Evangélikus Élet, 2012. július-december (77. évfolyam, 26-52. szám)
2012-12-23 / 51-52. szám
Evangélikus Élet NOVELLAÍRÓ-PÁLYÁZAT 2012. december 23-30. *■ 25 ATUNKRA ÉRKEZETT Nem tudom, ki hogy van vele, de nekem minden ünnep közül legszebb a karácsony. Nemcsak a spirituális, lelki tartalma miatt - hogy tudniillik ilyenkor évről évre átéljük a nagy misztériumot: megszületett a megváltó Jézus Krisztus -, hanem azért is, mert az adventi várakozás hangulatában felidéződnek a régi karácsonyok emlékei, gyermekkorom letűnt világa. Lehet persze, hogy ez csak egy öregember érzelgőssége. De nem ezzel akarom untatni olvasóimat, hanem eszembe jutott egy karácsonyi történet. Kristóf unokám hároméves lehetett. Esténként, elalvás előtt sokszor meséltem neki. Legjobban a „diómesét” szerette. Ez arról szólt, hogy amikor én kisfiú voltam, a házunk udvarán állt egy hatalmas diófa. Kedvelt időtöltésem volt, hogy ágai közt tanyáztam. Egy napon édesanyánk a diófa alá tolta pár hónapos kistestvérem, Béluska babakocsiját. Én meg szokásom szerint ugrabugráltam fenn az ágak között, és lépteim nyomában potyogtak a diók a fáról. Támadt egy ötletem: leszedtem egypár diót, és megcéloztam vele a kocsiban rúgkapáló kistestvéremet. Az első két-három dobásom ugyan Abban az esztendőben a kamaszkor minden magánya a nyakamba szakadt. Szerencsémre meghívást kaptam nagybátyámtól, Károly bácsitól, töltsem náluk a karácsonyt. Boldogan, szinte megkönnyebbülten fogadtam az invitációt. Károly bácsi Rózsástanyán élt. A tanyán gépész úrnak szólították. Igazából kovács volt, saját műhellyel. Kisebb koromban nyaranta taposhattam a fújtatót, ragaszkodván ahhoz, hogy segíteni szeretnék neki valamit én is. A fújtatót bízta rám. Károly bácsi még a háború előtt tanulta ki a gépészszakmát a Ganz- MÁVAG-nál. Ide nősült, a tanyára, megépítette a műhelyt, és nem volt olyan munka, amiben ne lehetett volna számítani rá. A lópatkolástól kezdve az eke kalapálásán át a traktorok javításáig mindenfélével meg lehetett bízni. A tanyán fontos és köztiszteletben álló ember lett. Szenvedélyesen pipázott. Külön szertartása volt ez. A pipa tömése és meggyújtása. Ritka pillanat volt, amikor a szájából nem lógott a pipa. A dohányt maga készítette elő a művelethez. Rózsástanyára két irányból lehet eljutni Budapestről. A Keleti pályaudvarról Miskolc, Szerencs, Tokaj, Rakamaz felől, míg a Nyugati pályaudvarról Szolnok, Debrecen, Nyíregyháza, Nyírtelek felől. Mindkét állomástól kilenc kilométerre fekszik a tanya. Ez alkalommal Rakamazig utaztam. Onnan egyenes út vezet odáig. Ilyenkor, télen a behavazott úton másfél óra gyaloglással oda is lehetett érni. A vonat lassan döcögve haladt az útján. A kupéban se hideg, se meleg idő volt. Az utasok szokás szerint elfoglalták magukat. Beszélgettek, „Diómese’' Karácsonyi történet mellé talált, de a harmadik már a kocsiba pottyant. Célzásaim egyre javultak, lassan telt a kocsi diószemekkel, és végre sikerült a nagy attrakció: egy dió pont fejen találta Béla öcsémet. Iszonyú bömbölésbe kezdett, mire édesanyánk lélekszakadva rohant ki a házból, és megdöbbenve vette észre a dióhalom alatt sivalkodó kisfiát. Tétovázás nélkül felpillantott a fára, és minden rejtőzködési igyekezetem ellenére meglátott a lombok között. Iszonyú haragra gerjedt:- Azonnal gyere le!- Miért jöjjek?- Hogy jól kifenekeljelek! Minthogy az ajánlatot nem tartottam kecsegtetőnek, mereven elutasítottam.- Ha nem jössz le rögtön, nem kapsz se ebédet, se vacsorát! - hangzott édesanyám ultimátuma. Félelmem és konokságom miatt aznap étlen-szomjan kerültem ágyba, mert ugyan estefelé büntetlen elvonulást biztosító amnesztiában részesültem, de minthogy nem jött ki a számon a megkívánt fogadalom - hogy tudniilik: „bocsánatot kérek, soha többet ilyen rosszaságot nem teszek” —, elmaradt a beígért verés - de a vacsora is. Tanyasirató szalonnáztak, dohányoztak. Idejükből kitelt. Én az ablakhoz szorítottam az orromat, és az elsuhanó havas tájat figyeltem. Gondolatban már Károly bácsiék fekete döngölt padlós szobájában jártam. Elképzeltem a pazarul feldíszített karácsonyfát. Éreztem a gyertyák illatát, a csillagszóró varázsát. Ilyenkor Erzsi néni, Károly bácsi hitvese belekezd a Mennyből az angyalba, jönnek a betlehemesek is a Pásztorok, pásztorok, örvendj etekkel. A szokásos szövegekkel. így: „Figyeljetek most mindnyájan: örömhír száll zengőn, bátran. Mosolyog az Isten rátok, ő küldött el tihozzátok. Betlehembe királyokat, most titeket hív a szózat! Nem hiába hívtam őket, kicsi Jézus, nézd, már jönnek.” És folytatódik: „Kicsi Jézus, hozzád jöttünk, szeretettel így köszöntünk: Ajándékot hoztunk neked, e nagy szívben sok kis szívet.” És a végére az elmaradhatatlan, viccesnek szánt párbeszéd: Jó napot, sógor! - Csónakot fótozok. - Hát az öreg mit csinál? - Kilyukadt a feneke.” A betlehemesek megkapják kicsi, jelképes gázsijukat, kitódulnak a következő házhoz ugyanazzal az énekkel. Utána asztalhoz ülünk, Károly bácsi áldást mond, és kezdődik a szentesti vacsora. Már káprázik a szemem a sok tejfölfehértől. Elhagyjuk Tokajt, átpöfög a vonat a Tisza-hídon. Következik Rakamaz. Cihelődni kezdek a leszálláshoz. Baktatok Rózsástanya felé a bokáig érő hóban. Gondolataimat az úton végig a karácsony foglalja le. Erzsi néni jön elém. Nem a megszokott kedélyességgel. Szeretettel fo-Kristóf unokám borzongva hallgatta a történetet a nagypapa vásott kölyök mivoltáról. Édesdeden aludt el abban a meggyőződésben, hogy ő aztán nem ilyen komisz, rosszcsont kisgyerek. Eljött a karácsony. Szenteste együtt volt a család apraja-nagyja. Karácsonyi dalok éneklésével telt az idő, a Jézuska-várás percei. Egyszer csak, hogy a várakozás feszültségét oldjam (vagy éppen fokozzam?), megszólaltam:- Én már hallom az angyalok szárnyának suhogását. Már itt járnak a közelben! Én annyira izgulok! Mire megszólalt Kristóf - a tekintetében megvetéssel és hangjában az utolsó ítélet szigorával:- Te csak ne izgulj, nagypapa, úgyse kapsz semmit a Jézuskától!- Miért ne kapnék?- kérdeztem meglepődve.- Mert te rossz voltál: megdobáltad dióval a Béluskát! Lám, az ötven évvel korábbi bűn nem évült el, nem nyertem bűnbocsánatot. Unokám gyermeki lelkében összefolyt múlt és jelen, és összeráncolt kis homloka mutatta: még mindig vásott, mihaszna kölyökként tartott számon. ■ Debreczeni László gad, csak érzem, hogy valami nem stimmel.- Károly bácsi?- kérdezem.- Az iskolában - feleli röviden.- Megyek. Szívesen megyek a háromtermes tanyasi iskolába. Nyaranta a tanító Matyi vasárnaponként hozat egy hordó sört, csapra veri, a környékről zenészeket verbuvál. Míg húzzák, négy-öt pár mindig táncra perdül. Az egyik teremben a padokat a fal mellé húzzák, és középre egy rexasztal kerül. Ott is szoktak lenni néhányan. Ilyenkor nagy a hangulat. És most? Feszültség és valami kellemetlen érzés lesz úrrá rajtam. Belépek az iskolába. Csupa férfiember üli körül a tanári asztalt. Károly bácsi örömmel fogad. Pipáját kiveszi a szájából, és két marokra fogja, mintha a kezét melengetné.- Nagy baj van, fiú - kezdi minden előzmény nélkül. - Költöznünk kell. Felszámolják a tanyát. Költöznünk kell Nyíregyházára a panelos emeletes házba. Arcára kiül a szomorúság. Szeme cseppnyit párás, de nem sír. Közéjük ülök. A mindig kedélyes embereken átüt a szomorúság. A felszámolás részleteiről beszélgetnek. Ki-ki vérmérséklete szerint. Károly bácsi lassú szavajárásával szól a dolgokhoz. Egy jó óra múlva feloszlik a megbeszélés. Hazaindulnak. Lassú, ütemes, tanyasi járással. Károly bácsival mi is elindulunk. Pár lépés csak az ódon ház, mégis végtelen időnek tűnik így, szótlanul. Kedves Olvasó! Ma ne keresd a térképen Rózsástanyát. Fölszámolták. Jöttek a dózerek... ■ Szabó György István Kicsi gyerek nagyot kérdez Ez az este milyen más, mint a többi! Ugyanúgy besötétedik, mint máskor, bekandikál a hold az ablakon, mint máskor, a csillagok meg egyre-másra gyújtják meg fényes lámpásaikat, mint máskor. De a nagyi számára ez az este egészen más, ezen az estén nagyon boldog, mert a kicsi unokája most itt alszik nála. A fürdővíztől illatos Barnabás már várja az esti mesét. Majd’ elveszik a nagy franciaágyban, de kérte, hogy a nagyi mellett aludhasson, mert egyedül fél egy kicsit a sötétben. A nagyi kinyitja a meséskönyvet, és olvassa, hogy a szegény legény hogyan indult el szerencsét próbálni, hogyan küzdött meg a gonosz boszorkánnyal meg a sárkányokkal, hogyan lett belőle igazságos király. Barnabásnak legjobban a táltos paripa tetszik, mondja is, hogy ő ezután az akar lenni egy ideig.- Jó, most meséljél a fejedből is, nagyi! - kéri szépen, miközben már egy kicsit táltosnak érzi magát. A nagyi gondolkodik, mit meséljen a fejéből. Amíg így töpreng, becsukja a meséskönyvet. De amint odébb teszi, kicsúszik a lapok közül egy könyvjelzőnek használt képecske. Rajta egy hosszú fehér ruhás pásztor, egyenes-tiszta tekintettel, hosszú, hullámos hajjal, nagy pásztorbottal, a lábánál kisbárányok, a kezében is tart egyet.- Ez ám a Jézus, nagyi! - kap a kép után Barnabás. - Tudod, ő az, akinek a születésnapja karácsony este van, és akinek a kezébe szögeket kalapácsoltak, pedig nem is csinált semmi rosszat! És én azért szeretem őt nagyon, mert ha én betörnék véletlenül egy ablakot, olyan, mintha ő kérné érte a büntetést helyettem. Vagy ilyesmi... A nagyi szóhoz sem tud jutni. Milyen igaz, hogy a kicsi gyerekek hite mennyire erős és tiszta tud lenni! De Barnabás már tovább csicsereg:- Azt is tudom, hogy egy istállóban született. Volt ott boci, bárány, szamár, ló... Meg azt is tudom, hogy egy csillag vezette messziről a királyokat, hármat is, hogy merre menjenek, így találták meg a kisbabát. Az anyukája a Mária, meg ott volt a József is. De nagyi, csak azt nem tudom, hogy van az, hogy ki a Jézus édesapja! Ki az igazi édesapja?- Jézus Isten fia, úgy mondjuk, hogy egyszülött, mert ő az egyetlen fia - magyarázza készségesen a nagyi.- Na jó, de akkor ki a József?- Ő a nevelőapja. Barnabás ráncolja a homlokát, látszik, hogy ezt nem nagyon érti. Nagyi hálásan sóhajt magában, szerencsére az ő unokájának a szülei nem váltak el, így ezt a fogalmat nem ismeri.- Most már késő van, aludni kell, de előtte elmondjuk az esti imádságot - ocsúdik fel a nagyi, és figyeli, hogyan kulcsolja össze a kezét Barnabás.- Most betakargatlak, csukd be szépen a szemed! - igazgatja a nagyi a paplant. Barnabás átöleli a maciját, becsukja a szemét. Mindjárt elalszik. A nagyi nézi, nem is lehet elmondani, milyen különlegesen szép az ő unokája. De hirtelen felpattan Barnabás szeme:- Nagyi, Jézus édesapja Isten, nevelőapja József, de azt mondd meg, akkor kibe volt szerelmes a Mária?! A nagyi egy pillanatig nem nagyon kap levegőt: jó kérdés...! Ezt most hogy magyarázza el?! Aztán összeszedi magát, és így szól:- Nem lehet mindent egyetlen este megbeszélni. Hagyjál holnapra is valamit... Jó?- Jó - szorítja meg jobban a maciját Barnabás, és egy perc múlva már csak egyenletes, nyugodt szuszogását lehet hallani. Boldogan és mélyen alszik. Holnap... A nagyi időt nyert. Addig még meg is álmodhatja, hogyan mondja el négyéves unokájának a világ egyik legnehezebb kérdésére a választ. Legjobb, ha ehhez ő is segítséget kér attól, aki Jézus édesapja. ■ Túri Erzsébet
