Evangélikus Élet, 2012. július-december (77. évfolyam, 26-52. szám)
2012-11-25 / 47. szám
Evangélikus Élet »PRESBITERI« 2012. november 25. *■ 13 »NEM A VILÁGON HASZNÁLATOS GAZDAG LITURGIÁI FORMÁK VESZÉLYEZTETIK HITVALLÁSOS EGYHÁZUNK EGYSÉGÉT!« Álljunk meg egy szóra! Grétsy László Álljunk meg egy szóra! című, népszerű műsora éveken át futott a Magyar Televízióban. Az adásokban a nyelvészprofesszor egy-egy hibás feliratból vagy éppen rosszul fogalmazott mondatból kiindulva adott nyelvhasználati tanácsokat. Egyházunkban sem árt néha megállni egy szóra és elmerengeni közösen a dolgokon. Néhány hete D. dr. Harmati Béla püspök úr leírta vívódásait az Evangélikus Élet hasábjain, és ezzel vitát indított a liturgikus öltözetek kapcsán. Tubán József lelkész úr október 7-i reflexiójának karcosságát megértem, hisz - megvallom őszintén - magam is zavarónak tartom, hogy egyházunkban a liturgikus mozgalom magyarhoni képviselőit újra és újra pellengérre állítják. Halljuk és olvassuk, hogy „néhányan" akaratukat ráerőltetik a gyülekezetre, az egységet bomlasztják, római katolikus hatás alá kerültek, liturgikus szubkultúrát képviselnek, magas egyházi formákat erőltetnek, stb. Szemerei János püspök úrnak a november 4-i EvÉletben közölt sorai kimondottan fájtak, mert őszintén reméltem, hogy a püspökválasztási procedúra végével addigi, a liturgikus megújulással szembeni harcos attitűdje elegánsan megváltozik. Mindenesetre egyházvezetői szinten is elgondolkodtató tény, hogy éppen a Nyugati (Dunántúli) Evangélikus Egyházkerület több jelentős gyülekezetének presbitériuma döntött a liturgikus reform mellett. Szemerei püspök mostani írásában sem kap egyházunk népe világos választ arra a kérdésre - Tubán József is joggal feszegeti a témát -, hogy miért csak kivonatolva használták és használják gyülekezeteink többségében az énekeskönyvet és a Prőhle-féle Agendát, Joggal gondolhatjuk, hogy az Evangélikus énekeskönyv és a „régi Agenda" szerkesztői nem azzal a célzattal döntöttek annak idején e gazdag anyag mellett, mert az oldalszámot akarták növelni, vagy a római egyház akoljába akarták volna terelni egyházunk népét. Miért nem valljuk meg végre közös bűnbánattal, hogy az elmúlt harminc-negyven év püspöki, lelkészi, kántori gyakorlatának következménye egyházunk mai liturgikus közállapota? Meggyőződéssel állítom, hogy ha e rendek gyakorlatba való átültetése jobban és szélesebb körben megtörtént volna, akkor az új liturgikus könyv bevezetése - a liturgikus viseletekkel együtt - csak finomhangolásnak számítana gyülekezeteinkben. Ezt az adósságot nem lehet örökös kompenzálással és olcsó hangulatkeltéssel rendezni! Istennek hála, az elmúlt hat évben számos helyen megfordulhattam európai evangélikus gyülekezetekben és konferenciákon. Nem kívánom Skandináviát kiemelni, mert már hallom az ellenzők kórusának hangját: ott nem volt ellenreformáció, stb. stb. Igaz, de azért mégis furcsállom, hogy például termékeny finn egyházi kapcsolataink hatása a liturgia területén alig látszik. A Tamás-mise üde kivételnek számít, bár ennek missziói és liturgikai mozgalommá érése egyházunkban még várat magára. Nemrég népes delegáció járt Bajorországban, hogy együtt ünnepeljük a német-magyar testvérkapcsolat hivatalossá válásának huszadik évfordulóját. A záró istentiszteleten megtöltöttük a nürnbergi St. Sebald-templomot. Az ünnepélyes istentisztelet liturgikai szempontból hasonlított liturgikus könyvünk egyszerűbb formáihoz, vagyis így is jóval gazdagabb volt egy átlagos magyarországi evangélikus istentiszteletnél. Az élet úgy hozta, hogy előző nap szálláshelyünkön, Neuendettelsauban többedmagammal a diakónia templomába tértünk be. A Mihálytestvérek ünnepi istentiszteletüket tartották, a bajor püspök prédikált. A Mihály-testvérek ünnepe magas színvonalú liturgikus kultúráról és igényességről tanúskodott: albában szolgáló lelkészek, gregorián zsoltározás, kiváló igehirdetés és úrvacsoraosztás, emelkedettség jellemezte. Egy nappal később ugyanez a püspök (dr. Heinrich Bedford-Strohm) a magyar-bajor istentiszteleten szolgált, ahol az öltözetek tekintetében a fekete talár volt meghatározó. Kit zavar ez ma Bajorországban? Kinek jut eszébe ennek nyomán az albát viselőket bomlasztónak és az egység megbontóinak kikiáltani? Hangsúlyozom, hogy a többségi római katolikus Bajorországban vagyunk! Csak óvatosan tehát az ítélkezéssel! Ha a finnektől nem is, de legalább a bajoroktól tanuljunk valamit! Magyarhoni evangélikus egyházunk diaszpórahelyzetben él, s ennek talán az egyik legnagyobb veszélye a provinciális gondolkodásmód. Ha körbetekintünk Kelet-Európa evangélikus egyházaiban, láthatjuk, hogy mindenki keresi önmagát a liturgia területén is, de olyan minőségű teológiai munkát még sehol nem tettek le az asztalra, mint Magyarországon. Na persze nálunk volt miből meríteni - Huszár Gál, Bornemisza Péter, Raffay Sándor, Jánossy Lajos, id. Ittzés Mihály, Schulek Tibor, Prőhle Károly és mások! Miért nem vagyunk erre inkább büszkék, és miért nem képviseljük ezt lelkesen a hazai protestáns családon belül is? A magyar reformátusság progresszív része is érzi, hogy valamit tennie kell az istentiszteleti élet területén, ahogy erre a világ reformátusai között már számos példát találunk. Persze ha egy inga túlzottan kileng az egyik irányba, akkor hosszabb az út vissza, a középpont felé. A hollandiai evangélikusok kis serege nem félt felvállalni, amikor jogilag egyesültek református testvéreikkel: segíteni akarunk protestáns testvéreinknek a gazdagodás útjára lépni. A liturgiába zárkózás kétségtelenül lehet tünet is az egyház életében, ami gyakorta az önazonosság-keresés és a kompenzálás jele, vagy egyszerűen protestálás a protestáns egyházakban eluralkodó lelki sivárság és igénytelenség ellen. Magyarországon a liturgikus mozgalom szerves fejlődés része, amely gyülekezeteink életének gazdagítását szolgálja. Meg kell értenünk és újra kell gondolnunk az istentisztelet teológiáját! Erre éppen reformátori örökségünk kötelez, az ökumenikus dimenzióról nem is beszélve. A mostani vitát az öltözetek váltották ki. Igen, ezen a területen valóban rendet kell tenni! Ez persze nem talár (Luther-kabát) kontra alba kérdése, hanem kezdődik a liturgikus magatartással, a papi civil formáival, a püspöki kereszt viselésének szabályaival, a stólák szimbolikájával, a magyar hagyományban már korábban elterjedt, talárszerű, de öltöny formájú viselet felelevenítésével, újszerű viseletek tervezésével kórustagoknak és lektoroknak, majdani diakónusoknak, női lelkészeknek, konfirmandusoknak, akár az ezüst esperesi kereszt bevezetésével bezárólag. Mindez fontos és teológiai szempontból végiggondolandó feladat, amely egyházi textilművészetünknek is új lendületet adhat. Most már ideje ilyen dolgokról is beszélni! Álljunk meg tehát egy szóra, és lássuk be végre: Nem a világon használatos gazdag evangélikus liturgiái formák veszélyeztetik hitvallásos egyházunk egységét! Az egységet számos más aggasztó tény és jelenség veszélyezteti, amelyekről alig esik szó egyházunk fórumain. Ne féljünk a liturgikus élet gazdagodásától, hanem dolgozzunk és tanuljunk bátran! Nemzedékünk esélye és kötelessége, hogy megteremtse a teológiai értelemben koherens evangélikus istentisztelet kereteit. Munka van elég, ne tétovázzunk, amíg időnk van! ■ Gregersen-Labossa György lelkész (Szombathely) KIRÁNDULÓ GYÜLEKEZETEK FIGYELMÉBE Lenti vára Lenti a trianoni döntés következtében vált határtelepüléssé. A szocializmus első esztendeiben mindezt tovább súlyosbította, hogy ez az akkori aktuális mumus, a titói Jugoszlávia szomszédságát jelentette. Sok egyéb tényező együttes közrejátszása mellett leginkább ezek járultak hozzá évtizedes elszigetelődéséhez. Ahhoz, hogy az 1960-70-es évekre - kimondva, kimondatlanul, nem túl hízelgő módon - egyfajta „fegyenctelep” volt Magyarország térképén. Mindez azonban már a múlté. Az elmúlt években a térség vezető államának, az osztrák színvonalat közelítő Szlovéniának szomszédságában takaros városkává változott. Az egyetlen kivételt, a múlt egyetlen ránk vetülő sötét árnyát várának állapota jelenti. Itt még komoly áttörésre lenne szükség! Egy hatalmas magtárra hasonlító - és valóban, az 1700-as évektől ekként szolgáló - épület lepusztultan és elhagyatottan várja sorsának jobbra fordulását. A Zalaegerszegre vezető főút mentén fekvő, de a városközpontból gyalogosan akár pár perc alatt elérhető erődítést feltehetően a tatárjárást követően indult várépítési program részeként emelték. Felépültének dátuma és építtetőjének személye ismeretlen. Első említése IV. László király idejéből, 1278-ból származik. Tulajdonosai gyakran változtak. Védelmi szerepet, várurainak apróbb csatározásai után, a török időben kapott: az egyre északabbra húzódó végvárrendszer részévé vált. Pusztulása az oszmán hódítók távoztával, Habsburg-segítséggel következett be. „Újrahasznosításakor” magtárrá történő átalakításakor megmaradt elemeit használták fel, melyek közül a legszembetűnőbb egykori bástyájának mostani sarokfunkciója. A pincében is a vár középkori részletei találhatók. A külső védelmet szolgáló valamikori vizesárok napjainkban a helyi horgászok paradicsoma. ,■ - Rezsabek -Dolgos egyházkerületi közgyűlés Tanácskoztak a Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület küldöttei ► A szeptemberben Kőszegen megrendezett alakuló közgyűlés után az elmúlt hét szombatján immáron rendes őszi tanácskozásukra gyülekeztek a Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület székházában a kerület közgyűlési küldöttei. Dr. Percze Sándor győr-ménfőcsanaki lelkész nyitóáhítata után egyházkerületi tisztségviselők és bizottsági tagok eskütétele következett: azoké, akiket a szeptemberi alakuló közgyűlésen választottak meg, de akkor nem voltak jelen, így esküt sem tudtak tenni. Az ünnepi aktust követően a közgyűlés jelölteket állított a felsőbb egyházkormányzati testületekbe, az országos munkaági bizottságokba. A hosszadalmas jelölési procedúrát az egyházkerület elnökségének beszámolói követték. Szemerei János püspök az alakuló közgyűlés óta eltelt időszak munkájáról számolt be. Beszélt a választásokról, és reményét fejezte ki, hogy ezek lezárulásával nyugodtabb, építkező időszak kezdődhet az egyházkerületben; erre nagy szükség lenne, mert nehéz helyzetben sok munka vár a szolgálattevőkre. Jelentésében a püspök kitért a kerület lelkészi ellátottságára, és elmondta, hogy november elsejével az osztrák határon átnyúló ifjúsági munka indul a burgenlandi szuperintendens támogatásával. A püspök elnöktársa, Mészáros Tamás egyházkerületi felügyelő beiktatása augusztus 26-án volt, így ő az elmúlt három hónapot értékelte jelentésében. Ez idő alatt mintegy hatezer kilométert autózott, sok gyülekezetben megfordult, sok örömteli esemény, ünnepség részese volt, és az egyházmegyék elnökségeivel, lelkészi karával is találkozni tudott. A beszámolók után Szemerei János tájékoztatta a közgyűlés tagjait az egyházkerületi honlap helyzetéről. A grémium határozatban rögzítette, hogy a kerületben történt eseményekről beszámoló anyagoknak először az egyházkerület honlapjára kell felkerülniük, csak ezután kaphatnak nyilvánosságot más internetes felületeken. A régebb óta szünetelő egyházkerületi lap, a Dunántúli Harangszó kapcsán elhangzott, hogy a tavaszi közgyűlésre költségszámítást kell készíteni az újság újraindítására vonatkozóan, illetve felmérést kell elvégezni azzal kapcsolatban, hogy milyen olvasói igény mutatkozik a gyülekezetekben a tervek szerint negyedévente megjelenő újság iránt. A tájékoztató végén Adámi Mária püspöki asszisztens bejelentette, hogy decemberben - hasonlóan a múlt évhez - Dunántúli krónika címmel megjelenik egy tetszetős kiadvány, amely összefoglalja mindazt, ami az egyházkerületben ebben az esztendőben történt, de a választásokra tekintettel egyfajta adattárként is fog szolgálni. Az egyházkerületi közgyűlés a jövő évi programok véglegesítésével zárta munkáját. ■ Kiss Miklós A közgyűlés munka közben
