Evangélikus Élet, 2012. július-december (77. évfolyam, 26-52. szám)

2012-11-25 / 47. szám

evangélikus hetilap ♦ www.evangelikuselet.hu 77. évfolyam, 47. szám ■ 2012. november 25. ■ Szentháromság ünnepe után utolsó (örök élet) vasárnap Ára: 250 Ft „Az észak-európai beszámolót áthatotta „Egyfelől elkötelezettnek kell lennie „Habár a pince-padlás tele, nemrég ismét feladtam Az országos iroda annak a folyamatnak az ismertetése, ahogyan az evangélium hirdetésére, Krisztus missziói egy hirdetést a helyi lapban, hogy múzeumpedagógiai az evangélikus egyházak immár jogilag is parancsának teljesítésére, másfelől abban is foglalkozásokhoz fateknőt, dézsát, sparheltet szeretnék. függetlenednek az államtól: idén nyáron követni kell Jézust, hogy - ahogyan tőle tanultuk (...) Persze azóta se tudjuk hova pakolni melléklete a norvégoknál született meg ez a döntés.”- mindenkit válogatás nélkül kell szeretni.” a beérkezett teknőkészletet...” Lutheránus világ !► 3. oldal A rácsok mögötti szabadság titka W- 4. oldal Interjú a Nagytarcsai Falumúzeum vezetőjével !► 10. oldal 8-9. oldal Tudós, ecsettel a világ körül Szentágothai-kiállítás az Evangélikus Országos Múzeumban ► Schimert Johannes iskolai bizonyítványa, a feleségnek nászajándékba adott Biblia, úti akvarellkészlet, rajzmappa és saját kezűleg faragott nád­tollak, borítékban elhelyezett virágmagok Kínából - és persze három­­teremnyi akvarell. November 17-én L. Simon László kultúráért felelős államtitkár nyitotta meg az Egy 20. századi polihisztor - Szentágothai János akvarelljei című kiállítást az Evangélikus Országos Múzeumban. A fővárosi Deák téren működő intézményben látható tárlat a száz éve született evangélikus orvos akadémikusnak állít emléket. „Olyan emberrel van dolgunk, aki nemcsak egy Kárpát-medencén át­ívelő orvosdinasztia tagja, nemcsak az agykutatás úttörője, nemcsak közéleti ember a szó legtisz­tább értelmében, nemcsak vérbeli ta­nár, akinek kiteljese­dése a tudományról való kommunikáció, nemcsak hívő evan­gélikus, szerető férj, apa, nagyapa, ha­nem valódi teremtő egyéniség. Az agy­kutatás járatlan útjai, az ifjú kutatók lelkesítése, a kétkezi al­kotás öröme, a szenvedéllyel végzett kerti munka, a szépirodalomban, fi­lozófiában, teológiában való elmélye­dés és az akvarellel lazán rögzített látvá­nyok és élmények, sok ezer oldalas naplója mind-mind a 20. században rit­kán megtapasztalt egységről tesznek tanúbizonyságot: »életegységről« és a világ egységben látásáról. Évtizedek­kel ezelőtt leírt sza­vain is átsüt az a szenvedély, amely­­lyel a tudományba és az élet valódi örömeibe bele tudott feledkezni” - olvashatjuk Zászka­liczky Zsuzsanna művészettörténész bevezetőjét a múzeum kiállítási kísé­rőfüzetében. A múlt szombaton nyílt tárlat a Kossuth-díjas és a Magyar Köztársa­sági Érdemrend középkeresztje a csillaggal kitüntetéssel is elismert orvosprofesszort, a Magyar Tudomá­nyos Akadémia elnökét, országgyű­lési képviselőt egy kevésbé ismert ol­daláról mutatja be: utazásai során ké­szített akvarelljeiből kínál gazdag válogatást. Emellett a család jóvoltá­ból néhány személyes tárgy is a tár­lókba került, felvillantva a gazdag életút egy-egy szeletét. Egyházunk országos múzeumá­nak 2013. március 31-ig látogatha­tó kiállítását Harmati Béla László igazgató köszöntője után L. Simon László államtitkár nyitotta meg. (Megnyitóbeszédének szerkesztett, rövidített változatát lapunk 5. olda­lán közöljük.) A telt házas alkalmat Kaszanyitzky András gordonka­­művész játéka tette még hangulato­sabbá. A megnyitót megtisztelte jelenlétével - magánemberként - Sólyom László korábbi köztársasá­gi elnök is. ■ Boda Zsuzsa Bemutatkoznak az országos felügyelőjelöltek Egyházunk életében az idei esztendő az általános tisztújítás éve. A mögöttünk hagyott hónapokban a különböző szin­teken - egy kivétellel - a meghatározott rendben megtörténtek a választások, il­letve beiktatták a tisztségviselőket. No­vember 30. és decemberi, között tart­ja alakuló ülését egyházunk legmaga­sabb szintű grémiuma, a zsinat. Meg­változott törvényeink értelmében ez a testület választja meg-a korábbi gya­korlattal szemben - az országos felügye­lőt. Az országos jelölőbizottság tájékoz­tatása alapján a zsinat elé kerülő jelölt­listán betűrendben két név szerepel: Frenyó V. Lászlóé és Prőhle Gergelyé. Szerkesztőségünk arra kérte a jelöl­teket, hogy hetilapunk hasábjain egy meghatározott terjedelmű, összefüggő szövegként megfogalmazott írásban mutatkozzanak be. A portréfotón túl két olyan, tetszőleges témájú képet is kértünk tőlük, amelyeket szívesen vi­szontlátnának az oldalon. Egyházunk hivatalos honlapján (www.evangelikus.hu) november 26- tól videointerjú tekinthető mega két jelölttel. Lapunk a két jelöltet betűrendben mutatja be. W A bemutatkozó írások a 6-7. oldalon A reménység távlatai ■ Ittzés István A város ostroma elől a Rippl-Rónai­­villába menekültünk. Semmire sem emlékszem, csak az az egy jelenet maradt meg bennem, amikor anyám rémülten az ágytakaró alá rejtette né­hány hónapos húgomat, és engem az ágy alá tuszkolt. Nyílt az ajtó, és két hatalmas, koszos, fegyveres orosz katona lépett be. Nem tudtam, mitől kell félni, de szívem a torkomban do­bolt. A két katona keresztet vetett, és én abban a pillanatban kijöttem az ágy alól. Négyéves gyermekszíve­met elérte a kereszt üzenete. Megnövünk, és az ész nem érti, a kérges szív már nem fogja fel Isten üzenetét: békesség Istentől. Jézus olyan gyakran mondta az övéinek: Békesség néktek, az én békességemet adom néktek, ne nyugtalankodjék a szívetek, ne is féljen. Miért? „Mert én élek, és ti is élni fogtok!” Ám a világ azóta is ostromállapot­ban van, tele feszültséggel, félelmek­kel, titkos szorongásokkal, a jövő bizonytalanságából fakadó remény­telenséggel. Mondom: felnőttünk, sorsunkat saját kezünkbe vettük, nincs szükségünk gyámokra, különö­sen nem Isten szeretetére. Az ember leszámolt Istennel. Tóth Árpád a Tetemrehívás című versében drá­mai módon élte ezt át: „Valaki meg­ölte az Istent, / (...) / És úgy érzem, e fájó arcnak / Nem lehet többé mosolya, / Mert ember vagyok én is, én is, / Az isten véres gyilkosa...” A felvilágosodás fénye: „Ha majd a szellem napvilága / Ragyog minden ház ablakán” - remélte Petőfi, és a 20. században már valóban „fényes el­mék” gyújtottak tüzet, amely aztán felégette maradék reménységünket. Hiszem, hogy az istentelen ember embertelen ember lesz. Látom a te­levízió történelmi műsoraiban, a po­litikában, a művészetekben, de az emberi szívekben sem sikerült feldol­gozni azt a mérhetetlen pusztítást és gonoszságot, amelyet a 20. században is elkövettünk. A világégés hamuja alatt most is ott izzik a gyűlölet pa­razsa, nemzet nemzet ellen támad, és a háborús bűnökre nincs bocsánat. A ledőlt ikertornyok, az öngyilkos me­rénylők, a helyi háborúk kirobbanó tűzcsóvái jelzik, mi lappang a mély­ben. Az önzés, a hatalom, a pénzimá­dat oltárán ma is folyik a „Mólóknak” bemutatott gyermekáldozat. Kérdezzük: miért engedi ezt Isten? Ám kérdésünk provokatív, a felelősség Istenre hárítása, alapjában elhibázott, vakmerő istenkísértés. Viszont azt kellene kérdeznünk: Milyen Isten vol­na az, aki mindezekért ne haragudna? Aki ne kérné számon a gyilkosokat, az erőszakosokat, a gyűlölködőket, a pa­ráznákat, a gonoszokat?! Veszélyes gondolat, hiszen akkor ki maradhat ki, ha az Isten igazságos? Ha számon kéri a bűnt? Senki! Én sem, te sem, mert nincsen igaz ember egy sem. A tudományos csatornákon rette­netes képeket vetítenek. Talán tudat alatt ezeknek a filmeknek a készítői is érzik, hogy az ember valami vég­zet felé sodródik? Hol egy lehetséges kisbolygó-becsapódás, hol megacu­­nami rémiszt, vagy gigantikus tűzhá­nyó mindent elsöprő, apokaliptikus képeit mutatják, vagy ahogyan a fel­hőkarcolók leomlanak, a városok kipusztulnak. Máskor az ökológiai katasztrófa vagy éppen az Armaged­don nukleáris poklát vizionálják, és gyermekeinket a maja naptár világ­­végejóslatával rémisztgetik. Nincs jó hírük?! Nekünk, keresztyé­neknek van? Nem Jézus mondja, hogy úgy lesz az Emberfia napjaiban, ahogy Nóé napjaiban volt? Nem az Ige tesz tanúságot, hogy valami végső apokaliptikus pusztulás vár erre a vi­lágra, és Isten ítélete? Igen, mert Isten igazságos, és valóban lesz ítélet, sőt az első ítéletet már megtartotta ott, a Golgotán, mert ő mondta, hogy az Úr irgalmas és könyörületes Isten. A kereszt ítélete Isten irgalmáról be­szél, mert az ember bűnének bünte­tését Isten Fiára vetette: „íme az Isten Báránya, aki elveszi a világ bűnét” „Vi­selvén bűneinket, / Megváltottál min­ket. / Irgalmazz nékünk, / Ó, Jézus, ó, Jézus!” (EÉ 188) Ez az evangélium! De igazság ez? Nem, ez nem igaz­ság, hanem kegyelem. A kereszt er­ről a kegyelemről beszél: ingyen van, de felfoghatatlanul sokba került, Is­ten Fiába! A szeretett Fiút, akiben gyönyörködött, azt adta Isten ér­tünk. Ilyen sokat ér az életed, hogy Isten a legdrágábbat adta érted. „A fiamat megfogják becsülni” - ez az Isten reménysége! Mire becsülöd r A „felbecsült” ára harminc ezüst volt. Isten ítéletének kérdése ez: mit tettél a Fiammal? Erre jó lenne most választ adni. Az örök élet vasárnapja évről év­re erre a felelős döntésre hívja az egy­ház népét, mert itt kell döntenünk az élet és halál kérdésében. „Akié a Fiú, azé az élet..!’ (íjn 5,12a) Emlékszem, húszéves voltam, ami­kor az ajkai erőmű építésén találkoz­tam egy hívő mérnökkel. Nekem szegezett egy kérdést: „Hova kerül­nél, ha ma meghalnál?” Őszintén válaszoltam: nem tudom. Aztán egész nap az motoszkált bennem, mi­lyen ember vagyok én, hogy a legfon­tosabb kérdésre nem tudom a választ. Aznap este az Úr elé álltam, mint a tékozló fiú, belevetettem magam a krisztusi kegyelem karjaiba; ő meg­bocsátotta a bűneimet, és ekkor ki­­mondtam: „Én Uram, én Istenem!” „Ő bűnhődött, hogy nekünk békessé­günk legyen!” (Ézs 53,5) Békesség Isten­től, békesség Istennel. Azóta akármi­lyen sötét van is körülöttem és bennem, felnézek a keresztre, és mögötte min­dig a reménység húsvét hajnali fénye ra­gyog, és valami kibeszélhetetlen belső békesség és bizonyosság, az örök élet bizonyossága tölti be a szívemet. A szerző nyugalmazott evangélikus lelkész

Next

/
Oldalképek
Tartalom