Evangélikus Élet, 2012. július-december (77. évfolyam, 26-52. szám)
2012-07-29 / 30. szám
Evangélikus Élet SZÉLRÓZSA 2012. július 29. »> 11 „Ahol nagy a bűn, ott nagy a kegyelem” Beszélgetés Boros Lajossal, a váci börtön rabjával * A Kehely sátorban rövid fórumbeszélgetésre, az élő könyvtárban személyes találkozásra volt lehetőség a magyarországi APAC-programban részt vevő elítéltekkel. (Az APAC betűszó a Brazíliából indult, keresztény hátterű Association for the Protection and Assistance of the Condemned - magyarul: Szövetség az Elítéltek Védelmére és Támogatására - szervezetet jelöli.) Egyikük, a tizenkilenc éve börtönben és tizennyolc éve hitben élő Boros Lajos bizonyságtétele már nem teljesen ismeretlen a keresztény konferenciákat látogatók számára...- Nem először vagy keresztény konferencián...- Nem. Hála Istennek, már többször meghívtak; évente van jó néhány ilyen alkalom. Ez nekem nagy dolog. Szüntelen újszerűségét nem lehet megszokni. 2009-ben - édesapám halálának évében - voltam először keresztény találkozón Fadd- Domboriban, a református Csillagponton. Idén júniusban pedig voltam például a Remény ség fesztiválon.- Ez egy evangélikus ifiúsági találkozó. Te mint büntetését töltő elítélt - aki megtért, de három évet még a rácsok mögött tölt - mit tudsz mondani ezeknek a fiataloknak? Miben más a mondanivalód, mint egy püspöknek vagy egy zenésznek?- Szerintem mást nem tudok mondani. Azt gondolom, hogy az evangéliumnak ugyanaz az üzenete, akárki szájából hangzik el - ha belül Jézus Krisztus él. Az üzenet mindig az, hogy Jézus ma is a bűnösök megváltója, ma is keresi az elveszettet. Magyarul: keresi az embert. Vallom azt, hogy az ember elveszett Isten nélkül, és hogy az Isten keresi őt. Az teljesen mindegy, hogy ki az Úr szócsöve, ha belül krisztusi. A börtön világa mindenkor nagy kontrasztot mutat a kinti világgal. Innen emel fel minket Isten, és jelenik meg bennünk. Egy betörő, egy rabló, a bűnökkel mélyen megkötözött ember megváltozik, és felvállalja a világ világosságát, és beszél arról, hogy Isten nem vallásos külsőségekben nyilvánul meg, nem egy ceremoniális rendszerben, hanem valóban igaz az ige, hogy „akiben a Fiú, abban az élet - akiben nincs meg az Isten Fia, az élet sincs meg benne”. Ez az élet élhető Isten Fiával. A kereszténység életforma. Egyáltalán nincs különbség bent és kint között. Talán sokkolóbb a hatása annak, amikor egy olyan ember beszél Isten békességéről, aki a békétlenségből jön. Aki azt mondja, hogy „ahol az Úr lelke, ott a szabadság”, de este tízre vissza kell mennie a börtönbe. Aki úgy beszél az Istenről, hogy van benne élet belülről - ha lehet látni, akkor dicsőség Istennek -, és benne van az abszolút nyíltság az Istennel való közösségre. Mert az Úr tényleg bennem lakik. Ha ezt lehet látni, akkor elgondolkoznak az emberek: „Nekem van bajom?... Ez este megy vissza. Be van zárva már tizenkilenc éve, és arról beszél, hogy jó az Isten... arról beszél, hogy Isten megelégíti őt.” • Igen, engem nem ez a világ elégít meg. Ez a világ adhat bármennyi pénzt, bármennyi nőt vagy bármennyi halat a horgásznak, de ezektől az ember nem lesz megelégítve - még több kell neki belőlük. Egyedül Isten Fia az, aki megelégít. Ő mondja, hogy azért jött, hogy bővelkedjünk. Ő bővelkedő kegyelmet hozott. Ő ma is azt mondja, hogy „ha iszol abból a vízből, amit én adok neked, akkor soha többé nem fogsz megszomjazni” Ez nagyszerű dolog. Talán furcsán hangzik mindez egy rabnak a szájából, talán nagyobb a kétkedés is sok emberben, de hiszem, hogy ma is működik az Isten igéje. Ahol nagy a bűn, ott nagy a kegyelem. Ezzel a nagy kegyelemmel találkoztam 1994-ben, és ez a nagy kegyelem hordoz a kezében azóta is. És ez a nagy kegyelem nem egy fogalom, hanem egy személy, az Úr Jézus Krisztus.- Mi a legfontosabb személyes üzeneted az evangélikus fiataloknak?- Sokfajta mélységet megélt ember vagyok. Szélsőségekben éltem, kezdve a napi negyven-ötven szál cigarettától a tömény alkoholig... az éjszakai életig... Sok rossz dologban voltam benne, de volt normális életem is családdal, feleséggel, gyerekkel. Most is van mellettem szerető család. Azt tudom mondani, hogy az Istennel való közösség nem ér fel semmivel. Ezt nem lehet felülmúlni. Ha az Istennel való közösséget valaki fiatalon vállalja, mondjuk húszévesen, annál nincs több és nincs jobb. Ha valaki jó döntést akar hozni, akkor a legjobb ezt fiatalon meghoznia. Isten az embernek a legjobbat akarja. Ő nem jót akar, hanem a legjobbat akarja! Ezért küldte a földre Jézust - a legjobbat. Ha valaki őt befogadja, akkor a legjobbat fogadja be. Ebből az életből nincs kizárva egy üveg sör, nincs kizárva a család, a szerető feleség. Nincs kizárva semmi, ami jó. De ki van zárva a bűn. A bűn ennek a világnak a rákfenéje. Az Úrban nincs bűn, és aki benne él, az elkezd harcolni a bűneivel. Ha meg nem él benne, akkor halott a bűneiben - ez nem az én igazságom, hanem a Bibliának az igazsága -, de Krisztus ebből a halott állapotból meg tudja menteni a többszörös rablót, és meg tudja eleveníteni a többdiplomás orvost is. Kérdés az, hogy kell-e ez az embernek. Ha kell, akkor el kell fogadni. Ha valaki elfogadja, rááll erre az útra. Hiszem, hogy az elfogadás a bűnön fordul meg. A bűn az, ami elválasztja az embert Istentől. Én cégéres bűnöket követtem el, de Jézus azt mondja, hogy „a bűn az, hogy nem hisznek énbennem”. És minden ennek a következménye: az is, ha valaki rabló lesz, és az is, ha nem jár gyülekezetbe. Az istennélküliség a bűn. És minden bűn - a válások, a paráznaság, az alkoholizmus és minden más - az Isten nélküli élet következménye. Ha valaki megtér az Úrhoz, ha valaki kinyitja előtte a szívét, akkor ő azt betölti. Ez egy életközösség Istennel. És ez megtart a körülményektől függetlenül. Isten nem mondta, hogy nem fogja a börtönben lévő emberekkel tartani a kapcsolatot. Mert tartja. De annak is kell Isten, aki nem süllyed ilyen mélyre. A keresztény családokban élő gyermekeknek is szükségük van' rá. Egy nagyon komoly istenhívő embernek mondta Jézus, hogy újonnan kell születnie... Másképp nem megy. Földi életünk a születéssel kezdődik, de ahhoz, hogy mennyei polgár lehessen valaki, újonnan kell születnie. Nem testből és vérből, hanem a Krisztusba vetett hit, a bűn lerakása és az Úr Jézus befogadása által. Itt kezdődik az örök életem - a megtérésem pillanatában.- Tervezed esetleg hogy teológiára mész a börtönből való szabadulásod után?- Nem. Ötvenhárom éves vagyok. Azt gondolom, hogy a Szentlélek azért van itt a világban, hogy eszembe juttassa mindazt, amit az Úr Jézus mondott. Olvasom Isten beszédét, Jézus gondolatait. És az Isten drága lelke szüntelenül eszembe juttatja, hogy ő mit mondott. Nélküle elvesznék. ■ Károly György Tamás Boros Lajos saját szerzeményét adja elő a sátorban Ördögi körben ^ „Mi az ördögöt keres itt ez a téma?” - indította moderátorként Liszka Viktor evangélikus teológus azt a beszélgetést, amely kétségtelenül a 2012-es Szélrózsa egyik legizgalmasabb fórumának ígérkezett. Miközben a pár száz méterre álló nagyszínpad felől Istent dicsérő énekek dallamfoszlányai hallatszottak, dr. László Virgil evangélikus lelkészjelölt és Utschalott János katolikus katekéta az ördög teológiai értelmezéséről és az ördögűzésről folytatott nagy érdeklődést kiváltó eszmecserét. Már önmagában annak a tisztázása is érdekes - derült ki rögtön a beszélgetés elején -, hogy a sátán esetében valamiről vagy valakiről van-e szó, vagyis hogy egy személyt vagy egy jelenséget illetünk-e ezzel a kifejezéssel.- A kísértés már a bűnbeesés történetében jelen van a kígyón keresztül. A sátánnal mint személlyel majd később, például Jób könyvében és Zakariás prófétánál találkozunk - mondta el László Virgil. - Mózes első könyvének 6. fejezetében, közvetlenül az özönvíz előtt találunk utalást az istenfiakra, akiket később bukott angyalokként értelmeztek. A lutheránus teológus beszélt arról is, hogy a Lucifer elnevezést (jelentése: „fényhozó”) a korai keresztények Krisztusra is használták azzal, hogy míg a Megváltó „igazi fényhozó” volt, addig az ördög a „hamis fényhozó”. A biblikus gondolkodásban - szemben a klasszikusként ismert irodalmi művek és a hollywoodi filmek által sugallt sátánképpel - az ördög mindig alávetett lény, maga is teremtmény, tehát nem egyenrangú az Istennel - mutatott rá. A beszélgetés második felében a résztvevők a megszállottság és az ördögűzés témakörével foglalkoztak katolikus és evangélikus megvilágításban. A katolikus teológia kétféle exorcizmust ismer - fejtette ki Utschalott János. Az úgynevezett kis ördögűzést bármely felszentelt pap végezheti, ennek során tárgyakat szabadítanak meg a gonosztól. A személyeket érintő „nagy ördögűzést” ezzel szemben csak hivatásos exorcista végezheti. Ő a bejelentést követően először orvossal vizsgáltat meg minden érintettet. Körülbelül minden ötezredik esetről állapítják meg a speciális tünetek - például természetfeletti erő, halott nyelveken történő folyékony beszéd stb. - alapján, hogy az illető nem valamilyen betegségben szenved, hanem valóban megszállott. Ilyenkor meghatározott liturgia és kellékek alkalmazásával űzi ki belőle a szakavatott az ördögöt. Hogy mindeközben pontosan mi is történik, milyen változás tapasztalható az érintetten, az nem csak azért nem derülhetett ki, mert a beszélgetésre a katekéta helyett eredetileg felkért ördögűzők egyike sem tudott eljönni a Szélrózsára. Ugyanis még ha vállalták volna is a fórumon való részvételt, titoktartási kötelezettségük miatt ennél többet nem mondhattak volna a témáról. László Virgil emlékeztetett arra, hogy Jézus is űzött ki démonokat megszállottakból „Isten ujjával” ennek szó szerinti vagy metaforikus értelmezése azonban gyakran teológiai vita tárgya. Megtudtuk azt is, hogy Luthernek a keresztelésről szóló műve, a Taufbuchlein részletesen foglalkozik az exorcizmus kérdéskörével, ahogyan - lehetőségként - a legújabb Liturgikus könyvben is ott szerepel a keresztelés rendjénél a kérdés: „Ellene mondotok-e az ördögnek?” A lelkészjelölt elmondta, hogy Luther és közeli munkatársa, Bugenhagen is űzött ki ördögöket, azonban nem meghatározott szertartás szerint, hanem „egyszerű imádsággal”, tekintettel arra a jézusi biztatásra, hogy mindaz, amit kérünk az ő nevében, megadatik nékünk. A beszélgetés két résztvevője egyetértett abban, hogy az ördög munkája nem csak a megszállott személyeken látszik. A katekéta idézte II. János Pált, aki szerint a keresztényeknek naponta kell ördögűzést végezni magukban, ahogyan az ortodox lutheránusok is beszéltek már a sátán rendkívüli működése (megszállottság) mellett a „rendes működéséről” a hétköznapi kísértésekről is. László Virgil felhívta a hallgatóság figyelmét arra, hogy nem szabad a sátánból valamiféle bálványt kreálnunk, saját felelősségünket rá tolva. „Az ördög több fronton dolgozik, de aki elbukik, az maga az ember.” Ugyanakkor a beszélgetés végén a Szentírást idézve rámutatott, hogy Isten mentő szeretetébe bármikor kapaszkodhatunk, mert „sem magasság sem mélységi...) ú nem választhat tőle”. ■ L. J. Cs. Liszka Viktor, dr. László Virgil és Utschalott János
