Evangélikus Élet, 2012. július-december (77. évfolyam, 26-52. szám)
2012-12-23 / 51-52. szám
Evangélikus Élet KULTÚRKÖRÖK 2012. december 23-30. ^ 7 Jókai Anna Optimista pesszimizmus- mi leszek, ha nagy leszek?- színésznő vagy apáca. de mindenképp írok remeket a világ csodál majd s szeret- mi vagyok, ha már vagyok?- afféle férfias női lélek amíg írok - alig élek de sorsot nem cserélek- mi leszek, ha már nem leszek?- közömbös lexikonadat „magyar írók” címszó alatt egy keskeny utca az omló városszélen hiányos név egy csúnya paneliskolán csak az Isten tart majd számon - talán. (2002) Bölcsek és pásztorok Kehellyé lenni Ünnepi beszélgetés a nyolcvanesztendős Jókai Anna íróval ► A Petőfi Irodalmi Múzeumban születésnapi ünnepségen köszöntötték fel november 24-én, azóta végeláthatatlan sorát kapja a felkéréseknek, meghívásoknak. S Jókai Anna senkinek sem mond nemet. Korát meghazudtolóan fiatalos erővel és lendülettel igyekszik mindenütt helytállni: előadásokat tart, köszöntőt mond, interjút ad, legfőképpen pedig bátorít, vigasztal. Talán innen is ered, hogy Annát minden közösség a magáénak érezheti. így mi, evangélikusok is. Készséggel segített, amikor egyházunk női missziója indult, az első országos találkozó előadójaként és gyülekezeti alkalmakon szolgált Bakonytól a somogyi dombokig. Üllői úti országos irodánk földszinti terme sem ismeretlen számára.- Vajon honnan ered ez a felekezeteken átívelő nyitottság?- Felemelőbb, szebb, előrevivőbb dolgot nem is tudok elképzelni az emberiség életében, mint azt, hogy egyek lehetünk. Mindenki, aki talán még csak közelíti az igazi Krisztustudatot, valójában egy ökumenikus közösségbe tartozik. Én így vagyok vele: ugyan katolikus vagyok, de otthon érzem magam valamennyi keresztény felekezetben, és a többi vallásban is kutatom Krisztus nyomait - azt gondolom, hogy ezek a nyomok egyszer nyilvánvalók lesznek a világ, minden ember számára.- Az eredeti görög kifejezés, az oikumene az egész lakott földet jelenti. Az Ön szavaiból is az derül ki, amit hívő emberként mi is vallunk: Isten kezében van a teremtett világ akár tudomásul veszi ezt az ember, akár nem. Egy írónak vajon milyen eszköze adódik arra, hogy olvasóit erre az igazságra ráébressze?- Úgy tartanak engem számon, mint aki a spirituális realizmus megalapítója. Ezt a fogalmat nagyon nehéz egészen pontosan definiálni. Aki viszont olvassa a könyveimet, tudja, hogy miben nyilvánul meg. Nagyon nagy érzékenységgel nyúlok mindig a hétköznapi, materiális élethez. A módszer ugye ennyiben realista. Nem szakadok tehát el azoktól a mindennapi kis történésektől, azoktól az emberi hibáktól, amelyek mindannyiunk életét megkeserítik. Ugyanakkor az okokat és az életnek a célját mindig egy magasabb, spirituális régióban keresem. Ez jelenti tulajdonképpen a spirituális realizmust: hogy a legkisebben is, a legkisebb materiális kötődésű dologban is fel kell ismerni az istenit.- Isten színe előtt ugyanakkor az életét is másként látja az ember, a lelkiismerete is talán érzékenyebb lesz. Visszatekintve a nyolcvan esztendőre, van-e olyan dolog amelyet megbánt?- Olyan ember nincs, aki azt mondhatja, hogy soha semmit nem bánt meg. Az vagy önmagának, vagy a világnak hazudik. Én is megbántam; talán nem is azt, amit tettem, hanem néhány fiatalkori eljárásomat. Hogy úgy mondjam: a hogyanokat szégyelli az ember. Ma sokkal több szeretettel, sokkal több tapintattal járnék el...- Több évtizedes munkásságát ugyanakkor feltétlenül elismerték. A nyolcvanadik születésnapja alkalmából Önt köszöntőkhöz mi magunk is szeretnénk csatlakozni. De korábban is számtalan elismerésben volt része, közöttük a Kossuth- és a Príma Primissima Díjban. Idén pedig a Magyar Érdemrend nagykeresztjével tüntették ki gazdag írói és közéleti munkásságáért.- Minden olyan díjnak örülök, amelyről úgy érzem, hogy valódi szeretet, valódi megbecsülés áll mögötte. S természetesen nekem az sem közömbös, hogy kitől kapom az elismerést. Örömmel mondhatom, hogy az utóbbi húsz-huszonöt évben csak olyan díjat kaptam, amelyet tisztességes kézből vehettem át. Az elismerés egyben jelzi: olvasóim és a felelős helyzetben lévő emberek kitüntető figyelemmel várják, hogy elmondjam a véleményemet, amivel segíteni tudok a jelenlegi - elég nehéz - életeken.- Mindig élvezetes azoknak a sajátos megfogalmazásait hallgatni az ünnepről, akiknek nem hivatásuk a prédikálás. Mit helyezne Jókai Anna írónő olvasóink szívére 2012 karácsonyán?- Pedig én úgy érzem magam, hogy kicsit igehirdetői feladatot töltök be a világban íróként is, átlagemberként is. De próbálok nem valamiféle felsőbb pozícióból „prédikálni" az embereknek, hanem a saját tapasztalataimat, a megszenvedett igazságaimat úgy közvetíteni, hogy el is jussanak a másik lélekig. Azt üzenném idén is, amit hosszúhosszú évtizedeken keresztül mondtam: a karácsony mivoltát, lényegét sok ember igazán még mindig nem ismerte fel. Sokan azt sem tudják, mit ünnepelnek. Ez nem az ajándékozás ünnepe, nem egyszerűen csak egy családi ünnep, hanem arra való emlékezés, hogy kétezer-valahány évvel ezelőtt minőségváltozás ment végbe a földön. Először az emberi történelem folyamán isteni lény költözött be a magasan szervezett emberi organizációba. Ez egy óriási spirituális esemény. Erre emlékszünk karácsonykor. Az én hitem és tudásom szerint ez egy szakrális történés - és éppen ez az, amit karácsonykor nagyon sokan alig vagy egyáltalán nem emlegetnek, vagy ha igen, csöppet giccsessé teszik. Karácsony egy állandóan megközelíthető, óriási élmény. S ahogyan - azt hiszem - Bódás János református költő idézte régen Angelus Silesius szavait, ezerszer is megszülethet Krisztus Betlehemben, ha nem benned születik meg, örökre elveszett maradsz. Ezek a misztikus karácsonyok olyan alkalmak, amikor szinte kehellyé kell változnia az ember lelkének. Az egykori jászolbölcsőnek a helyét kell a lelkűnkben megtalálni, hogy az a bölcső be tudja fogadni a Szellemet, amely ama világból ebbe a világba érkezik, az emberbe az emberért. ■ B. Pintér Márta Honnan tudták? Honnan a bölcsek, és honnan a pásztorok, hogy ki az, aki megszületett? S miért éppen ők, ők először, s nem valaki mások az annyiféle foglalatosságú és minősítésű, egyébként fürge és mohó sokaságból? Márk a Születés misztériumáról titokzatosan hallgat. Máté evangéliuma a bölcsekről beszél, a napkeletiekről, akik kiszámították, a csillagkonstellációból számították ki, hogy az idő beteljesedett. Lukács viszont a pásztorokról szól, akik megkapták a hírt, angyali kinyilatkoztatásban, a lélek megérintése által. János nem részletez, hanem összefoglal, a legmagasabb szakralitás nyelvén: „Kezdetben vala az Ige... és az Ige testté lön, és közöttünk lakozék.” Ez már a beavatottság foka. A tömör érvényességé. Amiben minden benne van. Elvenni belőle tilos. Hozzátenni locsogás. De teljességében átvilágítani és megélni: a személy dolga. És az érett személyek szellemi zamata által egyszer tán csak „megemészthető” földi ittlét dolga. Mindenki tanuló az univerzumban: óvodától az egyetemig. Vannak bukók, vannak ismétlők. Vannak előrerukkolok. S vannak, akik „oktatásukat” észre sem veszik. Ami igaz, az igaz: nem könnyű a tanítványnak, ha felismeri a Mesterét. Mert akkor követni kell. Nem dicsérgetni, nem a szavait szajkózni, nem kisajátítani, nem megzsarolni, nem kihasználni őt, hanem követni. Ki ahogyan képes rá. A bölcsek módján, elsősorban az eszével, vagy a pásztorok módján, elsősorban az érzéseivel. S egyszer talán a kettő szintézisében, egész lényével, végre. A Gyermek körül semmi sem véletlen. A köréje gyűlt társaság sem az. A krisztusi impulzus megérkezett, a kor „legokosabbjaihoz” és a kor „legegyszerűbbjeihez” fordult a híradással. Az olló szétnyílt szárnya között így fogta be a minden rendű és rangú emberiséget. Jött a végtelen csillagövön át, kettős megváltó erővel: a világfelismerés és a világszeretet sugallatával; hogy ugyanazt az Istent kell felragyogtatnunk az agyunkból, mint a szívünkből. Mégis: tapasztaljuk, hogy jelenünk a mai „pásztorokat" lemosolyogja, s a mai „bölcseket” igyekszik a kasztból kivetni. Bizony, a primitív, a visszamaradott nézi le itt az eredendően, természetesen egyszerűt; szimpla, egysíkú anyagtudós a bonyolultabb, több síkon egzisztáló életkutatót. Megteheti. Megtehetik. Mindenkinek szabadságában áll a szabadságát szűkíteni vagy rosszul használni. Butának vagy őrültnek nyilvánítani a gyermeki tisztát vagy a túlgondolót. „Nem tudják, mit cselekszenek.” Hamis ok: hamis következtetés. Hamis cél: előbb-utóbb hamissá torzul az igyekezet is. így hát legyen elnéző, akit lenéznek. A csillagok és a lélekmély biztonságával legyen az. Ne sértse a „felszín fecsegése” A látszatra „fentiek” között ma gőg uralkodik, a valóban „lentiek” között pedig a megrögzöttség. Amott az alázat hiányzik, imitt a szellemi kíváncsiság. Fájdalmas dolog ez. „Szülessék meg bár ezerszer is Krisztus Bedehemben és nem benned - örökre elvesztél." (Angelus Silesius) Krisztus ezért akiknek hírt adott, felelősséget is adott. Akik akkor - a többiek helyett is, szinte a többiek képviseletében - először megláthatták, először találkozhattak Vele, azoknak, azok utódainak ma sincs mentsége. Sem a gyávaságra, sem a lustaságra, sem a közönyre. A hírt széltében-hosszában, horizontálisan és vertikálisan terjeszteni kell. Kopogtatni kell az ajtókon - sőt olykor dörömbölni talán -; mindenki ajtaján. (A Heródesekén, a farizeusokén, az álírástudókén is.) Mert végső soron senki sincs kizárva. Mindenki fogadhat. Krisztus óta az emberen múlik - legnagyobbrészt - az ember. Csak élni kellene végre teljes mélységében ezzel a kegyelemmel. Tudni, amit hiszünk. És hinni is azt, amit tudunk már. Az új évezred ezt várja tőlünk. A pásztorlelkű bölcseké lesz a jövő. (1989) ■ Jókai Anna
