmas része volt a nyolcvanadik kérdés szövege. A javaslat szerint a katolikus misét bálványimádásnak minősítő mondat csak zárójelben kerülne be a szövegbe, csillagozva meg is magyaráznák, hogy ma már ez a bántó kifejezés nem használatos. A 80. kérdés és válasz így hangzik: Mi a különbség az úrvacsora és a pápista mise között? Az úrvacsora azt tanúsítja egyrészt, hogy Krisztus egyszeri keresztáldozatáért teljes bűnbocsánatot nyertünk, másrészt hogy a Szentlélek minket a Krisztusba olt, aki most valóságos teste szerint a mennyben, az Atya jobbján van, és azt akarja, hogy őt ott imádjuk. Ezzel szemben amise tagadja, hogy élő és holt elnyerhetné Krisztus szenvedéséért a bűnbocsánatot, hacsak a misemondó papok nem mutatják be naponta értük a Krisztus áldozatát. Továbbá azt tanítja, hogy Krisztus testileg van jelen a kenyér és a bor színe alatt, és ezért ezekben kell őt imádni. A mise így alapját tekintve megtagadja Jézus Krisztus egyszeri áldozatát és szenvedését, és ezért kárhozatos bálványimádás. E szövegrésszel kapcsolatban így hangzott a határozati javaslat: „A Zsinat elfogadja, hogy a Heidelbergi Káté 80. kérdésére adott válaszban »és ezért kárhozatos bálványimádás« kitétel zárójelben, valamint a lábjegyzetben így jelenjen meg: »A kifejezést csak a történelmi hűség kedvéért hagytuk a szövegben. Amit a 16. században a Káté szerzői jónak láttak, azt ma már - mint római katolikus hittestvéreinket bántó kitételt - nem használjuk.«” Zárójelek, lábjegyzetek Parázs vita kezdődött. Az előterjesztő, dr. Márkus Mihály a Jogi és Egyházalkotmányi Bizottság részéről, valamint a fordítóbizottság elnökeként rögtön az ominózus 80. kérdés megvitatásával kezdte. A szövegrész kapcsán először 1993-ban merült fel, hogy ellenkezik a katolikus egyház mai tanításaival. Egyes helyeken - így erdélyi hittársaink - ezt a részt el is hagyták. A nyugalmazott püspök hozzátette: a 80. kérdésfelelet nem is szerepelt a káté első kiadásában. Dr. Szabó István püspök hozzászólásában erre reagálva megjegyezte, hogy a Heidelbergi kátét a magyar reformátusok ezzel a kérdéssel együtt vették át, mert a második kiadást tették a magukévá. „Nem bántunk senkit, ha hitvallásunkban egy 16. századi, markáns hitvallás jelenik meg” - jelentette ki Szabó István, aki szerint a legjobb, ha így marad a szöveg. A dunamelléki püspök azzal is érvelt: nemcsak egy négyszázötven éves szövegről van szó, a tanítás ma is érvényes és fontos, mert a református egyháztagok között ma is előfordul a szentségimádás. „Amit a káté kimond, azt ma is így gondoljuk, de nem így mondjuk.” Dunántúli tagtársa, Elter István megjegyezte, hogy nem szabad feladni azokat az eszméket, amelyek miatt a reformáció kialakult. A Heidelbergi káté nem Szentírás - kezdte mondandóját Futó Zoltán, aki szerint ha a változtatás igénye meglenne, nem egy pontra kellene fókuszálni, hanem az egész hitvallást tanulságos lenne átnézni. Pintér Gyula felidézte, hogy ő egykor éppen a 80. kérdés miatt került összetűzésbe katolikus hittársaival. Simonfi Sándor felhívta a figyelmet arra, hogy eredetileg a fordítás megvitatásáról volt szó, így a zsinat feladata az azzal kapcsolatos döntéshozás lenne, nem pedig a hitvallás megváltoztatása. Török Zoltán kiemelte, hogy a kátét nemzedékek ismerték meg ebben a formájában. Nagy Balogh Csaba feltette a kérdést: mivel a káté kérdés-feleletei igehelyeket is tartalmaznak, azokra hivatkoznak, akkor az igehelyeken is változtatni kell? A vitán felmerült az is, hogy a szöveg maradjon, de az előszóban helyet kaphatna a zsinat vitája, egyfajta gesztusként a katolikus testvérek felé. Végül győzött a református hagyományok tisztelete: a zsinat név szerinti szavazáson (17 igennel és 57 nemmel) nem fogadta el a határozati javaslatot. M Református.hu Protestáns emlékülés a Raoul Wallenberg-centenárium alkalmából A Magyarországi Evangélikus Egyház és a Magyarországi Református Egyház a Wallenberg-emlékbizottsággal együttműködve protestáns emlékülést rendez a Raoul Wallenberg-centenárium alkalmából augusztus 30-án, csütörtökön, 17 órától a Deák Téri Evangélikus Gimnázium dísztermében, amelyre tisztelettel meghívjuk. Program ♦ Megemlékezés és imádság - 16 órakor a Szilágyi Erzsébet fasori Raoul Wallenberg-szobornál ♦ Köszöntések -17 órakor a Deák Téri Evangélikus Gimnázium dísztermében Magyarországi Evangélikus Egyház - Prőhle Gergely országos felügyelő Magyarországi Református Egyház - Bölcskei Gusztáv püspök, a zsinat lelkészi elnöke Wallenberg-emlékbizottság ♦ Előadások- Raoul Wallenbergről svéd szemmel - Martin Modeus püspök, Linköping- Zsidómentő szolgálat a Magyarországi Református Egyházban - dr. Horváth Erzsébet, az MRE Zsinati Levéltár igazgatója, az Országos Református Gyűjteményi Tanács elnöke- Zsidómentő szolgálat a Magyarországi Evangélikus Egyházban - dr. Gombocz Eszter főiskolai tanár ♦ Hozzászólások ♦ Záróáldás - Gáncs Péter elnök-püspök Meghívó lelkészszentelésre „Krisztussal együtt keresztre vagyok feszítve: többé tehát nem én élek, hanem Krisztus él bennem; azt az életet pedig amit most testben élek, az Isten Fiában való hitben élem, aki szeretett engem, és önmagát adta értem’.’ (Gál 2,20) Szeretettel hívjuk Önt és kedves családját a szegedi evangélikus templomban (6720 Szeged, Tisza Lajos körút 16.) augusztus 25-én, 15 órától tartandó ünnepi istentiszteletre, amelyen dr. Fabiny Tamás, a Magyarországi Evangélikus Egyház Északi Egyházkerületének püspöke lelkésszé szentel bennünket. Dr. Agod Anett Dr. László Virgil
