Evangélikus Élet, 2012. július-december (77. évfolyam, 26-52. szám)

2012-08-12 / 32. szám

IO 4t 2012. augusztus 12. FÓKUSZ Evangélikus Élet A HUM ÁNUM NAPJA A Raoul Wallenberg születésének századik évfordulóját megelőző napon, au­gusztus 3-án rendezték meg a budapesti Holokauszt Emlékközpontban a hu­mánum napját. Immár egy évtizede, hogy világszerte ezen a napon emlé­keznek azokra, akik - sokszor életük kockáztatásával - emberek tudtak ma­radni az embertelenségben, és a náci holokauszt idején mentették a zsidó lakosságot. A ferencvárosi, Páva utcai intézményben megrendezett idei alkalmon dr. Schweitzer József, a neológ zsidó felekezet nyugalmazott országos főrabbi­ja, dr. Szita Szabolcs, a Holokauszt Emlékközpont ügyvezető igazgatója, va­lamint Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter mondott beszédet. Az ese­ményt magas rangú diplomaták, politikusok és egyházi vezetők is megtisz­telték jelenlétükkel - egyházunkat D. dr. Harmati Béla nyugalmazott püs­pök képviselte. „Egykoron minden áldozatbemutatás megszűnik, ám a hála áldozata örök­ké megmarad” - fogalmazta meg rövid beszédének lényegét a zsidó tanításból kiemelt mon­dattal Schweitzer József nyugal­mazott főrabbi. Szita Szabolcs a magyar embermentőket méltat­ta, akik életük kockáztatásával, sőt gyakran életük árán is szem­beszálltak egy embertelen rend­szer gyilkos gépezetével. Balog Zoltán miniszter be­szédében hangsúlyozta: „Hiába emlékezünk, ha nem az az aka­rat, indulat vezet bennünket, amely az embermentőket. Szé­gyenletes bűn az antiszemitiz­mus, elfogadhatatlan bűn a ci­gányság megbélyegzése, de leg­alább akkora bűn rasszizmussal vádolni azokat, akik valójában nem azok. Politikai haszon­szerzésből történik, amikor a politikai ellenfelek egymás fejé­hez vágják a rasszista vádakat, ez pedig az áldozatok kárára van” - tette hozzá. A rendezvényen Deme Péter, az Igaz Emberek Társaságának Balog Zoltán miniszter elnöke és Szita Szabolcs adta át a Helytállásért elnevezésű okleveleket. Nizalowski Ernő egykori hadipilóta személyesen vette át a díjat. A további kitüntetettek posztumusz kapták a most először átadott kitüntetést. Breuer Pál ezredes, Kiss Pál egykori hódmezővásárhelyi polgármester, Ku­­lifay Imre református lelkész, Magyar Dezső rendőr őrnagy, Pusztai Lajos és felesége, Pusztai Lajosné házmesterek, Sedivy László református lelkész, Sze­derkényi Engelbert Henrik tartalékos alhadnagy nevében családtagjaik, illet­ve Piczere Tamás református lelkipásztor vették át az okleveleket. Az Igaz Emberek Társaságának elnöksége a Holocaust Közalapít­vánnyal együtt alapította meg idén - Raoul Wallenberg születésének cen­tenáriuma alkalmából - a Helytállásért magyar embermentő elismerést. (A kezdeményezést az indokolta, hogy a magyar embermentők az izra­eli Jad Vasem Intézet által kiadott Világ Népeinek Igaza díjat - leginkább túlélő szemtanúk hiányában - nem kaphatják meg.) A Helytállásért elismerő oklevélre jelölt személyeket az Igaz Emberek Társaságának elnöksége választja ki. Az elismerést olyan személyek vagy leszármazottaik kaphatják meg, akik esetében kétséget kizáróan bizonyít - tatott, hogy a II. világháború idején zsidó emberek életét mentették meg. Az oklevelet idén kilenc személynek ítélte meg az Igaz Emberek Tár­saságának elnöksége. Az oklevél késői köszönetnyilvánítás, az egykori embermentők moralitásának nyilvános dicsérete. ■ Kiss Tamás /evangelikus.hu Phar rajimos Augusztus 3-án, a kislétai romagyilkosság harmadik évfordulóján ökume­nikus imaóra helyszíne volt Budapesten a józsefvárosi Jézus Szíve-templom. A roma holokauszt, a Pharrajimos hatvannyolcadik évfordulója alkalmából tartott együttléten - Székely János esztergom-budapesti segédpüspök és Fa­­biny Tamás evangélikus püspök mellett - Balog Zoltán miniszter reformá­tus lelkészként vett részt. A bevezető gondolatokat Szőke Péter, a Sant’Egidio Közösség budapesti szer­vezetének vezetője mondta el. „Az erőszak általában is elfogadhatatlan, és minden áldozatát megilleti együttérzésünk. Még súlyosabb azonban a bot­rány, amikor az erőszakot egy másik embercsoport elleni megvetés táplál­ja” - jelentette ki. Az eseményen részt vett Sólyom László volt köztársasági elnök, valamint a 2008-2009-es romagyilkosságok áldozatainak több hozzátartozója is, akik a gyülekezettel együtt gyújtottak gyertyát az áldozatok emlékére. A Cigány Világszövetség kongresszusának határozata alapján 1972 óta em­lékeznek meg arról, hogy 1944. augusztus 2-án éjjel az auschwitz-birkena­­ui koncentrációs táborban néhány óra alatt több mint háromezer roma em­bert gyilkoltak meg. ■ Forrás: MTI Breuer Pál ezredes - posztumusz Kulifay Imre reformá­tus lelkész - posztu­musz Szederkényi Engelbert Henrik tartalékos alhadnagy - posztumusz Pusztai Lajosné (Skultéti Gizella) és Pusztai Lajos házfelügye­lő - posztumusz Kiss Pál polgármester - posztu­musz Magyar Dezső rendőr őrnagy - posztumusz Nizalowski Ernő hadipilóta a díjat személyesen vette át Sedivy László református lel­kész - posztumusz A Helytállásért oklevelet átvevők sorában - jobbról a második - Nizalowski Ernő egykori hadipilóta, aki még éle­tében részesülhetett az elismerésben Jobb oldali képünkön a Sant’Egidio Közösség ökumenikus imaórájának lelkész szolgálattevői - a házigazda szerve­zet képviselőjének balján: Székely János, Fabiny Tamás és Balog Zoltán FOTÓK: T. PINTÉR KAROLY

Next

/
Oldalképek
Tartalom