Evangélikus Élet, 2012. július-december (77. évfolyam, 26-52. szám)
2012-11-25 / 47. szám
Evangélikus Élet KULTÚRKÖRÖK 2012. november 25. *• 5 Egymás mellett megférő igazságok Megnyílt a Szentágothai-kiállítás az EOM-ban Megőrzött emberi dallam Százhuszonöt éve született Áprily Lajos ^ Kiállítással tiszteleg a budapesti Evangélikus Országos Múzeum (EOM) a száz évvel ezelőtt született Kossuth-díjas magyar anatómus, egyetemi tanár, országgyűlési képviselő, a Magyar Tudományos Akadémia egykori elnöke, az evangélikus Szentágothai János előtt. Az Egy 20. századi polihisztor - Szentágothai János akvarelljei című, 2013. március 31-ig látogatható tárlatot november 17-én L. Simon László kultúráért felelős államtitkár nyitotta meg. Az alábbiakban megnyitóbeszédének rövidített, szerkesztett változatát közöljük. Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Azon gondolkodtam, érvényes-e az a cím, hogy Egy 20. századi polihisztor. Ez a kifejezés ugyanis közgondolkodásunkban elsősorban Herman Ottóhoz kötődik, akinek munkásságát felidézve valóban azt hihetjük, hogy halálát követően a 20. században nem éltek közöttünk ennyire sokszínű életpályával bíró tudósok, alkotók. Valójában erre nagyon sok életmű rácáfolt már eddig is. Ezt a kiállítást megtekintve mondhatjuk: Szentágothai Jánossal kapcsolatban a „20. századi polihisztor” cím csöppet sem túlzó. Azt is hozzátehetem, hogy a 20. és 21. század embere némi ösztönös irigységgel nézi azt az életművet, amely elénk tárul. Ösztönös irigységgel, mert évtizedek óta az lehet az érzésünk, mintha nem születnének ebben a korban olyan összetett személyiségek, akik komoly tudományos, művészeti, alkotói pályájuk mellett a közéletben vagy a politikában is járatosak lennének. De lépjünk fúl ezen az irigységen, és tartsuk szemünk előtt azokat a nagy formátumú személyiségeket, akiktől tanulhatunk. Őket kell alapul vennünk ahhoz, hogy újraépíthessük a magyar kultúrát, szellemi életet, tudományt és nem utolsósorban a politikát. Mert a politikai, közéleti szerepvállalás, a nagypolitikában való megmerítkezés Szentágothai professzortól sem állt távol, mint azt jól tudjuk. Tőle származik az alábbi idézet: „Megmaradni becsületes embernek a fennálló történelmi körülmények között.” Ez az a mondat, amely kijelöli számunkra annak az életműnek az értelmezési terét, amely életműnek egy kis és sajátságos szeletét látjuk most itt. Hiszen nem a tudós Szentágothai mutatkozik be előttünk, hanem az alkotó. A nagy ívű tudományos pályája mellett odahaza és az utazásai során az élet, a táj, a természet és az ember által épített környezet szépségeiben megmerítkező alkotó az, aki elénk tárul ezeken az akvarelleken keresztül. A kései utódokban felmerülhet a kérdés: meg lehet-e maradni becsületes embernek a fennálló történelmi körülmények közepette úgy, hogy az ember politizál. Szentágothai - megkérdezése és tudta nélkül - 1985-ben országgyűlési képviselőjelöltként felkerült a Hazafias Népfront listájára. Jakab apostol szavaira hivatkozva - „aki pedig valami jót tehetne, de nem teszi, bűne az annak” - végül úgy döntött, elfogadja a megbízást. Hogy jól tette-e, hogy vállalta a feladatot, arról majd az utókor fog ítéletet mondani. Én a magam tudásával úgy érzem, irigylésre méltó az, hogy ennyi viszontagságot, rendszert és rendszerváltozást megélve ő mégiscsak meg tudott maradni becsületes embernek a fennálló történelmi körülmények között. De nem akarom elterelni a figyelmüket az itt kiállított képekről. Bevallom, úgy vagyok az akvarellekkel, mint sokan mások, akik a kortárs magyar művészetekkel foglalkoznak: óvatossággal és - valljuk be őszintén - némi fanyalgással tekintünk e műfajra. De hadd osszam meg Önökkel egy élményemet. 2007-ben a bécsi Leopold Múzeumban megnéztem Hermann Hesse főleg akvarellekből álló kiállítását. Rendkívüli módon kíváncsi voltam, hogy a számomra oly fontos író milyen módon tud megnyilvánulni festészeti munkája során. Mire a kiállítás végére értem, megértettem, mit akart mondani Hesse, amikor az egyik levelében így írt: „Majd meglátják, hogy festészetem és költészetem között nincs ellentmondás. Hogy ebben sem a természethű, hanem a költői igazságot keresem.” Akkor megértettem, hogy milyen az, amikor valaki, aki következetesen a természetet próbálja lefesteni, azt festi le, amit maga előtt lát. És miképpen tudja megvalósítani az alkotómunka során, hogy azt vetítse a papírra, amit magában belül lát. Ez a kiállítás ugyanezt a kérdést veti fel. A tudományos igazság megfér-e a költői igazság mellett? A természeti igazság megfér-e az alkotói, festői igazság és értelmezés mellett? Ha Önök végignézik ezt a kiállítást, akkor azt látják, hogy igen, megfér. És ennek a kiállításnak nem az a legfőbb érdeme, hogy egy 20. századi polihisztor összetett személyiségének egy szelete bontakozik ki előttünk, hanem hogy kibontakozik egy olyan embernek a képe, aki egyébként képzőművészeti vagy vizuális területen kalandozva is képes érvényeset alkotni. Képes érvényes értelmezést adni arról a világról, amelyet ő látott, ő megélt. Szentágothai János egyik írásában olvastam, hogy milyen volt az, amikor tizenhét évesen először mikroszkópba tekintve megélte élete első természettudományos élményét. Nagyon erős vizuális hatások érték akkor. Egy biztos: sokkal közelebb áll egymáshoz a természettudományos gondolkodás, a természettudomány és a művészet, mint ahogy azt elsőre gondolnánk. Azok a természettudósok, akik művészettel is foglalkoznak, minduntalan meglepnek, mert rádöbbentenek minket, bölcsészeket, mennyivel összetettebben képesek néha látni a világot. A munkánkhoz milyen hihetetlenül sokat hozzá tud tenni mindaz, ami a természet megértésére irányuló kísérletezésnek indul el. Engedjék meg, hogy zárásul idézzem a professzor úr Ulyssesként az agy körül című írásának zárógondolatait: „Végül is azzal a mindennel megbékélt érzéssel nézhetek mindegyikünk sorsa, földi életünk vége elé, hogy szám_ tálán bizarrsága, romantikus téw védésé, burleszk szituációi, később szükségtelennek ítélt, hamis, de jó szándékkal vállalt kompromisszumai ellenére életem »jó mulatság, férfi munka volt«.” Köszönöm szépen a figyelmüket! A magyar irodalom szelíd hangú költője volt. Életféltő és embermentő, a veszendő dolgok, hétköznapi kis csodák írnoka. Az erdélyi táj szépséges ívét, őszarany hervadását, figyelő pásztorait hibátlan dallamú sorokban őrizte meg. íme, az egyik legszebb verse: „A nap tüze, látod, / a fürge diákot / a hegyre kicsalta: a csúcsra kiállt. / Csengve, nevetve / kibuggyan a kedve / s egy ős evőét a fénybe kiált. /(...) / Barna patakja / napra kacagva / a lomha Marosba csengve siet. / Zeng a csatorna, / zeng a hegy orma, / s zeng - ugye zeng, ugye zeng a szived?” (Március.) Két szakaszt kihagytam a fiatalkori remeklésből, mert lehetetlen igazságot tenni, olyan sok a fénylő kép. A tél hófüggönye mögül hallatszó hívás, cinke- és pirókhang, falusi csönd... Áprily Lajos indulásakor - a nagyenyedi Bethlen-kollégium jeles tanáraként - különös költői nevet választott, fiára, a remek poétára hagyva a családi Jékelyt. Fölfelé suhanó csillagként tört be irodalmunkba, s hibátlan, mély fájdalmú, formagazdag költeményeivel meghódította olvasóit. Tovább csiszolták hangját megpróbáltatásai: erdélyi gondok, az első világháború pokla. Megszenvedve, de Bonyhádi gimnazistákkal, szülőkkel, barátokkal telt meg november 18- án a Fonó Budai Zeneház, hosszú várakozás után ugyanis ezen az estén került sor a Keresztmetszet zenekar mivan című lemezének bemutató koncertjére. Egy év telt el a lemez felvétele óta, de - ahogyan erről a ráadás szám is tanúskodott - nem tétlenül. A lelkesen csápoló ifjúság pedig egyáltalán nem bánta a megkésett debütálást. Betéve tudták a nótákat. Az Én Istenem, a Békés vagy például az Egyetlen kérés című szám a fülükbe mászhatott iskolai ünnepélyeken vagy épp a Szélrózsa találkozókon. A Bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnáziumban 2009-ben alakult együttes részben családi vállalkozás, hisz az énekesnő, Szemerei Panka és a gitáros, Szemerei Béni testvérek - s megtalálta a remény szavait, a kivívott békét. „Áprily Lajos nem a véres küzdelmekben hisz - írta Pomogáts Béla -, hanem az emberségben, az emberi minőségben, s hisz a szépséget magába mentő versben, a költészet rendeltetésében is.” Váratlanul otthagyta szülőföldjét, Kolozsvárt, és 1929-ben családjával Budapestre költözött. A Lónyay utcai református gimnázium tanára lett. A Protestáns Szemlét szerkesztette, majd kinevezték a Baár-Madas leánynevelő intézet igazgatójának. Örök vándorlás volt ez, a teljes nyugalom keresése; végül letelepedett a Visegrád melletti Szentgyörgypusztán. Áprily számára a természet a végső menedék - hiszen 1943-at írunk - , ahol bizton érzékelte a születés és a halál misztériumát. Az emberi fájdalmat, a fogyatkozó örömet. „Völgyben, vadonban, rónaságon / a békesség bolyong velem. / Csak egy öröm van a világon / s ez az öröm fegyvertelen” - fogalmazta meg minden időre ars poeticáját, és mindvégig ehhez tartotta magát (Fegyvertelen vadász dala). „Ámul fű, fa, virág szépségén - írta legjobb ismerője, Győri János -, madarak röptén, a völgyet betöltő fenyvesillaton.” Gyönyörködött a késő ősz hajnali páraalakjaiban, a vízre hajló füzekben, az iramló évszázadokban, napfénytől arany tavaszokban, porhavaktól fehér telekben. Hallotta az egyre közelebb lopakodó halált, de nem félt, mert úgy érezte, hasznos volt lepergő élete. Az 1887. november 14-én született Áprily Lajos versesköteteivel (Ábel füstje, Jelentés a völgyből, Akarsz-e fényt?), színpadi játékaival (Idahegyi pásztorok, A bíboros), fordításaival (különösen az Anyegin újraköltésével) maradandót alkotott. A zengő összhang, a tökéletes forma mögött egy nagy költő mély embersége áll örök fedezetnek és értéknek. ■ Fenyvesi Félix Lajos mint utóbb kiderült, nővérük, Janka is tag volt. De tágabb értelemben is családias a zenekar a gitáros-énekes Klenk Blankával, a zongorán és vokállal kísérő Donovál Krisztivel, valamint az örökifjúnak nevezett ritmusszekcióval - a basszusgitáros Huszák „Maci" Zsolttal és az ütőhangszeres Németh „Némci” Tamással kiegészülve -, hisz ízig-vérig keresztény formációról van szó. A repertoárban a népszerű Istendicsőítő slágereken túl - melyekben Panka zengő hangja, drámai előadásmódja és Blanka fátyolos, dzsesszesebb kísérete igen kellemes párosításnak bizonyult - lírai korálfeldolgozások is felcsendültek. Kodály Adventi éneke és a Jöjj, népek megváltója is elhangzott amolyan bonyhádiasan megbolondítva. ■ - KANYIKA -A kiállítás megnyitóján. L. Simon László államtitkár és Harmati Béla László múzeumigazgató Bonyhádi buli Budán
