Evangélikus Élet, 2012. július-december (77. évfolyam, 26-52. szám)

2012-08-05 / 31. szám

Evangélikus Élet élő víz 2012. augusztus 5. *• 11 Megtartó és megtartott hit Van egy ismerősöm, középkorú fér­fi. Ha magamban felidézem őt, min­dig - a mostani szomorú időkben fel­tűnően - mosolygós arca jut eszem­be. Fülig érő szája, élénken csillogó szeme. Az a fajta derű jellemzi, ame­lyet nem lehet hamisan magunkra öl­teni, amely nem személyiségéből vagy gondtalan életéből fakad. Nem lehet nem észrevenni, hogy mosolya és derűs személye mögött Istenben békét lelt önmaga rejlik. Mindig példa volt számomra ez a hit, amely mögött - biztosan tudom - igen élénk imaélet, Isten igéjének tanulmá­nyozása és ebből fakadóan az emberek felé való segítő gondoskodás rejlik. Meglátni a többi ember szükségleteit, nyomorát, míg csak az övék is nem lesz ugyanez a megelégedettség, megtérés. Ez a férfi ebben munkálkodik évtize­dek óta. Sokan meglátták benne az Úr fényességét, felismerték istenarcúságát. Sokakat vezetett Istenhez. Évekkel ezelőtt egyszer - találkoz­va vele — nem láttam rajta elmarad­hatatlan mosolyát, szeme csillogását. Rákérdeztem, hogy mi történt. Azt válaszolta, Isten nem mindig az élet napos oldalát mutatja, most nincs kedve mosolyogni. Lám-lám, ő is csak bukdácsoló ember, aki hitküzdelmeket folytat, és olykor eltakarja előle valami Jézus ra­gyogását - gondoltam, de mire a gondolat végére értem, ő visszafor­dult, és azt mondta: „Tudod, mit? Bu­taságokat beszélek, miféle gond lehet az életemben, amelyet Istentől kap­tam? Miféle sötétség takarhatná el a napot, amelyet az Úr helyezett az ég­boltra? Mi az, ami képes lenne elfor­dítani Jézus Krisztus megváltó szere­­tetétől? Semmi!” És ugyanaz a kiegyensúlyozott derű ült ki az arcára. Később évekig nem találkoztunk, és amikor viszontláttam, szembeöt­lő változást vettem észre rajta. Tes­te erőtlennek tűnt, lefogyott, arca be­esett, bőre sárgás lett, és petyhüdt­té vált. Látszott, hogy sok mindenen ment keresztül. Elmondta, hogy be­tegségek érték utol, gondjai adódtak a gyermekeivel, és kenyérkereső munkája sem a legjobb kerékvágás­ban halad. Kikérte magának az ördög, mint Jóbot, hogy megpróbálja a hitét. Megtagadja-e Istent, ha élete gondok­kal lesz teli, ha egyik nehézség a má­sikat éri - rögtön ez jutott eszembe, és arcát kezdtem fürkészni a vála­szért. Csibészes mosolya a szájszögleté­ben és élénken csillogó szeme mit sem változott. Nem is volt már szük­ség ezután szavakra, tudtam, teste ta­lán legyengült, azonban bensőjében minden változatlan maradt. Hite megtartotta. ■ Szegfű Katalin Jó szelet, Fébé! Oszlopos tornác lépcsőjéről szemléli a távolságot egy utazóruhába öltö­zött, középkorú asszony. A messze­séget figyeli, ahol a tenger kékje hú­zódik. Vajon hogy bírja majd a ten­geri utazást, a hosszú utat Rómáig, és hogy találja meg a római gyülekeze­tét? Magabiztos és elszánt. Fontos ügyben indul, és hiszi, hogy minden nehézség ellenére eléri célját. Egy szolgálólány tart vele, ő viszi a kosarat az útravalóval - elég nehéz lehet, a fejére teszi -, a kezében pe­dig egy szőttes tarisznyát az úti ru­hákkal. Az úrnő egy kisebb oldaltás­kát tesz a vállára, láthatóan nagyon vigyáz rá. Aztán elindulnak. Végigmennek Korinthus főterén, elhaladnak az Apollón-templom mellett, de az ízisz-szentélyt ki­kerülik, hogy hamarabb érjenek Kenkhreába, a kikötőbe. Egy üz­letsoron mennek végig. A szolgá­lólány szeretne megállni kicsit né­zelődni, de erre most nincs idő. Üveggyöngyökből fűzött nyak­ékeket és homlokpántokat árul­nak a kereskedők, hangosan kí­nálják a portékájukat. A lánynak fáj a szíve értük. Asszonya meg­rója, figyelmezteti, mit tanított az apostol a szépségről. Nem a haj­­csavargatás, nem a nyakékek, nem a feltűnő ruhák adják a nő igazi értékét, ne sajnálja, hogy ezek most itt maradnak. Ez már nem illik hozzájuk. Nagy kockaköveken lépked­nek, római út a neve. A nagy csá­szár építtette Korinthus városá­nak, amikor újjáépült a város. Széles út palotákkal és pálmákkal sze­gélyezve. Nincs még tizennégy éve sem, hogy egy új város nőtt ki a ré­gi, elfelejtett romokon. Dicső császár volt Julius Caesar! Mindenütt tetten érhető az építtető ízlése a római di­vat szerint emelt épületek során. Domboldalon haladnak lefelé, ahol sziporkázón tündöklik a tenger. A hűséges kísérő aggódva kérdezi úrnőjét: miért fogadta el ezt a megbí­zást, amely férfiaknak is nagy próba­tétel lenne? Miért vállal nő létére ilyen veszélyes küldetést? Hallhat-e hírt róla, kit kérdezzen, ha elfogy a tü­relme? Végül arról faggatja, hogy mi­kor szándékozik visszajönni, bár azt maga is tudja, hogy a következő „jó szél” beállta előtt nem térhet vissza az úrnő. Télen nem indulnak hajók. Legalább egy évig nem látják egy­mást. Hogy tud majd a szolgálólány hűséges maradni az úrnő Istenéhez, hiszen olyan könnyen megkísérthe­tő... Nem könnyű feladat vár rá, a ba­rátnői minden héten csábítják, men­jen velük szórakozni a kikötőbe. Az apostol azonban haragszik ezért. Nem egészen érti a lány, miért nem lehet vidám egész heti munká­ja után, de asszonya mellett elfelejti a kísértést. Nem akar visszatérni a múltjához. Megérkeznek a kikötőbe. Nagy a nyüzsgés és a zaj. Izmos rabszolgák nehéz zsákokat cipelnek, hatalmas hordókat görgetnek a meredek úton lefelé. Ott áll egy szállítóhajó, és áruk sokaságát nyeli el. Jól öltözött utasok is feltűnnek, akik ezzel a ha­jóval fognak utazni. Az úrnő is oda­áll közéjük. Aztán lassan elindul a menet a hajó felé. m / ,j. „Ajánlom nektek nőtestvérünket, Fébét, aki jelenleg a kenkhreaigülekezet szolgája” (Róm 16,1) Az asszony megtapogatja a táská­ját, megvan-e a fontos tok, benne a világraszóló örök érték, az apostol le­vele. Megsimogatja a bőrtokot, és so­­kadszorra már megfogadja szívé­ben, hogy élete árán is megőrzi.- Imádkozom érted, leányom, hogy megőrizhesd a hitedet. Az Úr ad erőt a kísértésekkel szemben. Kérlek, te is hordozz engem imáidban.- Isten óvja, úrnőm, és adjon jó szelet! Hosszú, hetekig tartó tengeri út után fáradtan, elcsigázva száll ki a ha­jóból Fébé. A parton megpróbál tá­jékozódni, valami jelet keres, hogy felismerje testvéreit, de nem talál sen­kit. Egy mezíüábas rabszolgafiú ajánl­ja fel számára a szolgálatait. Viszi a csomagját, és elkíséri az újhitűek közösségéhez. A keresztyének meg­tarthatják istentiszteletüket saját ott­honaikban, de az üldözés szele foly­ton meglegyinti őket. Az úrnő jutalmat ad a fiúnak, és meghívja az összejövetelre.- Találkozhatsz az egyedüli Isten­nel, aki szeret téged, és megbocsát­ja vétkeidet. Nagy fekete szemekkel néz rá a gyermek, és csodálkozik, hogy van, aki az ő vétkeit is megbocsátja. A testvérek szeretettel fogadják az asszonyt, és részletesen be kell szá­molnia a hajóútról. Mesél a szélcsen­des éjszakáiéról, amikor megállt a ha­jó, és az égboltot figyelték. Imádkoz­tak, küldjön Isten jó szelet. Aztán voltak viharos napok. Hatalmas hullámok csapkodtak, az evezősök alig tudták megtartani a hajót. So­kan aggódtak, mások betegek lettek, de Fébé nem félt, mert tudta, hogy küldetése fontos. Isten maga gondoskodik arról, hogy elvégez­ze szolgálatát. Előveszi a féltett bőrtokot, és átadja Pál apostol levelét a vének­nek. A levelet Pál a római gyüle­kezetnek írta, amelynek tagjaival személyesen még nem találko­zott, de hallott hitükről. A levél olvasása közben a ró­maiak érezték, hogy árad rájuk a Szentlélek szele. Különleges él­ményben volt részük. Látták, ahogy az apostol sziklaköveket rak le, megalapozza a Krisztus egyházát. Lelki szemeik előtt megjelent a jeruzsálemi pünkösd emléke, lángnyelvekkel és töme­ges megtéréssel. Némelyek nagy tüzet és máglyákat láttak Róma utcáin. Égett hús szaga terjengett a paloták között. A látomás egy­szerre volt félelmetes és minden képzeletet felülmúló. Isten jelenléte megszentelte a le­vél olvasását, és földre borulva ese­deztek, hogy hűségesek lehessenek az üldözések idején. Az egyház születésének órájában egy asszony adott példát kései társa­inak a krisztusi küldetés betöltéséről. Menjetek széles e világra! Fébé élete ma is prédikál. Mintha ezeket kérdezné tőlem: Mekkora veszélyt vállalsz az ige célba juttatásáért? Milyen kifogásaid vannak, amikor az Úr szolgálatot bíz rád? A fontossági sorrendben mi áll legelöl: a munkahely elvárása, önmagad megva­lósítása vagy az ige hordozása? Uram, adj jó szelet nekem, hogy minden helyre eljussak, ahová álta­lam küldöd szent igédet! ■ Frittmann Magda A hónap igéje „Az Úr meggyógyítja a megtört szívűeket, és bekötözi sebeiket” (Zsolt 147,3) A történelem során három nagy korszak volt, amikor különösen is sok csodát tett az Úr: Mózes korában, Il­lés és Elizeus életében, valamint az Úr Jézus és tanítványai munkálkodása­kor. De belső, lelki csodák mindig vannak. A külső csodák csak jelei Is­ten országa eljövetelének, az Úr ha­talmának, és biztatást jelentenek, hogy higgyünk őbenne, az egyedül hatalmas, de szerető Úrban. Igénkben a külső csodáknál na­gyobb csodáról van szó. Amikor az Úr a szívet és lelket gyógyítja. Bízzál, test­vérem, ő meg tudja gyógyítani a te megtört szívedet is, és kész bekötöz­ni a te sebeidet is. A külső csodát eset­leg lehet utánozni, de ezt nem. És még valamire figyeljünk. A csoda ige nél­kül hiábavaló és üres. Talán kábítás is. Ne a csodadoktorokat, a testileg gyó­gyító közösségeket keresd - hanem azt a helyet, ahol az ige is hangzik, és a holisztikus segítséget kínálja az Úr; ahol az ige tisztán és igazán hangzik, ahol Isten szava megszólít, bűnbánat­ra és életátadásra vezet. S ha már a szerető mennyei Atya vette kezébe az életedet, ez elég. A testi csoda csak rá­adás lesz. A szív és lélek csodájára van szük­ség. Arra, hogy tiszta legyen a szíved, erős a lelked. Sok a megtört szívű em­ber. Talán te is az vagy. A „megtört” jelentéséhez tartozik az is, hogy „megrepedt, meghasadt”. Repedé­sek keletkeztek életed „ciszterná­ján” Elfolyik a víz. Hallod az igét, ka­pod az áldást, és nem marad meg benned. Délelőtt kilenckor már nem emlékszel a kora reggel olvasott igé­re. A barátodnak nem tudsz mit mondani vigasztalásul és bátorításul. Jól indulsz, és hamar kifulladsz. Könnyen föladod. Vágyói fölüdülni? Vágyói friss és örömteli lenni? Az Úr azért jött, hogy a megrepedt nádat összefor­rassza, azaz olyanná tegye bensődet, hogy megmaradjon abban az ige, a sok áldás. Vannak meghasadt életek is. Van, aki csalódott, aki már maga sem tudja, hova tartozik, és kiben bízzon. Szkizofrén. Aki már nemhogy nem tud, de nem is akar bízni másban, nem is számol a szeretetközösséggel. Lehet, hogy még ott tart, hogy én va­gyok a legbölcsebb, én ítélek meg mindent a legjobban - de már elin­dult a végzetes pusztulás útján. Meg­repedt, kiszáradt, meghasadt lelkű és kiégett lesz. Az Úrnak a szíve hasadt meg ér­tünk a Golgotán, annyira szeret. Az életét is odaadta, csak hogy a te meghasadt életedet átélje. Jézus min­dig és mindent érted tesz. Ő nem még egyet reccsent a megtört nád­szálon, hanem helyreigazítja és össze­forrasztja. Ne csüggedj! De nem is fogsz csüggedni. Mert már nem a másik­tól, a helyzettől és a körülményektől függ az életed, hanem egyedül a mindig megértő mennyei Atyától. Csak az Úr tudja bekötözni ezeket a sebeket. Testi betegségeidben és a lelkiekben is jöjj őhozzá. Biztos, hogy megért, szeretettel fogad, és meggyógyít. Még téged is. ■ Széll Bulcsú HETI ÚTRAVALÓ „Akinek sokat adtak, attól sokat kí­vánnak, és akire sokat bíztak, attól többet kérnek számon” (Lk 12,48b) Szentháromság ünnepe után a 9. hé­ten az Útmutató reggeli s heti igéi a naponkénti keresztyén életvitel fon­tos kérdései kapcsán azt hirdetik, csak hűség és engedelmesség által élhetünk az Úr Krisztussal közösségben: „Hű az Isten, aki elhívott minket az ő Fiával, a mi Urunk Jézus Krisztussal való közösségre.” (íKor 1,9; LK) S az ő elhívá­sa visszavonhatatlan, ezért valljuk: „Ha elenyészik is a testem, szívem kőszik­lája te maradsz, ó, Isten.” (GyLK 723) A hűséges és engedelmes szolga Isten­től kapott talentumaival az ő javára sáfárkodik, és szeretetközösségben élhet vele mindörökké: „Jól van, jó és hű szolgám, a kévésén hű voltál, sokat bízok rád ezután, menj be urad ünnepi lakomájára!” (Mt 25,21.23) Mert: „Boldo­gok, akik hivatalosak a Bárány menyegzőjének vacsorájára!” (Jel 19,9) Pál a feltámadott Úr Krisztussal való találkozás után átértékelte életét: „... azt, ami nekem nyereség volt, kárnak ítéltem a Krisztusért. (...) Hogy kitűnjék rólam őáltala: nincsen saját igazságom a törvény alapján, hanem a Krisztusba ve­tett hit által van igazságom Istentől a hit alapján...” (Fii 3,7.9) Hirosima pusz­tulásának emléknapján mi is kiáltsunk a mélységből: „Ha a bűnöket számon tartod, Uram, Uram, ki marad meg akkor? De nálad van a bocsánat, ezért félnek téged” (Zsolt 130,3-4) Salamon királyra sok bízatott, ő isteni bölcses­séggel szolgáltatott igazságot, mondván: „Adjátok annak az élő gyermeket, és ne öljétek meg mert ő az anyja!” (íKir 3,27) Őrállóvá tett prófétájától többet kér számon az Úr: „Ha... figyelmezteted az igazat..., és ő nem vétkezik, akkor életben marad..., és te is megmented a lelkedet’.’ (Ez 3,21) Követői elé Jézus a Teremtő eredeti akaratát tárta a házasságról: „Amit tehát az Isten egybekö­tött, ember azt el ne válassza’.’Megáldotta a kicsinyeket: „Engedjétekés ne aka­dályozzátok, hogy hozzám jöjjenek a kisgyermekek, mert ilyeneké a mennyek országa’.’ (Mt 19,6.14) Pál az Isten akaratához igazodó, bölcs életfolytatást ja­vasol, s ily igazi ünneplést: „...mondjatok dicséretet szívetekben az Úrnak, és adjatok hálát az Istennek... mindenkor mindenért... Jézus Krisztus nevében’.’ (Ef 5,19-20) Pilátusra sok bízatott: „Semmi hatalmad nem volna rajtam, ha felülről nem adatott volna neked”; ám neki fontosabb volt a császár barát­sága. „Ekkor kiszolgáltatta őt (Jézust) nekik, hogy megfeszítsék” a zsidók ki­rályát. (Jn 19,11.16) Heti igénk elvárásainak a keresztyének csak úgy tudnak megfelelni, ha hű és okos sáfárként szolgálnak embertársaiknak. Jézus sze­rint: „Boldog az a szolga, akit, amikor megérkezik az úr, ilyen munkában talál! Bizony, mondom néktek, hogy az egész vagyona fölé rendeli őt!’ (Lk 12,43-44) Luther szerint: „A keresztyén mindenestül felebarátjának szenteli magát. Szol­gálja, segíti, tanácsolja ingyen, merő irgalomból. Szolgál önként és szívesen, nem várva, hogy kérjék.” Ó, Uram, „Segíts, hadd végezzem / Minden dolgom seré­nyen, / Készséges szolgaként...” (EÉ 436,5) ■ Garai András

Next

/
Oldalképek
Tartalom